Kedves M. testvér!

Az elmúlt januárban nyert legutóbbi látomásomban mindkettőtökről feltártak előttem néhány dolgot. Közölték velem, hogy nem növekedtek a lelkiségben, amint kötelességetek és előjogotok is növekedni. A munka nagyszerűsége és Isten gondoskodásának útegyengetése lobogtassa föl a szíveteket. Krisztus terve, hogy hívő gyermekei a világ világossága és a föld sója legyenek. A közösségben egyetlen ember megszentelt élete, keresztény példamutatása olyan világosságot áraszt, mely másokra tükröződik. Mi-lyen széleskörű és jelentős lesz hát a hívők csoportja által tett benyomás, akik mind Isten parancsai szerint élnek.

Az igehirdetést Isten rendelte el, hogy fölrázza és meggyőzze a bűnösöket. S mikor az igehirdető életében mutat példát Krisztus lemondására és áldozathozatalára, mikor a viselkedése és cselekedetei összhangban állnak az isteni példaképpel, akkor mély benyomást tesz azokra, akik hallgatták az Úr hangját. Mégsem lehetünk mindnyájan igehirdetők. Más-más embernek más a kötelessége, de mindenki számára akad tennivaló. Mindnyájan segíteni tudjuk az ügyet, ha önzetlenül adakozunk javainkból, támogatva a mű különböző ágait, ha anyagiakat juttatunk a kiskönyvek és folyóiratok kiadására, melyeket szétszórhatunk az emberek között, s melyekkel terjeszteni tudjuk az igazságot. Akik pénzt áldoznak az ügy fejlesztésére, azok a mű terhének részét viselik; azok a Krisztus munkatársai; mivel Isten megbízással látott el embereket javakkal, hogy szent és bölcs célokra fordítsák. Ezek az eszközök, melyeket a menny rendelt jócselekedetekre, s az embereknek a pénzváltókhoz kell kiadniuk a talentumokat.

Kedves testvéreim, sose feledjétek, hogy Isten vagyonkezelői vagytok, hogy az Úr felelősnek tart az anyagiakért, melyeket azért kölcsönzött nektek, hogy bölcsen, az ő dicsőségére használjátok. Vizsgáljátok meg hát alaposan a szíveteket, s tapintsatok a szíveteket mozgató indítékokra. Közölték velem, hogy abban a veszélyetek, hogy szeretitek vagyonotokat. Nem gyors a fületek, meghallani a Mester hívását, szentjei személyében és ügyének ínségében. Nem fektetitek be kincseteket örömest a kereszténység vállalkozásába. Ha mennyei kincsre vágytok, addig biztosítsátok magatoknak, míg lehetőség nyílik rá Ha biztonságosabbnak képzelitek a földi kincsek még tetemesebb föl-halmozására fordítanotok javaitokat, s csak hébe-hóba az Isten ügyére, akkor meg kell elégednetek, ha a mennyei könyvekbe való beruházásotok mértékében nyertek csak mennyei kincset.

Szeretnétek ugyan, ha Isten ügye fejlődnék, mégis alig mozdítjátok az ujjatokat ennek érdekében. Ha ti, s más szent hitünket vallók megpillanthatnátok valódi helyzeteteket, ha eszetekbe vennétek, hogy Istennek tartoztok számadással, akkor komolyabban igyekeznétek Jézus munkatársai lenni. „Szeresd az Urat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Itt nem válhat kétfelé a szeretetetek, mert csak a teljes szív, a teljes elme és a teljes erő teszi ki az egész embert.

Az apostol mondja: „Nem vagytok a magatokéi; nagy volt a ti váltságdíjatok,” Amikor a szegény, elítélt bűnös az Atya törvényének átka alatt feküdt, Jézus annyira szerette őt, hogy odaadta magát a törvényszegőért. Vérének érdemével váltotta meg őt. Képtelenek vagyunk fölbecsülni az értékes váltságdíjat, melyet Krisztus a bukott emberért fizetett. Szívünk legjobb és legszentebb szeretetével kell hát viszonoznunk e csodálatos szeretetet. A világi ajándékok, melyeknek örvendeztek, kölcsönök csupán, hogy az Isten országát fejlesszétek vele.

A tizedrendszerről beszélek; de milyen kicsinyesnek tűnik ez előttem! Milyen kevésre becsüljük föl! Milyen hiábavaló az igyekezet, hogy mérőrúddal, idővel és szeretettel mérjük le azt a szeretetet és áldozatot, mely lemérhetetlen és kimondhatatlan! Tized a Krisztus számára! Jaj, jelentéktelen semmiség szégyenletes jutalmazás azért, ami oly igen sokba került! A Kálvária keresztjéről Krisztus föltétel nélküli átadásra szólít. Ö ígérte meg a gazdag ifjúnak, hogy ha eladja mindenét, és szétosztja a szegények között, ha fölveszi keresztjét és úgy követi őt, akkor a mennyben lesz kincse. Amink van, mindent Istennek kell szentelnünk. A menny fönséges Ura eljött a világra, hogy áldozatként haljon meg az ember bűneiért. S milyen hideg és önző az ember, hogy hátat tud fordítani ily páratlan szeretetnek; hogy a világ hiábavaló dolgai le tudják kötni.

Mikor az önzés akar mindenáron győzelmet aratni rajtad, ne feledkezz meg arról, aki maga mögött hagyta a menny dicső udvarait, aki érted félretette királyi palástját, hogy szegénnyé legyen, hogy nyomora által gazdaggá tehessen. Ne vedd hát semmibe e nagy szeretetet, a határtalan kegyelmet, hogy nem vagy kész lemondani kényelmedről, sem megtagadni magad szeretett Urunkért! Ne ragaszkodjatok a világi kincsekhez, ne mellőzzétek a segítségnyújtást, hogy így előbbre tudjuk vinni az igazság nagyszerű munkáját!

Az ősi időkben az a parancs szólt Izráelnek, hogy mutassanak be áldozatot a közösségért, hogy megtisztuljanak a szertartásokhoz a tisztátalanságoktól. Ez az áldozat vörös tehén volt, s azt a tökéletesebb áldozatot képviselte, amely megvált minket a bűn szennyétől. Alkalmi áldozat volt ez azok megtisztulására, akik szükségből vagy véletlenül halottat érintettek. Aki bármiképp érintkezésbe került a halállal, szertartásilag tisztátalanoknak tekintették. Ennek az volt acélja, hogy erősen belevésse a héberek elméjébe a tényt, hogy a halál a bűn miatt tette be lábát, ezért a halál a bűn képviselője. Az egyetlen tehén, az egyetlen frigyszekrény, az egyetlen rézkígyó mély benyomást keltőn mutat az egyetlen csodálatos áldozatra, a Krisztus áldozatára.

A tehénnek vörösnek kellett lenni, s a vörös a vér jelképe. Hibátlannak is kellett lennie, s olyannak, amelyik még nem viselt igát. Ezzel is Krisztust szemléltette. Isten Fia önként jött el, hogy elvégezze az elfedezést. Nem kényszerből viselte ez igát; ő minden törvény fölött álló. Az angyalok, Isten értelmes küldöttei, a lekötelezettség igája alatt álltak; s az ő áldozatuk nem fedezhette el a bukott ember bűnét. Egyedül Krisztus volt mentes a törvény követelményeitől; hogy vállalni tudja a bűnösök megváltását.

E dicső lény szerette a szegény bűnöst, ezért szolgai alakot öltött magára, hogy szenvedhessen és meghalhasson az emberért. Jézus az Atya jobbján maradhatott volna, királyi koronáját és palástját viselve. Mégis azt választotta, hogy gazdagságát, megtiszteltetését és mennyei dicsőségét fölcseréli az emberek nyomoráért, főparancsnoki tisztét pedig a Gecsemáné rémségeivel, a Kálvária megaláztatásával és kínjaival. A fájdalmak férfija lett, aki tudja mi a szenvedés, hogy gyötrelme és vérkeresztsége által meg tudja tisztítani, meg tudja váltani a bűnös világot. „Itt jövök, Istenem – hangzott a készséges beleegyezés – hogy akaratodat megtegyem!”

Az áldozati tehenet kivezették a táboron kívül, s a leglátványosabban ölték le. Ugyanígy Krisztus is Jeruzsálem kapuin kívül szenvedett, mert a Kálvária a város falain kívül esett. Azt is jelezte, hogy Krisztus nem kizárólag a héberekért halt meg, hanem az egész emberiségért. Azt hirdeti a bukott világnak, hogy Krisztus azért jött, hogy megváltójuk legyen, s most kérleli őket, fogadják el a fölajánlott üdvösséget. Miután a tehenet a legünnepélyesebben leölték, a tiszta fehérbe öltözött pap kezébe vette az áldozat vérét, amint a vér kiömlött az áldozatból, és hétszer a templom irányában hintette. „Lévén nagy főpapunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, és testük meg van mosva tiszta vízzel.”

A tehén tetemét hamuvá égették, ami a teljes és elégséges áldozatot jelentette. Majd olyan valaki gyűjtötte össze a hamut, akit nem tett tisztátalanná halott érintése, s folyóvizet tartalmazó edénybe tette. Ez a tiszta ember vette a cédrusvesszőt, a karmazsint, az izsóp ágat, és az edény tartalmát a sátorra és az egybegyűltekre hintette. Többször elismételte e szertartást, hogy alapos legyen, s ezt, mint bűntől való tisztulást végezték.

Ugyanúgy Krisztus, szeplőtlen, igaz életével, miután kiontotta drága vérét, belép a szenthelyre, hogy megtisztítsa azt. S ott a bíborözönt arra használja, hogy megbékítse Istent az emberrel. Van, aki üres szertartásnak tekinti a tehén-áldozatot; bár Isten parancsára végezték, s mély jelentőséggel bír, mely mind a mai napig sem veszítette időszerűségét.

A pap cédrust és izsópot használt. Belemártva a tisztítóvízbe, ezzel hintette meg a tisztátalant. Ez Jézus vérét jelképezte, melyet azért ontott, hogy megtisztítson minket az erkölcsi tisztátalanságoktól. A megismételt hintés annak alaposságát ábrázolja, amit el kell végezni a megtérő bűnösért. A hintésnek meg kell szentelnie mindent, mivel a bűnös rendelkezik. Nem csak a maga lelkét kell tisztává és ártatlanra mosnia, hanem törekednie kell a családját, közvetlen környezetét, vagyonát és teljes lényét Istennek szentelni.

Miután izsóppal meghintették a sátrat, a megtisztított ember ajtaja fölé írták: Nem a magamé vagyok; hanem a tied, Uram. így kell tenniük azoknak is, akik vallják, hogy a Krisztus vére megtisztította őket. Isten ma sem vár el kevesebbet, mint az ősi időkben. A zsoltáros imájában erre a jelképes szertartásra utal, mikor így szól: „Hints meg izsóppal, és megtisztulok, moss meg, és a hónál fehérebb leszek.” „Teremts tiszta szívet belém, és éleszd föl bennem újra az erős lelkületet. Add meg újra üdvösségem örömét, erősíts meg a készséges lelkületben.”

Krisztus vére hatékony, mégis folyvást igénybe kell vennünk. Isten nem csupán azt várja szolgáitól, hogy az ő dicsőségére használják a rájuk bízott javakat, hanem, hogy magukat szenteljék ügyére. Ha ti, testvéreim, önzővé váltatok, ha magatoknak tartjátok vissza az Úrtól, amit jó kedvvel szolgálatára kellene juttatnotok, akkor arra van szükségetek, hogy alaposan meghintsenek vérrel, hogy Istennek szenteljétek magatokat és mindent, amitek van.

Mélyen tisztelt testvéreim, nincs meg bennetek az őszinte, önzetlen odaadás Isten munkája iránt, noha az Úr elvárja tőletek. Hiszen világi ügyekre szentelitek a figyelmeteket. Hiszen üzleti dolgokra állítottátok be értelmeteket, hogy magatoknak szerezzetek előnyöket. Isten viszont arra szólít, hogy vele lépjetek közvetlenebb egységre, hogy munkája számára tudjon alakítani és nevelni benneteket. Az Úr komoly kijelentést adott ősi Izráelnek, hogy aki tisztátalan marad, s nem hajlandó megtisztítani magát, azt ki kell irtani a közösségből. Ennek különös jelentősége van számunkra. Ha az ősi időkben a tisztátalannak szükséges volt a meghintés vére által tisztulni meg, mennyivel fontosabb ez azoknak, akik az utolsó idők veszedelmei között élnek, és ki vannak téve az ősellenfél kísértéseinek, hogy naponta szívükre alkalmaznák a Krisztus vérét. „Ha ugyanis a bakok és bikák vére, meg az üsző hamva, a tisztátalanokra hintve, megszenteli őket, úgyhogy külsőleg megtisztulnak, mennyivel inkább tisztítja meg lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére – aki az örökkévaló Lélek által önmagát ajánlotta föl szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk!”

Sokkal többet kell tennetek, mint tesztek az Úr munkája terhének viselése területén. Isten nevében szólítalak, ébredjetek föl szunnyadásotokból, veszítsétek el a világi dolgok hiábavaló bálványimádását, és fogjatok hozzá komolyan, hogy biztosítsátok jogotokat a hervadhatatlan örökségre. Munkálkodja¬tok, míg nappal van. Ne sodorjátok veszélybe üdvösségeteket a jelen lehetőségek elmulasztásával. Ne fokozzátok le másodrendűvé örök érdekeiteket. Ne helyezzétek a világot a vallás elé, ne fáradozzatok nap nap után a világ kincseinek megszerzésén, miközben örök csőd, az örök romlás fenyeget. Minden nap közelebb visz benneteket a végső elszámoláshoz. Álljatok hát készen, hogy visszaadjátok a kölcsönkapott talentumokat, bölcs fölhasználásukkal nyert kamatokkal együtt.

Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy föláldozzátok a mennyet, vagy veszélyeztessétek a biztonságotokat. Ne engedjétek. hogy a csalóka gazdagság az örök kincs elhanyagolására vezessen. Csökönyös ellenfél a Sátán, folyvást a nyomotokban jár, hogy csapdába ejtsen, s kigondolja romlásotokat. A várakozás idejét éljük. Kössétek föl hát derekatokat, égjen a lámpátok, hogy várni tudjátok az Urat, mikor visszatér a menyegzőről, hogy amikor megérkezik, azonnal ajtót nyissatok neki.

Őrködjetek, testvéreim, világosságtok első elhalványodása, az ima első elhanyagolása, a lelki álomba ringás első jelei fölött. „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” A hit és szeretet szüntelen gyakorlása, mely által a hívők ragyogóvá, a világ világosságaivá válnak. Ám ha a pénz istenét szolgáljátok, miközben azt valljátok, hogy Istené a szolgálatotok, nagyon gyöngén készülődtök a Mester eljövetelére, Amikor megjelenik, vissza kell adnotok a földbe ásott talentumokat, az elhanyagolt, visszaélésre fordított, rosszul alkalmazott talentumokat – megosztott szereteteket.

Mindketten valljátok, hogy a Krisztus szolgái vagytok. Mily fontos tehát, hogy engedelmeskedjetek Mesteretek utasításainak, s hűek legyetek kötelességeitekben. „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak.” Ez a szeretet páratlan, kiterjeszti az istenfiúságot Ezért az Atya engedelmességet vár el gyermekeitől, elvárja, hogy helyesen osszák el a kezükbe helyezett vagyont. Ez nem az övék, hogy személyes kielégülésükre fordítsák; hanem az Ur tőkéje, mellyel neki tartoznak számadással.

Az Úr gyermekeinek lenni! Mily becses ez az ígéret! Mily tökéletes az üdvözítő vétkeinkért tett elfedezése! A Megváltó a megváltozhatatlan szeretet szívével még mindig esedezik szent vére által a bűnösért. A megsebzett kéz, az átvert oldal, a sebhelyes láb ékesszólón könyörög a bukott emberért, akiknek ilyen végtelen áron vették meg a megváltását. Jaj, páratlan leereszkedés! Sem az idő, sem a múló események le nem tudják csökkenteni az elfedező áldozat hathatósságát. Amint a jó illatú áldozat füstje Istennek tetszőn emelkedett az égre, mikor Áron az ősi Izráel kegyelmi trónjára hintette a vért, s megtisztította a népet a bűntől, úgy Isten előtt ma is a megölt Bárány érdemei kedvesek, mint ami elmossa a bűn szennyét.

„Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” Súlyos csatákat kell megvívnotok mindkettőtöknek. Öltsétek magatokra a szent élet teljes fegyverzetét, bizonyuljatok erősnek és igaznak Üdvözítőtök szolgálatában. Istennek nincs szüksége tétlenekre a mezején, hanem a Krisztus munkatársaira, az őrhelyükön ébren vigyázókra, a kereszt hős harcosaira, akik készek és bátrak bármire azért az ügyért, amelyre elkötelezték magukat.

Nem a gazdagság, sem szellemi képesség nyújt boldogságot, hanem a valódi erkölcsi érték, s a teljesített kötelesség öröme. Elnyerhetitek a győzők jutalmát, Krisztus trónja előtt állhattok majd, hogy dicséretét zengjétek azon a napon, amikor egybegyűjti szentjeit; de előbb meg kell mosnotok ruhátokat a Bárány vérében, és szeplő es folt nélkülinek találtatnotok.

János írja: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből. Ott álltak a trón és a Bárány színe előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaágakkal. Nagy szóval kiáltották: Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak! „Ezek a nagy üldözésből jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért is állnak Isten trónja előtt, és éjjel-nappal szolgálnak templomában. A trónon ülő közöttük lakozik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé nap nem égeti őket, sem másfajta forróság. A trón közepén álló Bárány legelteti, és az élő vizek forrásához vezeti őket, Isten pedig letöröl szemükről minden könnyet.”