Isten azt akarja, hogy intézményeinek minden alkalmazottja legyen gyors fölfogású, élesen látó és körültekintő, Azt szeretné, hogy váljanak kimunkált szellemi képességű férfiakká, nőkké, akik egy minősítésben sem maradnak le; s mivel egyénenként átérzik a szellemi művelődés szükségét, s töreksze¬nek is elérésére, Jézus megsegíti igyekezetüket. Amint a hozzáadás terve szerint fáradoznak, hogy elnyerjék a Lélek gyümölcseit, Isten a szorzás terve szerint fáradozik értük. Az Istennel való kapcsolat növekedést ad a léleknek, fölemeli, átalakítja, s tulajdon képességeinek tudatára ébreszti. S világosabb tudatot nyújt mindenkinek a rajta nyugvó felelősség felől, hogy bölcsen használja a képességeket, melyeket Isten ráruházott.

Az anyagiak terén mindenki gyakoroljon szigorú takarékosságot. Mikor máséról van szó, legyen még hűségesebb, még megbízhatóbb, mint mikor a maga ügyeit intézi. Mégis ritkán esik meg az ilyen. Senki személy szerint nem jut anyagi előnyökhöz kiadónk jövedelméből, másrészt senki sem sínyli meg, ha a kiadót veszteség éri; de a vagyon az Úré, s ügyét anyagilag érinti, hogy mimódon végzitek munkátokat. Ha Isten ügye szűkölködik akkor fontos dolgokat hanyagolunk el, melyeket pedig el lehetne, és el is kellene végezni.

Bár mindig takarékosnak kell lennünk, sose süllyedjen ez a fukarságig. Kiadóink minden alkalmazottja érezze, hogy Isten tulajdonával bánik, hogy ők is felelősek a befektetett töke növekedéséért, s hogy Isten napján el kell számolniuk vele, ha szorgalom, vagy gondosság hiánya miatt kezükben csökkenne a vagyon. Senki se pazarolja az időt vagy javakat. A munkások megbízatásuk iránti hűsége vagy megbízhatatlansága dönti el, hogy alkalmasak-e, hogy örökkévaló kincseket bízzanak rájuk. Isten mindenkitől elvárja, hogy alaposan s gyorsan végezzétek munkátokat. Példátok legyen olyan, hogy szorgalmat és alaposságot váltson ki a többiekből. Ha ezekben lelkiismeretesek és megbízhatók vagytok, közelebb tudjátok hozni a földet a mennyhez, s mindkét világ értékes gyümölcsöket tud teremni.

A kiadó különböző osztályain dolgozó kétkezi munkások nem végzik el a munkamennyiséget, melyet más hasonló nyomdában megkövetelnének tőlük. Sok időt elpazarolnak a fölösleges beszélgetésekkel, egymás látogatásával töltve az értékes órákat, miközben hagyják, hogy a munka lemaradjon. Némelyik osztályon abból adódik kiadónk kára, hogy aki a munkát végzi, nem gondos és takarékos. Ha e személyek maguknak dolgoznának, némelyikük harmadával többet végezne, mint amennyit most végez. Megint mások akkor sem tennének többet, mint amennyit most tesznek.

Használjuk föl hűsegesen a munkaidőt Ha pazaroljuk az időt vagy anyagai, az Isten előtti becstelenség. Néhány percet itt pazarolnak el, néhányat amott, ami a hét folyamán csaknem egész napot vagy még többet is kitesz. Az idő pénz, tartja a közmondás, s az időpazarlás a pénz pazarlása Isten ügye ká¬rára. Mikor akik vallják a hitet, piszmognak és nem törődnek az idő múlásával, azt bizonyítva, hogy nem szívügyük az igazság ügyének virágzása, a hitetlen alkalmazottak is követni fogják példájukat. Ha mindenki a lehető legjobban kihasználná idejét, rengeteg pénzt megtakarítanának az igazság ügyének. Mikor szívvel dolgoznak, komolyan, lendületesen és gyors ütemben végzik a munkát. Mindenki tartsa nyitva a szemét, hogy mit kell elvégezni, legyen gyors észjárású és gyors kezű a véghezvitelben, úgy fáradozva, mintha a nagy Mester, Jézus Krisztus közvetlen felügyelete alatt állnának.

S ismét veszteség éri a kiadót az anyagok és a gépek hanyag használása miatt. Nem vigyáznak eléggé a kisebb és nagyobb dolgokra, hogy hanyagság miatt semmi el ne vesszen, semmi meg ne rongálódjék. Egy-egy elpazarolt kevés itt-ott tetemes összeget tesz ki az év folyamán. Némelyek sosem tanulták meg, hogy takarékoskodásra is használhatják képességeiket. Krisztus következő parancsa ellenére sem: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi el ne vesszen.” Nem szabad belehasítani az anyagba, csak hogy kicsiny darabot vágjunk ki belőle. Kevéske gondos figyelem arra vezetne, hogy összegyűjtsék és fölhasználják a kicsiny darabokat, melyeket most félrevetnek, elpazarolnak. Még olyan jelentéktelen dolgokra is figyelmet kellene szentelni, mint a használt papír, mert azért is pénzt lehet kapni.

A hanyagság miatt sok mindent elpazarolnak, amit a kellő időben odaszentelt néhány perces figyelem megtakarítana. Az elfelejtettem súlyos veszteséget okoz a kiadónak. Némelyeket semmi sem érdekel, sem munka, sem bármi, ami nem tartozik közvetlenül szakágazatukhoz. Ez mindenképpen helytelen. Az önzés sugallja a gondolatot, hogy: „Nem az én dolgom, hogy ezzel is törődjek”, de a hűség és kötelességérzet mindenkit arra késztetne, hogy mindennel törődjék, amit észrevesz. A könyvkiadóban az előmunkást a többi alkalmazott is követi; valamennyi hanyag lesz és figyelmetlen; s annyit pazarolnak el, amiből kitenne a fizetésük. Ha a nyomda vezetője gondos lenne, ezen az egyetlen osztályon ezreket takaríthatna meg évente a kiadónak.

Az egész kiadóban érvényesüljön a takarékosság elve. A dollárok megtakarításához a centeket és tíz-centeket kell gondosan megbecsülni. Aki csak vitte valamire az üzleti életben, az mindig takarékos, szorgalmas és lendületes volt. Aki Isten munkájával áll kapcsolatban, kezdje alaposan gondosságra szoktatni magát. Ha a földön nem is becsülik meg igyekezetüket, akkor se alacsonyítsa le magát maga előtt, hogy bármiben hűtlen, amire vállalkozik. Időbe kerül annyira hozzászokni egy adott pályához, hogy boldogan végezzük. Egyénenként azok leszünk idelenn, de az örökkévalóságra is, amivé szokásaink tesznek. Azok élete, akik helyes szokásokat alakítanak ki, s megbízhatók minden kötelességük végzésénél, mintegy tündöklő fények lesznek, ragyogó fénycsóvákat vetve mások ösvényére; de ha eltűrjük a hűtlenség szokásait, ha lanyha, lusta, hanyag szokásokat hagyunk megerősödni magunkban, akkor éjfélnél sötétebb felhő telepszik ebben az életben kilátásainkra, az eljövendő életből pedig örökre kizárja az illetőt.

Egyetlen eltűrt, melengetett önző gondolat, egyetlen elhanyagolt kötelesség a következő előtt egyengeti az utat. Amit egyszer meg merészelünk tenni, könnyebben megtesszük máskor is. A józanság, önuralom, a takarékosság, a kemény munka, a komoly, értelmes beszéd és viselkedés, a türelem és igaz előzékenység – mindezt nem nyerjük el a nélkül, hogy szorgalmasan ne ügyelnénk, vigyáznánk magunkra. Sokkal könnyebb elzülleni s elkomposodni dolgainkban, mint legyőzni a hibákat, mint keményen kézben tartani magunkat, és ápolnunk az igaz erényeket. Szívós, kitartó igyekezetre van szükség, ha a keresztény kegyességeket valaha is tökéletessé tesszük életünkben.

Fontos változásoknak kell beköszönteni kiadóinknál. Hibát követünk el, s veszteséget okozunk, ha alkalmasabbnak vélt időre halasztjuk el az azonnali figyelmet követelő munkát a javítás gyakran kétszer annyi időt vesz igénybe, mint az idejében végzett karbantartás. Sok félelmetes veszteség s halálos baleset történt már, csak, mert olyasmiket ódáztak el, amik azonnali figyelmet követeltek. A tettek idejét habozással töltik, úgy vélve, hogy holnap is megteszi; noha a holnap sok esetben túl későnek bizonyul. Kiadónkat naponta anya¬gi veszteség éri a határozatlansági halogatás, hanyagság, lustaság s néme-lyek esetében kifejezett becstelenség miatt. Néhány olyat alkalmazunk kiadóinknál, akik oly fásultan élik életüket, mintha Isten nem adott volna nekik szellemi képességeket, melyet gondosan gyakorolniuk kellene. Az ilyenek bármi kötelességre alkalmatlanok; hiszen sohasem lehet számítani rájuk. Olyan férfi, olyan nő, aki kibújik a nehézségekkel járó kötelességek alól, mindig is gyönge és sikertelen marad. –

Akik munkájuk gyors, takarékos végzésére szoktatják magukat azok urai maradnak dolguknak, ahelyett, hogy az kerekedne föléjük. Ezeknek nem kell örökké kapkodni és idegeskedniük, amiért munkájuk feje tetején áll. Szorgalom és becsületes hűség elengedhetetlen a sikerhez. Minden óra munkája fölülvizsgálatra kerül Isten elé, a hűség vagy hűtlenség lapján kerül följegyzésre. Nem bújhatunk ki az elpazarolt percek és elmulasztott alkalmak följegyzéseivel elszámolás alól, mikor összeül a bíróság, mikor könyveket nyitnak meg, mikor mindenkit a könyvben írottak szerint ítélnek meg. Önzés, Irigység, kevélység, féltékenység, tétlenség vagy más szívünkben melengetett bűn kizárja elkövetőjét a menny áldott országából. „Annak szolgálatába álltok, s annak kell engedelmeskednetek, akinek, mint szolgák, alárendelitek magatokat.”

Könyvkiadóink megsínylik a szilárd és határozott férfiak hiányát. Amint teremről-teremre elém tárták a dolgokat. láttam, hogy az alkalmazottak közönyösen végzik a munkát. A bizalom minden állásánál veszteség éri a kiadót. Szembeszökő volt az alaposság hiánya. Bár egyesek vállalják a gondok terhét és felelősségét, mások, ahelyett, hogy kivennék részüket e terhekből, olyan utat járnak, mely csak növeli az aggodalmat és gondot. Akik nem tanulták meg a takarékosság leckéjét, s arra szoktak rá gyermek és ifjú korukban, hogy a legkellemesebben töltsék idejüket, nem lesznek okosak, körültekintők és takarékosak semmi foglalkozásban, melybe kezdenek. Bűn, ha nem aknázzuk ki képességeinket, hogy az Isten dicsőségére lehessen fordítani azokat. Mindenkinek felelősségeket kell hordoznia; senki sem lehet kivétel.

Az embereknek más és más a gondolkodásmódja, s mindnek többé vagy kevésbé, de művelésre, nevelésre van szüksége. Körültekintés és határozottság jellemezzen minden megmozdulást Isten ügyében. Határozottság nélkül az egyén megbízhatatlan, ingatag, mint a víz, és sosem lehet egészen eredményes. Aki Krisztust vallja, legyen mind tevékeny. A hit háztartásában nincsenek herék. A család minden tagjának megvan a maga kiszabott föladata, az Úr szőlőjének valamely darabja, ahol munkálkodjék. Az egyedüli út, melyen eleget tehetünk Isten követelményének, ha erőfeszítéseinkben folyvást a magasabb hasznosságra törekszünk. Legjobb esetben is keveset tudunk elérni. Mégis minden nap erőfeszítése növelni fogja képességünket. hogy eredményesen fáradozzunk, s az Isten dicsőségére teremjünk gyümölcsöt.

Némelyek nem uralkodnak étvágyukon, hanem egészségük rovására elégítik ki ínyencségüket. Ez miatt ködös az agyuk, gondolkodásuk lanyha, s nem végzik el, amit akkor tudnának elvégezni, ha lemondók és mértéktartók lennének. Az ilyenek meglopják Istent a testi és szellemi erőtől, melyet szolgálatára szentelhetnének, ha mindenben mértéktartók lennének. Pál apostol egészség újító volt. Ezt mondta: „Megsanyargatom testem, és szolgává teszem, hogy míg másoknak hirdetem az igét, magam méltatlanná ne legyek.” Tudta, hogy felelősség nyugszik rajta, hogy ereje teljében őrizze meg képességeit, hogy így az Isten dicsőségére tudja használni azokat. Ha Pált a mér-téktelenség veszélye fenyegette, akkor minket is veszély fenyeget, mert nem vesszük eszünkbe, mint ő eszébe vette, annak szükségét, hogy Istent dicsőítsük meg testünkben és lelkünkben, hisz mindkettő az övé. Karunk bűne a túl sok evés.

Isten igéje a sokat evés bűnét a részegséggel helyezi egy szintre. Isten szemében annyira visszataszító volt ez a bűn, hogy utasította Mózest, hogyha valamelyik gyereket nem tudják megfékezni az étvágy területén, hanem bármivel teleenné magát, amit megkíván. szülei vigyék a gyermeket Izráel kormányzói elé és kövezzék halálra. A nagyevő, az ínyenc, a gyomorember esetét reménytelennek tartották. Az ilyen semmire se jó másoknak, de magának is csak átok. Semmiben sem lehet megbízni benne. Egyre megfertőzne másokat is, s a világ jobban megvan az ilyen jellemek nélkül, hiszen csak borzalmas hibáit örökítené. Aki felelősnek tartja magát Isten előtt, egy sem tűri meg állati vonásainak, hogy azok uralkodjanak értelmén. Akik eltűrik ezt, nem keresztények, bárki legyen is, bármilyen magasztos is hitvallásuk. Krisztus parancsa ez: „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok is tökéletes. „Ezzel Krisztus azt bizonyítja, hogy mi is oly tökéletesek lehetünk a magunk területén, amint Isten is tökéletes az öven.

Kiadóink dolgozói nem válnak egyre jobbá, mint Isten elvárja tőlük. Hiányzik belőlük munkájuk lelkiismeretes, önzetlen szívén viselése. Isten elvárja ügye munkásaitól, hogy naponta növekedjenek ismeretekben. Bölcsen használják. Istentől nyert képességeiket, hogy eredményesek legyenek, alapos munkások, s a kiadóra nézve veszteség nélkül végezzék föladatukat.

A legbölcsebb ember is hasznos leckéket tanulhat a föld apró teremtményeitől, azok viselkedéséből, szokásaiból. A szorgos méhek olyan példát nyújtanak az értelmes embernek, amit jól tenne, ha követne. E rovarok tökéletes rendet tartanak, és tétlent be nem engednek a kaptárba. Értelmünket meghaladó okossággal és tevékenyen végzik kijelölt munkájukat. A hangyák, melyeket csupán kellemetlenségnek tartunk, amit eltaposunk, sok tekintetben fölötte állnak az embernek, mert az ember nem aknázza ki olyan bölcsen Isten ajándékait A bölcs a föld apró teremtményeire tereli figyelmünket. „Menj a hangyához, te rest, nézd meg, hogy mit csinál, és akkor bölcs leszel: Nincs főnöke, nincs, aki ösztökélné, vagy parancsolna neki, nyáron mégis megszerzi élelmét aratás idején összegyűjti eledelét.” „Olyan nép a hangyák, amelynek nincs ereje, mégis összegyűjtik nyáron élelmüket.” A megbízhatóság leckéit tanulhatjuk meg e parányi tanítóktól. Ha mi is ilyen szorgalommal használnánk képességeinket, melyeket a bölcs Teremtő ránk ruházott, milyen komolyan megnövekedne a kötelességünk, hogy hasznosak legyünk. Isten szeme a legkisebb teremtményein is megnyugszik; nem venné talán figyelembe a maga mására alkotott embert, s ne várna el tőle hasonló kamatot az előnyökért, melyekkel fölruházta?

Szedjük rendbe kiadóhivatalainkat. Az ezekben dolgozók tűzzenek ki magas célt maguk elé, s tegyenek szert mély és gazdag tapasztalatra Isten akaratának ismeretében. Mindig álljanak ki a helyes oldalára, s gyakoroljanak megmentő hatást. Minden lélek, mely Krisztusról nevezi magát, a legelőnyösebben használja előjogait s lelkiismeretesen, zúgolódás nélkül tegyen eleget rábízott kötelességeinek. Beszédük legyen magasröptű, hogy mások gondolatait is a helyes mederbe tereljék. A kevés emlegetés, mellyel Isten jóságát és Isten szeretetét illetik, hálatlanságukat bizonyítja, s azt, hogy Krisztus nem ül szívük trónján.

A kiadók sosem fognak tartósan virágzani, ha nem lesz több önzetlen munkásuk, akik valóban istenfélők, magukat megtagadók és lelkiismeretesen kiállnak Isten és a helyes mellett. A Szemle és Hírnök helyi kiadójának van oka komolyan és határozottan szólni. Lapunk foglaljon állást annak védelmében, ami helyes, latba vetve minden helyzet- nyújtotta jó hatást Waggoner vén irigyelésre nem méltó helyzetbe került, mégsem lett magára hagyva. Isten segít neki, s ő a körülmények között nemesen viselkedett. Az Úr nem mentette föl őt helyéről; ezen túl is fáradoznia kell Oakland-on és San Franciskón.

Akikre Isten sokat bízott, azoktól sokat vár el, míg akik kevéssel rendelkeznek, azoktól is azzal arányban vár el; de mindenki át tudja adni magát, s tettükkel tudják bizonyítani Krisztus drága ügye iránti hűségüket. Sokan határt szabhatnának kiadásaiknak, s ezúton növelhetnék Krisztus iránti hűségüket. Az az előttük álló csata, hogy megtagadják magukat Krisztusért.

„Isten szerelme szorongat minket” írja Pál. Ez a szeretet volt viselkedésének mozgató rugója; ez volt mozgató elve. Ha valaha pillanatnyilag lanyhult is hő buzgalma a kötelesség ösvényén, a keresztre vetett egyetlen pillantás, a Krisztus csodálatos szeretetére, mely páratlan áldozatában nyilatkozott meg, elég volt, hogy fölkösse derekát, s előre nyomuljon a lemondás ösvényén. Testvéreiért végzett fáradozása során erősen támaszkodott a végtelen szeretetnek a Krisztus csodás leereszkedésében való megnyilvánulására, ennek egész csillapító, fékező erejére, hatalmára.

Mily komoly, mennyire szívet érintő az apostol fölhívása: „Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát. Ö, a gazdag, értetek szegény lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” Tudjátok, milyen magasról hajolt le; ismeritek az alázat ama mélységét, melyre leereszkedett. Lába rálépett a ma¬ga megtagadása és önfeláldozása ösvényére. Nem is tért le róla, míg csak életét is oda nem adta. A mennyei trón és a kereszt közt sehol sem volt pihenő számára. Az emberek iránti szeretete vezette, hogy szívesen eltűrjön minden sérelmet, elviseljen minden gyalázkodást. „Értük szentelem magam.” Teljes dicsőségemet, mindent, ami vagyok, odaadom az ember megváltozásáért. Mily kevéssé indulnak meg az emberek ma, hogy Isten munkájára szenteljék magukat, hogy lelkeket mentsenek meg közreműködésükkel.

Pál int bennünket: „Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” Kér, hogy kövessük a tökéletes példakép, Jézus életét, s hogy az a lelkület legyen bennünk, ami a Krisztus Jézusban volt. Ö isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez töltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot fölvéve kiüresítette magát és hasonló lett az emberhez; megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Az apostol pontról pontra halad, hogy meg tudjuk ragadni, hogy teljesen meg tudjuk érteni a Megváltónak a bűnös érdekében tett csodálatos leereszkedését. Pál úgy ecseteli előttünk Krisztust, amint akkor volt, mikor Istennel volt egyenlő, mikor az angyalok imádatát fogadta. Majd követi leereszkedését, míg csak a megaláztatás legalacsonyabb mélységére el nem jut, hogy így emberi karjával elérje a bukott embert, hogy züllöttségéből a reménységre, az örömre, a mennybe emelje őt.

Pál komolyan törekedett érthetővé tenni előttünk, fölismertetni velünk Krisz¬tus megalázkodását. Meggyőződése volt, hogy ha az embereket el lehetne vezetni a megdöbbentő áldozat megértésére, melyet a menny fönségese hozott, akkor minden önzés száműzve lenne szívünkből. Először arra az tisztségre tereli a figyelmet, melyet Krisztus a mennyben elfoglalt, az Atya kebelén. Majd később úgy jelenti ki őt, amint leteszi dicsőségét, önként aláveti magát az ember természetének, összes megaiázó állapotának, helyzeteinek, a szolga kötelességeit, felelősségeit vállalva magára, engedelmessé válva mindhalálig. S a halál pedig a legszégyenteljesebb, a legvisszataszítóbb, a leggyalázatosabb, a leggyötrelmesebb volt a kereszthalál. A keresztények el tudnak-e gondolkodni az Istennek ember iránti szeretete csodálatos megnyil-vánulásain anélkül, hogy szeretet támadna szívükben, anélkül, hogy megértenék, hogy nem a magunkéi vagyunk? Ilyen Mestert igazán nem kellene kelletlenül, vonakodva, sajnálkozó, irigy, önző indokból szolgálnunk.

„Hiszen tudjátok – mondja Péter – hogy nem múlandó dolog, arany vagy ezüst váltott meg”, ha ezek megfeleltek volna, hogy megfizessék az ember váltságdíját, milyen könnyen megtehette volna az, aki így szól: „Enyém az ezüst, enyém az arany.” Isten szent törvényének megszegőjét csakis az Isten Fiának drága vére tudta megváltani. Akik, mivel nem értékelik az értük hozott csodálatos áldozatot, visszatartják javaikat, s testi, szellemi, erkölcsi erőiket a Krisztus szolgálatából, azok önzésük miatt el fognak pusztulni.

„Akinek nincs, (aki nem használja ki a lehető legmegfelelőbben a képességeit, javait, attól azt is elveszik, amije van.” Akik túl lusták eleget tenni felelősségeiknek, hogy jóra használják képességeiket, azok nem fogják elnyerni Isten áldását. Sőt, a képességet is, mellyel rendelkeznek, elveszik tőlük, s odaadják a tevékeny, lelkes munkásnak, aki folytonos használattal egyre növeli azokat „Ha olyan férfit látsz, aki fürgén intézi dolgát, az a királyoknak lesz majd a szolgálatára, nem a kicsiket fogják szolgáink”. Aki az Isten Lelkének irányítása alatt szorgalmasan fáradozik, annak hatalma és tekintélye lesz, mert mindenki meglátja benne az Isten ügye iránti fáradhatatlan odaadás lelkületét, bármilyen területre hívja is el a kötelesség.

Kiadóink összes alkalmazottja helyezkedjék a legelőnyösebb helyzetbe, hogy jó és megfelelő szokásokat alakítson ki. Naponta többször szenteljenek imára és igeolvasásra becses perceket, ha csak azért is, hogy emlékezetbe véssék a szöveget, hogy lehetséges legyen bennük a lelki élet. A mű változatos ágazatai ellátnak minket olyan anyaggal, amely felől elgondolkodhatunk, s amely imára ihlet minket. Az Istennel való közösség elengedhetetlen a lelki jóléthez, s csakis így nyerhető el a bölcsesség és megbízható ítélőképesség, mely oly igen fontos a kötelességek teljesítéséhez.

Az Istenhez való könyörgésben nyert erő az egyéni törekvéssel összekapcsolva, hogy figyelmességre és gondosságra nevelje magát, előkészít a mindennapi kötelességekre. S békességben őrzi meg a lelkületet bármi körülmények között, legyen az mégannyira próbára tevő. A kísértések, melyeknek napjában ki vagyunk téve, szükségessé teszik az imát. Hogy Isten ereje – hit által – megtartson minket, óhajaink folyvást emelkedjenek csöndes fohászban segítségért, világosságért, erőért, tudásért. De a gondolkodás és ima mégsem helyettesíthetik az idő lelkiismeretes, hű kihasználását. A munkára és imára, mindkettőre szükség van a keresztény jellem tökéletesítéséhez.

Kétrétű életet kell élnünk – a gondolkodás és cselekvés életét, a csöndes fohászkodás és becsületes munka életét. Aki elfogadta az igazság világosságát tartsa kötelességének fény sugarait árasztani a megátalkodottak ösvényére. Legyenek Krisztus tanúi a kiadóban, s a gyülekezetben. Isten elvárja, hogy élő levelek legyünk, melyeket ismer és olvas minden ember. A léleknek, mely Istenhez folyamodik erőért, támaszért, képességért napi komoly imával, nemes céljai lesznek, világosan fölfogja az igazságot és kötelességet (magasak lesznek a céljai) s folyvást éhezni és szomjazni fogja az igaz, a szent életet. Az Istennel való kapcsolat fönntartásával képesítve leszünk, hogy másokkal érintkezve, szívünkben honol fényt, békét, nyugalmat árasszunk rájuk, s a tántoríthatatlan hűség példáját állítsuk eléjük, a végzett munkánk iránt.

Könyvkiadónk alkalmazottai közül sokakból hiányzik az Isten szeretete és félelme. Önzés uralkodik, önzés ellenőriz, s a menny Istene alig jut eszükbe. Ha fölismernék, hogy az örökkévaló világ közvetlen mezsgyéjén állnak, s jelen viselkedésük dönti el jövő sorsukat, akkor szembeötlő változás állna be az ott dolgozók életében.

Mégis sokat, noha Isten szent munkájával foglalatoskodik, megbénítottak Sátán ámításai. Elvarázsolt földön szunnyadoznak. Napok, hónapok múlnak bár, mégis hanyagok, közönyösök maradnak, mintha nem lenne Isten, nem lenne jövő, menny, vagy a kötelesség elhanyagolásáért vagy felelősségek alóli kibújásért járó büntetés. Pedig sebesen közeledik a nap, amikor mindenki esetét tettei alapján fogják eldönteni. Sokuknak félelmetesen foltos a föl jegyzése a mennyei jegyzőkönyvben.

Mikor e munkások ráébrednek, hogy elszámolásra vonhatók, mikor Isten elé fektetik szennyezett lelküket, amint vannak, mikor őszinte kiáltásukkal megragadják Isten erejét, akkor tapasztalatból fogják tudni, hogy Isten hallja, és válaszol az imáikra. S mikor valóban fölébrednek, fölismerik, mit veszítettek közönyükkel és megbízhatatlanságukkal. Azt találják, hogy alacsony szintet értek el csupán, mikor, ha Isten szerelméért művelték és használtak volna föl értelmüket és képességeiket, akkor gazdag tapasztalatban lehetett volna részük, s embertársaik megmentésénél is eszközül szolgálhattak volna. Ha végül meg is menekülnek, az egész örökkévalóságon át tudatában lesznek a próbaidő alatt elpazarolt lehetőségek által okozott veszteségnek.

A kiadó alkalmazottai nagyon elhanyagolták a vallásos előjogokat. Senkit se alkalmazzunk Isten munkájában, aki félvállról veszi e kiváltságokat; hiszen a gonosz angyalokkal állnak kapcsolatban, a sötétség fellegei ők, másoknak pedig akadályok. Hogy sikeressé tegyük a mát, a mennyei angyaloknak kell jelen lenniük a kiadó valamennyi osztályán. Mikor Isten Lelke munkálkodik a szíven, megtisztítva a lélek templomát a világiasság és élvezet szeretetének szennyétől, akkor mind ott lesznek az imaórán, hűségesen eleget téve kötelességüknek, buzgón vágyva elnyerni mindazokat az előnyöket, melyeket elnyerhetnek. A Mester valahány hűséges munkása meg fog ragadni minden lehetőséget, hogy közvetlen az Isten trónjáról jövő sugarak fényébe helyezze magát, s ez a fény rá fog tükröződni másokra is.

S nemcsak az imaórára kellene hűségesen eljárni, hanem hetente magasztaló órát kellene tartaniuk. Itt Isten jóságán és sokrétű könyörületén kellene időzniük. Ha olyan fogékonyan adnának hálát az elfogadott kegyelmekért, mint sérelmeikről, kétségeikről, hitetlenségükről szólnak, akkor örömet váltanának ki mások szívéből, ahelyett, hogy csüggedést és homályt vetnénk rájuk. A panaszkodók, akik mindig csüggedést látnak az útban, akik próbákról és nehézségekről szólnak, elmélkedjenek Krisztus értük hozott áldozatán. A kereszt fényénél felbecsülhetik összes áldásukat. Akik Jézusra, hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintenek, akit bűneink ütöttek át, akit a mi szomorúságaink terheltek le, bőséges bizonyítékot fognak látni a hálára és dicsőítésre, s Krisztus akarata alá fogják vetni gondolataikat és vágyaikat.

A kegyes áldásokban, melyeket mennyei Atyánk árasztott ránk, végtelen szeretet számtalan bizonyítékát ismerhetjük föl. Olyan gyöngéd szánakozást, mely fölülmúlja az anyának önfejű gyermeke miatt bánkódó szeretetét. Mikor a kereszt fényénél tanulmányozzuk az isteni jellemet, méltányossággal és igazsággal elegyedett könyörületet, gyöngédséget és megbocsátást Ismerünk föl. Akkor János nyelvén kiálljuk föl: „Lássátok, milyen szeretettel szeret minket az Atya: Isten fiainak hívnak.” Azt látjuk a királyi széken, akinek kezén, lábán, oldalán nyomot hagyott az azért elviselt szenvedés, hogy az embert Istenhez, Istent pedig az emberhez békítse. A páratlan kegyelem oly Atyát nyilatkoztatott ki nekünk, aki végtelen, aki megközelíthetetlen világosságban lakozik, de aki Fiának érdemein keresztül mégis magához fogad bennünket. Az ítélet felhője, mely csakis nyomorúsággal és kétségbeeséssel fenyegetett a keresztről visszatükröződő fényben megmutatja Isten írását: Élj bűnös, élj! Te bűnbánó és hívő lélek, élj. Megfizettem érted a váltságot.

Gyülekezzünk a kereszt köré. Mindenkor legyen a megfeszített Krisztus elmélyedésünk, beszélgetésünk s legörömtelibb érzelmünk tárgya. Azzal a céllal tartsuk e rendkívüli órákat, hogy mindent frissen megőrizzünk emlékezetünkben, amit Istentől kapunk, s hogy kifejezzük hálánkat nagy szeretetéért, s készségünket, hogy mindent arra a kézre bízzunk, melyet értünk szö¬geztek keresztre. Itt a földön tanuljunk meg Kánaán nyelven szólnunk és Sion énekeit zengenünk. A kereszt titkán és dicsőségén át föl tudjuk becsülni az ember értéket, s akkor látni és tudni fogjuk annak fontosságát, hogy embertársainkért fáradozzunk, hogy ők is Isten trónjához emelkedhessenek.