Isten szándéka, hogy javulás legyen követői élet feladata, s hogy ezt a helyes lelki élet vezesse és uralja. Az az igaz ember, aki kész föláldozni érdekét másokért, s azzal foglalkozik, hogy bekötőzi a megtört szívűeket. Sokan alig kezdik megérteni az élet igazi célját, így melengetett tévedésekért áldoznák föl azt, ami valódi és lényeges az életükben.

Nérót és Cézárt a világ nagy embernek ismerte el, de annak tartotta-e őket az Isten? Dehogy tartotta, hiszen nem kapcsolódtak élő hittel az emberiség nagy Szívéhez. A világban voltak, ettek, ittak, aludtak, mint a világi emberek, de kegyetlenségükkel sátániak voltak. Bárhova ment is az emberiségnek ez a két szörnye, vérontás és pusztulás jelezte ösvényüket. A világ magasztalta őket, amíg éltek; hanem mikor meghaltak. A világ örvendezett. Életüknek kirívó ellentét Luther élete. Luther nem született királyfinak. Nem viselt koronát. A kolostor zárkájából hallatszott hangja, érzett a hatása. Emberi szíve volt, amit az emberek javára fordított. Bátran kiállt az igazságért, a helyesért; szembe szállt, megküzdött a világ ellenzésével, hogy embertársai javára lehessen.

Isten szemében nem a szellemi képesség teszi az embert. Erő rejlik a szellemi képességben, ha megszentelt, ha Isten Lelke ellenőrzi. Felsőbbrendű, mint a gazdagság vagy a testi erő, mégis művelni kell, hogy emberré tegye az embert. A jog, mellyel valaki igényt tarthat rá, hogy ö ember, a szellemi képesség fölhasználása határozza meg. Byronnak jó szellemi képessége volt, mélyen gondolkodott, mégsem volt Isten mértéke szerinti ember, hanem a Sátán eszköze. Tüzesek és zabolátlanok voltak a szenvedélyei. Élete folyamán olyan magot hintett, mely a romlás aratásába érett. Élete alacsonyabbra szállította az erény mértékét. A világ kiemelkedő alakja volt, az Úr mégsem ismerné el igaz embernek, hanem csak olyan valakinek, aki csúnyán visszaélt Istentől nyert képességeivel. Gibbon, a kételkedő, és sokan mások, akiket Isten roppant szellemi képességgel ruházott föl, s akiket a világ nagy emberek-nek tart, a Sátán lobogója alá sorakoztak, az igazság elferdítésére, s emberek lelkének elpusztítására használták Isten-adta tehetségeiket A komoly szellemi képesség, mikor a gonoszság szolgájává züllesztik, csak átkot jelent tulajdonosuknak, és átkot a hatáskörükbe kerülőknek.

Ami az emberiség áldására lesz, az a lelki élet. Ha az ember Istennel áll összhangban, akkor mindenkoron őrá támaszkodik erőért. „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok is tökéletes.” Életünk főfeladata, hogy előre törekedjünk, a keresztény jellem tökéletességére, folyvást azon igyekezve, hogy Isten akaratához szabjuk magunkat. A földön elkezdett igyekezet folytatódni fog az örökkévalóságon át. Istennek emberre vonatokozó mértéke a szó legmagasztosabb értelmében véve emelkedett; s ha Isten-adta emberségének szintjére törekedve cselekszik, elősegíteni a boldogságot idelenn, s ez majd dicsőségre és örök jutalomra vezet az eljövendő életben.

Az emberi család tagjait csak akkor illeti meg a férfi, a női név, amikor minden lehető módon mások javára fordítják képességeiket. Krisztus élete előttünk a minta, s az ember akkor áll szoros szövetségben Istennel amikor, akár a könyörület angyalai, mások szükségleteit szolgálják. A kereszténység természetéből fakad, hogy boldog családokat, boldog társadalmakat teremt. Aki Krisztus lelkületével bír, eltávolítja magából a viszályt, önzést és háborúságot.

A Krisztus szeretetének örvendezőknek nincs joguk azt képzelni, hogy határt szabhatnak jó hatásuknak s munkájuknak, mikor az emberiség javára próbálnak lenni. Belefáradt-e Krisztus az igyekezetébe, hogy mentse a bukott embert? A mi munkánk is legyen folyamatos, kitartó. Mindig találni fogunk tennivalót, míg a Mester nem szólít, hogy fektessük lábához fegyverzetünket. Isten az erkölcsi kormányzó, s nekünk, akaratának vetve alá magunkat, készen, készségesen várnunk kell, hogy ugorjunk, mikor híva kötelesség.

Angyalok éjjel-nappal foglalatoskodnak Isten szolgálatában az emberiség fölemelésére, a megváltás tervének megfelelően. Az embernek mindenek fölött kell szeretnie Istent, vagyis minden erejével, értelmével, képességével, felebarátját pedig, mint magamagát. Az ember képtelen erre, ha meg nem tagadja magát. Krisztus mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem.”

A magunk megtagadása azt jelenti, hogy akkor IS uralkodunk indulatainkon, mikor a szenvedély akar felülre kerekedni: ellenállni a kísértésnek, hogy gáncsoskodó és zsörtölődő, akadékoskodó szavakat szóljunk; türelmes lenni a gyermekkel, aki lassú fölfogású, s akinek a viselkedése bántó, és próbára tevő; vállalni a felelősségeket bármikor, bárhol is áll módunkban, de nem a tapsért, nem helyezkedésből, hanem a Mester kedvéért, aki föladatot bízott ránk, hogy rendíthetetlen hűséggel végezzük; hallgatni, mikor magasztalhatnád magad, s hagyni, hogy inkább más ajka dicsérjen. A magunk megtagadása: jót tenni másokért, mikor hajlamunk a magunk szolgálatára s kedvtelésére vinne. Bár embertársaid talán soha meg nem becsülik igyekezetedet, és elismeréssel sem adóznak érte, akkor is csak fáradozz tovább.

Kutass gondosan, és ismerd föl, vajon az igazság, amelyet elfogadtál, szilárd elvvé vált-e benned. Magaddal viszed-e Krisztust, mikor kilépsz imahelyedről. Őrt áll-e vallásod az ajkadnál? Szeretettel és szánakozással nyúlik-e szíved mások után, családodon kívül? Szorgalmasan igyekszel-e világosabban megérteni a bibliai igazságot, majd mások számára is fényleni világosságoddal? E kérdésekre feleljetek meg lelketeknek. Legyen a beszédetek kegyelemmel teljes, s viselkedésed bizonyítsa keresztényemelkedettséged.

Most kezdődött el az újév. Milyen volt az elmúlt év keresztény életed felöli följegyzése? Hogyan áll jegyzőkönyved a mennyben? Kérlek benneteket, fönntartás nélkül adjátok át magatokat Istennek. Megosztott-e a szívetek? Adjátok most át teljesen az Úrnak. Élettörténetetek legyen más, mint az elmúlt év története. Alázatok meg lelketeket az Isten előtt. „Boldog az az ember~ aki a kísértésben kitart, mert ha hűnek bizonyul, elnyeri az élet koronáját melyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt.” Tegyetek félre mindennemű tetetést és színlelést. Viselkedjetek természetesen. Legyetek igazmondók minden gon-dolatban, szóban, cselekedetben, s „tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak.” Sose feledjétek, hogy az erkölcsi természetet szüntelen őrködéssel és imával kell dúcolni, erősíteni. Ameddig Jézusra tekintesz, addig biztonságban vagy; de amely percben áldozataidra és nehézségeidre gondolsz, ha sajnálni és kényeztetni kezded magadat, akkor elveszíted bizalmadat, akkor már súlyos veszedelem fenyeget.

Sokan korlátok közé szorítják az isteni gondviselést, elidegenítik Isten jellemétől a könyörületet és a szeretetet. Azt hangoztatják, hogy Isten mindenható volta és fönsége megtiltaná, hogy szívén viselje teremtményei leggyöngébbjeinek gondjait. „Két verebet, ugye, egy fillérért odaadnak? De Atyátok nélkül egy sem esik földre. Nektek viszont minden szál hajatok számon van tartva. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.”

Az embernek nehezére esik figyelmezni az élet jelentéktelenebb ügyére, miközben roppant fontosságú dolgok kötik le. Nem kellene-e nála is meglennie ez egységnek? Az alkotója mására teremtett ember is kapcsolja össze a súlyosabb felelősségeket a könnyebb fajsúlyúakkal. Talán lenyűgöző fontosságúak foglalják el, ezért elhanyagolja a tanítást, melyre gyermekeinek szüksége lenne, Mint jelentéktelenre tekintenek e kötelességekre, holott ezek képezik a társadalom alapjait. A családok és gyülekezetek boldogsága a családi körtől függ. Örök érdekek múlnak a jelen élet kötelességeinek helyes teljesítésén. A világnak nem annyira lángeszű emberekre van szüksége, hanem jó emberekre, akik áldás lesznek családi körükben.