Az Úr közölte, hogy a mű siralmas állapotban leledzik Iowán. Olyan ifjakat vettek föl a munka különböző ágazataiba, akik lelkileg nincsenek kellő állapotban, hogy a nép áldására legyenek. Jó néhány tapasztalatlan és eredménytelen működik a műben, akikért komoly lelki munkát kell elvégezni.

B. testvér hatása nem volt megfelelő. Míg a battle creeki főiskolára járt, sok tekintetben példás ifjú volt; de más ifjakkal és fiatal nőkkel együtt titkon kirándultak …-ra. Ez nem volt nemes, becsületes és igaz cselekedet. Jól tudták, hogy a szabályok megsértése lesz, mégis a törvényszegés ösvényére merészkedtek. Ez ifjak a cselekedeteikkel és viselkedésükkel helytelen eljárásuk óta a lehető legrosszabb árnyékot vetettek a főiskolára.

Mikor testvéreink ezek ellenére elfogadták 8. testvér munkásságát, helytelenül cselekedtek. Ha hasonlóképp járnak el más esetekben is, nagyon Isten tetszése ellen cselekszenek. Mivel a testvér kifogástalanul viselkedett azelőtt, nagyobb tekintélye volt a többiek szemében, s példája, hogy szembeszegült a szabályokkal, s a hatósággal, mely fönntartja és igazgatja az iskolát, másokat is arra késztetett, hogy azt tegyék, amit ő. A törvényeknek és szabályoknak semmi ereje sem lesz az iskola igazgatásánál, ha testvéreink szélesebb köre szentesíti az ilyen kihágásokat. Nagyon könnyű züllesztő hatást vinni be az iskolába. Sokan kapva kapnak a lázadó lelkületen és dacoláson, hacsak foly¬tonosan gyors és éber erőfeszítést nem teszünk, hogy a hallgatók viselkedését szabályozó szigorú szabályokkal fönntartsuk az iskola színvonalát.

B. testvér munkássága nem lesz Istennek tetsző, míg teljesen be nem látja, s el nem ismeri annak helytelen voltát, hogy megsértette a főiskola szabályait s törekedni nem fog ellensúlyozni a rossz benyomást, melyet tett, hogy ártson az iskola hírnevének. Sokkal több tanuló jött volna Iowáról, ha ez a szomorú eset meg nem történt volna. Ha te, B. testvér, föl tudnád ismerni és megérteni ezen egyetlen helytelen lépés hatását, s a mérget, irigységet és csaknem gyűlöletet, mely megtöltötte szívedet, amiért Brownsberger tanár kérdőre vont viselkedésedért, akkor reszketnél a látványon, s azok diadalán, akik ki nem állhatják a féken tartást, s háborút viselnek a szabályok és korlá-tozások ellen, melyek akadályozzák őket, hogy a maguk útját tapossák. Mivel azt vallod, hogy a szelíd és az alázatos szívű Jézus tanítványa vagy, ez igen megnöveli hatáskörödet és felelősségedet.

B. testvér, remélem gondosan megfontolod a történteket, s elgondolkozol első kísértéseden, hogy eltávolodj az iskola szabályaitól. Vedd szigorúan szemügyre az iskolát igazgató szabályok mineműségét. A szabályok, melyek megtartását megkövetelték, nem voltak szigorúak. De ti haragot tápláltatok, egy időre az ésszerűség trónfosztott, s a szív a féktelen indulatok zsákmánya lett. Mielőtt észbe kaptál volna, oly lépést követtél el, melyet pár órával azelőtt bármi kísértés nyomása alatt sem tettél volna meg. A hirtelen indulat legyőzte az ésszerűséget, s nem jutott eszedbe, hogy ártottál magadnak, s Isten intézményének. Bármily körülmények közt egyedüli biztonságunk, ha Jézus, a megváltó erejével urai vagyunk magunknak.

Főiskolánkat nem támogatja a közvélemény, hogy fönntartsa kormányzatát, és érvényt szerezzen szabályainak, mint a többi főiskola esetén. Egyik szemszögből felekezeti iskola; de ha nem vigyázunk, egyesek a világi jelleg s légkör kezére játsszák át. A szombattartó hallgatók rendelkezzenek több erkölcsi bátorsággal, mint eddig, hogy megóvják az iskola erkölcsi s lelki hatását, másképp csak a neve lesz más, mint a többi felekezet főiskoláinak Isten tervezte és alapította e főiskolát, azzal a céllal, hogy magasztos vallásos vonások alakítsák, s a Battle Creekre küldött megtéretlen hallgatók Krisztus keresztjének katonáiként térjenek vissza otthonaikba.

A tanárok és tanítók fontolják meg, hogy mik lennének a legjobb eszközök, hogy fönntartsuk főiskolánk különleges jelleget; mindenki becsülje nagyra az előjogokat, melyeknek örvendezünk, mivel ilyen iskolánk van; hűségesen támogassuk és óvjuk azt a rossz hírnév bármi leheletétől. Önzés lehűtheti a tanulók képességeit, s a világi vonások uralkodó befolyássá válhatnak az iskola fölött. Ez az Isten helytelenítését váltanák ki az iskola ellen.

Azok a hallgatók, akik állítják, hogy szeretik Istent, és engedelmeskednek az igazságnak, rendelkezzenek az önuralom és vallásos elv oly mértékével, mely képesíti őket tántoríthatatlannak maradni a kísértések közt, s Jézus mellett állni ki a főiskolán, szállásukon, vagy bárhol. Ne viseljük csupán palást gyanánt a vallást, melyet Isten házában öltünk csupán magunkra, hanem vallásos elv jellemezze egész életünket. Akik az élet vizéből isznak, nem fognak, mint a világi, egyre vágyakozni a változatosságra, s szórakozásokra, viselkedésükben, és jelleműkben meg fog látszani a nyugalom, a béke és boldogság, melyet Jézusban találtak, mert naponta Jézus lábához helyezik aggodalmaikat és terheiket. Meglátszik rajtuk, hogy elégedettek, sőt örömmel járják az engedelmesség és kötelesség ösvényét. Az ilyenek jó hatással lesznek tanulótársaikra, ami majd az egész iskolán meglátszik. Akik ezt a hű sereget képezik, fölfrissítik és megerősítik a tanítókat és tanárokat a nevelők igyekezetében, hogy szembeszálljanak a hűtlenség, az elégedetlenség, s a szabályokkal, törvényekkel szembeni hanyagság minden fajával. Hatásuk megmentő lesz, s munkájuk nem pusztul el Isten nagy napján, hanem követni fogja őket az eljövendő világba. S a jelen életben kifejtett jó hatásuk látható marad az örökkévalóság meg nem szűnő korszakain át. Egyetlen lelkiismeretes, komoly, megbízható ifjú az iskolában fölbecsülhetetlen kincset jelent. Az angyalok szeretettel tekintenek rá, drága Üdvözítője mély szeretettel viseltetik iránta, s a menny jegyzőkönyveibe beírnak minden igaz tettet, minden kiállott kísértést, minden legyőzött gonoszságot, így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, s elnyerhetik az örök életet.

B. testvér iskolai viselkedése, mikor fiatal lányok társaságát kereste, helytelen volt. Nem ezért küldték Battle Creekre. Nem azért küldik ide a tanulókat, hogy érzelmi kötelékeket kössenek, hogy kacérkodjanak, vagy udvarolgassanak, hanem hogy művelődésre tegyenek szert. Ha hagynák, hogy ezen a téren hajlandóságaikat kövessék, a főiskola gyors ütemben elzüllene. Néhányan arra használták értékes iskolai idejüket, hogy alattomban kacérkodjanak és udvarolgassanak, a tanárok és tanítók ébersége ellenére is. Mikor némely tanító kihasználja helyzetét, hogy tanítványai szeretetét házasság szempontjából vívja ki, akkor a legszigorúbb bírálatra méltó a viselkedése.

D. testvér fiai és más iowaiak, valamint E. úr befolyása nem vált javára az intézetnek. Rokonaik és barátaik is támogatták őket, hogy rosszat mondjanak a főiskolára. D. testvér fiai életrevalók és jó képességűek, ami öröm forrása a szülők számára; de mikor arra használják képességeiket, hogy letörjék az iskola szabályait és rendjét, akkor ez semmi esetre sem az, ami bárki szívében örömöt kelthetne. A főiskola tanára ellen kiadott ügyes, éles gáncsolást tartalmazó újságot nem fogják olyan élvezettel olvasni ama napon, amikor minden ember cselekedetei fölülvizsgálatra kerülnek Isten elé. D. testvér és testvérnő szembe fognak találkozni cselekedetük följegyzésével, azzal, hogy alig leplezett jóváhagyást adtak fiuknak az ügyben. Akkor majd menthetetlenül felelniük kell azért a hatásért, melyet az iskola, Isten egyik eszköze – ellen gyakoroltak, s a kiszínezett kijelentésekért, melyek ifjakat akadályoztak meg, hogy eljöjjenek a főiskolára, ahol az igazság hatása alá lehetett volna őket helyezni. E rossz hatás következtében több lélek el fog elveszni. Isten ítéletének nagy napján kiderülnek az elejtett szavak, az elfoglalt álláspont. D. testvérre és testvérnőre eddig elhanyagolt kötelességek várnak családi körükben. E két testvérünk megrészegedett az evilági gondoktól. Munka, kapkodás, sietség a napirend náluk, s nagyfokú világiasságuk megtette a maga romboló hatását gyermekeikre, a gyülekezetre és a világra. Azok példája fogja megítélni a világot, akik igazságossággal, megszentelődve megtartják az igazságot.

Nagymértékben a keresztény fiataloktól függ azon intézetek megóvása és fönnállása, melyeket Isten hívott létre eszközül művének fejlesztésére. Ez a komoly felelősség a mai fiatalokon nyugszik, akik mostanában lépnek a tettek mezejére. Sosem volt olyan időszak, mikor ennyire fontos következmények fordultak volna meg egy nemzedéken. Mily fontos tehát, hogy ifjak képesítsék magukat e nagyszerű munkára, hogy Isten az ő eszközeinek tudja fölhasználni őket. Az Ur igényt tart rájuk, s ez minden más szempontot fölülmúl.

Isten adta nekik az életet, s összes testi és szellemi képességüket. Azért adományozta tehetségeiket, hogy bölcsen használják föl, hogy olyan föladatot lehessen rájuk bízni, mely tartós lesz, mint az örökkévalóság. Csodás ajándékaiért viszonzásul Isten elvárja, hogy helyesen műveljék meg, helyesen gyakorolják szellemi és erkölcsi képességeiket. Nem csupán szórakoztatásukra adta az adottságokat, vagy hogy akarata s gondviselése ellen rugódozva visszaéljenek vele, hanem hogy az igazság és szentség ismeretének terjesztésére fordítsák. Az Úr további jóságáért és kimondhatatlan kegyelméért igényt tart hálájukra és szeretetükre. Méltán megköveteli a törvénye és minden más bölcs szabály iránti engedelmességet melyek megfékezik, megőrzik a fiatalokat Sátán csapdáitól, s melyek a békesség útján vezetik őket. Ha az ifjúság fölismerné végre, hogy az intézetek rendjének és házszabályainak engedelmeskedve csupán azt teszik, ami emelkedetté fogja tenni helyze-tüket a társadalomban, magasztossá a jellemüket, nemessé a gondolkodásukat, s növeli boldogságukat, – akkor nem lázadoznának méltányos szabályok, üdvös követelmények ellen. Ifjúságunk rendelkezzék a határozottság és hűség szellemével, hogy eleget tegyenek a velük szemben támasztott követelményeknek, s ez a siker jótállása lesz. Szívfájdító, hogy a fiatalok közül sokan vadságra, és sokan nyughatatlanságra hajlamosak a világ e napjaiban. Ez az állapot javarészt a szülők, a család nevelési hibája. Senki sem lehet iga¬zán boldog Isten félelme nélkül.

A fegyelem ellen rugódozó hallgatók úgy tértek vissza otthonukba, hogy kígyót-békát kiáltanak a főiskolára, föl kell ismerniük bűnüket, jóvátenni rossz hatásukat, mielőtt elnyerhetnék Isten jóváhagyását. Az iowai hívők megbántották Istent, mert hiszékenyen elfogadták a pletykákat. A hívőket a lanyha irányíás védelmezése helyett, mindig a rend s fegyelem oldalán találjuk.

Ifjút küldenek messzi államból, hogy a battle creeki főiskola előnyeiben részesüljön, szülői áldással távozik családjától. Otthon a családi oltárnál naponta fültanúja volt a buzgó imáknak, s az ifjú látszólag jól is halad a nemes elhatározás s tisztaság útján. Mikor elhagyja a szülői házat, meggyőződése, célkitűzései mind helyénvalók. Battle Creeken azután mindenféle ismerősre szert fog tenni. Olyanokkal is összeismerkedik, akiknek példamutatása áldás a hatáskörükbe kerülőknek. De olyanokkal is megismerkedik, akik látszatra jó és érdekes emberek, s akik szellemi képessége elbájolja őt; ám alacsony szinten az erkölcsük, s nincsen vallásos hitük. Ideig-óráig ellene is áll minden csábításnak, de látva, hogy akik bár vallják, hogy keresztények, mégis szeretik a vallástalanok társaságát, szándékai s magasztos elhatározásai ingadozni kezdenek. Élvezi ezen fiatalok élénk szócsatáit és kedélyességét, s csaknem észrevétlenül, egyre inkább vonzódik társaságukba. Erőssége mintha összeomlana, eddig bátor szíve egyre gyöngül. Meghívják őt sétálni, s kocsmába térnek be. Osztrigát és más frissítőket rendelnek, s ő szégyelli kivonni magát, visszautasítani a megvendégelést. Miután egyszer túllépett a határokon, újra, majd újra velük tart. Pohár sört megengedhetőnek tartanak, s ő elfogadja, bár még mindig erősen bántja a lelkiismeret. Nem foglal nyíltan állást Isten, az igazság és az igaz élet mellett; tetszik neki az alantas, hamis barátok társasága, s ezek további lépéssel távolabb vezetik. Kísértők unszolják, hogy mit sem árt, ha játszma kártyát eljátszik velük, s megnézi, hogyan játszanak a biliárd-szobában. S ő ismételten enged a kísértésnek.

Olyan ifjak járnak főiskolánkra, akik szüleik és gyámjuk tudtán kívül kocsmák körül ácsorognak, sört isznak, kártyáznak, és biliárdot játszanak. E dolgokat a tanulók hétpecsétes titokban akarják tartani; s a tanárok es a tanítók mit sem tudnak a körülöttük folyó sátáni dolgokról. Mikor ezt az ifjút ráveszik, hogy valamilyen titokban tartandó, gonosz utat kövessen, bár csatát kell vívnia lelkiismeretével, mégis a hajlandóságai diadalmaskodnak. Keresztény akart lenni, Battle Creeken mégis fokozatosan es biztosan vezetik őt lefelé a lejtőn. A gonosz barátok és csábítók, akik Battle Creeken lakó, szombattartó szülők fiatal gyermekei közt találhatók, észreveszik, hogy ezt az ifjút meg lehet kísérteni. S titkon diadalt ülnek hatalmuk érzete, s afölött, hogy az ifjú gyönge s készségesen hajlik csábító hatásukra. Rájönnek, hogy meg tudják szégyeníteni, zavarba tudják hozni azok, akik bár ismerik az igazságot, mégis bűnben keményítették meg szívüket. Ilyen hatások találhatók bárhol, ahol az ifjúság együtt barátkozik.

Eljön az idő, amikor az ifjú, aki tisztán és igazul, nemes szándékkal hagyta maga mögött apja házát, romlásba dől. Megtanulja a gonoszt szeretni, és elvetni a jót. Nem ismerete föl a veszedelmet, mert nem fegyverezte föl magát éberséggel és imával. Nem helyezte magát a gyülekezet fölügyelete alá. Elhitették vele, hogy férfias a függetlenség, ha valaki nem tűri, hogy korlátozzák a szabadságát. Arra tanították, hogy a szabályok semmibevevése, a törvényekkel való dacolás az igazi szabadsággal való élést jelenti; hogy szolgai viselkedés félni és reszketni, hátha helytelenül tesz. Engedett az istentelenek vonzásának, akik, noha vonzó külsőt viseltek, mégis csalást, aljasságot és vétket gyakoroltak; őt pedig kinevették és kigúnyolták, amiért oly könnyen rászedtek. Oda ment, ahol nem várhatta, hogy a tisztát és a jót találja. Olyanokat tanult az életből, olyan beszédmodort, mely nem fölemelő és nemesítő. Sokakat fenyeget a veszély, hogy így félrevezetik, míg le nem aljasodnak a maguk szemében. Ki akarva vívni az istentelenek és szívtelenek tapsát, abban a veszélyben forognak, hogy föladják tisztaságukat s férfiasságuk nemességét, hogy a Sátán rabszolgáivá lesznek.

Az Úr közölte, hogy Iowa messze le fog maradni a többi állam mögött az istenfélelem tiszta mértékében, ha hagyják, hogy fiatalok gyakoroljanak hatalmat a terület központjában, holott nyilvánvaló, hogy nem állnak összeköttetésben Istennel. Legkomolyabb kötelességemnek tartom kimondani, hogy Iowa jobb helyzetben lenne, ha F. és G. testvér csöndben maradt volna. Mivel nem rendelkeztek gyakorlati tapasztalati istenfélelemmel, hogyan tudnák ahhoz a forráshoz vezetni az embereket, melyet maguk sem ismernek?

Isten Lelkének bizonyságtételeivel szemben az uralkodó kételkedés egyre növekszik, s ez a két ifjú, ahelyett, hogy eltávolítanák, bátorítja is a kételkedést, mivel maguk sem ismerik a bizonyságtételek szellemét, hatalmát és erejét. Míg ily megtéretlenek, munkásságuk nem válhat népünk javára. Látszólag meggyőzhetnek embereket, hogy nálunk az igazság, de hol az Isten Lelke és hatalma, hogy benyomást tegyen a szívre, s fölébressze a bűnös voltuk felőli meggyőződést? Hol a hatalom, mely előre, az élő istenfélelem tapasztalat ismeretére vinne a meggyőződöttet. Maguk sem ismerik Krisztus vallását, hogyan is tudnák azt képviselni? Ha ifjak akarnak a munkába lépni, semmiképp se bátortalanítsuk el őket; hiszen most tanulják a szakmát.

G. testvér összhangba hozhatta volna igyekezetét a kórház orvosainak igyekezetével, de nem tud egyetérteni velük. Túl önhitt, hogy tanuló legyen. Kevély, és fejébe szállt a dicsőség. Olyanok voltak a kilátásai, mint más ifjúnak. De míg azok készségesen elfogadták a tanítást, s bármilyen helyet, ahol legjobb szolgálatot tudnának végezni, de ez a testvér nem alkalmazkodik a helyzethez. Azt képzelte, hogy túl sokat tud ahhoz, hogy másodlagos helyet foglaljon el, nem kedveltette meg magát a betegekkel. Annyira lehengerlő és zsarnokoskodó volt, hogy a kórházban nem lehetett elviselni. Noha nem volt hiányos a képessége, s ha hajlandó lett volna tanulni, megismerhette volna gyakorlatilag az orvos munkáját; ha szelídnek s alázatos szívűnek őrizte volna meg lelkét. Eredményes lehetett volna. De nem ismerte föl, és nem küszöbölte ki örökölt jellemhibáit. Olyan hajlam élt benne, hogy félrevezessen, hogy csűrjön és csavarjon. Az ilyen idővel elpusztítja bárki életét, s kétségkívül bezárná előtte a lelkészi hívatás kapuját. Nekünk a legszigorúbban vett igazmondást kell ápolnunk, s úgy kerülnünk minden álnokságot, mintha bélpoklosság lenne. A testvért zavarta, hogy alacsony termetű. Ezen nem lehet segíteni, az viszont módjában állna, hogy hibás jellemén segítsen. A gondolkodást és a jellemet, gonddal, az isteni mintára lehet alakítani.

Az értelem igazi emelkedettsége, s nem a felsőbbrendűség megjátszása teszi a férfit. A szellemi képességek helyes művelése teszi azzá az embert, ami. A nemesítő képességeket azért kapjuk, hogy segítsenek nekünk jellemet alakítani a jövő, halhatatlan életre. Isten szentebb, magasztosabb örömökre teremtette az embert, mint amilyet a világ tud nyújtani. Magasztos és nemes célokkal alkotta őt, olyanokkal, amilyenek az angyalok figyelmét kötik le.

A mai fiatalok nem gondolkodnak mélyen, s nem viselkednek bölcsen. Ha tudatában lennének a minden lépésüket kerülgető vésznek, óvatosan mozog¬nának, és sok csapdától megmenekülnének, melyet Sátán készített lábuk elé. Fivérem, vigyázz, nehogy annak tűnj, ami nem vagy. Könnyű megkülönböztetni a nemesfémtől a csicsás hamisítványokat. A lehető leggondosabban vizsgáld meg nemcsak magadat, hanem az álláspontot, melyet családod tagjai elfoglalnak. Kövesd nyomon valamennyiük történetét, s gondolkozz el rajta, mihez is vezetett példájuk. Gondold meg, miért is szeretnek és tisztelnek némelyeket a valóban jók, miközben másokat megvetnek, elkerülnek. Vedd szemügyre ezt az örökkévalóság fényénél, s ahol fölfedezed, hogy mások elbuktak, gondosan kerüld el ösvényüket. Jó lenne, ha nem felednéd, hogy a szülők átadják gyermekeiknek hajlamaikat. Mélyedj el komolyan e dolgokon, majd Isten félelmében öltsd magadra a fegyverzetet, az öröklött hajlamokkal vívott élethosszig tartó küzdelemre, csakis isteni példaképünket követve. Fáradozzál kitartóan, törés nélkül és lelkesedéssel, ha sikerre akarod vinni a küzdelmet. Magadat kell meghódítanod, s ez lesz a legkeményebb tusa. Útjaiddal és rossz szokásaiddal szembeni elszánt ellenszegülés értékes és örök¬érvényű győzelmeket fog biztosítani számodra. De amíg jellemed túl erős vonásait ápolod, amíg te akarsz vezetni, ahelyett, hogy követni lennél kész addig nem jársz sikerrel. Gyorsan felforrnak érzéseid, s ha nem vigyázol, már dühbe is gurultál. A fiatalokra igenis felelősségeket kell hárítani, s fontos kötelességek teljesítését; értékeled-e magad annyira, hogy Isten félelmében megtedd a magad részét?

F. testvér nem minősített erre a munkára. Csaknem mindent még ezután kell megtanulni neki. Hibás a jelleme. Kiskora óta nem nevelték, hogy gondviselő, munkás, teher-hordozó legyen. Nem ismerte föl, nem élt tudatában ama benső lelki föladatnak, melyet el kell végeznie magáért. Ezért arra sem kész, hogy fölismerje a másokért elvégezendő munkát. A testvér önelégült. Úgy tesz, mintha többet tudna, mint amennyit tud. Mikor Isten Lelke által alaposan megszentelődik, s teljesen megérti, mennyire komoly és felelős a Krisztus szolgájának munkája, teljesen alkalmatlannak fogja tartani magát a föladatra. Testvérünk sok mindenben hiányos; s a hiányosságai másokban is megsokszorozódnának, rossz benyomást téve munkánk és igehirdetőink jellege, jelleme felől a világra. Meg kell ismernie a gyakorlati élet terheit és kötelességeit, mielőtt készen állhatna elkezdeni a legfelelősségteljesebb munkát, melyet valaha halandóra bíztak. Minden ifjú igehirdetőnek, mielőtt tanítóvá lennének, előbb tanulóvá kell válniuk. Bár bátorítanám az ifjakat, hogy lépjenek lelkészi pályára, Isten fölhatalmazott hangsúlyoznom, hogy fölkészülést javasoljak és hangsúlyozzak a hivatásra, melyre lépni szeretnének.

Az F. testvérek nem hajlamosak gondok, és terhek hordozóivá lenni. Hanyagság és tökéletlenség tűnik elő mindenen, amibe fognak. Meggondolatlanok a beszédükben, és magaviseletük terén is. Addig nem tudják azt a ko¬moly, fölemelő, nemesítő légkört árasztani életükkel, amelynek az örömhír minden hirdetőjét jellemeznie kell, míg át nem alakultak, át nem formálódtak az isteni képmásra. Többé vagy kevésbé valamennyiükben ott lakik az önzés, bár némelyikükben sokkal fokozottabb mértékben, mint a többiekben. Az önhittség és önelégültség szelleme él ez ifjakban, ami alkalmatlanná teszi őket Isten munkájára. Szigorúan meg kell fegyelmezni magukat, mielőtt Isten elfogadhatná őket ügyének munkásaiként. Előbb a mindennapi életben kell hűséges képzésben részesülniük. Váljanak tanulóvá, s amikor jelentős sikert érnek el a kisebb felelősségekben, akkor lesznek alkalmasak arra, hogy súlyosabb terheket bízzanak rájuk. Egyházterületeink jobban járnak, ha nem alkalmaznak ilyen eredménytelen munkásokat. Az emberek üdvösségéért való felelősség csak annyira nyugodhat az ő megszenteletlen állapotukban levő embereken, mint karonülő babákon. Ez ifjaknak fogalma sincs az éltető istenfélelemről, s a legalaposabb megtérésre van szükségük, mielőtt akár keresztények is lehetnének.

F. A. testvérnek kiképzésre van szüksége főiskolánkon. Hibás a nyelvtudása. Közönségesség, a kifinomultság hiánya jellemzi magaviseletét; ennek dacára is önelégült és teljesen félreismeri képességet. Nem hisz igazán Isten Lelkének bizonyságtételeiben. Nem tanulmányozta ezeket figyelmesen, s nem gyakorolja a bennük kifejtett igazságokat. Amíg ennyire sekélyes a lelkisége, addig nem érti meg a bizonyságtételek értékét, sem valódi céljukat. Ezek az ifjak olvassák ugyan a Bibliát, mégis nagyon kevés a jártasságuk az imádkozva, komolyan, alázatosan végzett szentíráskutatás terén, hogy így minden jócselekedetekre fölkészültek lennének.

Nagy a veszély, hogy olyanokat buzdítanak a munkába lépésre, akikben nem él valódi aggodalom az emberek üdvösségéért. Lehet, hogy le tudják kötni a hallgatók figyelmét, lehet, hogy vitába is tudnak szállni, de mégsem, egyáltalán nem gondolkodó emberek, akik majd növelnék képességeiket és bővítenék hasznavehetőségüket. Lelkészi karunk elcsökevényesedett és hibás. Hacsak Krisztus nem lakozik az igazságot hirdetőkben, akkor alacsony szintre szállítják le az erkölcsi és vallásos színvonalat, ahol megtűrik őket. Egyetlen példaképet kaptak, aki csakis Krisztus: „A teljes írás Istentől ihletett, hasznos a tanításra, intésre, feddésre, az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes, és minden jócselekedetre fölkészített legyen.” A Bibliában találjuk meg Isten csalhatatlan, tévedhetetlen tanácsát. A Biblia tanácsai, ha gyakorlatban megvalósítjuk, alkalmassá tesznek a felelősség bármi állására. Mennyi figyelemmel kutassa hát az ifjú az Isten szavát, s gyűjtse azt szíve kincstárába, hogy a Szentírás elveit tegye meg egész viselkedése irányítójának. Ifjú lelkipásztoraink, s akik már egy ideje hirdetik az igét, komoly hiányosságokat mutatnak a Szentírás megértésénél. A Szentlélek föladata megvilágítani az elsötétült értelmet, meglágyítani az önző, megkövesedett szívet, lecsillapítani a lázadó törvényszegőt. s megmenteni őt a világ züllesztő hatásától. Krisztus így imádkozott tanítványaiét „Szenteld meg őket a te igazságoddal. A te igéd igazság.” A lélek kardja, ami az Isten szava, átveri, és darabokra szabdalja a bűnös szívét. Mikor a nélkül ismételik el az igazság elméletét, hogy a szóló lelkén érezni lehetne annak hatását, akkor nem gyakorol hatalmat a hallgatókon, hanem mint tévedést vetik el, s a szóló maga felelős a lelkek elvesztéséért. Gondoskodjunk hát róla, hogy lelkipásztoraink megtért, szerény, szelíd, alázatos szívű emberek legyenek.

Elengedhetetlen, hogy változás köszöntsön be a lelkészi karban. Szigorúbban kell szemügyre vennünk a kérdést, hogy mik az igehirdető minősítései. Isten olyan helyekre küldte Mózest, ahol tapasztalatra tehetett szert a gondoskodás, a figyelmesség, nyájának gyöngéd ápolása terén, hogy mint megbízható pásztor, fölkészült legyen, mikor Isten elhívja őt, hogy vegye át népének vezetését. Hasonló tapasztalat elengedhetetlen azok számára is, akik az igazság hirdetésének felelősségteljes munkáját végzik. Az emberek életadó forráshoz vezetéséhez, előbb a lelkipásztornak kell innia a forrásból. Lebegjen előtte a kimondhatatlan áldozat, melyet Isten Fia hozott, hogy megmentse az embert, s itassa át lelkét ez a soha el nem múló szeretet. Ha Isten kemény munkát szab ki ránk, azt is végezzük zúgolódás nélkül. Ha az ösvény nehéz és veszélyes, Isten azt akarja, hogy szelíden kövessük, s erőért őhozzá kiáltsunk. Vonjunk le tanulságot azon lelkészeink tapasztalatából, akik mit sem tudnak a nehézségekről és próbákról, mégis folyvást vértanúnak, áldozatnak tartják magukat Ezeknek még ez után kell megtanulni, hogy hálával fogadják az Isten által választott utat, nem feledkezve el üdvösségünk szerzőjét. Az igehirdető munkáját annyival lelkiismeretesebben, lendületesebben és buzgóbban kell végezni, mint a közönséges foglalkozásokat, amennyivel munkásságuk szentebb, s jelentősebbek a következményei. Munkája mellé mindennap „jól van”-t kell szereznie, hogy ha Isten nem adományoz további napot a munkálkodásra, a munka akkor is alaposan elvégzett legyen. Igehirdetőink, különösen a fiatalok, értsék meg, hogy fölkészültségre van szükségük, hogy alkalmassá tegye őket komoly-fontos munkájukra s arra, hogy előkészítse őket a tiszta, szent angyalok társaságára. Hogy otthon legyünk a mennyben, már itt mennynek kell lakoznia szívünkben, Ha ez nem érvényes ránk, jobb, ha nincs közünk Isten munkájához, művéhez,

A megszenteletlen igehirdetők megrontják a lelkészi pályát. Ha sokkal, de sokkal magasabb és lelkibb nem lesz az igeszolgálat mértéke-minősége, akkor az örömhír igazsága egyre erőtlenebbé válik. Az emberi szívet a kert termékeny talajához hasonlítjuk. Hacsak kellő művelésben nem részesül, a tudatlanság gyomja és bogáncsa növi tele. A gondolkodásnak és a szívnek naponta művelésre van szüksége, s a kert elhanyagolása gonosz termést eredményez, Minél több veleszületett képességet adományozott Isten valakinek, annál jobban ki kell azokat aknáznia, s annál súlyosabb felelősség terheli, hogy Isten dicsőségére használja föl mind idejét, mind talentumait. Semmi esetre sem szabad szunnyadozni hagyni az értelmet. Ha nem vesszük igénybe azt a tudás elsajátításához, akkor tudatlanságba, babonaságba, képzelgésekbe fogunk süllyedni. Ha nem műveljük a szellemi képességeket, mint kel¬lene, vagyis az Isten dicsőségén, akkor erős és hatalmas segédeszközökké válnak a kárhozatba vezérelő irányban.

Bár az ifjak őrizkedjenek a kenetteljességtől, s a függetlenedéstől is, mégis egyre és folyvást jelentős lépésekkel kell növekedniük. Fogadjanak el minden lehetőséget, hogy a jellem nemesebb, fennköltebb vonásait ápolják. Ha ifjak percről percre tudatában lennének Istentől való függésüknek, s ha ápolnák magukban az imádság lelkületét, mindenkor, mindenhol Istent lélegezve ki lelkükből, akkor közelebbről ismerhetnék Isten akaratát. Nekem mégis azt mutatták meg, hogy F. és G. testvérek csaknem egyáltalán nem ismerik Isten Lelkének működését, munkásságát. Tulajdon erejükkel fáradoznak, s annyira el vannak telve magukkal, hogy észre sem, észbe sem veszik égbekiáltó hiányosságukat. Tiszteletlenül nyilatkoznak az Istennek népe javára adott bi-zonyságtételeiről, véleményt nyilvánítanak róluk, nézeteiket fűzve hozzá ezt gáncsolva bennük, s amazt, holott jobb lenne mindkét kezükkel befogni szájukat, s arccal a porba borulniuk; hiszen a bizonyságtételek lelkéről sem tudnak többet, mint az Isten Lelkéről.

Ezek az ifjak újoncok az igazságban, törpék a vallásos tapasztalatban, és a lelki életben. A legjelentősebb győzelmeket nem szőrszálhasogató vitákkal, bőséges kellékekkel, a méltóságosság kiterjesztésével, sem tetemes anyagiakkal érjük el, hanem azok a tényleges győzelmek, melyeket Isten fogadótermében, imában vívnak ki, mikor buzgó, tusakodó hittel, az isteni hatalom erős karját ragadják meg. Mikor Jákob, teljesen összetörve, kilátástalan helyzetben találta magát, őszinte gyötrelmében Istennek töltötte ki lelkét. Isten angyala kérte Jákobot, eresztené el őt, Jákob azonban nem volt hajlandó elbocsátani. A lesújtott férfi, aki amellett még testi fájdalmakat is szenvedett, azzal a merészséggel adta elő komoly kérését, melyet az életerős hit kölcsönöz. „Nem bocsátlak el, mondta, míg meg nem áldasz engem,”

Mély titkok rejlenek Isten szavában, melyeket Isten Lelkének segítsége nélkül soha föl nem fedeztek. A megváltás tervében kikutathatatlan titkok is vannak, melyeket véges elmék soha meg nem érthetnek. A tapasztalatlan fiatalok inkább azzal fárasszák agyukat, azzal vegyék igénybe képességeiket, hogy a kijelentett dolgokat értsék meg, mert hacsak több lelki felvilágosodással nem rendelkeznek, mint most, életük végéig tartana megtanulniuk Isten kijelentett akaratát. Mikor nagyra értékelték a fényt, mellyel már rendelkeznek, majd ha a gyakorlatba is átültetik a nyert világosságot, akkor képesek lesznek lépésnyivel előre haladni. Isten gondviselése állandó iskola, ahol az Úr mindenkor arra vezérli az embereket, hogy fölismerjék az élet igazi céljait. Senki sem túl fiatal, és senki sem túl öreg, hogy azáltal tanuljon ez iskolában, hogy szorgalmasan engedelmeskedik az isteni tanító tanításainak. Ő az igaz pásztor, ő hívja nevükön juhait. A zarándokok az ő hangját hallják, amint hív: „Ez az út, ezen járjatok.”

Az olyan ifjak, akik sosem voltak sikeresek az élet köznapi kötelességeiben, ugyanolyan készületlenek a magasabb kötelességek vállalására. A vallásos tapasztalatot csakis küzdelemmel, csalódás által, a magunk szigorú megfegyelmezésével és buzgó könyörgéssel lehet elérni. Az élő hitnek rendü¬letlenül meg kell ragadnia az ígéreteket, így sokan jöhetnek az Istennel való szoros kapcsolattól ragyogó arccal, azt mondva, amit Jákob: „Szemtől szem¬be láttam Istent, és mégsem haltam meg.”

Egyénenként kell megtennünk a mennybe vezető lépéseket; minden előre tett lépés megerősít a következő megtevésére. Isten kegyelmének emberi szívre gyakorolt átalakító hatalma oly folyamat melyet kevesen értenek meg, mert túl lusták, hanyagok megtenni a kellő erőfeszítést. Azok a leckék, melyeket ifjú igehirdetőink ide-oda utazva tanulnak utazásaikban, s mikor kiszolgáltatják magukat, bár nem is alkalmasak a munkára, ez romboló hatással van rájuk. Nem tudják, hol a helyük, mi illik hozzájuk. Nem viselkednek a helyzetnek megfelelően. A szilárd elvek nem tartják őket kiegyensúlyozottan. Tudálékosan beszélnek olyasmiről, amiről fogalmuk sincs, ezért akik tanítóknak fo-gadják el őket, félre lesznek vezetve. Egyetlen ilyen személy több kételkedést fog kiváltani, mint jó néhány igehirdető ellensúlyozni bírna, még ha a tőlük telhető legjobbat teszik is. A kicsinyes gondolkodású emberek szeretik a szócséplést, szócsavarást, a gáncsoskodást. Szeretik azt kutatni, hogy mibe köthetnének bele, azt képzelve, hogy ez az éleselméjűség jele; noha ez bizonyítja, hogy hiányzik belőlük a kifinomultság, az emelkedettség. Mennyivel jobb, ha azzal kötik le magukat, hogy művelődni igyekeznek, ha törekednek nemesedni és magasztossá tenni gondolkodásukat. Amint a virág a nap irányába fordul, hogy a tündöklő sugarak tökéletesítsék szépségét és szép formáját, így kell az ifjúságnak Jézus, az igazságosság napja felé fordulnia, hogy a menny fénye ragyogjon rájuk, tökéletesítve jellemüket, mély és tartós élményt nyújtva nekik az Isten dolgaiban. Akkor majd vissza tudják tükrözni másokra a világosság isteni sugarait. Aki kétségek, hitetlenségek gyűjtögetését választja, az nem fog növekedni a kegyességben és lelkiségben, s az igazság hirdetésének igen komoly felelősségére is alkalmatlan.

Figyelmeztetnünk kell a világot a közelgő veszedelemre. A bűnben és tévelygésben heverők álma annyira mély, annyira halálszerű, hogy a teljesen ébren levő igehirdetőn át az Isten hangjára van szükség, hogy fölébressze őket. Ha a lelkészek meg nem térnek, a nép sem fog megtérni. A hideg külsőségnek, mely ma köztünk uralkodik, át kell adnia helyét a tapasztalati istenfélelem életerős lendülete számára. Nem csúszott hiba az igazság elméletébe; teljességgel világos és összecsendülő az. Ám az ifjú lelkészek folyékonyan előadhatják az igazságot, mégis anélkül, hogy valójában értenék, amit mondanak. Ezek az ifjak nem becsülik nagyra az igazság értékét, melyet hirdetnek, s alig lehet fogalmuk, mibe került az igazság azoknak, akik imával és könnyhullatással, próbákon és keserű ellenálláson keresztül kutattak utána, mint rejtett kincs után. Oly becses volt előttük az igazság minden új láncszeme, mint a tűzben próbált arany. E láncszemek mára már tökéletes egésszé kapcsolódtak össze. A világosságért és ismeretért elrebegett buzgó, komoly ima segítségével igazságokat ástak ki a babona és tévelygés szemete alól, s mint kimondhatatlan értékű igazgyöngyöket hirdették az embereknek.

Az örömhír az örökkévaló világból jött világosság sugarainak és a reménységnek kinyilatkoztatása az ember számára. Az egész fény nem tör ránk egyszerre, hanem olyan időközönként érkezik, amint bírjuk elviselni. Tudásszomjai teli elmék, akik éhezik az Isten akaratának ismeretét, soha meg nem elégednek. Minél mélyebben kutatnak, annál inkább fölismerik tudatlanságukat, annál inkább bánkódnak vakságukon. Az ember nem éri föl ésszel, hogy mily nemes és magasztos kiválóságokat érhet el, ha igyekezetét összekapcsolja Isten kegyelmével, aki minden bölcsesség és képesség forrása. S túlnan ott vár a dicsőség örök mértéke. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten készített az őt szeretőknek.”

Nálunk az igazság legünnepélyesebb, legkomolyabb üzenete, amit valaha is emberre bíztak. Ezt az igazságot a hitetlenek egyre jobban tisztelik, mert nem lehet megcáfolni. E fényből kifolyólag ifjaink önhittek és fölfuvalkodottak lettek. Fogják a mások által kikutatott igazságokat, s keresés és buzgó ima nélkül szállnak szembe ellenfelekkel, ereszkednek vitába, maró gúny és szel¬lemeskedés kíséretével, s még azzal áltatják magukat, hogy az örömhír szol¬gájának munkáját végzik. Nekik, hogy fölkészültek legyenek az Isten munká¬jára, olyan megtérésen kell átesniük, amilyet Pál tapasztalt meg. Az igehirde¬tők legyenek eleven képviselői az igazságnak, melyet hirdetnek. Mélyebb lelki életre kell szert tenniük, melyet mélyebb őszinte odaadás jellemez. Istentől kell átvenniük az igét s továbbadni a népnek. Ragadják meg, rázzák föl az ér¬deklődést. Üzenetünk vagy életre éltető illat, vagy halált jelentő halotti szag. Az emberek örök sorsa forog a kockán. Sokaságok vesztegelnek a döntés völgyében. Kiáltást kellene hallaniuk: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baál, azt kövessétek.”

A gyors, erőteljes és buzgó közbelépés megmentheti a habozó lelket. Senki sem tudja, mennyit veszítünk, mivel a Szentlélek fölkenése nélkül próbáljuk hirdetni az igét. Minden gyülekezésen akadnak habozó lelkek, akiket már-már meggyőztek, hogy teljesen az Isten oldalára álljanak. A döntéseket időlegesen, de az örökkévalóságra is hozzák; mégis gyakran az igehirdetőnek nem él szívében az igazság üzenetének szelleme és ereje, azért nem intéznek megrázó fölhívásokat a döntés mezsgyéjén ingadozó lelkekhez. Ez azért van, mert nem mélyítik el a benyomást a meggyőzöttek szívében; azért úgy hagyják el az összejövetelt, hogy attól fogva kevésbé készek elfogadni a Krisztus szolgálatát, mint mikor az előadásra jöttek, úgy határoznak, hogy kedvezőbb alkalomra várnak, mely azután soha meg nem érkezik. Az ilyen Isten nélküli igehirdetés, akár a Káin áldozata, az Üdvözítő híjával való. Arany alkalmat mulasztunk el, s e lelkek sorsa így eldőlt. Hát nem túl sok forog így a kockán, hogy nemtörődöm módra, s az emberek üdvössége iránt érzett felelősség nélkül hirdessük az igét?

Az erkölcsi sötétség korában száraz elméletnél többre van szükség, kimozdítani közönyükből az embereket Az igehirdetőnek föltétlenül élő összeköttetésben kell állnia Istennel. Úgy szólják az Igét, mintha valóban hinnék, amit mondanak. Az eleven igazságok, mikor Isten embereinek ajkáról hangzanak, megreszkettetik a bűnösöket, s akiket így meggyőztek, azok föl fognak kiáltani: „Az Úr az Isten; úgy döntöttem, hogy teljes szívből az Úr oldalára állok.” Isten hírnöke sose hagyja abba, a nagyobb világosságra és fölülről származó erőre törekedést. Folytassa lankadatlanul fárasztó munkáját, folytassa az imát, a reménykedést a csüggedés és sötétség közepette eltökélten, hogy alapos jártasságra tesz szert a Szentírásban, s nem marad le semmi ajándékban. Amíg akár egy ember javára tud lenni, addig megújult bátor-sággal, bizakodással törjön előre, minden egyes erőfeszítésnél. Komoly, nagy föladatot kell teljesítenünk. Lelkek forognak veszélyben, akikért Jézus életét adta. Míg csak Jézus azt mondja: „Nem hagylak el, és nem hagylak cserben”, míg csak az igazságosság koronáját ajánlja föl a győzőnek, míg csak védőügyvédünk egyre könyörög a bűnös érdekében, addig Krisztus szolgái fáradozzanak reményteljesen, fáradhatatlanul és kitartó hittel.

Hanem amíg olyan ifjú és tapasztalatlan férfiak hordozzák Isten igazságát, akiknek szívét alig érintette az Isten kegyelme, addig az ügy sorvadozni fog. F. és G. testvér szívesebben vitázik, mint imádkozik; szívesebben verseng, mint meggyőz, minthogy a mai időkre szóló munka komoly jellegével igyekezne benyomást tenni az emberekre. Akik vállalni merik a felelősséget, hogy átvegyék Isten szájából és továbbadják a szót, vállalják a felelősséget az igazságért, melyet hirdetnek, a benyomásért, melyet tesznek. Ha igazán Isten emberei, nem magukban reménykednek, hanem amit Isten fog tenni értük és ál¬taluk. Nem fölfuvalkodottan lépnek síkra, okosságukra és rátermettségükre te¬relve a figyelmet; hanem átérzik felelősségüket, s lelki erővel fáradoznak, a lemondás azon útját taposva, melyet a Mester taposott. Önfeláldozás látszik minden lépesükön, s csak azért szomorkodnak, amiért nem tudnak többet tenni a Mester ügyében. Ösvényük a próbák és küzdelmek ösvénye; ám ezt az ösvényt Üdvözítőjűk lába nyoma jelölte ki.

A juhászbojtárok munkásságuk folyamán föltétlenül kövessek szorosan a főpásztor utasításait tanúsítsák az ő lelkületét. Hitetlenséggel és hitehagyásai találkozunk mindenfelé. Isten olyan embereket akar munkába állítani művében, akiknek oly igaz a szíve, mint az acél, s aki megközelíthetetlen becsülettel, tántoríthatatlanul helytáll, meg nem rettenve a körülményektől. Akik a próbák és homály közepette is pontosan azok maradnak, mint mikor remény világítja meg a kilátásokat, s a külső körülményeik a lehető leg kedvezőbbek. A Dániel az oroszlánok vermében ugyanaz a Dániel volt, aki a király előtt állt, Isten világosságától körülvéve. Pál a sötét veremben halálos ítéletét várva, melyről tudta, hogy meg fog érkezni a kegyetlen Nérótól, ugyanaz a Pál volt, aki Areopagus udvarához szólt. Akinek szíve Istenben lakozik, a leglesújtóbb próbák, legcsüggesztőbb környezet közt is pontosan az marad, aki a jólétben volt, mikor Isten világossága s kedvezése nyugodott meg rajta. A hit kinyúlik a nem látott dolgok után, s megragadja az örökkévaló dolgokat.

Sokan vannak Iowán, akik inkább rombolnak, mint építenek, akik hitetlenséget és sötétséget terjesztenek inkább, mintsem fényt; így Isten ügye egyre hanyatlik, holott virágoznia kellene. A lelkészek merjenek igazak lenni. Pál írta Timótheusnak: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” „Ezekben gyakorold, s ezeknek szenteld magadat, hogy haladásod mindenki előtt nyilvánvalóvá legyen. Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha így teszel, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.” A Szentírásban ihletett tollforgatók Isten igéjét és akaratát fejeztek ki. Erősítsük, hát az igéket emlékeztető jegyül homlokunkra, s járjunk az ige tanításai szerint; akkor biztonságban járunk. Minden fejezet, minden vers Isten üzenete az ember számára. Amikor az igét kutatjuk, amely lélek éhezi és szomjazza az igazságosságot, mély benyomások érik az isteni kijelentések által. A kételkedésnek nincs hatalma olyan lélek fölött, mely alázattal kutatja a Szentírást.