Az utolsó időkben élünk, amikor a házasodás tárgyának tébolya alkotja Krisztus közeli eljövetelének egyik jelét. Az emberek nem kérik ki Isten véleményét e dolgokban. Föláldoznak vallást kötelességet és elvet, csak, hogy keresztül erőszakolják a megszenteletlen szív serkentéseit. Nem is kellene nagy örvendezést rendeznünk két ember egybekelésén. Száz házasság közül egy sincs, amelyik szerencsésen üt ki, amelyik magán viseli Isten jóváhagyását, s kedvezőbb helyzetbe juttatná a feleket, hogy Istent magasztalják. Megszámlálhatatlanok a rosszul sikerült házasságok rossz következményei. Ösztön a házasságok eredendője. Alig gondolnak a dolgok elfogulatlan megfontolására; ódivatúnak tartják kikérni a tapasztaltak véleményét.

Ösztön és szentségtelen szenvedély burjánzik a tiszta szeretet helyen. Sokan veszélybe sodorják lelküket, és Isten átkát zúdítják magukra, mert úgy lépnek házasságra, hogy csupán szerelemvágyukat elégítsék ki. Olyanok esetét tárták föl előttem, akik bár vallják, hogy hisznek az igazságban, mégis súlyos hibát követnek el, mikor hitetlenekkel házasodnak össze. A a reményt melengették, hogy a hitetlen fél elfogadja az igazságot, holott, miután a másik fél elérte célját, távolabb áll az igazságtól, mint azelőtt. S akkor elkezdődik az ellenség mesterkedése, meg nem szűnő erőlködése, hogy a hívő felet is elvonja a hittől.

Sokan azért vesztik el igazság iránti érdeklődésüket és igazságba vetett bizalmukat, mert a hitetlenséggel léptek szoros közösségre. A kételkedés, kérdésessé tevés, hitetlenség levegőjét szívják. Egyre szemük előtt, egyre fülükben a hitetlenség, míg végül megszeretik azt. Némelyekben lehet bátorság, ellene állni az ilyen befolyásoknak, mégis sok esetben észrevétlenül aláássák, s végül el is pusztítják hitüket Sátán ezzel elérte a célját. Eszközein át ügyködött oly csöndesen, hogy elsöpörte a hit és az igazság korlátait, mielőtt a hívő felek észbe kaphattak volna, hogy merre sodródnak.

Veszélyes világival szövetségre lépni. Sátán jól tudja, hogy az óra, mely sok ifjú férfi és nő házasságának szemtanúja, egyúttal véget vet vallásos életük és hasznavehetőségük történetének. E fiatalok elvesztek Krisztus számára. Bár ideig-óráig még talán iparkodnak keresztény életet élni, de minden erőfeszítésük az ellenkező irányba sodró szakadatlan áradat ellen történik. Valamikor előjoguk és örömük volt hitükről és reményükről szólni; de később már nem szívesen említették e tárgykört, mert tudták, hogy akivel összekötötték sorsukat, azt nem érdekli. igya drága igazságba vetett hit kihal a szívből, s az ősellenfél alattomban szövi köréjük a kétkedés hálóját.

Az teszi ezt súlyos bűnné, hogy túlzásba viszik a megengedettet, a törvényeset. Az igazságot vallják, hitetlenekkel kötve házasságot, Isten akaratát tapossák; elveszítik az Ur tetszését, s keserűséget vetnek megbánásra. A hitetlennek kiváló erkölcsi jelleme lehet, de mert nem enged Isten követelményeinek, és semmibe vesz ilyen nagyszerű mentést, ez elegendő ok, hogy miért ne történjék meg az ilyen egyesülés. A hitetlen fél jelleme talán ahhoz az ifjúhoz hasonló, akihez Jézus e szavakat intézte: „Egy hiányosságod van.” Az az egy hiányosság végzetes volt.

A hitetlen élettárs választása mellett fölhozott érv, hogy a hitetlen jó szemmel nézi a vallást, s minden, amit csak élettárstól kívánni lehet, kivéve egyet azt, hogy nem keresztény. Bár a hívő fél jobbik belátása azt mondja, hogy helytelen hitetlennel lépni életre szóló egységre, közösségre, mégis tíz közül kilenc esetben a hajlandóság kerekedik fölül. Attól a perctől, hogy az eskü elhangzott, lelki szennyeződés vesz! kezdetét; a vallásos buzgalom hanyatlani kezd, majd egyik erőd a másik után omlik a porba, míg mind a ketten az ellenfél fekete lobogója alatt nem állnak. Még a menyegzős ünnepségeknél is a világ szelleme diadalmaskodik a lelkiismereten, a hiten, az igazságon. Az új hajlékban már nem tartják tiszteletben az imádság óráját. A vőlegény és menyasszony egymást választották, s Jézust elküldték, kitaszították.

A hitetlen fél eleinte talán nem mutatja ki a foga fehérjét; hanem mikor a Biblia igazságára hívják föl figyelmét, amikor azt akarják megfontoltatni vele, akkor azonnal föllázad: „Hozzám jöttél, (elvettél feleségül tudva, hogy ki vagyok. Nem akarom, hogy ezzel gyötörjetek. Mától fogva megtiltom e tárgy emlegetését.” Ha a hívő fél ezen túl is buzgalmat tanúsít hite iránt, olybá tűnhet, mintha kíméletlen lenne az iránt, aki nem kívánja a keresztény lelki életet.

A hívő fél azzal mentegeti magát, hogy az új, közös életben valamelyest engednie kell választott élettársának. Mindketten részt vesznek társas, világi szórakozásokban. Bár eleinte nagyon húzódozik ettől az érzülete, később egyre kevésbé és kevésbé lesz szívügye az igazság, s a hit kétségekre és hitetlenségre cserélődik. Senki sem sejtette volna, hogy a valamikor szilárd, lelkiismeretes hívő, a Krisztus odaadó követője valaha is olyan kételkedő, ingadozó emberré válhatna, mint amilyen most lett. ,Jaj, mekkora változást vitt végbe az ilyen balga házasság!

Mit is kellene tennie minden kereszténynek, mikor próbára tevő helyzetbe kerül, mely vizsga elé állítja vallásos elveinek szilárdságát? Szóljon nyíltan: „Lelkiismeretes keresztény vagyok. Hiszem, hogy a hét hetedik napja a Biblia szombatja. Olyan a hitünk, olyanok az elveink, hogy ellenkező irányban vezetnek bennünket. Nem lehetünk boldogok együtt, hiszen ha tovább haladok, hogy elnyerjem Isten akaratának tökéletesebb ismeretét, egyre inkább más leszek, mint a világ; a Krisztus mására fogok elváltozni. Ha továbbra sem látsz szépséget Krisztusban, ha továbbra sem találod vonzónak az igazságot, akkor a világot fogod szeretni, amit én nem tudok kedvelni, amíg az Isten dolgait szeretem, amit meg te nem tudsz szeretni. A lelki dolgokat lelkileg lehet elbírálni. Lelki látás nélkül nem fogod fölismerni, milyen igényeket támaszt velem szemben Isten, sem a Mester iránti kötelezettségeimet, akit szolgálok; ezért azt hiszed majd, hogy a vallásos kőtelesség kedvéért téged hanyagollak el. Ezért aztán nem is leszel boldog. Féltékeny leszel a szeretettel mellyel Istent szeretem. Én pedig magamra maradok vallásos hitemmel. Majd ha megváltoznak nézeteid, majd ha szíved engedni fog Isten kívánalmainak, majd mikor megtanulod szeretni Megváltómat, akkor fölújíthatjuk kapcsolatunkat.”

A hívő fél ezzel olyan áldozatot hoz Krisztusért, melyet lelkiismerete jóvá hagy, s ami azt bizonyítja, hogy túl sokra becsüli az örök életet ahhoz, hogy megkockáztassa elvesztését. Belátja, hogy jobb, ha nem házasodik, mint olyan valakivel kapcsolja össze életét, aki a világot választja inkább, mintsem Jézust, s aki elvezetné őt a Krisztus keresztjétől. Sokan mégsem értik meg annak veszedelmét ha hitetlenre rögzítik szeretetüket. Az ifjú előtt a házasság regényességbe öltözik, s nehéz levenni róla a vonzást, mellyel a képzelet fölruházza, s a súlyos felelősségekre terelni a gondolatokat, melyeket a házastársi eskü magában hordoz. Ez eskü oly kötelékkel kapcsolja egybe kettejük sorsát, melyet csak a halálnak lenne szabad elszakítania.

Aki a dicsőséget, tisztességet, halhatatlanságot, örök életet keresi, „Olyannal lépjen talán egységgel, aki nem hajlandó fölsorakozni Krisztus keresztjének katonáival? Aki vallod, hogy Krisztust választod mesterednek, s mindenben engedelmes leszel neki, olyannal akarod összekötni életedet, akin a sötétség hatalmasságainak fejedelme uralkodik. „Járhat-e együtt két ember, ha nem értenek egyet?” „Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól”. De milyen különös látvány! Míg az így, ilyen szoros kapcsolatra léptek egyike áhítatot tart, a másik közönyös és semmi gondja ilyesmire; míg az egyik az örök élet útját keresi, a másik a halál széles országútját tapossa.

Százak áldozták föl Krisztust és a mennyet, mert megtéretlenekkel kötnek házasságot. Lehetséges, hogy Krisztus szeretete és közössége olyan kevéssé értékes számukra, hogy jobban kedvelik a szegény halandók társasságát? Oly kevésre becsülik a mennyet, hogy oly valakiért képesek megkockáz1ittni a menny örömeit, akiben nem él szeretet a drága Megváltó iránt?

A házasélet boldogsága és jóléte a felek egységétől függ. Hogyan lehetne összhangban a testies-bűnös gondolkodás azzal amelyik a Krisztus gondolkodására hasonul? Az egyik a testnek vet szíve indításai szerint gondolkodik és cselekszik, a másik a léleknek vet. igyekezve elnyomni magában az önzést, legyőzni rossz hajlamait, és engedelmességben élni a Mester iránt, aki szolgájának vallja magát. így az ízlés, a hajlandóság, a cél állandó különbsége él köztük. Hacsak a hívő az elvhez való állhatatos ragaszkodással meg nem nyeri a bűnöst, akkor, ami sokkal gyakrabban megtörténik, ö fog elcsüggedni, ő fogja elcserélni vallásos elveit annak szegényes társaságáért, aki nem áll kapcsolatban a mennyei.

Isten szigorúan eltiltotta, hogy ősi népe más nemzetekkel házasodjék össze. Most azt hangoztatják, hogy ez a tilalom azért volt, hogy megakadályozza a hébereket, hogy bálványimádókkal házasodjanak össze, pogány családokkal lépve rokonságra, Pedig a pogányok kedvezőbb helyzetben voltak, mint a mai kor megátalkodottjai, akik, bár ismerik az igazság fényét. Mégis elutasítják elfogadását. A mai bűnös sokkal vétkesebb, mint a pogány, mert az örömhír fénye ragyog szerte körülötte, Az ilyen erőszakot vesz lelkiismeretén, tudatosan ellensége Istennek, Isten ezzel az okkal tiltotta meg az ilyen házasságokat: „Mert fiad elidegenedik tőlem.” Akik az ősi Izráel idején semmibe merték venni Isten tilalmát, azok a vallásos elvek föláldozásával tették. Vegyük például Salamon esetét. Salamon szívét a feleségei fordították el Istenétől.