Kedves A. Testvér!

Korán keltem, hogy írjak neked. A közelmúltban további világosságot nyertem, ezért felelősség terhel. Míg ilyen állapotban voltam, kétszer jelentette ki magát nekem az Úr. Míg éjjel könyörögtem hozzá, látomásban sok mindent elém tárt Isten ügye felöl. A dolgok állapotát a gyülekezetben, az iskolában, a kórházban, és a könyvkiadóban itt Battle Creeken, s Isten munkáját Európában, Angliában, Oregonban és Texasban, valamint más új mezőkön – ezeket tárta elém az Úr. A legfontosabb az új területeken, hogy helyesen indítsák el a munkát, hogy az Isten pecsétjét viselje magán. Sokat veszély fenyeget az új területeken, hogy olyanok fogadják el az igazsá¬got, vagy olyanok értenek egyet vele, akiknek a szíve nem tért meg valóságosan. Mikor a vihar és forgószél próbálja őket, kiderül, hogy nem sziklára, hanem futóhomokra épült a házuk. Az igehirdetőnek gyakorlati istenfélelemmel kell rendelkeznie, ezt fejleszteni mindennapi életében és jellemében. Igehirdetései ne legyenek kizárólag elméletiek.

Az Úr elém tárt néhány olyan dolgot Texasban, amelyek nem kedveznek az igazság ügye fölvirágzásának. B. testvérek és családjuk eddig egy helyen sem jelentettek áldást vagy segítséget Isten ügyére nézve. Már azelőtt, mint nem édes illatút mutatták meg a hatásukat. E testvéreink képtelenek fölépíteni Isten ügyét, mert nincsenek meg bennük az elemek, melyek képesítenék őket, hogy Isten és az igazság oldalán gyakoroljanak egészséges hatást. Ha Isten gondolataival rendelkeznél, nem lettél volna annyira vak, különösen azok után, hogy azok figyelmeztettek, akikben meg kellett volna bíznod. A sima szavak, az éles beszédek félrevezettek téged. E testvérek nem mind egykorúak, de mindnek hibás a jelleme. Ha folyvást ügyelnek magukra, s ha buzgón, hittel könyörögnek Istenhez, akkor sikerülhet helyes helyzetben tartani meg énjüket. Jézus Krisztus által átalakulhat a jellemük, és erkölcsi alkalmasságot nyerhetnek, hogy találkozhassanak majd Urukkal, mikor eljön; Isten most mégsem bíz rájuk semmi fontos felelősséget, mert ezzel lelkeket sodorna veszedelembe. Alkalmatlanok Isten nyájának vezetésére. Épp, mikor alig lenne szabad szólniuk, s akkor is szavuknak kevésnek, jól megválasztottnak, szerénynek és enyhének kellene lenni bűnös jellemvonásaik szövődnek mindenbe, amit tesznek, amit szólnak, s Isten munkája megsínyli a dolgot.

Te és C. testvér mindketten rosszul láttok. Túlzottan megbíztok ez emberek képességeiben. A hajó megfelelő lehet csaknem minden szempontból; de ha egyetlen hibája akad – ha egyetlen palánkja szúette – akkor a rajta levők mind veszedelemben forognak. A láncnak minden szeme erős lehet, mégis egy hibás szem hitvánnyá tesz azt. Kitűnő képességű egyéneknek olyan jellemgyöngeségeik lehetnek, mely alkalmatlanná teszi őket, hogy rájuk lehessen bízni Isten komoly, szent munkáját. Ezek pedig csaknem mindenben hibásak, ami a krisztusi keresztény jellemet alkotja. Példájuk nem méltó a követésre.

Sok mindent meg kell tenni érted, testvérem, mielőtt olyan lenne munkád, mint lehetne, s lennie kellene. Gondolkodásod elsötétült. A silány öntvényben öntött jelleműekkel való egyetértés és közösség nem emel, és nem nemesít téged, hanem csak szétmarják, széteszik lelkedet, s tönkreteszik hasznavehetőségedet, és Istentől is elválasztanak. Meggondolatlan, ösztönösen cselekvő ember vagy. A családi élet s az ügy terheit nem viseled felelősségteljesen. Hacsak szüntelen az Isten Lelkének nemesítő hatása alatt nem állsz, eldurvult modor veszélye is fenyeget. Lelkivé kell válnod, és közelebbi kapcsolatba kerülnöd Istennel a nagyszerű munkában, melyet végzel, hogy helyesen képviseld Krisztus jellemét. Értelmednek föltétlenül emelkedetté kell válnia, és szívednek megszentelődnie, hogy Jézus Krisztus munkatársa lehess. „Tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok.”

Isten munkája Texasban ma magasabb szinten állna, ha B. testvérék nem állnának kapcsolatba vele. Jobban részletezhetném az okokat, hogy miért van így, de nem teszem. Elég most annyi, hogy nem állnak helyesen Isten szemében. Mivel csaknem bármire megfelelőnek s rátermettnek mondják magukat, azért nem iparkodnak kiküszöbölni kifogásolható jellemvonásaikat, melyeket bár születésükkel örököltek, de melyeket neveléssel, művelődéssel, szoktatással legyőzhettek volna. Bár javultak valamelyest ez irányban; de ha a mérlegre helyeznék őket, nem ütnék meg a mértéket.

Isten szava bővölködik az általános elvekben, melyekkel helyes szokásokat lehet kialakítani, s a bizonyságtételeket is, úgy alakítottuk, hogy külön fölhívják figyelmüket ez elvekre – mégis mindez nem tett elég mély benyomást szívükre és értelmükre, hogy rávezesse őket, mily fontos számukra a határozott változás. Ha úgy látnák magukat, mint a tökéletes példakép, Krisztus ellentétét, ápolnák magukban a hitet, mely szeretetből fakad és megtisztítja a lelket. Ezek a testvérek, A és B-t kivéve, természettől erőszakosak, zsarnokoskodók, önhittek. Nem tartják a többieket maguknál különbnek. Irigykednek és féltékenykednek a gyülekezet bármely tagjára, akiket szerintük többre akarnak tartani, mint őket. Bár lelkiismeretességet vallanak; mégis megszűrik a szúnyogot és lenyelik a tevét az olyan testvérekkel szemben, kiket, attól félnek, különbnek fognak tartani, mint őket. Fönnakadnak a jelentéktelen dolgokon, zsigerelik a részleteket, külön jelentőséget tulajdonítanak szavaknak és cselekedeteknek. Ez különösen igaz a testvérek közül kettőre.

E férfiak, különösen AB, kitűnő szónoki képességgel rendelkeznek. Mivel ékes modorban fejtegetik a dolgokat, a becsületesség és Isten iránti buzgalom olyan látszatát keltik, mely sokszor félrevezeti és elködösíti a hallgatók gondolkodását. Sajog a szívem a szomorúságtól, amint e sorokat írom, mert tudom, hogy milyen a hatása, milyen a légköre ennek a családnak bárhol legyen is. Nem szándékoztam újra írni e személyekről, de mivel az Úr komolyan elém tárta az ügyet, kénytelen vagyok mégis említeni az esetüket. Ha az Ige szolgái, akik állítják, hogy Istennel állnak kapcsolatban, képtelenek fölis¬merni az ilyenek rossz hatását, alkalmatlanok, hogy Isten igazságának tanúi legyenek. Ha e személyek megtartanák kellő helyüket, ha sosem próbálnának tanítani vagy vezetni, akkor csöndben maradnék. De mikor látom, hogy az Isten ügyét fenyegeti károsodás, akkor nem hallgathatok többé.

E testvéreknek nem kell megengedni, hogy egy helyre tömörüljenek, s a vezető elemet képezzenek a gyülekezetben. Hiányzik belőlük a velük született szeretet. Nem tanúsítanak megértést, szeretetet és kifinomult érzést egymás iránt, hanem irigykedésbe, féltékenykedésbe, veszekedésbe és viszályokba süllyednek egymás ellen. Nem érzékeny a lelkiismeretük. Krisztus szeretete, gyöngédsége és szelídsége nem része lelki életüknek. Isten őrizz, hogy ilyen elem létezhessen a gyülekezetben. Hacsak meg nem térnek, nem láthatják meg a mennyek országát. Kellemesebb a rombolás, a hibák keresése, a folt és ránc látása másokon, minthogy jellemruhájukat kimosnák a bűn szennyétől, és megfehérítenék a Bárány vérében.

S most érkezem legfájdalmasabb részhez, D. testvért illetően. Az Úr átvezetett a kivizsgáláson, melyben jelentős szerepet játszottál D. testvérrel. Isten bánkódott miattatok. Azt láttam, azt hallottam, ami nekem is fájdalmat és bánatot okozott. Olyan képtelen, istentelen eljárást, amilyet e kivizsgáláson elkövettek, a B. fivérektől várhattunk volna el. De ami a legjobban meglepett és elszomorított, hogy olyan két férfi, mint C. testvér és te, tevékeny szerepet játszottatok e szégyenteljes, egyoldalú kivizsgálásban.

C. testvérnek, aki az ügyvéd szerepét játszotta, hogy kikérdezzen, és legélesebb megvilágításban fejtse ki a jegyzőkönyvet, csak ennyit mondanék: a világ kincséért sem vállalnám, hogy ezt az én számlámra tudják be. Különös, érthetetlen szellem vezetett félre, ámított el téged, melyben nyoma sem volt az irgalomnak, írmagja sem a tiszteletnek. Irigység, féltékenység, aljas gyanúsítás és kétes érvelések tartottak díszfölvonulást ez alkalommal.

Túl szigorúnak tarthatsz ugyan engem, mégis lehetetlenség lenne szigorúbbnak lennem, mint ez az eset megérdemli. Azt képzeltétek-e valamennyien, mikor elítéltétek az ártatlant, hogy Isten mindenestől olyan lenne, mint ti magatok? D. testvér ezt követő állapota annak következménye volt, amilyen állást te foglaltál ezen az alkalmon. Ha igazságos és megértő lettél volna, akkor ö ma olyan helyen állna, ahol jó hatással lenne, hogy az igazság oldalán esne latba azzal az erővel, amit a szelíd és nyugodt lelkület jelent. D. testvér nem szavakész ember, ezért A. és B. sima szavai, és elfogulatlansága megtette a hatását. A szegény vak férfit szánakozással és gyöngéden kellett volna tekinteni: de e helyett a lehető legrosszabb megvilágításba helyezték. Isten látta ezt, és egyikkőtöket sem tekint bűn nélkülinek, aki szerepet játszott ebben az igazságtalan kivizsgálásban. A. testvér, akkor majd nem lesz ez előtted olyan kacagtató, mint amikor a vak testvér ellen tartottál ítéletet. Tanulnod kellene ebből a tapasztalatból; hogy bezárd füledet azok előtt, akik előítéletet csöpögtetnének beléd pontosan azok ellen, akiket Isten támogattatni, sajnáltatni és erősíttetni akar.

C. testvér és te nem ismertétek föl a hibákat a B. fivérekben; sem az ezeknek ellentétes jellemvonásokat D. testvérben. Noha az ő befolyása Isten Lelkétől megszentelten tízszeres erővel esne latba Isten ügyének oldalán, mint a B. fivéreké. Sokat követtél el, hogy árts D. testvérnek; ezért azt javaslom, térj meg e helytelenségből oly komolyan, szívből fakadón, mint amilyennel azt elkövetted. A Mester nevében kérlellek, rázd le magadról az emberi hatásokat, zárd be füledet a pletykák előtt. Senki se rágjon a szádba tanúságtételt; hanem hadd helyezzen rád Isten felelősségérzetet az Isten művéért, ne pedig olyanok, akik megszenteletlenek odahaza, de házon kívül is.

C. testvérnek Isten lágyító, finomító Lelkére van szüksége. Gyakorolnia kell ezt családi körében. „Szeressetek tettetés nélkül.” Vesse ki házából a követelőző, zsarnok, gáncsoskodó lelkületet mindennemű rosszakarattal együtt. Ez a lehengerlő, gáncsoskodó szellem fog uralkodni a gyülekezetben is. Ha érzései egy időre kissé meglágyulnak, akkor szívélyesebben viselkedik, de ha az ellenkezője történik, akkor az szerint cselekszik. Nem gyakoroljátok az ön¬uralmat és önfegyelmet. Ahol D. testvérnek egyetlen hibája van, ott bíráinak és elítélőinek tíz éktelenkedik.

A. testvér, miért nem álltál ki teljesen az elnyomott mellett? Miért nem akadályoztad meg az egész ügyet? Miért nem emelted föl hangodat, mint Üdvözítőd tette, mondva: „Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá az első követ.” Félelmetes hibát követtél el, mely következménye egynél több lélek veszte lehet, még ha tudatlanságból tetted is. Ha akár egyetlen gyöngéd, őszintén szánakozó szót szóltál volna D. testvérhez, azt a javadra írták volna a mennyben. De neked nem volt több fogalmad, hogy mit művelsz a mai és örök időkre, mint akik Krisztust elítélték; s te üdvözítődet ítéled el és kárhoztatod szentjének személyében. „Amennyiben ezek közül a legkisebbel megtettétek, velem tettétek.” Az álszentség mindig a legszigorúbb megrovást kapta Jézustól; míg a legsúlyosabb bűnösöket, akik őszinte bűnbánattal jöttek hozzá, elfogadta, megbocsátott nekik, s megvigasztalta őket.

Azt képzelted, hogy meg lehetett volna győzni D. testvért, hogy a helytelen helyes, a helyes meg helytelen volt, mert testvérei azt akarták elhitetni vele? Beteg volt a testvér és ideges. Minden bizonytalannak és sötétnek tűnt előtte. Irántad, s C. testvér iránti bizalma megsemmisült, s kihez fordulhatna most? Gáncsolták valamiért, majd meg másért, míg csak bele nem zavarodott, míg nyugtalanság s kétségbeesés nem gyötörte. Azok követték el a legsúlyosabb vétket, akik ebbe az állapotba kergették.

Hol volt itt a szánakozás, akár a közönséges emberiesség alapján is? A világiak, általában szólva – nem lettek volna ilyen közönyösek, ennyire híjával a könyörületnek és jóindulatnak, hanem több megértést tanúsítottak volna az ember iránt, épp a testi baja miatt. A leggyöngédebb figyelemre és embertársi szeretetre méltónak tartották volna. De itt volt ez a vak férfi, Krisztusban testvér, s néhány testvére bíróságként ült össze fölötte.

A kivizsgálás alatt, míg testvéreteket űztétek, mint nyulat, a halálba, több alkalommal el is nevettétek magatokat. Ott ült C. testvér, aki születésétől fogva annyira nyájas és szánakozó, hogy megrótta kegyetlenségéért testvéreit, mikor élelemnek vadat lőttek; mégis mikor itt volt ez a szegény vak, annyival értékesebb a szárnyasoknál, amint az Isten mására teremtett ember fölötte áll a teremtés néma teremtményeinek. „Kiszűritek a szúnyogot és lenyelitek a tevét.” Ez lett volna annak ítélettel, aki úgy szólt, ahogy soha ember nem beszélt, ha ott lett volna köztetek.

Aki annyira sajnálta a szárnyasokat, dicséretreméltó szánakozást és szeretetet tanúsíthatott volna Krisztus iránt vakságban szenvedő szentje személyében. Te mégis úgy viselkedtél, mint akinek bekötözték a szemét. B. testvér simán, talpraesetten beszélt. D. testvér viszont nem mestere a szónak. Nem tudta olyan ruhába öltöztetni gondolatait, hogy érvekkel védje magát. Nagyon meg volt lepődve, hogy jól meg tudjon válaszolni. Éles, kíméletlen, gáncsoskodó testvérei vádlókká vedlettek, s rém hátrányos helyzetbe szorították a vak férfit. Isten látta, meg is jegyezte a nap eseményeit. E férfiak, akik ügyesen kavarnak ködöt és koholnak vádat, látszólag diadalmaskodtak, míg a vak testvér, akivel gonoszul bántak, aki ellen jogtalan szabálytalansággal éltek vissza, úgy érezte, hogy minden inog a lába alatt. Rettentően megrendült a bizalma azok iránt, akiket eddig Krisztus képviselőinek tartott. Az erkölcsi megrázkódtatás, mellyel lesújtottak rá, csaknem lelki testi romlásának bizonyult. Aki részt vett e gyalázatban, furdalja legmélyebben a lelkiismerete, és tartson bűnbánatot Isten előtt.

D. testvér hibát követett el, mikor leroskadt a gyalázat, s meg nem érdemelt gáncsoskodás e terhe alatt, hiszen ennek nem az ő fejére kellett volna hárulnia. Hiszen ő teljes lelkéből szerette Isten ügyét. Isten kimutatta a vakról gondoskodását, mikor jólétet nyújtott neki, de irigy testvérei ezt is ellene fordították. Isten a hitetlenek szívébe oltotta, hogy legyenek jók és szeretetteljesek iránta, mert vak. D. testvér, nemes keresztény férfi, még világi ellenségeit is megbékélésre vezette. Isten gyöngéd atya volt számára, elegyengette előtte az ösvényt. Ezért hűnek kellett volna maradni igazságismeretéhez, teljes szívvel kellett volna szolgálnia Istent, tekintet nélkül a gáncsoskodásra, irigykedésre, s hamis vádakra. A testvér, a te álláspontod adta meg D. testvérnek a kegyelemdöfést. Mégsem lett volna szabad elengednie Isten kezét, még ha a lelkész és a gyülekezet olyan ösvényre is lépett, melyen nem látott igazságot. Az örök sziklához rögzítve, szilárdan kellett volna állnia az elv mellett, s minden kockázat ellenére valóságnak tartani meg hitét és az igazságot. Jaj, mennyire szükséges is D. testvérnek, hogy szilárdabban ragaszkodjék a karhoz, mely hatalmas a megmentésre.

Az élet minden értéke és jelentősége a mennyei és az eljövendő, halhatatlan élettel való kapcsolatból fakad. Isten örök karja átöleli a segítségért hozzá forduló lelket, legyen az mégoly erőtlen is. A hegyek drága kincsei elpusztulnak, de aki Istenért él, tántoríthatatlanul a gáncsoskodástól, a tapstól meg nem rontva, az örökre Istennel fog lakozni. Isten városa megnyitja kapuit az előtt, aki idelent megtanult Istenre támaszkodni. vezetésért, bölcsességért, megnyugtatásért és reményért a veszteség s lesújtottság közepette. Angyalok éneke fogja üdvözölni őt, neki termi majd gyümölcsét az élet fája.

D. testvér elbukott, ahol pedig győznie kellett volna. Isten szánakozó szeme mégis rajta nyugszik. Bár sokak sajnálkozása szerte foszlik, Isten mégis szeret és szán, mégis kinyújtja segítő kezét. Ha testvérünk szerény, szelíd és alázatos szívű lesz, akkor Isten fölemeli fejét, és szilárdan az örök sziklára helyezi lábát. „Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörül rajtad.”

Egyikünk sem menthető, bármi próba alatt sem, hogy meglazuljon a kapcsolata Istennel. Ö a mi erőnk forrása, a mi erődünk bármi próbában. Mikor hozzá kiáltunk segítségért, ő hatalmasan kinyújtja karját megmenteni. D. testvérnek éreznie kellett volna, hogy mivel Isten az atyja, így reménykedhet és örvendezhet, még ha minden barátja el is hagyja. Kérem őt, ne lopja meg Istent szolgálatától, mivel gyönge emberek félreismerték, hanem siessen, szentelje magát Istennek, szolgálja őt lényének minden erejével. Isten szereti öt, s ő is szereti Istent; tetteinek összhangban kell hát állnia hitével, akárhogy bánnak is vele. Ellenségei jelen álláspontjára mutogathatnak, hogy lám, igaz volt ítéletük. D. testvér meggondolatlan és elhamarkodott volt. Lelke megundorodott, s azt hiszi, túl súlyosan megsebezték, hogy meggyógyuljon. Akik a testvért ily fáradhatatlanul üldözték, azok élete és jelleme távolról sem kifogástalan. Ha Isten úgy bánt volna görbe útjaikkal és tökéletlen jellemükkel, ahogy ők bántak el D. testvérrel, már rég meghaltak volna. De a szánakozó Isten türelmes volt, nem bánt el velük bűneikhez mérten.

Isten hűséges volt D. testvérhez, s neki felelnie kell az Úr kegyelmes viselkedésére, még ha az emberek ennyire kevés gyöngédséget tanúsítottak is, még ha hiányzott belőlük még a közönséges emberiesség is. D. testvér előjoga a nyelvek hadakozása elöl Krisztusban rejtőzni el, s érezni, hogy a hála kimeríthetetlen forrásai, a megnyugvás és béke áll nyitva előtte, áll rendelkezésére minden percben. Ha a testvér korlátlanul rendelkezne földi kincsekkel, akkor sem lenne oly gazdag, amilyen most lehet az előjoggal hogy a jó oldalán áll, s kielégülésig ihat az üdvösség csermelyeiből.

Mi az, amit Isten meg nem tett D. testvérért, amiért halálra adta érte Fiát? S vele együtt nem szívesen odaad-e mindent? Miért is válna testvérünk hűtlenné Istenhez, csak mert néhányan elpártoltak a testvértől? Mennyivel erősebb a halálnál a szeretet. mely az anya szívét köti lesújtott gyermekéhez; Isten mégis kijelenti, hogy bár az anya is megfeledkezhet gyermekéről, ő mégsem feledkezik meg rólad. Egyetlen lélek, aki Istenbe veti a bizalmát. sosem merül feledésbe. Isten a leggyöngédebb gondoskodással viseltetik gyermekei iránt, és emlékkönyvet tart maga előtt, hogy soha el ne feledkezzék róluk.

Bár minden emberi kötelék meglazulhat. Bár barát a baráthoz hűtlennek bizonyulhat, Anyák feledkezhetnek meg gyermekeikről. Menny és föld elmozdulhatnak helyükről. Urunk szeretetét mégsem érheti változás.

D. testvér és testvérnő értékes segítség lehettek volna a gyülekezetnek, hogy fölvezessék azt a jobb belátás magaslatára, ha a gyülekezet elfogadta volna igyekezetüket. De az irigység, aljas gyanúsítás, féltékenykedés elűzték őket a gyülekezettől. Ha ők ketten hamarabb elhagyták volna próbáik helyét, az jobb lett volna számukra.

Salem, Oregon,

1878 július 8.