Az Úr dorgáló üzenetet bízott Jeremiásra, hogy közölje azt népével, azzal vádolva őket, hogy folyton elvetik Isten tanácsát: „Szóltam én nektek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok. És elküldte az Úr tihozzátok minden ő szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra. Ezt mondták: Térjetek meg már mindnyájan a ti gonosz útjaitokról és a ti gonosz cselekedeteitekből, hogy lakhassatok azon a földön, amelyet az Úr adott nektek és a ti atyáitoknak öröktől fogva örökké.”

Isten kérlelte őket, hogy ne ingereljék őt haragra a kezük és szívük viselkedésével; de ők nem hallgattak rá. Jeremiás ezután megjövendölte a zsidók fogságát, mint büntetést, amiért nem engedelmeskedtek az Úr szavának. Isten a káldeusokat használja majd eszközül, hogy megfenyítse engedetlen népét. Büntetésük az ismereteikkel lesz arányban, meg azokkal a figyelmeztetésekkel, amelyeket megvetettek. Isten sokáig halogatta büntetéseit, mert vonakodott megalázni választott népét; most mégis meg fogja látogatni őket haragjával, mert ez az utolsó remény, hogy torpannának meg gonosz útjaikon.

A mai utolsó időkben az Úr új eszközöket vezetett be, hogy megóvja népének tisztaságát. Akár az ősi időkben, most is kérleli a tévelygőket, akik az ő nevét vallják, hogy térjenek meg, és fordítsanak hátat gonosz útjaiknak. Most, mint régen, választott szolgájának szájával jövendöli meg az előttük álló veszedelmeket. Fölemeli figyelmeztető hangját, s oly pontosan megrója a bűnt, mint Jeremiás napjaiban. De Isten mai népét is az a kísértés környékezi, hogy megvesse az intést, s gyűlölje a tanácsot, mint ősi Izráelt. Gyorsan elfordítják fülüket a szavaktól, melyeket Isten szolgáin át küld az igazságot vallók épülésére. Bár az Úr ideig-óráig könyörületesen visszatartja bűneik megtorlását, mint Jeremiás idején, mégsem fogja örökké megtartóztatni kezét, hanem igazságos büntetéssel látogatja meg a gonoszságot.

Az Úr megparancsolta Jeremiásnak, hogy álljon az Úr házának udvarára, s szólja Júda egész népének, aki csak imádkozni jön, az üzeneteket, melyeket szájába ad szólásra, egyetlen szót sem enyhítve, hogy alkalmuk nyíljék meghallgatni, s hátat fordítani aljas útjaiknak. Akkor az Úr megbánná a büntetést, melyet ki akart szabni rájuk gonoszságuk miatt.

Élénk színekkel bontakozik itt elő az Úr húzódozása, hogy megfenyítse tévelygő népét. Isten visszatartja büntetéseit – kérleli őket, hogy térjenek vissza szövetségükhöz. Hiszen azért hozta ki őket a szolgaságból, hogy hűségesen szolgálhassanak neki, az egyedüli igaz élő Istennek. Ok mégis bálványimádásba tévelyedtek, s megvetették a látnokai által küldött figyelmeztetéseket. Még késlelteti fenyítéseit, hogy további alkalmat nyújtson, hogy megváltozzanak, így elhárítva bűnük megtorlását. Ma is választott látnoka által küld nekik félreérthetetlen figyelmeztetést, most is eléjük teregeti az egyedül lehetséges utat melyen megmenekülhetnek a megérdemelt büntetéstől. Bűneik teljes meg-bánását, s gonosz útjaiktól való elfordulást.

Az Úr megparancsolta Jeremiásnak, hogy mondja meg a népnek. „Ezt mondja az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, amelyet elétek tártam, és nem figyeltek szolgáimnak, a próféták szavára, akiket folyvást küldtem hozzátok, de sosem hallgattok rájuk: ezt a templomot Silóhoz teszem hasonlóvá, a várost pedig átokká teszem a föld nemzetei előtt.” Az izraeliták tudták, mi történt Silóval. Arra az időre is emlékeztek amikor a filiszteusok legyőzték Izráelt, és magukkal vitték Isten ládáját.

Éli bűne az volt, hogy könnyen elnézte két fia gonoszságát, noha szent hivatalt viseltek. Az apa hanyagsága, hogy megintse, és kordában tartsa fiait, félelmetes veszedelmet hozott Izráelre, Éli két fiát levágták, Éli maga is életét vesztette. Isten ládáját elvitték Izráeltől, s harminc ezren haltak meg a népből. Mindez azért, mert könnyen vették, s eltűrték maguk között a bűnt. Mily tanítás és példa ez az Isten gyülekezetében felelős állásokat betöltőknek, A levonható tanulság Isten nevében szólítja most őket, hogy hűen távolítsanak el minden helytelenséget, ami csak szégyent hoz az igazság ügyére.

Sámuel idején Izráel úgy vélte, hogy az Isten parancsait rejtő szekrény jelenléte győzelmet biztosit nekik a filiszteusok fölött, akár megtértek gonoszságukból, akár nem. A zsidók Jeremiás napjaiban is azt hitték, hogy a templom Isten által elrendelt szolgálatainak szigorú megtartása megóvja őket gonosz útjuk méltó büntetésétől.

Ugyanez a veszély forog fönn ma azon nép soraiban, akik vallják, hogy Isten törvényének őrei. Ezek is szeretik azzal áltatni magukat, hogy a tisztelet, melyben a tíz parancsot tartják, megvédi őket az isteni igazságszolgáltatás hatalmától. Nem hajlandók elfogadni a gonoszság miatti intéseket, s azzal vádolják Isten szolgáit, hogy túlbuzgók, mikor ki szeretnék rekeszteni a bűnt a táborból. A bűngyűlölő Isten fölszólítja a, hogy törvényei megtartását vallókat, hogy szakadjanak el minden gonoszságtól Ha nem hajlandók megtérni, és engedelmeskedni az Úr szavának, ez súlyos következményeket fog hozni Isten mai népére, amint ez a bűn ősi Izráelre hozott. Van határ, melyen túl az Úr nem halogatja büntetéseit. Jeruzsálem pusztulása ünnepélyes figyelmeztetésként áll Isten mai népe előtt arra nézve, hogy nem vehetik semmibe büntetlenül a választott eszközein át küldött intésekkel.

Mikor a papok és a nép meghallották az üzenetet, melyet Jeremiás kézbesített nekik az Úr nevében, irtózatosan fölbőszültek, s kijelentették, hogy meg kell halnia, Lármásan megbélyegezték őt. Ezt kiáltották: „Miért jövendöltél az Úr nevében így: Ez a templom Silóhoz lesz hasonlóvá, ez a város meg úgy elpusztulj hogy lakója sem marad? S az egész nép ott tolongott Jeremiás körül az Úr házában.” így vetették meg Isten üzenetét, az Úr szolgáját meg, akire üzenetét bízta, halállal fenyegették. A papok, a hűtlen, hamis látnokok, de az egész nép is bőszülten fordult az ellen, aki nem volt hajlandó hízelgő dolgokat és csalárdságot hirdetni nekik.

Isten tántoríthatatlan szolgái rendszerint a legkeserűbb üldöztetésben részesültek a vallás hamis tanítóitól. De az igaz látnokok mindenkor inkább vállalják a gyalázatot, sőt halált, minthogy hűtlenek legyenek Isten iránt. Isten mindenlátó szeme az isteni intések eszközein nyugszik, akik súlyos felelősséget viselnek. Isten úgy tekinti az ellenük hamis beállításon, hazugságon vagy jogtalanságon át elkövetett ártást, mintha ő ellene követték volna el, és annak megfelelően fog büntetni érte.

Júda fejedelmei értesültek Jeremiás szavairól, följöttek hát a király palotájából és leültek az Úr házának kapuja előtt. „Akkor a papok és (ál)próféták így kezdtek beszélni a főemberekhez és az egész néphez: Ez az ember halált érdemel, mert ez ellen a város ellen jövendölt, amint azt saját fületekkel hallottátok.” Jeremiás azonban bátran állt a fejedelmek és a nép előtt. Kijelentette: „Maga az Úr küldött, hogy elmondjam a templom és a város ellen mind, amit hallottatok tőlem. Most hát változtassatok életmódotokon és tetteiteken: hallgassatok az Úrnak, Isteneteknek szavára: mert ha így tesztek, az Úr megbánja a veszedelmet, mellyel megfenyegetett titeket. Ami engem illet, a kezetekben vagyok. Tegyetek velem, ahogy jónak látjátok. De vegyétek tudomásul, hogy ha halálra adtok, ártatlan vér száll a fejetekre, erre a városra és lakóira, mert valóban az Úr küldött, hogy ezt mind elmondjam a fületek hallatára.”

Ha a látnok megijedt volna a hatalmasok fenyegetéseitől és a csőcselék zajongásától, üzenete hatástalan lett volna, s életét is elveszítette volna. De a bátorság, mellyel fájó kötelességét teljesítette, kivívta a nép tiszteletét, s az ő oldalára hajlította Izráel főembereit. Így Isten védelmezőket támasztott szolgájának. E védők vitába szálltak a papokkal és hamis prófétákkal, bebizonyítva előttük, hogy dőreség lenne a végzetes lépés, melyet javasoltak.

A főhivatalú férfiak tekintélye mély benyomást tett a népre. Majd a vének fogtak össze, hogy tiltakozzanak a papok Jeremiás sorsát illető döntése ellen. Mikeás esetet hozták föl, aki maga is Jeruzsálem ellen jövendölt; ezt mondva: „Fölszántják Siont, mint a szántóföldet; Jeruzsálem kőhalmazzá válik, és a templom hegye erdős magaslattá.” Szembeszegezték velük a kérdést: „Vajon halálra ítélte ezért őt Júda királya, Ezékiás és egész Júda? Nem, hanem inkább félni kezdték az Urat, és könyörögtek hozzá, erre az Úr megbánta a ve¬szedelmet, amellyel fenyegette őket. Mi meg ilyen nagy gonoszságot követnének el saját kárunkra?” .

Így Ahikám és mások érvelésére mégsem ölték meg Jeremiást, bár a papok és az álpróféták közül soknak nagyon ínyére lett volna, ha zendülés ürügyén megölhették volna Jeremiást, mert nem bírták elviselni az igazságokat, amelyeket hirdetett, mellyel lerántotta gonoszságukról a leplet.

Izráel mégis megátalkodott maradt, így az Úr látta, hogy meg kell büntetnie őket bűneikért; ezért utasította Jeremiást, hogy készítsen magának igákat és béklyókat, vegye a nyakába és küldje el azokat Edom, Moáb, az ammoniták, Tírusz és Szidon királyaihoz, megparancsolva a hírnököknek, hogy mondják: Isten mindezeket az országokat Nabukonodozornak, Babilon királyának adta, s hogy e nemzetek szolgálják Nabukonodozort és leszármazottait bizonyos ideig, amíg Isten meg nem szabadítja őket. A hírnökök jelentsék, ki, hogyha e nemzetek nem készek Babilon királyát szolgálni, akkor éhínséggel, karddal és járvánnyal bünteti őket, míg csak föl nem emésztődnek. „Ne hallgassatok hát – mondja az Úr – prófétáitokra, jósaitokra, álomfejtőitekre, jövendőmondóitokra és bölcseitekre, akik azt mondogatják nektek: Nem lesztek Babilon királyának alattvalói. Mert hazugságot jövendölnek nektek, aminek az lesz a következménye, hogy számkivetésbe visznek benneteket országaitokból, s úgy kiűzlek benneteket, hogy elvesztek. Azt a nemzetet azonban, amely Babilon király igájába hajtja nyakát, és meghódol neki, békében hagyom országában mondja az Úr – hogy művelje, és lakjék benne.”

Jeremiás azt hirdette, hogy hetven évig kell viselniük az igát; s a már a Babilon király kezében levő foglyok és az Úr házának elhurcolt edényei is Babilonban maradnak, míg csak le nem telik a hetven év. De a hetven év végén az Úr megszabadítja őket a fogságból, megbünteti elnyomóikat, letöri Babilon büszke királyát.

Követek érkeztek az említett nemzetekből Júda királyához, hogy szót értsenek vele a Babilon királya elleni harc felöl. Ám Isten látnoka, nyakában a szolgaság jeleivel, közölte az Úr üzenetét e nemzetekkel, rájuk parancsolva, hogy vigyék el ki-ki a maga királyának. Ez volt a legenyhébb büntetés, melyet a könyörületes Isten ki tudott szabni a lázadó népre; de ha harcba szálnak, ha szembeszegülnek a szolgaság parancsával, akkor el kell majd viselniük fenyítésének teljes szigorát. Hűen figyelmeztette őket, nehogy hazugságokat jövendölő, hamis tanítókra hallgassanak.

Az egybegyűlt követek tanácsának megrökönyödése nem ismert határt mikor Jeremiás, nyakában a szolgaság jármával, közölte velük Isten akaratát Hanem Hananiás, az egyik hazug látnok, aki ellen Isten Jeremiáson át figyelmeztette népét. fölemelte szavát az elmondott jövendölés ellen. Meg szerette volna nyerni a király és udvarának kedvezését, ezért kijelentette, hogy Isten a bátorítás szavait bízta rá a zsidók számára. Ezt mondta: „Két esztendőn belül visszahozom erre a helyre az Úr házának összes edényét, amelyet Nabukonodozor, Babilon királya vitt el innen, és Babilonba hurcolt. És visszahozom erre a helyre Jekóniást, Jojákim fiát, Júda királyát Júda valamennyi száműzöttjével együtt akik Babilonba kerültek – mondja az Úr. Mert valóban összetöröm Babilon királyának igáját.”

Akkor Jeremiás a papok, és az egész nép jelenlétében kijelentette, hogy őszintén kívánja, bárcsak az Úr házának edényeit visszatérítenék, és visszahoznák az elhurcolt foglyokat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a nép megbánja bűneit. és gonosz útjaitól Isten törvénye iránti engedelmességhez fordul. Jeremiás szerette hazáját, és szíve mélyéből kívánta, hogy a nép megalázkodásával el lehetne kerülni a megjövendölt pusztulást, de jól tudta, hogy hiába reménykedik. Azt szerette volna. hogy Izráel büntetése a lehető legenyhébb legyen; ezért komolyan kérlelte őket, vessék akié magukat Babilon királyának az Úr által meghatározott időre.

Könyörgött nekik, hallgassanak szavára. Idézte nekik Hóseás, Habakuk, Sofóniás és mások jövendöléseit, akiknek intő üzenete hasonló volt az övéhez. Emlékeztette őket olyan eseményekre, amelyek már előbb meglettek történelmükben a megátalkodott bűnök megtorlásának jövendöléseire. Néha, akárcsak most, támadtak emberek, akik szembeszegültek Isten üzenetével akik békét és jólétet jósoltak, hogy elringassák a nép rettegését. és elnyerték a vezetők kedvezését. Mégis minden alkalomkor Isten ítéletei meglátogatták Izráelt, amint az igaz látnokok előre megmondták. így szólt: „Arról a prófétáról, aki békességet jövendöl, csak akkor ismerik el, hogy valóban az Úr küldte, ha szava beteljesedik.” Ha Izráel kockáztatni akar, a jövő fejleményei végleg, valóban eldöntik, melyik volt az álpróféta.

De Hananiás fölbőszült e feleletre, levette hát Jeremiás nyakáról az igát, és összetörte. „Majd így szólt Hananiás az egész nép színe előtt: Ezt mondja az Úr: így fogom letörni két esztendő múlva Nabukonodozornak, Babilon királyá¬nak igáját az összes nemzet nyakáról. Jeremiás ezután elment onnan.” Ö már megtette kötelességét – figyelmeztette a népet a veszedelemre – rámutatott az egyetlen útra, melyen visszanyerhetnék Isten tetszését. Bár egyedüli bűne az volt, hogy hűen továbbította Isten üzenetét a hitetlen népnek, mégis kigúnyolták szavait. Felelős állású emberek szólták meg, és próbálták földühíteni a népet, hogy öljék meg őt.

De Jeremiás további üzenetet kapott: „Menj el Hananiáshoz, s mondd meg neki: Ezt mondja az Úr: a faigát ugyan összetörted, de én vasigát csinálok helyette. Mert a seregek Ura, Izráel Istene ezt mondja: Vasigát teszek mind e nemzetek nyakára, hogy meghódoljanak Nabukonodozornak, Babilon királyának. Valóban szolgálni fognak neki. Sőt, a föld vadjait is neki adom. Jeremiás ezután így szólt Hananiás prófétához: Idehallgass, Hananiás! Nem küldött téged az Ur! Mégis arra vitted rá a népet, hogy hazugságban bízzék. Ezért azt mondja az Úr: Elpusztítalak a föld színéről; még ebben az esztendőben meghalsz, mert az Úrtól való elpártolást hirdeted. Meg is halt Hananiás még abban az esztendőben, a hetedik hónapban.”

Ez a hamis próféta megerősítette Izráel hitetlenségét Jeremiással és üzenetével szemben. Gonosz módra az Úr hírnökének mondta magát így halálbüntetést szenvedett félelmetes bűne miatt. Jeremiás az ötödik hónapban jósolta meg Hananiás halálát és a hetedik hónapban bekövetkezett halála bizonyította az igaz próféta szavahihetőségét.

Isten azt mondta, hogy megmenti népét, hogy a rájuk helyezett iga könnyű lesz, ha panaszszó nélkül alávetik magukat tervének. Szolgaságuk jelképe a faiga volt, amit könnyűszerrel el lehet viselni; de a szembeszegülést annak megfelelő szigorúság követi, mit a vasiga jelképezett. Isten azt tervezte, hogy korlátok között tartja Babilon királyát, hogy ne essék emberhalát sem vérig alázó elnyomás; de mert megvetették a figyelmeztetést és parancsokat ezzel a szolgaság teljes szigorát zúdították magukra. Sokkal kellemesebb volt a népnek elfogadni az állátnok üzenetét, aki jólétet jósolt, ezért azt fogadták el. Sértette büszkeségüket, hogy egyre a szemükre hányják bűneiket; sokkal szívesebben rejtették el a szemük elöl. Oly erkölcsi sötétségben éltek, hogy föl sem fogták vétkük iszonyúságát, de nem értékelték a megrovás és figyelmeztetés üzeneteit sem, amelyeket Isten küldött hozzájuk. Ha kellően megértették volna engedetlenségüket, elismerték volna az Úr eljárásának igazságos voltát, de elismerték volna a látnokok tekintélyét is. Isten kérlelte őket, hogy térjenek meg, hogy megkímélhesse őket a megaláztatástól, s hogy az ő nevéről nevezett nép ne váljék pogány nemzet adófizetőjévé; ők azonban kigúnyolták tanácsát, s az álprófétákat követték.

Az Úr ekkor megparancsolta Jeremiásnak, hogy írjon leveleket a fogságba hurcolt fejedelmeknek, véneknek, papoknak, prófétáknak, és az egész népnek. Fölszólította őket, ne ámítsák magukat, ne képzeljék, hogy közel lenne szabadulásuk órája, hanem békésen vessék alá magukat ellenségüknek, folytassák mesterségüket, s építsenek maguknak békességes házakat a győztesek közt. Az Úr intette őket, ne tűrjék meg, hogy a látnokaik és jövendőmondóik légből kapott reményekkel vezessék félre őket. De egyúttal megnyugtatta őket, hogy hetven évnyi szolgaság után megszabadulnak, és visszatérnek Jeruzsálembe. Isten meghallgatná imáikat, és visszavenné őket kegyeibe, amikor teljes szívvel hozzá fordulnak. „Megengedem majd, hogy megtaláljatok, mondja az Úr. Jóra fordítom sorsotokat, és összegyűjtelek titeket minden nép közül, és minden helyről, ahová szétszórtalak benneteket – mondja az Úr. És visszahozlak benneteket erre a helyre, ahonnan számkivetésbe küldtelek.”

Mily gyöngéd szánakozással értesítette Isten raboskodó népét Izráelre vonatkozó terveiről. Tudta, hogy mily szenvedés, szerencsétlenség lenne számukra, ha azt hitetnék el velük, hogy az Úr rövidesen kiszabadítja őket a fogságból, visszahozza őket Jeruzsálembe, amint azt az álpróféták megjósolták. Tudta, hogy ez a hitük szörnyen megnehezítené helyzetüket. A lázongásnak bármilyen megnyilvánulása fölébresztette volna a király éberségét és szigorúságát, s megszorították volna szabadságukat. Az Úr azt kívánta tőlük, hogy békésen nyugodjanak bele sorsukba, és tegyék olyan kellemessé a szolgaságukat, amilyenné csak lehet.

Másik két hamis próféta is élt akkor, Sedékiás és Akháb, aki hazugságot jövendölt az Úr nevében. Ez a két férfi szent tanítónak vallotta magát; de életük romlott volt, a bűn élvezetének rabszolgáivá züllöttek. Isten látnoka elítélte e két férfi gonosz életét, figyelmeztetve őket veszedelmükre; mégis, megtérés és megváltozás helyett, bűneik hű megrovójára dühösködtek, az ő munkásságát igyekeztek akadályozni. Arra bujtogatták a népet, hogy ne higgyenek neki, hogy a Babilon királya előtti behódolás felől tegyenek Isten tanácsával dacoló dolgokat. Az Úr tanúságot tett Jeremiás által, hogy a hamis látnokokat Babilon királyának kezére fogja adni, és szemük láttára fogja megölni őket. Ez a jóslat a maga idején be is teljesedett.

Mégis támadtak álpróféták, hogy fejetlenséget s romlást vessenek a nép között azzal, hogy elfordítsák őket a Jeremiás hozta isteni parancsoktól; de Isten ítéletet hirdetett ellenük súlyos vétkükért, hogy lázongást szítottak ellene.

Épp ilyen emberek támadnak ma is. Ma is romlást és lázadást okoznak a között a nép között, mely vallja, hogy engedelmeskedik Isten törvényének. De oly bizonyosan, ahogy büntetés sújtotta régen a hamis látnokokat, épp így bizonyos, hogy a romlás ez ügynökei is részesülni fognak a megtorlás teljes mértékében; hiszen az Úr nem változott meg. A hazugságot hirdetők arra bujtogatnak, hogy jelentéktelen semmiségnek tekintsék a bűnt. Mikor bűneik rettentő következményei nyilvánvalóvá válnak, akkor, ha lehet, megkísérlik azokra hárítani a felelősséget a bajokért, akik hűségesen figyelmeztették őket, mint a zsidók is Jeremiást hibáztatták szerencsétlenségeikért.

Az Úr elleni lázongás útját követők mindig találnak hamis látnokokat; hogy igazolják tetteiket, s áltatásaikkal veszedelembe taszítsák őket. A hazug szavak gyakran barátot szereznek, mint Akháb és Sedékiás esetén. A két hamis látnok, Isten iránti hazug buzgalmukkal, sokkal több hívet és követőt talált, mint az igaz próféta, aki Isten palástolatlan üzenetét közvetítette.

Isten megparancsolta Jeremiásnak, hogy hívja össze a rékábitákat az Úr házába, az egyik terembe, tegyen eléjük bort, hogy igyanak. Jeremiás meg is tette, amit az Úr parancsolt neki. „Ők azonban így válaszoltak: nem iszunk bort, mert ősatyánk, Rékáb fia Jónadáb: ezt a parancsot hagyta ránk: sose igyatok bort sem ti, sem fiaitok.”

„Ekkor az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Ezt mondja a seregek Ura: Izráel Istene: Menj és mondd el Júda fejedelmeinek és Jeruzsálem lakóinak: Hát ti nem fogadjátok el az intést, és nem akartok a szavamra hallgatni? mondja az Úr. Jónadábnak, Rékáb fiának azt a parancsát, hogy ne igyanak bort, pontosan megtartják az utódai, ősatyjuk parancsának engedelmeskedve valóban mind a mai napig nem isznak bort.”

Az Úr szembeállítja a rékábiták engedelmességét népének engedetlenségével és lázadozásával, mert népe nem kész befogadni intő és figyelmeztető szavait. A rékábiták engedelmeskedtek atyjuk parancsának, nem hagyták, hogy atyjuk kívánalmainak megszegésére csábítsák őket. Izráel viszont nem volt hajlandó az Urra hallgatni: Az Ur azt mondja: „Ti azonban nem engedelmeskedtek nekem, noha olyan fáradhatatlanul, olyan kitartóan beszéltem hozzátok. Szünet nélkül újra elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, hogy hirdessék: Térjen meg mindegyitek gonosz útjáról; változtassátok meg életmódotokat, ne szegődjetek idegen istenek nyomába, s ne szolgáljatok nekik; így majd lakói maradtok ennek az országnak, amelyet nektek és atyáitoknak adtam. De nem hallgattak rám. Jónadábnak, Rékáb fiának utódai megtartották a parancsot, amelyet ősatyjuk adott nekik, de ez a nép nem akar engedelmeskedni. Ezért ezt mondja a seregek Ura: Rázúdítom Júdeára s Jeruzsálemre mindazt a nyomorúságot, mellyel megfenyegettem őket, mivel szóltam nekik, de nem hallgattak rám; hívtam őket, de nem válaszoltak.

Akkor Jeremiás azt mondta a rékábiták nemzetségének: Ezt mondja a seregek Ura, Izráel Istene: Mivel engedelmeskedtetek Jónadáb parancsának, megtartottátok minden rendeletét, és megtettétek mind, amit meghagyott nektek, ezért azt mondja a seregek Ura, Izráel Istene: Jónadáb, Rékáb fia soha nem lesz híjával olyan férfi utódnak, aki színem elé állhat.”

Az Úr megdicsérte a rékábitákat készséges és szíves engedelmességükért, ám az Isten népe visszautasította az Úr látnokainak intéseit. Mivel szólt hozzájuk, de nem hallgattak rá, mivel hívta őket, de nem feleltek – az Úr ítéletet hirdetett ellenük. Jeremiás elismételte az Úr dicsérő szavait a hű rékábitáknak, s áldásokat mondott rájuk az Úr nevében. Így tanította Isten az ő népét, hogy a hűség, a követelményei iránti engedelmesség áldásokban hárul vissza rájuk, amint a rékábitákra is áldás hárul, mivel engedelmeskedtek ősatyjuk parancsának.

Ha ezek ilyen szigorúan engedelmeskedtek jó és bölcs ősapjuk utasításainak, aki a legjobb és legeredményesebb módon biztosította utódait a mértéktelenség veszedelmei ellen, annyival nagyobb tiszteletben kellene tartaniuk Isten tekintélyét, amennyivel szentebb az Úr, mint az ember. Ö az alkotónk és vezérünk, végtelen hatalmú, és rettenetes a megtorlásban. Kegyelmében különféle eszközöket használ, hogy fölismertesse és megbánhassa a bűnöket. De ha továbbra is semmibe veszik az intéseket, ha akarata ellen cselekszenek, akkor föltétlenül romlás következik; hiszen Isten népét csak az Úr kegyelme tartja jólétben, mennyei hírnökeinek gondoskodásán keresztül. Az Úr nem támogat, és nem óv meg olyan népet, mely semmibe veszi tanácsát, és megveti intéseit.

Jeremiást már megfosztották szabadságától, mert Istennek engedelmeskedett, mert közölte Izráel királyával és vezetőivel az intő szavakat, melyeket Isten ajkáról hangzott. Az izraeliták nem fogadták el a dorgálásokat, sem hogy kérdésessé tegyék magaviseletüket. Mélyen földühödtek, és megvetései fogadták az intő szavakat, de büntetésük hírét is, melyek bekövetkezését Jeremiás megjósolta, ha továbbra is lázadoznak az Úr ellen. Bár Izráel nem akart hallgatni az Úr tanácsára, azért a tanács nem lett hatástalanabb, s Isten sem szűnt meg inteni és rosszallásával s büntetéseivel fenyegetni azokat, akik nem akartak engedelmeskedni kívánalmainak.

Az Úr szólt Jeremiásnak: „Végy elő könyvtekercset, és írj le rá minden szót, amelyet Jeruzsálem, Júda és az összes nemzetek felöl mondtam neked, attól a naptól fogva, amikor először szóltam hozzád Jósiás napjaiban mind a mai napig. Ha Júda háza meghallja a sok bajt, amelyet rájuk akarok zúdítani, talán megtér ki-ki a maga gonosz útjáról, és megbocsáthatom gonoszságaikat”.

E szavakból kiviláglik, hogy az Úr mennyire húzódozik, hogy lemondjon vétkező népéről. S ha netalán Izráel annyira elhanyagolta intéseit és figyelmeztetéseit, hogy már el is felejtették azokat, akkor addig késlelteti büntetéseit, míg eleitől kezdve újra föl nem sorakoztatja engedetlenségeiket, s egyre súlyosbodó bűneiket Jósiás napjaitól kezdve az ö idejükig, s a büntetéseket is, melyeket törvényszegéseik miatt hirdetett ellenük. így további lehetőségük nyílik fölismerni gonoszságukat, s megtérni. Ebből is láthatjuk, hogy Isten nem örül, ha büntetnie kell, hanem a makacs fiát szánó apán is túltevő gondoskodással kérleli tévelygő népét, hogy térjenek vissza szövetségükhöz.

Jeremiás próféta Isten parancsának engedelmeskedve tollba mondta írnokának, Báruknak a szavakat, amelyeket az Úr közölt vele, aki följegyezte a tekercsre (Jeremiás 36: 4). Ez az üzenet Izráel sok-sok bűnének megrovása volt, de figyelmeztetés is a következményekre, melyek utolérik őket, ha tovább folytatják gonosz útjukat. Komoly fölhívás volt hozzájuk, hogy fordítsanak hátat bűneiknek. Miután leírták, Jeremiás, aki ekkor fogoly volt, elküldte írnokát, hogy olvassa föl az egész egybegyűlt nép előtt az Úr hátában a böjtnapon. A próféta mondta: „Hátha eljut könyörgésük az Úr színe elé, s megtér ki-ki a maga gonosz útjáról; mert nagy a harag és méltatlankodás, amellyel az Úr megfenyegette e népet.”

Az írnok eleget tett a látnok kérésének, fölolvasta a tekercset Júda egész népe előtt. Majd hívták, hogy olvassa föl a fejedelmek előtt is. Mély érdeklődései hallgatták, és félelem ült arcukon, amikor kikérdezték Bárukot a titokzatos írás felöl. Megígérték, hogy megmondanak mindent a királynak, amit felőle s a nép felöl hallottak, de azt tanácsolták neki, hogy rejtőzködjék el, mert féltek, hogy a király elveti a bizonyságtételt, melyet Isten küldött Jeremiáson át, s nemcsak a látnokot akarja majd megölni, hanem írnokát is.

Mikor a fejedelmek közölték a királlyal, hogy mit olvasott föl Báruk, a király azonnal elrendelte, hogy hozzák el a tekercset, és olvassák föl neki. De a helyett, hogy engedelmeskedett volna a figyelmeztetéseknek, ahelyett, hogy megalázkodott volna a maga és a nép fölött függő veszély miatt, dührohamában tűzbe dobta az egészet, annak ellenére, hogy néhány bizalmas tanácsosa kérlelte, hogy ne kövessen el ilyet. Akkor a gonosz uralkodó haragja föltámadt Jeremiás és írnoka ellen, s parancsot adott ki, hogy fogják el mindkettőt; az Úr azonban elrejtette őket”. Miután a király elégette a szent tekercset, az Úr szózatot intézett Jeremiáshoz: „Végy elő másik tekercset, s írd le rá a szózatokat, amelyeket a Jojákim, Júda királya által elégetett tekercsre voltak írva. Júda királyának pedig ezt mondd: Ezt mondja az Úr: Elégetted a tekercsel, s így szóltál: Miért írtad le azt a jövendölést, hogy Babilon királya biztosan eljön, elpusztítja ezt az egész országot, és kiirt belőle embert és állatot egyaránt?”

A könyörületes Isten kegyelmesen a nép javára küldte a figyelmeztetést. Talán-mondta a szánakozó Alkotó – „Júda háza meghallja a sok bajt, amelyet rájuk akarok zúdítani, talán ki-ki megtér a maga gonosz útjáról, és megbocsáthatom gonoszságaikat és vétkeiket.” Isten szánakozik az ember vakságán és romlottságán; világosságot küld elsötétült gondolkodásuk számára intések és fenyegetések alakjában, melyek célja, hogy a legfönnhéjázóbb is átérezze tudatlanságát, s megbánja tévedéseit. Még a legönelégültebbet is elégedetlenné teszi helyzetével, s rávezeti, hogy komolyabb áldásokat keressen a mennyei való közelebbi kapcsolaton át.

Nem Isten terve olyan hírnököket küldeni, akik hízelegnek a bűnösöknek; nem küld béke-üzenetet, hogy a megszenteletleneket érzéki biztonságba ringassa. Hanem súlyos terheket fektet a gonoszt művelő lelkiismeretére, a meggyőzés hegyes nyilaival veri át a lelkét. A szolgáló angyalok a vétkezők elé teregetik Isten félelmetes büntetéseit, és a gyötrelmes kérdést váltják ki belőle: limit tegyek, hogy üdvözüljek?” A kéz, mely porig aláz, mely megfeddi a bűnt, s megszégyeníti a büszkeséget és nagyravágyást – fölemeli a bűnbánót, a lesújtottat, s a legmélyebb együttérzéssel kérdezi: „Mit kívánsz, mit cselekedjem veled?”

Mikor az ember bűnt követ el a szent és kegyelmes Isten ellen, akkor nem követhet nemesebb ösvényt, mintha szíve mélyéből megbánja a bűnt, mintha könnyekkel és lelke keserűségével bevallja tévedéseit. Isten ezt várja el tőle; nem fogad el kevesebbet, mint megtört szívet és bűnbánó lelkületet. A gőgös király és büszke nemesei mégis visszautasították Isten hívását, hogy térnének vissza hozzá; nem engedelmeskedtek a figyelmeztetésnek, így nem tértek meg. Pedig e kegyelmes lehetőség az utolsó volt számukra. Isten közölte, hogy ha nem hajlandók hallgatni szavára, félelmetes megtorlással sújtja őket. A vezetők nem voltak készek meghallgatni őt, ezért az Úr kimondta Izráelre az ítéletet; külön haraggal látogatta meg azt, aki dölyfösen a Mindenható ellen emelkedett föl.

„Ezért azt mondja az Úr Jojákimra, Júda királyára: Nem lesz olyan utóda, aki Júda trónján ülne. Holttestét pedig kivetik nappal a hőségnek és éjjel a hidegnek. Megbüntetem őt és ivadékait, sőt szolgáit is, gonoszságaikért: rájuk és Jeruzsálem lakóira meg Júda férfijaira hozom a bajokat mind, amelyekkel megfenyegettem őket, de nem vették figyelembe.”

A tekercs elégetése nem zárta le az ügyet. A leirt szavakat könnyebben megsemmisítették, mint a bennük levő fenyítéseket és figyelmeztetéseket, s a gyorsan közelgő büntetést, melyet lsten kimondott a lázongó Izráelre. De a tekercset is újra másolták az Úr parancsára. A végtelen Isten szavait nem volt szabad elpusztítani. „Jeremiás másik tekercset vett elő, és odaadta Báruk íródeáknak, Néria fiának. Ezután Jeremiás tollba mondta annak a könyvnek minden szózatát, amelyet Jojákim, Júda királya elégetett. Sőt, még több hasonló tartalmú szózatokat is hozzáfűzött.”

Isten nem küld büntetéseket népére anélkül, hogy előbb ne intené őket az engedelmességre; s nem látogatja meg gonoszságukat büntetésekkel, míg csak elég lehetőséget nem nyújtott a megtérésre. Ember haragja ugyan meg akarta akadályozni Isten látnokát munkásságában, mikor megfosztották őt szabadságától; Isten mégis tud emberekhez szólni börtönfalakon át, sőt, épp azokon a közegeken át növeli szolgái hasznavehetőségét, melyekkel az üldözőik határt akarnak szabni hatásuknak.

Sokan ma is megvetik Isten bizonyságtételeken nyújtott hű intéseit. Közölték velem, hogy némelyek ma is annyira mennek, hogy elégetik az intés és figyelmeztetés leirt szavait, akár régen Izráel eme gonosz királya. De ha valaki szembeszáll Isten figyelmeztetéseivel, nem akadályozza végrehajtásukat. Ha szembeszegülünk az Úr igéivel, mikor választott szolgáin át közli azokat, csak Isten haragját hívjuk ki, s végül biztos romlást okoz annak, aki azt elköveti. A bűnös gyakran az eszköz ellen lázad, akit Isten választott, akin át közli intéseit. Sosem volt másképp; s ma is az a szellem ágaskodik, mely Jeremiást üldözte, és verembe taszította, mert engedelmeskedett az Úr szavának.

Egyrészt az emberek nem engedelmeskednek ismételt figyelmeztetéseknek, másrészt elégedettek a hamis tanítókkal, akik hízelegnek hiúságuknak, és megerősítik őket gonoszságukban, de akik nem tudnak segíteni nekik a veszedelem napján. Isten szolgái fogadják bátran és türelmesen, bármily próbák és szenvedések érik őket gyalázáson, mellőzésen vagy hamis beállítottságon át, amiért hűségesen teljesítik az Isten által rájuk szabott kötelességet. Ne feledjék, hogy a régi látnokok és a világ Megváltója is gyalázatot és üldöztetést szenvedett a világért. Ők is épp ilyen szembeszegülést várhatnak el, mely az Isten utasítására készült tekercs elégetésében nyilvánult meg.

Az Úr most népet készít föl a menny számára. A jellemhibák, a csökönyösség, az önző bálványimádás, az akadékoskodásba merülés, a gyűlölködés és civakodás Isten haragját váltja ki, s el kell távolítanunk Isten parancstartó népének köréből. Az ilyen bűnökben leledzőket az ellenfél ámításai vezetnek félre, vakítanak meg. Azt képzelik, hogy világosságban járnak, noha sötétben tapogatóznak. Zúgolódók vannak közöttünk ma is, amint az ősi Izráel körében is akadtak zúgolódók. Akik megfontolatlan sajnálkozással segítik az embereket a lázadásban, amikor önszeretetük sajog a megérdemelt megrovástól, azok nem Istennek, a mindenható megrovónak a barátai. Isten intéseket és figyelmeztetéseket küld népének mindaddig, míg a földön élnek.

Akik bátran az igazság oldalán állnak ki, akik Isten kijelentett akarata iránti engedelmességre buzdítanak, és másokat is erősítenek, hogy szakadjanak el gonosztetteiktől, azok az Úr igaz barátai, akik szeretettel próbálják helyesbíteni népének tévelygéseit, hogy tisztára moshassa és megtisztítsa őket minden hamisságtól – hogy alkalmassá tegye őket szent országára.

Sedékiás követte Jojákimot Júda trónján. De sem az új király, sem az udvara, sem pedig a föld népe nem hallgatott az Úrnak Jeremiáson keresztül szólt szavaira. A kaldeusok folytatták Jeruzsálem ostromát, de ideig-óráig az egyiptomiak ellen fordították kardjukat. Sedékiás hírnököt küldött Jeremiáshoz. Kérte őt, könyörögjön értük Izráel Istenéhez. De a látnok azt válaszolta, hogy a kaldeus sereg vissza fog térni, és elpusztítja a várost. Az Úr ezzel megmutatta, mennyire lehetetlen az embernek elfordítani Isten büntetéseit. „Ne ámítsátok hát magatokat, és ne mondjátok: Biztosan elmennek a kaldeusok, mert nem mennek el. Még ha úgy megvernétek is az ellenetek harcoló kaldeusok seregét, hogy csak néhány sebesült maradna meg belőle, akkor is fölkelne, ki-ki a sátrában, hogy fölgyújtsák ezt a várost.”

Jeremiás elvégzettnek tekintette föladatát, ezért távozni akart Jeruzsálemből, de az egyik hamis próféta fia megakadályozta őt, s azt jelentette felőle, hogy az ellenséghez akart csatlakozni. Jeremiás tagadta a hazug vádat, még~ is visszahozták. A fejedelmek, mivel gyűlölték Jeremiást, készségesen hittek az álpróféta fiának. Azt képzelték a jelek szerint, hogy ő hozta rájuk a szerencsétlenséget, amelyet hiszen csak előre megmondott. Dühükben megverték hát és bebörtönözték őt.

Miután jó ideje sínylődött a börtönben, Sedékiás király érte küldött, és titokban megkérdezte tőle, van-e valami üzenet az Úrtól. Jeremiás újra elismételte a figyelmeztetést, hogy az Úr Babilon királyának kezébe adja a nemzetet.

„Majd ezt mondta Jeremiás, Sedékiás királynak: Mit vétettem ellened, szolgáid és a nép ellen, hogy fogságba vetettél? Hol vannak a prófétáitok, kik így jövendöltek: Babilon királya nem vonul föl ellenetek és az ország ellen? Most hát hallgass meg, uram, királyom! Teljesítsd kegyesen ezt a kérésemet: Ne küldj vissza Jonatán írnok házába, nehogy meghaljak ott. Sedékiás király erre meg parancsolta, hogy vigyék Jeremiást az őrség udvarába, s naponta adjanak neki egy kenyeret a kenyérsütők utcájából. Ezt meg is kapta, amíg csak el nem fogyott a kenyér a városban. Jeremiás tehát ott maradt az őrség udvarában.”

A gonosz király nem mert nyíltan hinni Jeremiásban, félelme mégis hozzá űzte, értesülésért. De túl gyönge volt, hogy úgy dacoljon nemesei és a nép rosszallásával, hogy aláveti magát Isten látnok által közölt akaratának. Végül tekintélyes emberek mentek a királyhoz, akiket fölbőszített, hogy Jeremiás következetesen rosszat jövendölt, s megmondták neki, hogy amíg a próféta él, addig szerencsétlenséget fog jósolni. Azt hangoztatták, hogy a látnok a nemzet ellensége, szavai gyöngítik a nép kezét, s ő hozza rájuk a szerencsétlenséget. Azt akarták, hogy öljék meg.

A gyáva király tudta, hogy a vádak hamisak, de hogy magas és tekintélyes állást betöltők kedvében járjon, úgy tett, mintha elhinné hazugságaikat, és kezükbe adta Jeremiást, tegyenek vele, amit akarnak. Így tehát megfogták a prófétát és „Melkiásnak, Hammélek fiának ciszternájába vettették, amely az őrség udvarán van. Kötélen engedték le. Víz nem volt aciszternába, csak sár; így Jeremiás belesüppedt a sárba. Isten azonban barátot szerzett neki, aki megkérte a királyt Jeremiás javára, és visszavitte őt az őrség udvarára.

Ekkor a király titokban újra elküldött Jeremiásért, s fölszólította öt, hogy pontosan mondja el; mi Isten szándéka Jeruzsálemmel. Jeremiás így válaszolt Sedékiás királynak: Ha nyíltan szólok, nem sújtasz-e halállal? És ha tanácsot adok, úgysem hallgatsz rám. Erre Sedékiás király titkon megesküdött Jeremiásnak: Amint igaz, hogy él az Úr, aki az életet adta nekünk, nem adlak halálra, és nem szolgáltattak ki a férfiaknak a kezére, akik az életedre törnek. Jeremiás tehát így beszélt Sedákiáshoz: Ezt mondja az Úr, a seregek Istene, Izráel Istene. Ha kimenekülsz és megadod magad a babiloni király vezéreinek, megmented életedet; ezt a várost sem gyújtják föl, és életben maradsz családoddal együtt. De ha nem menekülsz ki, és nem adod meg magad a Babilon király vezéreinek, ez a város a káldeusok királyának kezére kerül, és lángba borítják; te magad sem menekülsz meg kezüktől. Sedékiás király erre így felelt Jeremiásnak: Félek a zsidóktól, akik már a kaldeusokhoz szöktek, hátha az ő kezükbe kerülök, aztán csúfot űznek belőlem. Nem kerülsz kezükbe – válaszolta Jeremiás – csak hallgass engedelmesen az Úr szavára, amelyet hozzád intéztem. Mert így jó dolgod lesz, és életben maradsz.”

Ebben is a hosszútűrő Isten könyörülete nyilvánult meg. Még e késői órában is, ha alávetnék magukat az Úr akaratának, ő megkímélné az emberek életét, és megóvná a várost a tűzvésztől. De a király azt gondolta, hogy túl messzire ment, hogy visszalépjen. Félt a zsidóktól, félt, hogy nevetség tárgyává lesz, féltette életét. Túl megalázónak tartotta, hogy így szóljon a néphez: „Elfogadom az Úr szavát, melyet Jeremiáson át közölt. Mindezen figyelmeztetések ellenére nem merek harcba szállni az ellenséggel.”

Jeremiás könnyes szemmel könyörgött a királynak, hogy mentse meg magát és a népet. Lelki gyötrelmek közt biztosította őt, hogy nem tudja megmenteni az életét, s minden tulajdona Babilon királyának kezébe kerül. Pedig megmenthetné a várost, ha akarná De mivel elindult a helytelen ösvényen, nem volt hajlandó visszatérni, ahonnét elindult. Úgy döntött, hogy az álpróféták és olyanok tanácsára hallgat, akiket megvetett, s akik kinevették gyönge jelleméért, amiért oly könnyen engedett kívánalmaiknak. Föladta férfiúságának nemes szabadságát, hogy a közvélemény meghunyászkodó rabja legyen. Bár nem volt megrögzött gonosz szándéka, elszántság sem volt benne, hogy merészen kiálljon a helyes mellett. Bár az volt a meggyőződése, hogy Jeremiás az igazat szólja, mégsem volt benne elég erkölcsi bátorság, hogy hallgasson tanácsára, hanem egyre tovább sodródott a helytelen irányban.

Ahhoz sem volt elég bátor, hogy az udvaroncai és a nép tudomására jusson, hogy a látnokkal tartott megbeszélést, annyira betöltötte lelkét az emberektől való rettegés. Ha e gyáva uralkodó bátran a nép mellé állt volna, ha kijelentette volna, hogy hisz a látnok szavaiban, melyek már félig be is teljesedtek, mily pusztulást előzhetett volna meg! Azt kellett volna mondania, hogy engedelmeskedni akarok az Úrnak, így megóvom a várost a teljes romlástól. Nem merem semmibe venni Isten parancsait az emberektől való félelem vagy kedvezésük kedvéért. Az igazságot szeretem, a bűnt meg gyűlölöm, ezért követni fogom Izráel hatalmas Urának tanácsát. Akkor a nép tisztelte volna bátor szellemét, a hit és kételkedés közt ingadozók szilárdan kiálltak volna az mellé, ami helyes. Ezen eljárás félelmet nem ismerése és igazságos volta már magában csodálatra és hűségre ihlette volna a király alattvalóit. Az uralkodó kellő támogatásban részesült volna; Izráel pedig megmenekült volna a tűzvész, a mészárlás, és éhínség leírhatatlan veszedelmeitől.

Ám Sedékiás gyöngesége olyan bűn volt, melyért félelmetes árat fizetett. Az ellenség ellenállhatatlan görgetegként csapott le, s feldúlta a várost. A zsidó hadakat fejetlen visszavonulásra kényszerítették. A nemzetet meghódították. Sedékiást foglyul ejtették, s a szeme előtt ölték meg fiait. Majd fogolyként hurcolták el Jeruzsálemből, de még hallotta nyomorult népének jajgatását és a tűzvész ropogását, amint megemésztette házaikat. Szemét kiszúrták, s miután megérkezett Babilonba, nyomorultul elpusztult. Ez volt a hitetlenség és istentelenek tanácsa követésének büntetése.

Ma is sok az olyan álpróféta, akik előtt a bűn alig tűnik visszataszítónak. Panaszolják, hogy Isten hírnökeinek megrovásai és figyelmeztetései fölöslegesen nyugtalanítják a nép békéjét. Ők, maguk; sima s álnok tanításaikkal végzetesen eloszlatják a bűnös aggályait. A romlott papok így bűvölték meg ősi Izráelt is hízelgő üzenetekkel. Jólétet jósoló üzeneteik kellemesebbek voltak, mint a megtérést és engedelmességet tanácsoló igaz látnoké.

Isten szolgái tanúsítsanak gyöngéd, szánakozó lelkületet, s mutassák ki, hogy nem személyes cél tüzeli őket a néppel való bánásmódjukban, s hogy nem örülnek neki, ha az Úr nevében a harag üzenetét közvetítik. Mégsem szabad visszariadniuk, hogy rámutassanak a hibákra, melyek megrontják Isten hitvalló népét, sem, hogy törekedjenek úgy hatni rájuk, hogy forduljanak el tévedéseiktől és engedelmeskedjenek az Úrnak.

Akik leplezni igyekeznek a bűnt, s kevésbé súlyosnak tüntetni föl a bűnös szemében, az álpróféták aknamunkáját végzik, s elvárhatják Isten haragjának megtorlását, amiért ily utat követnek. Az Úr sosem igazítja útjait a romlott emberek kívánságaihoz. A hamis próféta elítélte Jeremiást, amiért szigorú vádemeléseivel sújtotta a népet; s igyekezett megnyugtatni őket – jólétet ígérve, úgy vélekedve, hogy nem szabad szegényeket bűneikre emlékeztetni, sem büntetésekkel fenyegetni. Ez az út megerősítette a népet, hogy ellenszegüljenek az igaz látnok tanácsának, és fokozta iránta az ellenséges érzületet.

Isten nem osztozik a gonoszt-cselekvők nézeteiben. Senkit sem hatalmaz föl elkendőzni népének bűneit, sem hogy békét, békét hirdessenek, mikor ő azt jelentette ki, hogy nem lesz nyugalmuk a gonoszoknak. Akik lázadásra bujtogatnak Isten szolgái. ellen, akiket üzenetének hirdetésére küldött az Úr, azok az ő szava ellen lázongnak.