Krisztus követeinek komoly és fontos kötelessége van, melyet némelyek nagyon félvállról vesznek. Míg Krisztus a mennyei szenthelyen szolgát a földön is – követein keresztül – a gyülekezetet szolgálja. Ő szól a néphez választott embereken át, ő viszi előre munkáját általuk, mint mikor megaláztatása idején szemmel láthatóan a földön járt. Bár századok múltak el az óta, az idő múlása mit sem változtatott tanítványainak adott búcsú ígéretén. „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” Krisztus mennybemenetelétől mind a mai napig Isten által fölszentelt: tekintélyüket tőle nyert emberek váltak a hit tanítóivá Krisztus, az igaz pásztor, felügyel munkájára e bojtárokon át. Így az igével és tanítással szolgálók helyzete igen fontossá válik. Krisztus helyében ők kérlelik az embereket, hogy béküljenek meg Istennel.

Népünk ne tekintse az igehirdetőket csupán nyilvános előadóknak, szónokoknak, hanem Krisztus követeinek, akik a gyülekezet mindenható fejétől nyerik bölcsességüket és képességüket. Ha megvetjük, és semmibe vesszük Krisztus képviselőjének szavait, nemcsak az illetővel szemben tanúsítunk tiszteletlenséget, hanem a Mesterrel szemben is, aki küldte őt. Hiszen a Krisztus helyében áll; s képviselőjén át az Üdvözítő hangját kell hallanunk.

Sok igehirdetőnk súlyos hibát követ el, mikor teljesen vita jellegű előadásokat tart. Vannak, akik meghallgatják az igazság elméletét, lenyűgözik őket a kifejtett bizonyítékok, s akkor, ha a világ megváltójaként ecsetelik Krisztust, az elvetett mag kikelhet, és gyümölcsöt teremhet Isten dicsőségére. Mégis számos előadásnál nem hirdetik Krisztus keresztjét. Némelyek talán az utolsó igehirdetésre figyelnek, melyet valaha hallani fognak. Némelyek talán sosem kerülnek abba a helyzetbe, hogy eléjük lehetne tárni az igazság láncolatát, s hogy gyakorlatilag is alkalmaznák azt szívükkel így a kitűnő alkalom örökre elveszett. Ha az igazság elméletével karöltve, Krisztust és megmentő szeretetét magasztalták volna előttük, ez talán az Úr oldalára billentette volna őket.

Többen vágyakoznak megérteni, miként jöhetnének Krisztushoz, mint képzelnénk. Sokan meghallgatják a népszerű igehirdetéseket, s nem lehet, nem tudják kivenni belőlük, hogyan találják meg Jézust, a békét és nyugalmat, melyre lelkük vágyik. A világnak szóló utolsó kegyelmi üzenetet hirdető lelkészek ne feledjék mindenkor Krisztust magasztalni, mint a bűnös menedékét. Sok igehirdető szerint nem szükséges megtérést és hitet hirdetni, ahol a szívet teljesen lecsillapítja az Isten szeretete. Azt képzelik, hogy hallgatóik tisztában vannak az örömüzenettel, s hogy másfélét kell hirdetniük hallgatók figyelmének lekötésére. Azt tekintik a siker bizonyítékának, ha fölcsigázták a hallgatók figyelmét. Az emberek tudatlanabbak a megváltás terve felől, s több tanításra van szükségük e mindennél fontosabb tárgyból, mint bármi másról.

Az igazság meghallgatására gyűltek elvárják; hogy áldást merítsenek belőle, mint Kornéliusz barátai is: „Most tehát mindnyájan az Úr színe előtt várjuk, hogy meghallgassuk mindazt, amire neked az Úr megbízást adott.”

Szükségesek ugyan a hittétel előadások, hogy mindenki ismerje, és maga előtt lássa az igazság láncolatát, szemről szemre, tökéletesen egésszé fűződve. Mégis sosem szabad úgy hirdetni az igét, hogy ne Krisztust a megfeszítettet mutassák be, mint az örömhír alapját, gyakorlatilag is alkalmazva a föltárt igazságot, beleértve az elveket, hogy a Krisztus tanítása nem igen és nem, hanem igen és ámen a Jézus Krisztusban.

Miután föltártuk az igazság elméletét, azután következik a fárasztó rész. Ne hagyjuk a népet a mindennapi életet érintő, gyakorlati igazságokra tanítás nélkül. Hadd vegyék tudomásul, hogy bűnösök, s meg kell térniük Istenhez. Amit Krisztus mondott, cselekedett, tanított – ezt kell eléjük tárnunk a legmélyebb benyomást keltő módon.

Az igehirdetőnek az igazság kifejtésével éppen csak elkezdődött a munkája. Krisztus a közbenjárónk, és szolgáló főpapunk az Atya jelenlétében. Isten, mint leölt bárányt mutatta őt Jánosnak, amint vérét ontja a bűnösökért. Mikor Isten törvényét tárjuk a bűnös elé, rámutatva bűnei¬nek súlyosságára, vezessük őt Isten Bárányához, aki elveszi a világ bűnét. Tanítsuk meg Isten iránti bűnbánatra, s Urunk Jézus Krisztus iránti hitre. így áll majd összhangban Krisztus követőjének munkássága Krisztusnak a mennyei szenthelyen végzett munkájával.

Az igehirdetők sokkal több szívet elérnének, ha többet szólnának a gyakorlati istenfélelemről. Új területeken hirdetve az igazságot, a fáradozás gyakran csaknem kizárólag elméleti. Az ilyen igehirdetés nyugtalanítja az embereket. Fölismerik az igazság erejét, így biztos alapot szeretnének. Mikor érzéseik meglágyulnak, eljött az ideje, mindenek fölött, hogy erőteljesen hirdessük a lelkiismeretüknek Krisztus vallását; de túl gyakran a nélkül hagyják lezárulni az előadássort, hogy személyesen fáradoznának az emberekért, melyre szükségük van. Az ilyen erőfeszítés nagyon hasonlít Kain áldozatára; nincs benne áldozati vér, hogy Istennek tetszővé tegye. Kain helyesen cselekedett, mikor áldozatot hozott, de kihagyott mindent, ami értékessé tette volna áldo-zatát – kihagyta az elfedezés, az engesztelés vérét.

Szomorú tény, hogy sokan azért időznek hosszan az elméleten, s keveset a gyakorlati istenfélelmen, mert nem lakik Krisztus a szívükben. Nincs élő kapcsolatuk Istennel. Sokan a bizonyíték súlya alatt, de anélkül, hogy megtértek volna, az igazság mellett döntenek. A hittételek mellett nem nyújtottak nekik gyakorlati előadásokat is, hogy lássák az igazság gyönyörű láncolatát, hogy megszeressék az igazság szerzőjét, s megszentelődjenek az engedelmesség által. A lelkipásztor föladata addig nincs elvégezve, míg meg nem érttette hallgatóival, hogy szükségük van a jellem megváltozására, az elfogadott igazság tiszta elvei szerint.

Rettegjünk a külsőséges vallásosságtól, mert hiányzik belőle a Megváltó. Krisztus közérthetőn, életbe belenyúlón, szívet vizsgálón, gyakorlatian hirdette az igét. Követei minden igehirdetésnél kövessék példáját. Krisztus és az Atya egyek voltak. Krisztus boldogan belegyezett az Atya minden követelményébe. Isten gondolkodása volt az övé. Az Üdvözítő a tökéletes példaképünk. Hiszen Isten nyilvánult meg benne. A menny emberi testbe öltözött, s az emberiség a végtelen szeretet kebelébe zárult. Ha az igehirdetők szelíden Jézus lábához ülnek, hamarosan helyes fölfogásuk lesz Isten jelleméről. Akkor másokat is tanítani tudnak. Némelyek az Isten és emberek iránti mély szeretet hiányában lépnek igeszolgálatra. Életükben önzés, és önző vágyaik kielégítése nyilvánul meg; s míg e meg nem szentelt, hűtlen őrállók magukat szolgálják a nyáj táplálása, s lelkipásztori kötelességeik végzése helyett, a nép egyre pusztul a kellő tanítás hiánya miatt.

Minden nyilvános előadáson intézzünk lángoló fölhívásokat az emberekhez, hogy hagyják el bűneiket, s forduljanak Krisztushoz. Ostorozzuk napjaink népszerű bűneit, bűnös kielégüléseit, s foglaljunk állást a gyakorlati istenfélelem mellett. A lelkész legyen igen lelkiismeretes, buzgó maga is, szólja szívből a szavakat, mint aki nem tudja elnyomni aggodalmát az emberek üdvössége miatt, kikért Krisztus meghalt. A Mesterről jegyezték föl: „Buzgóság emészt el házadért.” Ezt a buzgalmat érezzék Krisztus képviselői is.

Isten végtelen áldozatot hozott az emberért. Mégis hiába hozta minden lélekért, mely nem fogadja el az üdvösséget. Mily fontos tehát, hogy az igazság hirdetője hirdesse azt a rajta nyugvó felelősség teljes tudatában. Milyen gyöngéd, szánakozó és előzékeny legyen hát mindenkori viselkedése, mikor az emberek örök üdvösségével foglalkozik, mikor a világ Megváltója kétséget kizáróan bebizonyította, hogy mily sokra értékeli az emberek üdvösségét. Krisztus veti föl a kérdést: Ki a hű és okos szolga, akit ura a háznép fölé rendelt. Jézus megkérdezi: Kicsoda? S az örömhír szolgái is vessék föl szívükben e kérdést. Amint a komoly igazságokat szemléli, s látja a hű és okos szolga képét, lelkének a legmélyéig meg kellene indulnia.

Mindenkinek kiszabták a föladatát; egyet sem mentettek föl. Mindnek a képessége szerint jutott szerep; s az igazságot hirdetőjére hárul, hogy gondosan és imádkozva megismerje az igazságot elfogadók képességét, majd tanítsa és vezesse őket megérteniük a rájuk háruló felelősség terhét, hogy végezzék a munkát, melyet Isten tartogat számukra. Ismételten szájukba kell rágni, hogy senki sem tud ellenállni a kísértésnek, s megfelelni Isten szándékának, sem keresztény életet élni, ha nem vállalja föladatát, legyen az fontos vagy jelentéktelen, s nem végzi azt lelkiismeretes hűséggel. Mindenkinek van mit végeznie amellett, hogy eljár a gyülekezetbe, és meghallgatja Isten igéjét. Gyakorolniuk kell a hallott igazságot, át kell ültetniük az igazság elveit mindennapi életükbe. Folyamatosan munkát kell végezniük Krisztusért, nem önző indítékkal, hanem egyedül annak dicsőségével törődve, aki minden áldozatot meghozott, hogy megmentse őket a romlástól.

A lelkészek véssék az igazságot elfogadókba, hogy Krisztusnak kell élnie családjukban; hogy kegyelmet és bölcsességet kell nyerniük tőle, hogy irányítsák és fegyelmezzék gyermekeiket. Az Isten által rájuk hárított kötelesség része ez, hogy neveljék és fegyelmezzék gyermekeiket, és szoktassák őket engedelmességre. A lelkész szeretetteljes nyájassága s előzékenysége domborodjék ki bánásmódjában. Sose feledje, hogy gyermekeik kicsiny férfiak és nők, az Úr családjának ifjabb tagjai. Nagyon közeliek és kedvesek lehetnek a Mester előtt, s ha helyesen tanítják és fegyelmezik őket, ifjú korukban is szolgálatot végezhetnek neki. Krisztust szomorítja meg minden gyermekekhez intézett nyers, rideg, kíméletlen, elhamarkodott szó. A szülők nem mindig tartják tiszteletben a gyermekek jogait, s gyakran úgy bánnak velük, mintha nem lenne egyéniségük, melyet helyesen ki kell fejleszteni, hogy ne legyen torz, hogy ne legyen meghiúsítva Istennek életükre vonatkozó terve.

Timóteus gyermekkorától ismerte a Szentírást; ez az ismerete megőrizte a környező gonosz hatásoktól, az élvezetek kísértésétől, s hogy a kötelesség fölött az önző kielégülést válassza. Gyermekeinknek szükségük van ilyen védelemre, s a szülők és Krisztus követei kötelességének szerves része gondoskodni, hogy helyesen tanítsák a gyermekeket Isten szavára.

Ha a lelkipásztor ki szeretné vívni Ura jóváhagyását, fáradozzék hűségesen, hogy Jézus Krisztusban mindenkit tökéletessé tegyen. Ne tegye módszerével azt a benyomást, hogy nem fontos, vajon az emberek elfogadják, vagy sem, az igazságot, s gyakorolják-e vagy sem az igaz istenfélelmet. Hanem legyen olyan az életében megnyilvánuló hűség, önfeláldozás, hogy meggyőzze a bűnösöket, hogy örök életük forog kockán, s hogy veszély fenyegeti lelküket, az üdvösségüket, hacsak nem engedelmeskednek az értük kifejtett fáradozásnak. A tévelygésből és sötétségből az igazsághoz s világosságra kivezetetteknek komoly változást kell elérniük. S hacsak lelkiismeretük előtt félreérthetetlenné nem teszik, hogy alaposan meg kell változniuk, akkor olyanok lesznek, mint aki belenézett ugyan a tükörbe, Isten törvényébe, föl is fedezte jelleme hiányosságait, mégis elment, s elfeledte, hogy mit látott. Az értelmet a felelősség érzetnek kell ébren tartania, másképp még jobban visszaheveredik a hanyag figyelmetlenségbe, mint mielőtt fölrázták volna.

Krisztus követeinek kötelesség-köre sokkal kiterjedtebb, súlyosabb és felelősségteljesebb, mint sokan álmodnák. A legkevésbé se elégedjenek meg sikerükkel, míg buzgó igyekezetük és Isten áldása által szolgálatkész keresztényeket nem tudnak Isten elé állítani, akikben megvan felelősségük igaz érzete, és végezni is fogják kijelölt föladatukat. A kellő fáradozás és tanítás eredménye az lesz, hogy munkaképes állapotba hozzák a férfiakat és nőket, akiknek erős a jelleme, s olyan szilárd a meggyőződése, hogy semmi önző jellegűt meg nem tűrnek munkájukban, hogy hátráltassanak, csökkentsék hitüket, vagy eltántorítsák kötelességüktől. Ha a lelkész kellően tanította a gondjaira bízottakat, akkor, ha más mezőkre távozik, a hátrahagyott munka nem fog szétesni, mert olyan szilárdan megkötötték, hogy biztonságos marad. Hacsak az igazság elfogadói alaposan meg nem térnek, ha gyökeres változás nem történt életükben és jellemükben, akkor lelkük nincs az örök sziklához rögzítve; s miután a lelkész eltávozik, s az újdonság elhalványult, a benyomás hamar elmúlik, az igazság elveszti erejét, hogy elbájoljon – akkor ezek nem terjesztenek szentebb légkört, s nem jobbak, csak, mert vallják az igazságot.

Az előttünk álló példák ellenére megdöbbent, hogy mivé is válhat az ember és mire is képes, – mégsem serkent komolyabb igyekezetre, hogy kövessük az igazság jócselekedeteit. Nem mindenki foglalhat el fontos helyet; mégis mindenki a hasznosság s bizalom helyeit töltheti be, s állhatatos hűséggel sokkal többet érhet el, mint elgondolni tudnánk, Az igazság elfogadói, törekedjenek a Szentírás megértésére, és élő Üdvözítőnk tapasztalati ismeretére. Műveljük a szellemi képességet, erősen igénybe véve az emlékezetet. Mindennemű szellemi lustaság bűn, a lelki közöny pedig egyenesen halál.

Jaj, bárcsak eléggé kifejező nyelv állna rendelkezésemre, hogy olyan benyomást tudnék tenni, melyet szeretnék, munkatársaimra az örömhírben. Fivéreim, kezetekben az élet igéje; olyanokkal foglalkoztok, akik a legmagasabb fejlődésre képesek, ha helyes vágányokra terelik őket. Az a baj, hogy előadásaitokban nagyon sok van az énetekből. A megfeszített Krisztusnak, a mennybe ment Krisztusnak, a visszatérés előtt álló Krisztusnak úgy kellene meglágyítania, örvendeztetnie, és betöltenie az örömhír szolgájának gondol¬kodását, hogy nagy szeretettel és buzgó komolysággal tárja ez igazságokat népünk, az emberek elé. Akkor szem elől vész az igehirdető, és Jézus dicsőül meg. Annyira lenyűgözik majd az embereket e teljesen lekötő tárgyak, hogy majd erről beszélgetnek, ezt dicsérik, az istenszolgája magasztalása helyett, aki puszta eszköz csupán, De ha az emberek, bár dicsérik a lelkészt, mégis alig érdeklődnek az igazság iránt, ez esetben az igehirdető tudhatja, hogy az igazság nem szenteli meg lelkét. Nem úgy szól hallgatóihoz, hogy Jézus dicsőülne meg, az ő szeretete domborodna ki.

Jézus mondta: „Úgy fényljék világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” Úgy fényljék hát világosságtok, hogy a dicsőség Istenre, ne pedig rátok tükröződjék. Ha titeket ér magasztalás, akkor van rá ok, hogy reszkessetek és szégyenkezzetek, hiszen csődöt mondott a magasztos cél; hiszen nem Istent, hanem a szolgát dicsőítik. Úgy fényljék világosságtok; Krisztus szolgái, vigyázzatok, mint fénylik világosságtok, Ha a mennyre tündöklik, a Krisztus kitűnőségét világítva meg, úgy helyesen fénylik. De ha magatokra irányul, ha titeket állít a gócpontba, ha rátok tereli a csodálatot, sokkal jobb lenne, ha soha egy szót sem szólnátok; mert akkor világosságtok a rossz irányban fénylik.

Krisztus szolgái, ha őrködtök és imádkoztok, szavatok legyen sótál ízes, s viselkedéseteket járja át a keresztény előzékenység és igaz emelkedettség. Ha Isten békéje uralkodik belül, hatalma nemcsak titeket erősít meg, hanem meglágyítja a szíveket, s ez esetben a Krisztus élő képviselői lesztek. A nép, mely vallja az igazságot, eltántorodik Istentől. Jézus hamar eljön, s ők mégsem állnak készen. A lelkésznek magának kell magasabb mértéket, színvonalat elérnie, eljutnia a szilárdabb hitre, élő és friss, nem pedig lanyha és közönséges tapasztalatra, mint a névleges hitvallók. Isten igéje magas mértéket jelöl elétek. Eléritek-e böjttel és imával a keresztény jellem teljességét és következetességét? Járjatok egyenesen, hogy a megbénult tag ki ne ficamodjék. Az Istennel való közeli kapcsolat meghozza munkásságtokhoz az éltető erőt, mely fölrázza a lelkiismeretet, meggyőzi a bűnöst a bűnről, arra késztetve őket, hogy így kiáltsanak: „Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?”

Krisztus közvetlen mennybemenetele előtt tanítványainak adott megbízatása ez: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig. De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem.” A megbízás azokhoz ér, akik tanítványain keresztül hinni fognak szavának. S akiket Isten elhívott, hogy követeként álljanak, vegyék magukra a leckéket, melyeket Krisztus nyújtott igéjében, és ezeket tanítsák a népnek.

Krisztus az írásokat nyitotta meg tanítványainak. Mózesen és a látnokokon kezdve megmagyarázta, ami az írásokban róla szól, s a jövendöléseket is kifejtette. Az apostolok igehirdetéseikben Ádám napjáig nyúltak vissza, s fizették végig hallgatóikat a jövendölések történelmén, majd Jézussal, a megfeszítettel befejezve fölszólították a bűnösöket, hogy tartsanak bűnbánatot, térjenek meg, bűneiktől forduljanak Istenhez. Krisztus mai képviselői kövessék példájukat, s minden igehirdetéskor dicsőítsék Krisztust, a Magasságost, mint mindent, és mindenben mindent.

A külsőségesség nemcsak a névleges egyházakban veszi át a teret, hanem riasztóan megnövekedett azok közt is, akik vallják, hogy megtartják Isten parancsait, és azt várják, hogy Jézus hamar eljön az ég felhőiben. Ne szorítsuk szűk mederbe nézeteinket, s ne korlátozzuk eszközeinket a jócselekedetekre; mégis, mikor kiterjesztjük hatáskörünket és bővítjük terveinket, amint a gondviselés utat nyit, legyünk lelkiismeretesebbek, elkerülni a világ bálványimádását. Míg nagyobb erőfeszítéseket teszünk növelni hasznosságunkat, hasonlóképp igyekezzünk Istentől nyerni bölcsességet, hogy az ő szempontja szerint, s ne világi szerint vezessük a mű ágazatait. Ne kövessünk világi mintákat, hanem a legjobban használjuk föl az Isten által kezünkbe helyezett eszközöket, hogy a nép elé tárjuk az igazságot.

Mikor népünk cselekedetei egyeznek hitvallásunkkal, sokkal több eredményt érünk el, mint most. Mikor olyan odaadó férfiak lesznek köztünk, mint Illés, s övéhez fogható hittel rendelkeznek, akkor Isten kinyilatkoztatja magát nekünk, mint régen a szent embereknek. Mikor olyanokkal rendelkezünk, akik bár elismerik hiányosságaikat, mégis komoly hittel könyörögnek Istenhez, mint Jákob, akkor mi is olyan eredményeknek leszünk tanúi. A hit imájára erő száll majd Istentől az emberre. Nagyon kevés a világban a hit. Nagyon kevesen élnek Isten közelében. Hogyan várhatunk el több erőt, s hogy Isten kinyilatkoztassa magát az embereknek, mikor hanyagul bánunk igéjével, mikor nem szenteli meg szívünket az igazság? A félig sem megtértek, önhitt és elbizakodott jelleműek hirdetik másoknak az igazságot. De Isten nem fáradozik velük, mert nem megszentelt a szívük, az életük, Nem járnak alázatosan Istennel. Föltétlenül megtért igehirdetőkre van szükségünk, akkor látni fogjuk Isten világosságát és hatalmát, amint igyekezeteinket segíti.

Az ősi időkben a Jeruzsálem és más városok falaira helyezett őrszemeknek a legfelelősségteljesebb helyzete volt. Megbízhatóságuktól függött a falakon belül mindenek biztonsága. Mikor veszélyt vettek észre, éjjel vagy nappal, nem volt szabad csöndben maradniuk. Rövid időközönként szólítgatniuk kellett egymást, hogy mind ébren vannak-e, s hogy nem ért e veszedelem valakit közülük. Őröket állítottak magas helyre, ahonnan be lehetett látni a fontos védelmi pontokat, ezek hallatták a figyelmeztetés kiáltását, vagy a jó hír hangját. Majd tovább adták egymásnak, mindaddig ismételve a szavakat, míg teljesen körül nem kiáltották a városon.

Az örök az igehirdetőket képviselik, akik megbízhatóságán fordul a lelkek üdvössége. Isten titkainak intézői álljanak őrökként Sion falán; s ha látják, hogy kard közeleg, hallassák a figyelmeztetés hangját. Ha az igehirdetők álmos örök; ha lelki érzékenységük annyira elzsibbadt, hogy nem veszik észre, nem ismerik föl a veszélyt, s így a nép elvész, Isten az őrök kezéből kéri számon az emberek vérét.

„Emberfia, őrnek állítottalak Izráel háza mellé, hogy halld számból szavaimat, és közvetítsd intelmeimet.” Az őröknek nagyon közel kell élniük Istenhez, hogy meghallják szavát, hogy Lelke benyomást tegyen rájuk, hogy a nép ne hiába tekintsen rájuk. „Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon. Ha viszont meginted az istentelent, hogy hagyjon föl életmódjával, és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmentetted életedet.” Krisztus követei vigyázzanak, nehogy hűtlenségük miatt elveszítsek életüket, és azokét is, akik hallják őket.

Különböző állapotban mutatták meg nekem a gyülekezeteket, melyek vallják, hogy megtartják Isten parancsolatait, és várva várják Krisztus második eljövetelét. Riasztó sok közöny, büszkeség, világ szerelme és hideg külsőség burjánzik köztünk. S ami az istenfélelem hiányát illeti, ezek gyors ütemben ősi Izráelre hasonlóvá válnak. Sokan fellengzősen hivatkoznak istenfélelmükre, mégis hiányzik belőlük az önuralom. Étvágy, szenvedély, ingerültség tartják kézben a kormánykereket; énjük domborodik elő. Sokan lehengerlők, zsarnokiak, erőszakosak, dicsekvők, kevélyek, megszenteletlenek. S néhányuk lel-kipásztor, szent igazságokat hirdet. Ha bűnbánatot nem tartanak, az Úr el fogja mozdítani helyükről gyertyatartójukat. Az Üdvöztő átka, melyet a meddő fügefára mondott ki, legyen intés minden alaki, dicsekvő álszentnek, akik bár elbizakodott leveleket terjengetnek a világra, mégis hiányzik róluk a gyümölcs. Mily intés ez azoknak, akik rendelkeznek ugyan az istenfélelem látszatával elméletével de keresztényietlen életükkel megtagadják annak erejét, Aki gyöngéden viseltetett a legnagyobb bűnös iránt is, aki soha el nem vetette az igaz szelídséget és bűnbánatot, bármily súlyos volt is a vétek, perzselő kárhoztatással sújtott azokra, akik magasröptű vallomást tettek ugyan istenességükről, de viselkedésükkel megtagadták hitüket.

A legtehetségesebb igehirdetők közül néhányan komolyan ártanak maguknak, mivel nem megfelelően szónokolnak. Arra tanítanak, hogy kötelességük engedelmeskedni Isten erkölcsi törvényének, így nekik sem lenne szabad megsérteni Isten egészség és élettörvényeit. Az igehirdetők álljanak egyenesen, beszéljenek tagoltan, határozottan, érthetően, vegyenek mély lélegzetet a mondatok között, s a hasizmok segítségével ejtsék ki a szavakat. Ha igazodnak ez egyszerű szabályhoz, s más vonatkozásban is figyelembe veszik az egészség törvényeit, akkor sokkal tovább meg tudják őrizni életüket és hasznavehetőségüket. mint bármi más foglalkozást űző emberek.

Mellük szélesebb lesz, s a hang szoktatásával az igehirdetőnek jóformán sosem kell berekednie, még ha egész nap beszél is. Ahelyett, hogy tüdővészt kapnának a szónoklástól. Ha vigyáznak, akkor a tüdővészre való bármily hajlamot le tudnak győzni, így szólnék lelkésztestvéreinkhez: Ha csak rá nem szoktatod magad, hogy a test törvényei szerint hirdesd az igét, föl fogod áldozni életedet, és sokan fogják gyászolni „az igazság ügye vértanúinak” elvesztését, mikor a tények azt bizonyítják, hogy a helytelen szokások megtűrésével gonoszul bántál magaddal, gonoszul az igazsággal, melyet képviseltél, megraboltad Istent s a világot a szolgálattól, melyet nyújthattál volna. Isten jobban örült volna, ha életben maradsz, de lassú öngyilkosságot követtél el.

Az igazságot hirdető módnak gyakran sok köze van, hogy vajon elfogadják-e azt, vagy pedig elvetik. Aki a megújulás nagyszerű ügyében fáradozik, tanulja meg, hogyan legyen hatékony munkás, hogy a lehető legtöbb jót elérhessék, s ne csökkentsék az igazság erejét hiányosságaikkal.

A lelkészek és tanítók fegyelmezzék magukat a világos, érthető kiejtésre, minden szónak megadva a maga hangsúlyát. Aki sebesen beszól a torkából, összeolvasztva a szavakat, és magas süvöltésre emelve hangjukat, az hamar bereked, s a szavak elvesztik fele erejüket, mellyel pedig rendelkezhettek volna, ha lassan, érthetően és kevésbé hangosan szóltak volna. A hallgatók szánni kezdik a beszélőt, mert tudják, hogy árt magának, s attól tartanak, hogy bármely percben teljesen bereked. Nem bizonyíték, hogy Istenért lelkesedik, ha belelovalja magát az izgalom és hadonászás lazába. „A test gyakorlásának kevés a haszna,” mondja az apostol.

A világ Megváltója azt akarja, hogy munkatársai őt képviseljék; s minél szorosabban jár Istennel valaki, annál hibátlanabb lesz beszédmódja, viselkedése, testtartása és taglejtése. Példaképünkben; Jézus Krisztusban sosem lehetett fölfedezni nyers és faragatlan modort. Urunk a menny képviselője volt, s követőinek is olyannak kell lenniük, mint ő volt.

Némelyek azzal érvelnek, hogy az Úr Lelke által képesíteni fogja az embert, hogy úgy szóljon, ahogy ő szeretné; de az Úr nem szándékszik elvégezni azt, aminek az elvégzését az emberre bízta. Érvelő képességet adott nekünk, s alkalmakat, hogy műveljük értelmünket és modorunkat. S miután min¬dent megtettünk magunkért. Amit tudunk, a lehető legelőnyösebben kihasz¬nálva az elérhető előnyöket. az után várhatjuk el Istentől, hogy komoly imára feleletül megteszi Lelke által, amit mi képtelenek vagyunk megtenni, s Üdvözítőnkben mindig erőt és hatékonyságot találunk.

Gyakran súlyos kárt tesznek ifjú férfiakban, mert megengedik, hogy igehirdetésbe kezdjenek, mikor még nem ismerik eléggé az írásokat, hogy értelmesen hirdessék hitünket. Némely munka mezejére lépők, újoncok csupán a Szentírásban. Más dolgokban is alkalmatlanok, hiányosak, szakszerűtlenek. Nem tudják akadozás nélkül olvasni a Szentírást, hogy ne olvasnák másnak a szavakat, hogy ne kevernék össze a szavakat oly módon, hogy Isten szavát ne gyaláznák vele. Akik nem alkalmasak kellő módon hirdetni az igazságot, azok ne bizonytalankodjanak kötelességük felöl. A helyük a tanulók, s nem a tanítók között van. Akik föl szeretnének készülni az igeszolgálatra, nagyon előnyükre válna, ha főiskolánkra járnának; de előnyökre ekkor is szükségük van, hogy elfogadható szónoknak minősüljenek. Tanítót kell alkalmaznunk, ránevelni az ifjakat, hogy a hangszálak kimerítése nélkül beszéljenek. S a modorra is figyelmet kell szentelniük.

Némelyik a munkába lépő ifjú képzetlen, azért nem eredményes az igazság tanításában. Akik nem tudnak helyesen olvasni, tanuljanak meg, s legyenek jó tanítók, mielőtt a nyilvánosság elé próbálnának állni. Iskoláink tanítóinak előbb szorgalmasan tanulniuk kell, mielőtt tanítanának, Nem fogadják el őket, míg szigorú vizsgákon át nem mennek, míg tanító képességüket hozzáértő bírák ki nem próbálták. Ilyen óvatosan meg kell vizsgálni a lelkészeket; akik a Biblia igazsága tanításának szent munkájába akarnak lépni, előbb vizsgáztassák le őket megbízható, tapasztalt személyek.

Miután némely tapasztalatra szert tettek, további munkát kell elvégezni értük. Az Úr elé kell vinnünk őket komoly imában, hogy Szentlelke által jelezze, hogy a jelöltek elfogadhat6k-e előtte. Az apostol mondja: „Kezedet elhamarkodva föl ne tedd senkire.” Az apostolok idején Isten szolgái nem mertek a maguk értelmére támaszkodni, mikor embereket választottak és fogadtak el Isten szószólójának komoly és szent hivatására. Kiválasztották, akiket alkalmasnak tartottak, majd az Úr elé vitték őket, hogy elfogadja-e őket képviselőiként. Most sem szabad ennél kevesebbet tenniük.

Sokfelé találkozunk gyorsan felelős helyzetekre, gyülekezeti vénné emeltekkel, mikor még nem minősítettek e tisztségre. Hiszen nem uralkodnak helyesen magukon. Nem hatnak jól a környezetre. A gyülekezeti vén hibás jelleme miatt a gyülekezet folyton bajban van. Az ilyenekre nagyon elhamarkodva tették rá kezüket.

Isten szolgái legyenek jó hírnevű férfiak, akik tapintatosan tudnak bánni az érdeklődéssel, ha fölkeltették. Komoly szükség van rátermett, eredményes emberekre, akik tisztességet, s nem szégyent hoznak az ügyre, melyet képviselnek. Különösen a lelkészeket vizsgálják meg, hogy elég értelmesen fogják-e föl a mai időknek szóló igazságot, hogy összefüggő beszédeket tudjanak tartani a jövendölésekről, vagy gyakorlati tárgyakról. Ha nem tudják világosan fejtegetni a bibliai tárgyakat, akkor még mindig a hallgatók és tanulók közt a helyük. Imádkozva és komolyan kutassák az írásokat váljanak jártassá bennük, hogy a Biblia igazságainak tanítóivá lehessenek. Ezeket imádkozva és gondosan fontolóra kell vennünk, mielőtt elhamarkodva embereket állítanánk a munka mezejére.

Isten jóváhagyta a tervet, melyet elfogadtunk, hogy Smith vén tartson bibliatanfolyamokat különböző államokban. Sok jót értek el e tanfolyamok, mégsem szentelnek elég időt erre, noha hasznos lenne ifjú igehirdetőnknek es Isten ügyének. ,Az eddig megtett erőfeszítések gyümölcseit soha meg nem látjuk ez életben, hanem csak az örökkévalóságban.