Kedves testvéreim!

Az Úr elém tárt néhány dolgot …-i gyülekezet felől. Egyének esetét közölte, melyek számos szempontból sok más ember esetét is képviselik. Köztük volt A. testvérnő és férjének ügye. Az Úr meggyőzte a testvérnő férjét az igazságról. Az igazság összhangja és szelleme elbájolta őket, s a testvér áldására szolgált, hogy meg is vallotta. Az ördög azonban az étvágy területén támadt rá kísértéseivel.

X testvér már régen ápolta magában a serkentők iránti vágyat, holott ezek elködösítik a gondolkodást, gyöngítik a szellemi képességet és csökkentik az erkölcsi erőket. Az ésszerűséget és a jó belátást odavetette szolgául a megromlott, természetellenes étvágynak, s elsőszülöttségi jogát és istenadta férfiasságát áldozatul dobta a mértéktelen szokásoknak. Ha X testvér Isten szavát tette volna tanulmányául és vezetőjéül, ha Istenben bízott volna, és kegyelemért könyörgött volna, hogy győzni tudjon, lett volna ereje Jézus nevében lerázni magáról a kísértőt.

X testvér azonban nem vette tudomásul a magasztos követelményeket, melyeket Isten támaszt iránta. Az evés-ivásban kialakult szokásai és túlkapásai elgyöngítenék erkölcsi érzékeit. Mikor elfogadta az igazságot kötelessége lett a menny számára alakítani jellemet. Isten próbára fogja tenni, meg fogja vizsgálni őt. Olyan kötelesség vár rá, melyet senki sem végezhet el helyette. Életútja azonban értékes próbaidő számos évét elveszítette, mely alatt tapasztalatot szerezhetett volna a vallás terén, megismerhette volna Krisztus életét, emberért hozott végtelen áldozatát, hogy őt is megszabadítsa Sátán béklyóitól, s képesítse őt dicsőséget szerezni Krisztus nevének.

Krisztus hallatlan árat fizetett az ember megváltásáért. A kísértés pusztájában a leggyötrőbb éhséget viselte el. S miután legyöngítette a böjtölés, az ősellenség kéznél volt kihasználni gyöngeségét, igyekezve legyőzni őt, hogy így keresztülhúzza a megváltás tervét. Krisztus mégis tántoríthatatlan maradt. Győzött az emberért, hogy megmenthessen minket a bukás megalázó lealjasodásától. Krisztus tapasztalata javunkat szolgálja. Az éhség legyőzésének példája kijelöli az utat azok számára, akik követői akarnak lenni, s végül vele szeretnének ülni trónján.

Krisztus a szó legteljesebb értelmében éhséget szenvedett. Az embereknek általában minden szükséges rendelkezésükre áll a létfönntartáshoz. Mégis, akár ősszüleink, azt kívánják, amit Isten visszatartott tőlük, mert ártana nekik. Krisztus a létfönntartáshoz szükséges ételekben szenvedett éhséget, az étvágy pontján állt ellen a kísértésnek. Az étvágy mértéktelen kielégítése oly dolgok után támaszt túlzott kívánságot, melyek romlásának bizonyulnának.

Az ember szellemileg és testileg minden tekintetben tökéletesen került ki Isten kezéből. Több mint kétezer évig tartó falánkság és bűnös szenvedélyek kielégítése hozott olyan állapotot létre az ember szervezetében, mely csökkentette életerejét. Az egymást követő nemzedékeken át egyre rohamosabb lett a hanyatlás. A falánkság és szenvedély együttes kényeztetése túlkapásokhoz és erőszakhoz vezetett. Dorbézolás és mindennemű förtelmek gyöngítették az emberek erőit, és zúdítottak rá mindenféle betegséget, amíg az első nemzedékek életereje és dicsősége el nem múlt, s Ádám után a harmadik nemzedéktől az ember a romlás jeleit nem mutatta. Az özönvíz után az egymást váltó nemzedékek még gyorsabban züllöttek le.

A keserveknek mindezt a súlyát, a fölgyülemlett szenvedést mindet a falánkság s szenvedély bűnös kielégítéséhez, kényeztetéséhez lehet visszavezetni. A fényűző táplálko-zás és a borivás megrontja a vért, fölkorbácsolja a szenvedélyeket, és mindennemű betegséget okoz. De a rossz következmények ezzel sem érnek véget. A szülők betegségeket hagynak gyermekeikre örökségül. Rendszerint minden mértéktelen ember, akinek gyermekei születnek, átadja rossz hajlamait gyermekeinek; betegséget továbbít nekik gyulladásos és romlott véréből. Erkölcstelen hajlamot, betegségeket és gyöngeelméjűséget adnak tovább szomorú örökségként apáról-fiúra, nemzedékről-nemzedékre. Ez pedig gyötrelmeket és szenvedést hoz a világra, mely nem kevesebb, mint az ember bűnbeesésének megismétlődése.

A természet törvényeinek szakadatlan megszegése nem más, mint az Isten törvényének folyamatos megszegése. A szenvedés és gyötrelem jelenlegi tömkelege, melyek úton-útfélen tanúi vagyunk – a jelen eltorzulás, rokkantság, betegség és gyöngeelméjűség egyetlen kórházzá teszik a világot, ahhoz képest, ami lehetne, s amit Isten szeretett volna. Ezenfelül jelen nemzedékünknek gyönge a szellemi, erkölcsi és testi ereje. Mindez a nyomorúság azért halmozódott föl nemzedékről nemzedékre, mert a bukott ember szántszándékkal megszegi Isten törvényét. A megromlott falánkság kielégítése következtében a legégbekiáltóbb bűnöket követik el.

Az undorító méregre, a dohányra támasztott vágy olyan erősebb serkentők megkívánásához vezet, mint a töményebb szeszek, amit azután valamilyen képzelt betegségre hivatkozva, vagy képzeletbeli baj megelőzésére fogyasztanak. Ezzel természetellenes étvágyat támasztanak ez ártalmas és izgató serkentők iránt. S ez az étvágy addig erősödött, míg mai nemzedékünk mértéktelenségének növekedése riasztó mértéket nem öltött. Hígabb és töményebb szeszes italt fogyasztó embereket láthatunk mindenfelé. Értelmük elgyöngül, erkölcsi erejük hanyatlik, lelki érzékenységük eltompul, Isten követelései háttérbe szorulnak, az örökkévaló dolgokat pedig semmibe veszik. A Biblia kijelenti, hogy egyetlen részeges sem örökli Isten országát.

A dohány és a szesz elbutítja és beszennyezi az embert. A rossz következmény azonban nem zárul le ezzel. Hanem az illető ideges természetet, szennyezett vért, bárgyúlt szellemi képességeket és gyönge erkölcsöt ad tovább gyermekeinek. Felelősséget vállal minden rosszért, mely helytelen, romlott életútjából hárul családjára és környezetére. Az emberiség nyögve-nyög a nyomorúság fölgyülemlett súlya alatt, az elmúlt nemzedékek bűnei következtében. S mégis, alig gondolva vele, alig törődve ezzel, jelen nemzedékünk férfijai és női belemerülnek a mértéktelenségbe – a falánkságba, részegségbe, így betegséget, elgyöngült szellemi képességet, és szennyezett erkölcsöt hagy örökségül a következő nemzedékre.

A mértéktelenség bármelyik alakja a legrosszabb fajta önzés. Akik igazán félik Istent, és megtartják parancsait, azok az ésszerűség és vallás fényénél veszik szemügyre e dolgokat. Hogyan is tarthatja meg bárki Isten törvényét, mely azt parancsolja, hogy szeressük embertársunkat, mint magunkat, ha kielégíti szertelen falánkságát melytől elbutul, gyöngül a szellemi képessége, betegséggel töltve meg testét? A mértéktelenség tüzeli a szenvedélyeket, s szabadjára engedi a bűnös kívánságokat. Az alantas szenvedélyek elvakítják az ésszerűséget és lelkiismeretet.

Fölvetjük a kérdést: Mit akar A. testvérnő férje tenni? Oda fogja vetni Isten mására alkotott férfiúságát, hogy kielégítse megromlott ízlését, ami csak boldogtalanságot és elfajulást hoz? „A bűn zsoldja a halál.” Fivérünknek nem lenne elég erkölcsi bátorsága megtagadni falánkságát? Szokásai nincsenek összhangban az igazsággal, sem az intés bizonyságtételeivel, melyeket Isten jónak látott népével közölni. Akkor még nem volt egészen halott a lelkiismerete. Tudta, hogy nem szolgálhatja Istent, ha falánkságát is kielégíti. Ezért engedett Sátán kísértésének, mely túl erős volt neki, hogy a maga erejével ellene állhasson. A kísértés legyőzte. Az igazság iránti érdeklődés hiányát pedig más okokra fogta, hogy leplezze gyönge akaratát, és Istentől való eltávolodásának valódi okát; mert az zabolátlan falánksága volt.

Sokan buknak el e ponton. Addig ingadoznak az étvágy kielégítése és megtagadása közt, míg végül az ellenség győzi le őket, ők pedig föladják az igazságot. Sok igazságtól eltántorodott azt hozza föl eltántorodására, hogy nem hisz a bizonyságtételekben. Ha szemügyre vesszük őket, kiderül, hogy valamilyen bűnös szokásuk volt, melyet a bizonyságtételeken, át Isten elítél. Az a kérdés: Föladják-e bálványaikat, melyeket Isten helytelenít, vagy tovább folytassák bűnös kívánságaik kielégítését, s elvetik a nekik nyújtott világosságot, melyek épp azokat a dolgokat róják meg, melyeket élveznek? Azt a kérdést kell rendezniük, hogy megtagadom-e magamat, és Istentől származónak fogadom el a bizonyságtételeket, melyek megróják bűneimet, vagy elvetem a bizonyságtételeket, mert megróják bűneimet.

Sok esetben elfogadják a bizonyságtételeket, elszakadnak a bűntől, s a bűnös kívánságok kielégítésétől, s így azonnal megújulás indul meg náluk az Istentől nyert világosság szerint. Más esetekben melengetik a bűnös kívánságok kielégítését, elvetik a bizonyságtételeket, és valótlan kifogásokat hoznak föl, hogy miért nem hajlandók elfogadni azokat. A valódi okot nem emlegetik. Holott erkölcsi bátorság hiánya – ama Isten Lelke által megerősített és kormányzott akaratnak a hiánya, hogy lemondjunk ártalmas szokásainkról.

Nem könnyű legyőzni a kábítószerek és serkentők beidegzett kívánását. Csak Krisztus nevében lehet ilyen döntő győzelmet aratni. Krisztus az emberért csaknem hathetes böjttel győzött a kísértés pusztájában, így együtt érez az ember gyöngeségével. Annyira szerette a bukott embert, hogy kimondhatatlan áldozatot hozott, hogy elzüllése ellenére is elérhesse, és isteni hatalma által végül magához tudja emelni őt. Mégis az emberen múlik, vajon Krisztus eléri-e nála azt, amit kétségkívül meg tudna tenni érte.

Az ember meg akarja-e ragadni az isteni hatalmat, elszántan és állhatatosan ellene fog-e állni az ellenfélnek, amint Krisztus példát mutatott neki, mikor a kísértés pusztájában szembeszállt az ellenféllel? Isten nem mentheti meg akarata ellenére Sátán mesterkedéseinek hatalmából. Az embernek a maga emberi erejével is törekednie kell, Krisztus isteni hatalmától támogatottan, ellenállni és győzni, bármi árat is kell fizetnie érte. Röviden, az embernek győznie kell, amint Krisztus győzött. S akkor, a győzelem által, melyet Jézus mindenható nevében előjoga kivívni, Isten örököse, Jézus Krisztus örököstársa lehet. Ez nem lenne lehetséges, ha Krisztus nem vívta volna ki az összes győzelmet. Az embernek is meg kell tennie a maga részét; neki is azzal az erővel és kegyelemmel kell győznie, melyet Krisztus ad neki. Az embernek Krisztus munkatársává kell válnia a győzelem felé törekvésében, s akkor részt vehet Krisztus dicsőségében is.

Szent tusa az, melyet folytatunk. Pál inti testvéreit: „Mivel tehát ilyen ígéretek birtokában vagyunk, szeretteim, tartsuk távol magunktól a test és lélek minden szennyét, és tegyük teljessé megszentelésünket Isten félelmében.” Szent kötelességünk, mellyel Istennek tartozunk, hogy tisztán őrizzük lelkünket, mint a Szentlélek templomát. Ha Isten szolgálatára szenteljük szívünket és eszünkét, engedelmeskedve mind a parancsainak, őt szeretve teljes szívünkből, erőnkből és elménkből, embertársunkat pedig, mint magunkat, akkor hűnek és igaznak találnak minket a menny követelményei iránt.

Ismét Isten küldöttje mondja: „Ne uralkodjék halandó testetekben a bűn, s ne engedjetek kívánságainak.” Arra is unszolja testvéreit, hogy lelkiismeretesen, szorgalmasan és kitartó szívóssággal törekedjenek a tiszta és szent életre, a következő szavakkal: „A küzdők valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant.”

Pál ecseteli előttünk a lelki hadviselést és jutalmát, ellentétben a pogányok isteneik tiszteletére rendezett különböző bajnokságaival. A bajnokságokra készülő ifjak szigorúan megtartóztatták magukat, és a legszigorúbb fegyelem alatt éltek. Tilos volt bármi kielégülés, mely gyöngítette volna testi erejüket. Akik alávetették magukat az edzésnek, azoktól eltiltották a szeszes italokat és nehéz ételeket, mert csak gyöngítenék őket ahelyett, hogy növelnék erőnlétüket, kellő edzettségüket, kitartásukat és állóképességüket. Ez alkalmakon rengeteg néző – köztük királyok és fejedelmek is jelen voltak. A legmagasabb kitüntetésnek számított, ha valaki elnyerte az egyszerű koszorút, mely néhány rövid óra alatt hervadásnak indult. De még miután a versenyzők ezért a hervadó koronáért szigorú megtartóztatást gyakoroltak és szigorú fegyelemnek vetették alá magukat, hogy rugalmasságuk és életerejük teljében legyenek, azzal a reménnyel, hogy ők győznek, akkor sem voltak biztosak, hogy elnyerik a díjat. Mert a díjat csak egy nyerhette el. Némelyek olyan keményen edzhettek, mint a többiek, végsőkig megfeszíthették erejüket, hogy elérjék a dicső koronát; mégis már-már kinyújtották kezüket, hogy megragadják a díjat, mikor valaki alig másodperccel előttük elragadhatta az óhajtott jutalmat.

Nem ez a helyzet a keresztény hadviselésben. E versenyt mindenki megfuthatja, itt mindenki bizonyos lehet a győzelemben és a hervadhatatlan dicsőségben, ha aláveti magát a föltételeknek – „úgy fussatok, hogy elnyerjétek.” Majd megmondja a föltételeket, melyekhez tartaniuk kell magukat, hogy sikeresek legyenek: „A küzdők valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben.”

Ha pogány ifjak, akiket nem a megvilágosodott lelkiismeret irányított, s nem tartották maguk előtt az istenfélelmet. Alávetették magukat az edzés megtartóztató életmódjának és fegyelmének, – ha a hervadó, koszorúért és a sokaság tapsáért lemondtak minden élvezetről, mely gyöngítené őket, mennyivel inkább kellene a keresztény versenyben résztvevőknek, a halhatatlanság és a menny jóváhagyásának reményében, készségesen lemondani az egészségtelen izgatószerekről s ártalmas élvezetről, melyek lezüllesztik az erkölcsöket, gyöngítik a szellemi képességet: sőt, a magas képességet az állati étvágyaknak és szenvedélyeknek vetik alá.

A világban sokaságok szemtanúi ez életért folyó versenynek – a keresztény hadviselésnek. S ez még nem minden. A mindenség uralkodója és a mennyei angyalok milliárdjai a nézői e versenyfutásnak; aggódva, szorongva figyelik, ki lesz a győztes, ki nyeri el a dicsőség hervadhatatlan koronáját. Isten és a mennyei angyalok leírhatatlan érdeklődéssel figyelik a lemondást, önfeláldozást és azok gyötrelmes erőfeszítéseit, akik a keresztény versenyt futják. Minden ember aszerint a szívós erőfeszítés és állhatatos buzgalom szerint nyer jutalmat, mellyel kiveszi részét a fárasztó futásból.

Az előbb említett versenyekben csak egyetlen versenyző lehetett biztos a díjban. A keresztény futásban – írja az apostol – én is futok, de nem céltalanul! Nem szabad megcsalatkoznunk a versenyfutás végén. Mindazok számára, akik eleget tesznek Isten szava föltételeinek, akik kötelességüknek tartják, hogy megőrizzék testi erejüket és rugalmasságukat, hogy jól kiegyensúlyozott gondolkodásuk és tiszta erkölcsűk legyen, nem bizonytalan a verseny. Valamennyien elnyerhetik a díjat; kivívhatják azt, majd viselhetik a dicsőség hervadhatatlan koronáját.

Pál mondja nekünk, hogy „látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is.” A szemtanúk serege figyeli keresztény utunkat. „Ezért mi is, akiket ekkora sereg hitvalló (tanú) vesz körül, vessünk el minden terhet, különösen a csábító bűnt, és fussuk meg kitartással az előttünk levő küzdőteret. Tekintsünk föl a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a fölkínált öröm helyett a kereszthalált szenvedte el, anélkül, hogy a gyalázattal törődött volna, s most Isten trónján ül.”

Ne legyen mérvadó számunkra a világ. Náluk az a szokás, hogy fényűző ételekkel és természetellenes élénkítőkkel elégítik ki falánkságukat, ezzel is csak erősítve az állati vonásokat, akadályozva az erkölcsiség növekedését. Olyan biztatás Ádám egyetlen fia vagy lánya számára sem létezik, hogy győztesek tudnának lenni a keresztény harcban, hacsak el nem tökélik, hogy mindenben önmegtartóztatók lesznek. Ha ezt teszik, akkor majd nem úgy harcolnak, mint aki levegőt csapkod.

Ha a keresztények szolgának tartják meg testüket, és a megvilágosodott lelkiismeret uralma alá hajtják falánkságukat és szenvedélyeiket, beleértve dühkitöréseiket, ha azt tartják, hogy tartoznak azzal Istennek és embertársaiknak, hogy engedelmeskedjenek az egészséget és életet kormányzó törvényeknek, akkor övék lesz a testi s szellemi rugalmasság áldása. Akkor lesz erkölcsi erejük, hogy harcba bocsátkozzanak Sátánnal, s annak nevében, aki legyőzte értük a falánkságot, maguk is győzők-hódítók lehetnek. Ez a hadviselés nyitva áll mindazok előtt, akik folytatni akarják.

Elém tárták B. testvér esetét, hogy a sötétség fellege veszi őt körül. A menny fénye nem ragyog családi életében. Bár vallja, hogy hisz az igazságban, mindennapi életében mégsem mutat példát az igazság szívre gyakorolt, megszentelő hatására. Természettől nem jóindulatú, sem pedig nyájas, szeretetteljes vagy előzékeny. Vérmérséklete nagyon szerencsétlen, mind a maga, mind családja, s a gyülekezet számára, ahová kihat a befolyása. Olyan kötelesség vár rá, melyet senki el nem végezhet érte. Isten Lelkének átalakító hatására van szüksége. Hitvallásunk, mely Krisztus követőinek nyilvánít minket, arra kötelez, hogy vizsgáljuk meg útjainkat, tetteinket, majd vessük össze azokat az Üdvözítő példájával. Lelkületünknek és viselkedésünknek meg kell felelnie annak, amit Megváltónk hagyott ránk, hogy kövessük.

B. testvérnek nem olyan a természete, mely verőfényt hozna családjába. Noha ez lenne a legmegfelelőbb hely, ahol elkezdhetné a javulást. Mert most inkább felhőre, mint napsütésre hasonlít. Túl önző, hogy a helyeslés szavait szólja családtagjaihoz, különösen ahhoz, akit mindenek-fölött megillet a szeretete és gyöngéd tisztelete. Mogorva, erőszakos, basáskodó; gyakran éles szava olyan sebeket ejt, amelyeket nem is igyekszik azzal gyógyítani, hogy meglágyítaná lelkületét, elismerné hibáit, és bevallaná helytelenségeit. Nem törekszik a világosságra jönni. Nem vizsgálja meg szívét, indítékait, kitöréseit, beszédét és viselkedését, hogy lássa, vajon olyan-e az élete, mint példaképünké. Nem vonatkoztatja Isten törvényét cselekedetei szabályaként életére, s jellemére. Az Úr becsületes és egyenes népet szeretne látni maga előtt.

B. testvérnőnek épp elég próbája és gyöngesége van a maga jelleméből, melyekkel bajlódjék, ezért senkinek sem lenne szabad súlyosabbá tenni a sorsát, mint amennyire elkerülhetetlenül az. B. testvérnek meg kell lágyulnia; ápolja hát magában a kifinomultságot és előzékenységet. Legyen nagyon figyelmes és gyöngéd feleségéhez, aki mindenben egyenlő vele; ne ejtsen ki oly szót, mely árnyékot vetne felesége szívére. Lásson hozzá odahaza a javuláshoz; ápolja szívében a szeretetet, győzze le faragatlan, durva, érzéketlen és szűkkeblű jellemvonásait, mert elhatalmasodnak rajta. Ha mi, szegény halandók, el akarjuk érni a mennyet, előbb győznünk kell, amint Krisztus is győzött. Át kell változnunk az ő mására; jellemünk föltétlenül legyen szeplőtlen.

Az Úr közölte velem, hogy B. testvérnek nincs fennkölt fogalma, hogy a kereszténynek tökéletes jellemre van szüksége. Nincs kellő fogalma az embertársai iránti kötelességéről. Az a veszély fenyegeti, hogy ha alkalom kínálkozik, a maga érdekein lendít, tekintet nélkül felebarátai hasznára vagy veszteségére. A maga jólétét tartja túl fontosnak, de bezzeg mások jólétét vagy baját nem viseli szívén, mint Krisztus követőjének kellene. Az ördög még jelentéktelen előnyért is el tudja csalogatni őt a becsületességtől. Ez sötétté teszi a lelkét, de sötétet áraszt a gyülekezetre is. „Mindez, mondja neki az ördög, tied lesz, ha eltántorodsz a szigorúan vett becsületességtől. Mindezeket neked adom, ha kedvemre teszel ebben, vagy ha amazt teszed és mondod.” S nagyon gyakran B. testvért lelki kárára, s mások értelmének sötétbe borítására vezette félre őt az ellenfél.

Mások is akadnak a gyülekezetben, akiknek magasabb szempontból kell nézniük a dolgokat, mielőtt lelki gondolkodásúak lehetnének, s olyan helyzetbe kerülhetnek, ahonnét ki tudják venni Isten gondolatait, akaratát, s fényt tudnának árasztani, ahelyett, hogy árnyékot vetnek. B. testvérnek arra van szüksége, hogy megkenjék szemét, hogy fölismerje a lelki dolgokat, s az ördög csapdáit is. A keresztény mérték magasztos és emelkedett. De, jaj, Krisztus hitvalló követői egészen a porba eresztik le!

B. testvér, folyvást őrködnöd kell, nehogy megejtsenek az ördög kísértései, nehogy magadnak élj, nehogy féltékeny, gyanakvó és akadékoskodó legyél. Ha zúgolódva haladsz, akkor lépésnyivel sem jutsz előre a mennybe vezető úton. Ha percre is, de megtorpansz lelkiismeretes igyekezetedben s imádkozó szívvel végzett törekvésedben, abban, hogy lecsillapítsd magad, és uralkodj magadon, akkor a veszély kerülget, hogy egy erős kísértés leteper, hogy meggondolatlan lépéseket teszel; hogy keresztényietlen lelkületet tanúsítasz, ami nemcsak a te lelkednek hoz keserűséget, hanem szomorúságot áraszt másokra is. Ezzel azt a kínos zavart és szomorúságot veted rájuk, mely veszélybe taszíthatja lelküket, s te leszel felelős az ilyen ártalmas légkörért, B. testvér! Ha el akarod kerülni a szennyeződést, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon, akkor minden dolgokban föltétlenül ékesítened kell keresztény hitvallásodat.

Azt válaszolod majd erre, hogy súlyos föladat ez; hogy túl kemény az az út, nem bírok azon járni. Szorosabb-e az út mostani levelemben, mint amit világosan kijelölve találsz Isten szavában? A menny bizony megéri az élethosszig tartó, szívós, fáradhatatlan törekvést. Ha most visszahúzódsz, s elcsüggedsz, akkor holtbiztos, hogy elveszíted a mennyet. El a halhatatlan életet, a dicsőség hervadhatatlan koronáját. Csakis azoknak lesz helyük az Üdvözítő oldalán, a trónján, akik győzelmet aratnak, amint ő is győzött. A tiszta, megszentelő igazság iránti szeretet, drága Megváltónk iránti szeretet könnyebbé fogja tenni a diadalmaskodás nehéz munkáját. Az Úr szívesen nyújt erejéből azoknak, akik valóban vágynak rá. Kegyelemmel és békével koronáz meg minden, nevében végzett, szívós iparkodást.

Ha naponta Isten dicsőségére, s a magad megfeszítésére törekszel, akkor az Úr gyöngeséged által teszi tökéletessé erejét, s lelkiismereted kárhoztatása nélkül tudsz élni. Így jó hírnévre tehetsz szert a kívülállóknál. Az elővigyázatos élet nemcsak a magad lelkére áraszt komoly áldást, hanem ragyogó fény lesz mások ösvényére is, mutatja nekik a mennybe vezető utat.

B. testvér, uralkodsz-e az ingerlékenységeden? Igyekeztél-e legyőzni türelmetlenségedet? Azzal a beállítottsággal és érzésvilággal, amely most él benned, oly bizonyos, hogy elveszíted a mennyet, mint hogy a menny létezik. Lelkedért, Krisztusért, aki félreérthetetlen bizonyítékát nyújtotta végtelen szeretetéről, húzódj közelebb hozzá, hogy az ő Lelke, lelkülete éljen benned. Ápold magadban a virrasztás és ima szellemét, hogy, mint drága Megváltónk követője, helyesen tudd képviselni a szent hitet, melyet vallasz. Tanulj Krisztustól! Kövesd Üdvözítőnket! Viseld el a nehézségeket, mint Jézus Krisztus jó katonája, győzd le az ördög kísértéseit, amint ő is legyőzte, és diadalmaskodjál valamennyi jellemhibádon.

Krisztus tökéletes győző volt. Nekünk is tökéletesnek, teljesnek kell lennünk, semmiben sem hiányosnak, szeplő és folt nélkülinek. A megváltásért, melyet Krisztus vívott ki az embernek, végtelen árat fizetett. A győzelem, melyet gonosz szívünk és az ördög kísértései fölött kell kivívnunk, erős igyekezetbe, állandó éberségbe, s kitartó imába fog kerülni. S akkor nemcsak azt a jutalmat nyerjük el, mely az örök élet ajándéka, hanem annak tudatával növeli földi boldogságunkat is, hogy eleget tettünk kötelességünknek, s a körülöttünk élők is jobban fognak tisztelni és szeretni minket

Az Úr közölte, hogy a gyülekezetből leginkább hiányzik az odaadás és az őszinte, buzgó igyekezet. Sokunknak még ezután kell megváltozni. C. testvér nem oszlop, nem erő a gyülekezet számára. Nem halad előre az istenes életben, amint életkorban előrehalad. Bár már sok éve vallja az igazságot, mégis csak lassan tanulja azt meg, s lassan éli az elveit; tehát az igazság nem szentelte meg őt. Ott tartja magát, ahol az ördög megkísérti. Akár a gyermek, még mindig olyan csupán a tapasztalata. Másokat figyel, azok hibáit számolgatja, holott a maga szívét kellene szorgalmasan kutatnia. A gyanakvás készségét, hogy hibát lásson testvéreiben, s mások előtt is emlegesse, megróják Krisztus Péterhez intézett szavai, akit, az Úr tudta, jobban érdekelt testvérei útja, mint a virrasztás és ima, nehogy Sátán legyőzze őt. Krisztus mondta tanítványának: „Mit törődsz vele?”

C. testvér csak arra képes a gyönge természetével, hogy a maga lelke fölött őrködjék és elzárjon minden ősvényt, melyen Sátán hozzá férkőzhet, hogy mások felől sugalmazzon kétségeket. Nagy veszély fenyegeti, hogy elveszti üdvösségét, mivel nem tökéletesíti keresztény jellemét a próbaidő alatt. Mikor Krisztus követéséről van szó, csak vonszolja a lábát. Érzékei ködösek, csaknem bénultak, olyannyira, hogy nem tulajdonít kellő értéket a szent dolgoknak. Hanem ha Isten erejével akar fáradozni, még most is kiküszöbölheti tévedéseit, legyőzheti hibáit.

Vannak néhányan az …-i gyülekezetben, kiket nem nevezhetek meg, de akiknek győzelmeket kell aratni falánkságuk, szenvedélyeik és indulataik fölött. Némelyeknek túl sokat jár a szája – várakozva állnak: „Jelentsétek, mi majd továbbadjuk.” Valóban nyomorúságos az ilyen álláspont. Ha a pletykázók folyvást eszükben tartanák, hogy angyal követi őket, angyal jegyzi föl szavaikat, kevesebb szóbeszéd és sokkal több ima hangozna el.

A szombattartók gyermekeit kora ifjúságuk óta arra tanítják, hogy ünnepeljék meg a szombatot. Némelyik nagyon jó gyerek, hűen végzi kötelességét, ami az ideiglenes dolgokat illeti. Mégse győződtek meg mélyen a bűn felől, sem arról, hogy bűnbánatot kell tartaniuk, meg kell térniük. Az ilyenek veszélyes helyzetben vannak. E fiatalok szemmel tartják a hitvalló keresztények viselkedését. Olyanokat látnak, akiknek nagyon magasztos a hitvallása, mégsem lelkiismeretes keresztények, s a botlás e köveivel vetik össze nézeteiket és tetteiket. S mivel nincsenek súlyos bűnök életükben, azzal áltatják magukat, hogy rendben van lelki életük.

Megbíztak, hogy így szóljak az ilyen fiatalokhoz: Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket. A menny és a halhatatlan élet értékes kincs, melyet lehetetlen megnyerni anélkül, hogy erőfeszítéseket ne tennétek. Nem számít, mennyire hibátlan volt talán az életetek, mint bűnösöknek mégis lépéseket kell tennetek, Isten elvárja, hogy tartsatok bűnbánatot, higgyetek és keresztelkedjetek meg. Krisztus tökéletesen igaz életet élt. Mégis, pedig a világ megváltója volt, azzal mutatott példát az embernek, hogy maga is megtette azokat a lépéseket, melyeket a bűnösöktől elvár, hogy így az Isten gyermekei, a menny örökösei legyenek.

Ha Krisztus, az ember szeplőtlen és tiszta Üdvözítője szerényen megtette a lépéseket, melyekre a bűnösnek szüksége van a megtéréshez, mért kellene hát bárkinek habozni, akinek világosság ragyog ösvényére, hogy átadják szívüket Istennek, hogy alázatosan bevallják bűnös voltukat? Hogy szavaikkal s tetteikkel bizonyítsák Krisztus elfedezésébe vetett hitüket? Hogy azokkal tartanának, akik Krisztus követőinek vallják magukat? Mindig is akad olyan ember, aki nem valósítja meg életében a hitvallását; akinek mindennapi élete azt bizonyítja, hogy semmi esetre sem keresztény. Elég ok lenne ez arra, hogy bárki visszautasítsa, hogy keresztség által magára vegye Krisztust – hogy be¬lekeresztelkedjék halálának és föltámadásának hitébe?

Még mikor Jézus a földön élt, mikor maga járt tanítványaival, maga térítette őket, akkor is akadt olyan közöttük, aki ördög volt. Júdás elárulta mesterét. Krisztus tökéletesen ismerte Júdás életét. Tudott kapzsiságáról, amit Júdás nem küzdött le s mikor másoknak szólta az igét, akkor Júdásnak is tanításokat nyújtott a tárgyról. Júdás megtűrte magában a kapzsiságot, így engedte, hogy ez a jellemvonása növekedjék, s oly mélyen gyökeret verjen, hogy az elfojtotta a szívébe vetett jó magját. A gonoszság vitte a vezető szerepet, míg csak a pénz szeretete miatt néhány ezüstért elárulta Urát.

Hogy Júdásnak nem volt rendjén a szíve, hogy annyira megrontotta őt az önzés és a pénz szerelme, hogy hallatlan bűnt követett el, az még nem bizonyítja, hogy senki sem volt igaz keresztény, Krisztus valódi tanítványa, aki szerette volna mesterét, aki igyekezett volna követni életét példáját, és engedelmeskedni a tanításainak.

Az Úr közölte, hogy mivel Júdás annyi rossz oldalával és jellemhibájával a tizenkettő közül való volt, olyan tanítás, melynek tanulmányozása a keresztény javát szolgálhatja. Mikor Urunk Júdást választotta, akkor nem volt reménytelen a Júdás esete. Voltak jó oldalai is. Mikor részt vett a Krisztus munkájában, mikor beszédeit hallgatta, akkor kedvező alkalma nyílt fölismerni rossz vonásait, jellemhibáit, ha valóban igazi tanítvány akar lenni. Urunk olyan helyre is tette, ahol választhatott, hogy fejlődni engedi-e irigy természetét, vagy fölismeri magában, és ki is küszöböli. Ö hordta magával a csekélyke összeget, melyet a szegényeknek, s Krisztus tanítványai igehirdető munkásságának költségére gyűjtöttek.

Az a kis pénz a meg nem szűnő kísértés volt Júdásnak, és időről időre, mikor apró szolgálatot tett Krisztusnak, vagy vallásos dolgokra szentelt néhány órát, fizetést adott magának a sovány összegből, melyet az örömhír világosságának terjesztésére gyűjtöttek. Végül annyira fukar lett, hogy keserűen kifakadt, amiért értékes kenetet öntöttek Jézus fejére. Egyre azt számolgatta magában, hogy mennyi pénz ütötte volna markát a költségekre, ha pénzzé tették volna a kenetet. Az önzés egyre erősödött, míg Júdás azt nem képzelte, hogy súlyos veszteség érte a kincstárt, mert nem kapta meg pénzben a kenet árát. Végül nyíltan is panaszkodott, hogy pazarlás volt a Krisztusnak adott költséges áldozat. Megváltónk megrótta őt irigysége miatt. Sajgó tüske lett ez a Júdás szívében, míg csekély pénzösszegért bele nem egyezett, hogy elárulja Urát. A szombattartók között is lesznek, akiknek nem igazabb a szíve, mint Júdásé. Az ilyenek esete mégse szolgáljon ürügyül arra, hogy elriasszon másokat a Krisztus követésétől.

Isten szereti D. testvér gyermekeit, de az a félelmetes veszély fenyegeti őket, hogy egészségesnek tartják magukat, akiknek nincs szüksége orvosra. Pedig a maguk igaz voltában való bizakodás soha meg nem menti őket. Tudniuk, érezniük kell, hogy szükségük van a Megváltóra. Krisztus azért jött, hogy bűnösöket mentsen meg. Jézus mondta: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” A farizeusok, akik azt képzelték, hogy igazak, s jócselekedeteikben bíztak, nem érezték azt, hogy rászorulnak az Üdvözítőre. Úgy vélték, hogy elég jól megvannak Krisztus nélkül is.

D. testvér kedves gyermekei könyörögjenek Jézushoz, hogy tárja föl előttük bűnös voltukat, majd jelentse ki magát nekik bűnbocsátó Megváltójukként. E drága gyermekek ne hagyják, hogy csalatkozzanak, hogy elszalasszák az örök életet. Hiszen ha meg nem térnek, nem léphetnek be a mennyek országába. Meg kell mosni jellemruhájukat a Bárány vérében. Jézus hívja őket, hogy tegyék meg a lépéseket, melyeket a bűnösöknek kell megtenniük, hogy az ő gyermekeivé legyenek. Életével nyújtott példát arra, hogy vessék alá magukat a keresztség szertartásának. Mindenben ő a példaképünk.

Isten elvárja, e gyermekektől, hogy neki adják szívük legbensőbb és legszentebb szeretetét. Hiszen vérével váltotta meg őket. Igényt tart a szolgálatukra, mivel ők sem a magukéi. Jézus kimondhatatlan áldozatot hozott értük. A szánakozó, szerető Üdvözítő elfogadja őket, ha hozzá jönnek, amint vannak, s igaz tetteiben, életszentségében bíznak, s nem a maguk érdemeiben.

Isten szánja és szereti az ….-i fiatalokat. Azt szeretné, ha benne találnák meg boldogságukat. Hiszen azért halt meg, hogy megváltsa őket. Ha szelíden és őszintén hozzáfordulnak, meg fogja áldani őket. Ha teljes szívvel keresik őt, akkor meg fogják találni.