Mózes halála után az Úr Józsuét bízta meg Izráel vezetésével, hogy Józsué vigye be őket az ígéret földjére. Józsué igen alkalmas volt erre a fontos hivatásra. Amikor az izraeliták a pusztában bolyongtak, ő volt Mózes jobbja. Szemtanúja volt Isten Mózesen át végbevitt csodateteinek, s jól ismerte a népet. Ő volt a tizenkét kém egyike, akiket régen kiküldtek, szemügyre venni az ígéret földjét, egyik a kettő közül, aki hűségesen számolt be a föld gazdagságáról, s akik bátorították a népet, hogy vonuljanak föl, vegyék birtokukba Isten erejével.

Az Úr megígérte Józsuénak, hogy vele lesz, amint Mózessel is vele volt; azt is megígérte, hogy könnyen meg fogja hódítani Kánaánt ha hűen megtartja Isten valamennyi parancsát. Józsuét aggodalmak gyötörték, hogy miként tesz majd eleget küldetésének – hogyan vezeti be Izráel népét Kánaán földjére; de ez a bátorítás elűzte félelmét. Parancsot adott tehát, hogy készüljenek föl háromnapi menetelésre, a férfiak pedig készüljenek a harcra. „így válaszoltak Józsuénak: Mindent megteszünk, amit parancsolsz, s elmegyünk mindenhova, ahová küldesz bennünket. Egészen úgy hallgatunk rád, mint Mózesre hallgattunk. Csak legyen veled az Úr, a te Istened, mint Mózessal vele volt. Aki ellened szegül, s nem engedelmeskedik parancsaidnak bármit parancsolsz is neki, az haljon meg. Te pedig légy bátor, és igen erős.”

Isten azt akarta, hogy az izraeliták csodatétel segítségével keljenek át a Jordánon. Józsué megparancsolta hát a népnek, hogy szenteljék meg magukat, mert másnap az Ur csodákat tesz körükben. A kijelölt időben utasította a papokat, hogy vegyék vállukra a szövetség ládáját és haladjanak a nép élén. Az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma elkezdelek naggyá tenni egész Izráel szemében, hogy így megtudja, veled vagyok, amint Mózessel vele voltam.”

A papok engedelmeskedtek vezérük parancsainak, a nép előtt haladtak hát a szövetség ládájával. A héber sokaság menetelő rendbe sorakozott és követték Isten jelenlétének jelképét. A széles menetoszlop levonult a Jordán partjára, s amikor a papok lába a víz szélébe lépett, a fölülről jövő víz szilárd tömeggé merevedett, az alattuk levő pedig elfolyt szárazon hagyva a medret. A papok elöl haladtak Isten szövetség szekrényével a vállukon, Izráel pedig követte őket. A folyó közepén, a parancs szerint, a papok megálltak, amíg az egész héber sereg át nem kelt. Azért tették ezt, hogy még mélyebben belevéssék a nép emlékezetébe, hogy az a hatalom állította meg a Jordán vizét, mely negyven évvel azelőtt atyáiknak is lehetővé tette, hogy átkeljenek a Vörös tengeren.

Sokan azok közül, akik gyerekkorukban keltek át a Vörös-tengeren, most hasonló csoda segélyével mentek át a Jordánon, mint fölnőtt harcosok, hadi fölszereléssel. Miután Izráel egész serege átkelt a Jordánon, Józsué szólt a papoknak, hogy ők is jöjjenek föl a folyómederből. Mikor a papok a frigyszekrénnyel biztonságban a túlsó parton álltak, akkor Isten eltávolította hatalmas kezét, s a fölgyülemlett víz hatalmas áradatként hömpölygött tova a folyó medrében, ellenállhatatlan áramlatként áradva ki a partján túlra.

De még mielőtt a papok kijöttek volna a mederből, hogy ez a nagy csoda soha feledésbe ne merüljön, az Úr fölszólította Józsuét, válasszon tizenkét férfit a tizenkét törzsből, hogy ki-ki hozzon magával egy-egy követ a mederből, ahol a papok álltak, vigyék azokat Gilgálba, s emeljenek ott emlékezetet annak emlékére, hogy Isten száraz lábbal vitte át Izráelt a Jordánon. Ez örökre emlékezteti majd őket a csodára, melyet az Úr értük tett. Évek multával gyer¬mekeik megkérdezik majd őket az emlékmű felöl, s akkor elismételhetik nekik a csodálatos történetet, míg csak kitörölhetetlenül emlékezetébe nem vésődik a mindenkori legutóbbi nemzedéknek.

Mikor az ammoniták és a kánaániták királyai hírét vették, hogy az Úr megállította Izráel fiai előtt a Jordán vizét, elalélt szívük a félelemtől. Az izráeliták már előbb levágták Moáb két királyát, s most csodálatos átkelésük a megáradt és erős sodrású Jordánon, rémülettel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte a pusztában születteket. A szertartás után Jerikó síkságán ünnepelték meg a zsidó húsvétot. „Az Úr így szólt Józsuéhoz: Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.

Mindez ideig a pogány nemzetek egyre gyalázták az Urat és népét, mivel a héberek nem vették birtokba Kánaán földjét, melyről azt remélték, hogy röviddel az egyiptomi kivonulás után örökölni fogják. Ellenségeik diadalt ültek, mert Izráel sok éven át bolyongott a pusztában, ezért kevélyen magasztalták magukat Isten ellenében. Azt hajtogatták, hogy az Úr nem képes bevezetni Izráel gyermekeit Kánaán földjére. Az Úr most föltűnően kinyilvánította hatalmát és kedvezését, mikor száraz lábbal vezette át népét a Jordánon, így ellenségeik nem gyalázhatták többé őket. A manna, mely eddig táplálta őket, ettől kezdve megszűnt, mert az izraeliták közel álltak Kánaán elfoglalásához, s hogy a termékeny ország gyümölcsét egyék, nem volt hát többé szükség a mannára.

Mikor Józsué félrevonult Izráel seregeitől, hogy elmélyedjék s imádkozzon, s így Isten rendkívüli jelenléte kövesse őt, magas termetű, harcra öltözött férfit pillantott meg, kivont karddal a kezében. Józsué nem ismert föl benne izraeli harcost, de ellenségnek sem látszott. Odament hát hozzá és megkérdezte: „Hozzánk tartozol-e, vagy ellenségeinkhez? Azt felelte: Nem, hanem az Úr seregeinek vezére vagyok, most érkeztem ... Józsué arcra borulva hódolt előtte, s megkérdezte: Mit parancsol az én Uram szolgájának? Az ezt válaszolta: Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent. Józsué megtette.”

A szent helyet mindig az Isten dicsősége töltötte be, ezért a papok sose léptek saruval a lábukon az Isten jelenléte által megszentelt helyre. Por tapadhatott a saruhoz, ami megszentségteleníthetné a szent helyet. Ezért elvárták a papoktól, hogy hagyják sarujukat az udvaron, mielőtt belépnének a szent helyre. Az udvarban, a szentsátor mellett rézmosdó állt, ebben mosták meg a papok kezüket és lábukat, mielőtt beléptek a szentsátorba, hogy mindennemű tisztátalanságot eltávolítsanak magukról. Akik a szenthelyen szolgáltak, azoktól Isten elvárta, hogy külön előkészületeket tegyenek, mielőtt betennék a lábukat oda, ahol az ő dicsősége nyilvánult meg.

Fegyveres harcos képében Isten Fia állt Izráel vezére előtt. Ö vezette a hébereket a pusztában is, nappal felhőoszlopba, éjjel tűzoszlopba takarózva. Hogy Józsué gondolkodásába vésse, hogy nem kisebb, mint a fölkent, a magasságos Isten áll előtte, ezt mondta: „Vedd le a lábadról a sarut.” Azután utasította Józsuét, miként foglalják el Jerikót. Parancsolja meg a fegyverforgató férfiaknak, hogy hat napon át kerüljék meg Jerikót naponta egyszer, a hetediken pedig hétszer.

Józsué ennek megfelelően parancsot adott a papoknak és a népnek, amint az Úr utasította őt. Józsué tökéletes rendben meneteltette Izráel seregét. Elöl halad a válogatott fegyveresek csapata, harcra kész öltözékben; nem, hogy mindjárt csatába ereszkedjék, hanem csupán, hogy higgyenek és engedelmeskedjenek a kapott parancsoknak. Ezeket követte hét pap, ki-ki harsonájával. A hét pap után hozták Isten szekrényét, mely aranyozástól csillogott, s mely fölött a dicsőség sugarai lebegtek, s a léviták szent hívatásukat jelző, gazdagon díszített, különleges öltözékben. A szekrényt Izráel roppant serege követte tökéletes rendben, minden törzs a lobogója alatt. így járták körül a várost Isten szekrényével. Egyetlen hang sem hallatszott, csupán a roppant sereg lába dobbanása, s a kürtök ünnepélyes riogása, amit a halmok visszavertek, s ami végigharsogott Jerikó utcáin.

A pusztulásra szánt város őrszemei elámulva, s riadtan figyeltek minden mozdulatot és jelentették fölötteseiknek. El sem tudták képzelni, mit jelent ez a fölvonulás. Jerikó szembeszegült ugyan Izráel seregeivel és a menny Istenével; de mikor látták a hatalmas sereget, amint napról-napra körülmeneteli városukat, látták a hadviselés teljes pompáját és fönségét, a szent szekrény és vele menetelő papok ünnepélyességét, a látvány félelmet keltő titokzatossága rémületet keltett mind a fejedelmek, mind a nép szívében. Majd újra szemügyre vették roppant erődítéseiket, s bizonyosra vették, hogy sikeresen ki tudnák védeni akár a legelsöprőbb rohamot is. Sokan kigúnyolták a gondolatot, hogy bármi ártás érhetné őket ellenfeleik érthetetlen menetelései következtében. Másokat azonban rettegés kerített hatalmába, 'mikor látták a körmenet fönségét és nagyszerűségét, mely naponta lenyűgözőn körülölelte városukat. Eszükbe jutott, hogy negyven éve ketté vált a nép előtt a Vörös tenger, s hogy alig néhány napja út nyílt előttük a Jordánon is. Nem tudták, hogy Isten milyen további csodát fog tenni értük; mégis gondosan bezárva tartották kapuikat, és erős harcosokat rendeltek a kapuk védelmére.

Izráel serege köröskörül vonult a városon. Elérkezett a hetedik napi s Józsué a hajnal első pirkadásakor fölserkentette az Úr seregeit. Most az volt a parancs, hogy hétszer meneteljék körül Jerikót, majd a harsonák fülrepesztő riogására hangos szóval kiáltsanak, mert Isten nekik adta a várost. A tekintélyes sereg komoly szándékkal menetelte körül a romlásra ítélt falakat. Isten tündöklő szövetségládája beragyogta a hajnal korai pirkadását, a papok csillogó mellvédő és ékköves jelvényei, a harcosok fényes fegyverzete csodálatos látványt nyújtott. Olyan hangtalanul vonultak, mintha halottak lettek volna, kivéve a tengernyi láb ütemes dobbanását, s a kürtök időnkénti fölharsonását mely megtörte a korahajnal csöndjét. A vastag kőfalak sötéten meredtek alá, kihívón az emberek ostromával szemben.

A roppant sereg hirtelen megáll. A harsonák eget rengetőn riogni kezdtek, még a földet is megremegtetve. Egész Izráel egyesült erővel való fölkiáltása roppant zajjal repeszti a levegőt. A kövekből emelt falak, erős, vaskos tornyok és pártázatok – lőréses oromzatok – meginognak, kimozdulnak alapjaikból és olyan robajjal, mint ezernyi mennydörgés, alaktalan rommá omolnak a földre. Az ellenséges lakosság és hadsereg megdermedve a rémülettől és csodálkozástól, nem áll ellen, így Izráel bevonul és elfoglalja Jerikót, az erős várost.

A mennyei seregek milyen könnyen ledöntötték a falakat, noha igen fenyegetőnek tűntek a rossz hírt hozó tíz kém szemében! Pedig csupán Isten szava volt az egyetlen bevetett fegyver. Izráel erős Istene mondta: „Kezedbe adtam Jerikót.” Ha akár egyetlen harcos nekirugaszkodott volna a falaknak, az kevesbítette volna Isten dicsőségét, s hátráltatta volna az Úr akaratát is. De ők a Mindenhatóra hagyták a harcot; tehát ha a sáncnak alapját a föld középpontjába ásták volna, és ha csúcsuk az égig ért is volna, az lett volna az eredmény, mikor az Úr seregeinek vezére rohamra vitte az angyalok ezredeit.

Isten régóta kedvelt népének akarta adni Jerikót, már régóta naggyá akarta tenni nevét a föld nemzeteinek körében. Negyven évvel azelőtt, amikor kivezette Izráelt a szolgaságból, elhatározta, hogy nekik adja Kánaán földjét. De ők rosszindulatú panaszaikkal és féltékenységükkel fölkeltették az Úr haragját, ezért negyven éves vándorlásra ítélte őket, míg kihaltak, akik hitetlenségükkel megbántották Őt. Jerikó elfoglalásával Isten azt jelentette ki a hébereknek, hogy atyáik már negyven évvel azelőtt birtokba vették volna a várost, ha úgy megbíztak volna benne, mint most a gyermekeik.

Ősi Izráel történetét a mi okulásunkra jegyezték föl. „Legtöbbjükben nem telt kedve Istennek. EI is hullottak a pusztában. Ezek intő példák számunkra, hogy ne kívánjuk meg a rosszat, mint ők megkívánták.” „Mindez előképben történt velük, s a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.”

Sokakban, akik, mint ősi Izráel, vallják, hogy megtartják Isten parancsait, hitetlenségre hajló gonosz szív van, bár külsőségekben Isten rendeléseihez tartják magukat. Bár Isten nagy világossággal s értékes előjogokkal tüntette ki őket, mégis elveszítik a mennyei Kánaánt, mint a lázadó héberek sem jutottak be a földi Kánaánba, melyet Isten ígért nekik engedelmességük jutalmaként.

A mi népünk köréből is hiányzik a hit. A mai időkben kevesen követnék Istennek választott szolgáin át közölt utasításait olyan engedelmesen, mint Izráel seregei Jerikó elfoglalásánál. Az Úr seregeinek vezére nem az egész gyülekezet előtt jelent meg. Kizárólag Józsuával beszélt, aki azután beszámolt a találkozásról a hébereknek. Tőlük függött, hogy hisznek-e, vagy kételkednek Józsué szavaiban, tőlük függött hogy engedelmeskednek-e a parancsoknak, melyeket az Úr seregei vezérének nevében adott ki, vagy föllázadnak utasításai ellen, és semmibe veszik tekintélyét. Nem látták az angyalseregeket, akiket Isten Fia vezetett, s akik előőrseik előtt jártak; ezért így okoskodhattak volna: „Miféle értelmetlen menetelések ezek, s mennyire nevetséges, ha naponta körüljárjuk a várost, kosszarv kürtök fúvása közben! Hisz mit sem érnek a magasba nyúló erős erődítések ellen.”

De hogy oly hosszú időn át folytatják a rájuk szabott kötelességet a falak végső ledöntése előtt, lehetővé tette, hogy az izraeliták körében megerősödjék a hit.

A kétely legkisebb árnyéka nélkül kellett beléjük vésni a gondolatot, hogy erejük nem ember bölcsességében, sem ember erejében, hanem kizárólag üdvösségük Istenében rejlik. Így hozzászoktak, hogy kizárják magukat a megoldásokból, s teljesen Isten-vezérükre támaszkodjanak.

Vajon így viselkednének-e ma hasonló körülmények között, akik Isten népének vallják magukat? Kétségkívül sokan a maguk tervét szeretnék tető alá hozni, más utakat-módokat javasolnának a kívánt cél eléréséhez. Vonakodnának alávetni magukat ily együgyű módszernek, mely semmi dicsőséget nem hoz nekik, kivéve az engedelmesség érdemét. Kérdőre vonnák a valószínűséget, hogy így meg lehet hódítani a megerősített várost. A kötelességteljesítés törvénye mégis a legfölső. Mindig is ennek kell uralkodnia az ember érvelésén. Hiszen a hit az élő hatalom, mely áthatol minden akadályon, túljut minden korláton, mely az ellenséges tábor szívében tűzi ki lobogóját.

Isten csodálatos dolgokat fog véghezvinni a benne megbízókért. Isten hitvalló népének azért nincs több ereje, mert okosságukban bíznak; ezért nem adják meg az Úrnak a lehetőséget, hogy kinyilvánítsa értük a hatalmát. Az Úr minden szorult helyzetben hívő gyermekei segítségére siet, ha teljesen belé vetik bizalmukat, s pontosan engedelmeskednek neki.

Isten szavában mélységes titkok rejlenek; az Úr gondviselésében megmagyarázhatatlan titokzatosságok találhatók; olyan titkok vannak a megváltás tervében, melyek mélyére ember le nem bír hatolni. Mégis véges gondolkodású emberek, bár erős a vágyuk hogy kielégítsék tudásszomjukat, s megértsék a végtelenség kérdéseit, nem követik az Isten kinyilatkoztatott akarata által kijelölt egyszerű utat. Ehelyett a világ megalapítása óta elrejtett titkokat feszegetik. Az ember fölépíti elméleteit, elveszti a valódi hit egyszerűségét, túl önhitt lesz, hogy elhiggye, amit az Úr kijelentett, ezért fontoskodó, nagyképű elgondolásaival bástyázza körül magát.

Sokan, bár a mi hitünket vallják, mégis ebben a helyzetben leleddzenek. Gyöngék és erőtlenek, mert a maguk erejében bíznak. Isten hatalmasan fáradozik azért a hűséges népért, mely kérdezősködés és kételkedés nélkül engedelmeskedik szavának. A menny fönségese angyalseregeivel, ember segítsége nélkül döntötte porba Jerikó falait. Izráel fölfegyverzett harcosainak semmi okuk sem lehetett, hogy a maguk hőstetteivel dicsekedjenek. Minden az Isten hatalma által történt. Népünk mondjon le önző dicsőségvágyáról, s a kívánságáról, hogy a maguk elképzelései szerint dolgozzanak. Ehelyett vessék magukat alázatosan Isten akarata alá, akkor Isten meg fogja újítani erejüket, akkor szabadulást és győzelmet hoz gyermekeinek.