Kedves I. testvér és testvérnő!

Közölték velem, hogy hibákat kővettek el a gyermeknevelés terén. Dr. J. -től vettétek át elgondolásotokat, melyekről betegeid és gyermekeid előtt is szóltál. Ezek az elgondolások nem alkalmasak, hogy megvalósítsák őket. Dr. J. szempontjából talán nem tűnnek annyira kifogásolhatnák, de keresztény szemmel nézve kifejezetten veszélyesek. Az utasítások, melyeket Dr. J. adott afelől, hogy kerüljék a testi munkát, ….-on súlyos kárt okoztak. Veszélyes rendszer a semmittevésé. A szórakozás szükségessége, amint azt betegeinek tanácsolja – téveszme csupán. Szórakozásokkal helyettesítik az idő eltöltésének és a gondolatokat lekötésének hasznos, egészséges módját, a testedzést s kétkezi munkát. A Dr. J javasolta szórakozások jobban fölizgatják a gondolatokat, mint a hasznos foglalatosság.

A testgyakorlás és kétkezi munka jó hatással van a gondolkodásra, erősíti az izmokat, serkenti a vérkeringést, és megelégedéssel tölti el a gyöngélkedőt az ereje felől. Ám, ha eltiltják őt az egészséges testgyakorlástól és testi munkától, akkor magára összpontosul a figyelme. Folyvást az a veszély kerülgeti, hogy rosszabbnak képzeli állapotát, mint amilyen valójában, s megalapozza magában a beteges képzelgést, ami azután szüntelen rettegésben tartja. Azt képzeli, hogy túlerőlteti magát. Általában, ha valamilyen jól-irányított foglalkozással kötik le, fölhasználva, de nem kiuzsorázva az erejét, akkor rájön, hogy a testgyakorlás erőteljesebb és hatásosabb fölépülése érdekben, mint akár a vízgyógykezelés, amelyben részesül.

Sok lábadozót, gyöngélkedőt az tart meg gyöngélkedésében – mely fölé képtelennek látszanak emelkedni, – hogy ami a hasznos munkát illeti, tétlenségben tartják szellemi és testi erejüket. Arra is több alkalmat kínál, hogy tisztátalan képzelgésekbe merüljenek – abba, ami eredetileg jelen gyöngélkedő állapotukba taszította őket. Azt mondják nekik, hogy túl sok erőt használtak el kemény munkával, pedig tíz közül kilenc esetben a végzett munka volt az egyetlen enyhítő körülmény az életükben, ez óvta meg őket a teljes összeomlástól. Még ezzel foglalkoztak gondolataik, addig nem nyílt annyira kedvező alkalom előttük, hogy elaljasítsák testüket és bevégezzék a maguk elpusztításának folyamatát. Ha odahatunk, hogy ezek az emberek ne használják agyukat és izmukat, akkor bőséges alkalmat nyújtunk nekik, hogy az ősellenfél kísértései ejtsék fogságba őket.

Dr. J. azt javasolta, hogy a kétnemű gyöngélkedők járjanak össze; azt tanítja, hogy a testi és szellemi egészség megköveteli a két nem közelebbi kapcsolatát. Az ilyen tanítás súlyos kárt tett és tesz a tapasztalatlan fiatalokban és gyermekekben, s nagy megelégedéssel tölti el a kétes jellemű embereket, akik sosem uralkodtak szenvedélyeiken, s akik emiatt szenvednek különböző rontó betegségekben. S még ezeket tanítják arra, hogy az egészség érdekében töltsenek sok időt a másneműek társaságában! Ezzel kitárják előttük a kísértések ajtaját, szenvedély támad föl oroszlánként szívükben, fölrúgva minden más szempontot; bármit, ami magasztos, ami nemes, a testi kívánságnak esnek áldozatul. Olyan kor ez, amikor a föld hemzseg a romlottságtól. Ha a férfiak és nők gondolkodása és viselkedése egészséges lenne, ha tehát az állati szenvedélyt a magasztosabb szellemi erőnek vetnék alá, akkor aránylag biztonságos lenne azt tanítani, hogy a fiúknak és lányoknak, de a serdülőknek is előnyére válna, ha egymás társaságában lennének.

Ha korunk ifjúságának tiszta és romlatlan lenne a gondolkodása, a lányok jelenléte csillapítóan hatna a fiúk gondolkodására és viselkedésére, a fiúk pedig erőteljesebb, szilárdabb természetükkel nemesítőn és erősítőn hathatnának a lányok jellemére. De fájdalmas tény, hogy száz közül egy tiszta gondolkodású lány sincs, száz közül egy szeplőtlen erkölcsű fiú sem akad. Az idősebbek közül sokan oly messze jutottak az erkölcstelenségben, hogy szennyesek a testükben, lelkükben, s a romlás igen népes csoportot szállt meg azok közül, akik pedig előzékeny úriembereknek és jó nevelésű nőknek számítanak. Nem a mi időnkhöz illő azt javasolnunk, hogy a két nem elegyedjék össze az egészség szempontjából, – hogy töltsenek sok időt egymás társaságában. Romlott korunk átka a valódi erény és szemérem hiánya.

Dr. I, ezeket az elgondolásokat hangoztattad odahaza is. A fiatalok hallották, amit mondtál, s megjegyzéseid úgy hatottak gyermekeidre, mint másokra. Jobb lett volna, ha nem foglalkoztál volna ezen elképzelésekkel. A nehéz munkába bevonás ártalmára lehet a fiatalok növekedésben levő szervezetének; mégis, ahol százak rokkantották meg testüket a túlmunkával, ezrek vetették el szervezetükben a betegség magját tétlenséggel, túltáplálkozással és kényeztető semmittevéssel-ezrek rohantak gyors és biztos hanyatlásba.

A fiataloknak azért oly jelentéktelen a testi és szellemi ereje, mert alig mozdítanak ujjat a hasznos munka területén. „Nézd húgodnak, Szodomának és lányainak a gőg és telhetetlenség, az önteltség és az elbizakodottság volt bűne. Biztonságban éltek és nem gyámolították a szegényt és nyomorultat, fölfuvalkodottak és iszonyatos dolgot követtek el színem előtt. Ezért szétszórtam őket, amint magad is látod.” Ezékiel 16:49,50.

Kevés olyan fiatal akad ez elkorcsosult korban, aki elbírná viselni a közönséges művelődéshez szükséges tanulmányozást. Miért van ez? Miért panaszkodnak a gyermekek szédülésről, fejfájásról, orrvérzésről, szívdobogásról, fáradékonyságról s általános gyöngeségről? Talán a sok tanulásnak tudhatnánk be mindezt? Szerető és elnéző szülők dédelgetik-kényeztetik gyermekeiket, mert azt képzelik, hogy túl súlyos a házi feladatok terhe, s hogy a sok tanulás tönkreteszi az egészségüket. Igaz, nem tanácsos túl sok és túl nehéz tanulással zsúfolni tele az ifjú elméket. Mégis, ti szülök, szemügyre vettétek-e közelebbről a dolgot, vagy csak a gyermekeitek által sugallt elképzeléseket ismételgetitek? Nem vettétek-e túl hiszékenyen készpénznek gyöngélkedésük okait? Illő lenne, ha a szülök és gondnokok a külső látszat alá pillantanának, hogy fölfedezzék e rossz okát.

Száz közül kilencven esetben az ok, ha kikutatnátok és rájönnétek, megértetné veletek, hogy nemcsak a tanulás terhe árt gyermekeiteknek, hanem gonosz szokásaik fosztják meg agyukat és egész testüket az életerőtől. Az idegrendszert az zúzza össze, hogy túl sokszor fölizgatják idegeiket, s ezzel a korai és biztos romlásnak veszik kezdetét. Rejtett bűn, rejtett gonoszság öldököl ezreket és tízezreket.

A gyermekeknek foglalkozást kellene adnunk, hogy lekössük idejüket. Megfelelő szellemi munka és szabadban végzett testgyakorlás nem fog megártani fiaitoknak. Hasznos munka, és a házimunka titkaival való megismerkedés javára lesz lányaitoknak, s valamilyen szabad-levegőn végzett foglalatosság kifejezetlen szükséges szervezetüknek s egészségüknek. Tanítsuk meg gyermekeinket a hasznos foglalatosságra. A szorgalom a legnagyobb áldás, amivel férfiak, nők és gyermekek rendelkezhetnek.

Hibát követtetek el gyermekeitek nevelésénél. Túl elnézők vagytok. Kényeztettétek, és fölmentettétek őket a munka alól, míg némelyikük előtt kimondottan visszataszítóvá nem vált a munka. Súlyos kárt okozott bennük a tétlenség, a jó foglalatosság hiánya. Mindenfelől kísértések veszik körül őket, készen megrontani a fiatalokat mind ezen, mind az elkövetkező világ számára. Az egyetlen biztonságos ösvény az engedelmesség ösvénye.

Vakok vagytok a hatalom felől, mellyel az ellenség rendelkezik gyermekeitek fölött. A házimunka, még ha jól belefáradnak is, ötvened annyit nem ártott volna meg nekik, mint amennyit a tétlenség szokásai ártottak. Gyermekeitek sok veszélytől megmenekültek volna, ha korábban arra tanítottátok volna őket, hogy hasznos foglalkozással töltsék idejüket. Nem fejlődött volna ki bennük ily nyugtalan szellem, a változatosságnak a kívánása, a társaság utáni vágy. Sok kísértéstől szabadultak volna a hiúság, a haszontalan szórakozások, könnyű olvasmányok, üres beszélgetések és nevetgélések sóvárgása terén. Kielégítőbben töltötték volna idejüket, a roppant kísértés nélkül, hogy a másneműek társaságát keressék, s gonosz módra mentegessék magukat. Hiúság és előkelősködés, élősdiség és tényleges vétek lett tétlenségük következménye. Mindkét szülő, de különösen te, az apjuk, elkényeztettétek és babusgattátok őket – gyermekeitek súlyos ártalmára.

Sajnálatos hibát követtél el, amikor a betegek előtt állva a társalgóban, mint gyakran tetted, magad és feleséged dicséretét zengted. Gyermekeid sok mindent tanultak e megjegyzésekből, ami alakítón hatott jellemükre. Nem fogod könnyűnek találni helyesbíteni az elkövetett benyomásokat. Mert gyermekeitek büszkék és beképzeltek lettek. Azt gondolják, hogy mivel a ti gyermekeitek, így felsőrendűbbek a többi gyermeknél. Féltél, nehogy megtagadják tőled az egészség intézmény olvasónak kijáró tiszteletet. Gyönge vonást árult ez el benned, mely megkötötte lelki fejlődésed kerekét. Mások iránti féltékenységre is vezetett attól tartva, hogy kiszorítanak helyedből, vagy nem becsülik meg kellőképp állásodat és értékedet. Feleségedet is magasztalod, felsőbbrendű lénynek állítottad be a betegek előtt. Pedig vak vagy. Olyan vonásokat tulajdonítottál neki, melyekkel nem rendelkezik.

Nem lett volna szabad elfeledned, hogy szavaid, viselkedésed, tetteid szabják meg erkölcsi értékedet. Ezeket lehetetlen elrejteni. Ezek helyeznek a megfelelő színvonalra betegeid előtt. Ha szíveden viseled őket, ha nem kíméled magad értük, azt úgyis észreveszik, s akkor megbíznak benned és szeretni fognak. De a sok beszéd soha meg nem győzi őket arról, hogy az értük végzett odaadó munka viselt meg és merített ki, mikor tudják, hogy nem törődtél velük különösebben, nem gondoltál velük sokat. A betegek azokban fognak megbízni, azokat szeretik, akik törődnek velük, akik gyógyulásukon fáradoznak. Ha eleget teszel e kötelességnek, melyet valakinek el kell végezni, s amiért a betegek fizettek, akkor nem kell szónoklással kivívni megbecsülésüket és tiszteletüket; mikor fáradozol értük, akkor biztosan elnyered ezeket.

Nem voltál, nem vagy mentes az önzéstől, ezért nem örvendeztél az áldásnak, melyet Isten önzetlen munkásaira áraszt. Kétfelé húz a szíved. Annyira magaddal és fiaiddal törődtél, hogy az Úr nem látott okot, hogy különösebben aggódjon, s gondoskodjék rólad. Ez irányú viselkedésed alkalmatlannak, elégtelennek minősített állásodra. Láttam, hogy tavaly elég rátermettnek tartottad magadat, hogy egyedül igazgasd a kórházat. Ha a tied lenne, ha te vennéd hasznát vagy te látnád kárát a nyereségnek vagy veszteségnek, akkor kötelességednek tartanád gondoskodni róla, hogy ne érjen veszteség, s hogy a jótékonyságból itt levő betegek ne ürítsék ki a kórház erszényét. Számon tartanád őket, és gondoskodnál róla, hogy egyetlen héttel se maradjanak tovább, mint föltétlenül szükséges. Sokféle útját-módját fedeznéd föl, hogy csökkentsd a kiadásokat, hogy óvjad, őrizzed a kórház vagyonát. Így azonban alkalmazott vagy csupán, s nem tűnik ki nálad az az odaadás, érdekazonosság s rátermettség, mely az ilyen intézmény vezetéséhez szükséges, s melyről úgy véled, hogy megvan benned. A betegek nem részesülnek a gondoskodásban, amelyért megfizettek, amit pedig joguk van elvárni.

Közölték velem, hogy gyakran hátat fordítasz olyan betegeknek, akiknek tanácsodra és utasításodra lenne szükségük. Úgy mutattak meg nekem, mint aki szemlátomást közönyös, észrevehetően türelmetlen, miközben alig figyel, hogy mit mondanak neki, ami pedig nagyon fontos számukra. Olybá tűnsz előttük, mintha semmi időd sem lenne számukra, s későbbre halasztod őket. Pedig néhány együttérző, bátorító szó ezer félelmet eloszlatott volna, békét s biztonságérzetet nyújtott volna a nyugtalanság és szorongás helyett. Mintha félnél attól, hogy a betegekkel beszélgess. Nem kapcsolódtál be érzéseikbe, hanem elzárkózol, mikor barátságosabbnak kellene lenned. Tartózkodó és megközelíthetetlen vagy. Pedig úgy tekintenek, mint gyermekek a szülőt. S joguk is van elvárni, meg is kapni tőled a figyelmet, amit nem fordítasz rájuk. Én és az enyéim, ez ékelődik közéd és a kötelesség közé, amelyet helyzeted megkövetelne tőled. A betegek és az ápolók gyakorta tanácsodra szorulnak, mégis húzódoznak attól, hogy hozzád forduljanak. Nem érzik, hogy nyugodtan hozzád fordulhatnának.

Arra törekszel, hogy indokolatlan tekintélyt tarts fönn. Ebben az igyekezetedben nem értél célt, hanem eljátszottad a bizalmat és szeretetet, amit pedig kivívhattál volna, ha szerény és alázatos gondolkodású lettél volna. Az Isten iránti odaadás és odaszentelődés helyet fog szorítani számodra az emberek szívében. Ez majd valódi, nem pedig hamis méltóságba öltöztet. Megittasodtál a dicsérő szavaktól, melyekkel illettek. Legyen Krisztus élete a példád, tanítson meg, hogy jót cselekedjél minden helyzetben, melyet betöltesz. Mikor másokkal gondolsz, Isten is gondolni fog veled. A menny Felsége nem kerülte el a fáradságot. Gyalog járt helységről-helységre, hogy a szenvedők és ínségesek javára lehessen. Bár rendelkezel valamelyes ismeretekkel, bár ismered valamennyire az ember szervezetét, bár vissza tudod vezetni a betegséget az okozójára – és ha emberek és angyalok nyelvén tudhatsz szólni mégis további vonásokra van szükség, máskülönben összes tehetséged alig ér valamit. Istentől származó erőre van szükséged, melyre csakis azok tehetnek szert, akik őt teszik bizalmasukká, akik annak a munkának szentelik magukat, melyet ő bízott rájuk. Föltétlenül Krisztus legyen tudásod része. Ne a te bölcsességedet, hanem az övét vedd mérvadónak. Akkor majd tudni fogod, hogyan is légy világosság a betegszobában. Hiányzik belőled a kellő lelkület, erő és hit. Az igénybevétel hiánya miatt gyönge a hited; pedig erőteljes és egészséges lehetne. A lelkükben és testükben betegekért végzett erőfeszítéseid nem lesznek annyira eredményesek, amennyire lehetnének, a betegek nem nyernek testi s lelki erőt, amint tehetnék, ha nem hívod magaddal Jézust a betegszoba látogatásokra. Az ő szavainak és cselekedeteinek kellene elkísérniük téged. Akkor majd érezni fogod, hogy azok, akiknek imáddal és megértő szavaiddal áldására vagy, viszont-áldással áldanak meg téged.

Nem érezted át, hogy teljesen Istentől függsz. Nem veszed eszedbe, hogy az Úr külön bölcsessége és kegyelme nélkül eredménytelen és gyönge vagy. Aggódsz, félsz, kételkedsz, mert túl sokat fáradozol a magad erejével. Istenben fölvirágozhatnál. Alázatos és szent gondolkodásban túláradó békét és erőt lelhetnél. Azok ragyognak legfényesebben, akik tudatában vannak gyöngeségüknek és sötétségüknek; mert az ilyenek Krisztust teszik meg igaz életüknek. A te erődnek is a vele való egységből kellene fakadnia. Bele ne fáradj a jócselekedetekbe.

A menny fönségese hívja a megfáradtakat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: Én fölüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, – és nyugalmat találtok lelketeknek.” Azért tűnik terhed olykor annyira súlyosnak, s igád gyötrelmesnek, mert fölülemelkedtél azon a szelídségen és alázatos-szívűségen, mellyel isteni Urunk rendelkezik. Ne törekedjél arra, hogy magadat magasztald, állítsd magas polcra. Rejtőzzél el inkább Jézusban, tanulj inkább attól, aki hív, és nyugalmat ígér neked.

Láttam, hogy kórházunk nem virágzik föl, míg vezetői többet törődnek magukkal, mint a kórházzal. Isten önzetlen férfiakat és nőket kíván ügyének munkásaiként. S a kórházunkban vezető helyet betöltők törődjenek valamennyi osztállyal, takarékoskodjanak, gondoljanak a jelentéktelen dolgokkal, őrizkedjenek a veszteségektől. Röviden, legyenek elővigyázatosak és bölcsek a vezetésben, mintha ők lennének a tulajdonosok.

Az nyugtalanít téged, hogy ez vagy amaz nem a te kötelességed. Pedig hiszen minden kórházzal kapcsolatos ügy rád tartozik. Ha észreveszel dolgokat, melyekkel nem tudsz kellőképp foglalkozni, kérj meg másokat, akik azon melegében foglalkozni tudnak az üggyel. Ha ez a feladatkör meghaladja erődet, add át másnak, aki kielégítőn eleget tud tenni minden kötelességnek, mely felelős hatáskőrödbe tartozik.

Társalgásod folyamán gyakran vádolod a betegeket és ápolókat, hogy fölösleges gondokat és terheket helyeznek rád. Pedig láttam, hogy felét sem végzed el azt, amit, mint orvosnak, neked kellene elvégezned. Nem törődsz eléggé a gondoskodásod alá eső betegeiddel. Ám betegeid nem vakok, tudják, hogy elhanyagolod őket. Ők, szegények, távol vannak otthonuktól, fizetnek érte, hogy olyan gondoskodásban és kezelésben részesüljenek, amire otthon képtelenek. A társalgóban folyó leszólások a kórház ártalmára vannak, és Istennek sem tetszők.

Igaz, hogy súlyos terheket kell hordoznod, mégis sok esetben a betegeket és ápolókat hibáztatod, holott családodban a hiba. Ők követelik meg szüntelenül a figyelmedet, bár nem segítenek neked viszonzásul. Senki sincs családodban, aki támogatná kezedet, vagy bátorítana. Ha a kórházon kívül nem nehezedne rád gond, akkor sokkal jobban el tudnád viselni a terheket, akkor nem vesztenéd el erődet és szilárdságodat. Kötelességed ugyan gondoskodni családodról, mégse szükséges tehetetlennek lenniük, és akkora súllyal nehezedniük rád. Még inkább ők tudnának neked segíteni, ha akarnának.

Az is kötelességed, hogy vigyázz, ügyelj egészségedre. Ha pedig családi gondjaid annyira súlyosak, hogy orvosi kötelességeid túlterhelnek, s így képtelen vagy betegeidnek és a kórháznak szentelni az időt, s figyelmet, mely megilletné őket. akkor mondj le állásodról. Akkor keress olyan helyet, ahol törődni tudsz családoddal, magaddal, s vállalt kötelességeiddel is. Jelenleg fontos állást töltesz be. Ez megköveteli tőled a tisztánlátást, értelmed, ideged és izmod erejét. A sikeres végzés érdekében a munka iránti lelkiismeretes odaadást követeli meg, s ami ennél kevesebb, az nem képes fölvirágoztatni a kórházat. A kórház életerős voltához életerős, önzetlen munkásokra van szükség, hogy ilyenek vezessék.

I. testvérnő, nem vagy férjednek támasza, mint kellene. Figyelmed leginkább magadra összpontosul. Nem tartottad szükségesnek fölrázni szunnyadó erőidet, hogy bátorítsd, erősítsd férjedet munkájában, vagy, hogy áldásos légkörrel gyermekeid javára élj. Ha szorgalmasan nekifogtál volna az Isten által rád bízott kötelességeknek, ha segítettél volna hordozni élettársad terheit, ha összefogtál volna vele, hogy helyesen fegyelmezd gyermekeidet, családotokban más rend hajnala pirkadt volna föl.

Megtűröd, hogy borongó gondolatok csapjanak át rajtad, ez miatt verőfény helyett homályban élsz. Nem táplálod magadban a reménységet s vidámságot, ezért a légköröd leverő azoknak, akiket szívélyes szavakkal és tettekkel kellene segítened. Mindez az önzés gyümölcse. Megköveteled férjedtől és gyermekeidtől a figyelmet és kényeztetést, ám nem tartod kötelességednek, hogy megfeledkezz magadról, s az ő boldogságukra, jólétükre törekedj. Utat engedtél a türelmetlenségnek, s nyersen összeszidod gyermekeidet. Ez csak megrögzötté teszi őket gonoszságukban, és eltépi a szeretet láncát is, melynek össze kellene kapcsolni a szülők és gyermekek szívét.

Nem tudod befogni a szádat, a gyerekek füle hallatára gáncsolod férjedet, ami miatt csökken előttük a férjed, de a magad tekintélye is. Nagyon gyönge vagy – mikor gyermekeid panaszkodnak valakire, tüstént azokat ítéled el. Balgán gáncsolod és hibáztatod azokat, akik ellen gyermekeid vádat emelnek. Ez az állásfoglalásod azt a beállítottságot melengeti gyermekeidben, hogy zúgolódjanak azok ellen, akik nem adják meg nekik a tiszteletet, mely – szerintük – megilleti őket. De te, a helyett, hogy elhallgattattad volna e lelkületet, közvetve bátorítottad azt bennük. Nem bánsz gyermekeiddel oly határozottan és igazán, mint kellene.

Igaz, próbákon mentél át. Borongók voltak a gondolataid. Csüggedés vett rajtad erőt, de te, igazságtalanul, másokat hibáztattál boldogtalanságodért, pedig a fő ok benned rejlik. Nem tetted azzá családi fészkedet, amivé kellett volna. Még mindig módodban áll kiküszöbölni a hibákat e téren. Rázd le magadról a hideg és merev tartózkodást. Ahelyett, hogy magadnak követelnél, te nyújts több szeretet. Ápold a vidámságot. Engedd beragyogni szívedbe a napsugarakat, s akkor azok a körülötted levőkre áradnak. Legyen barátságosabb a modorod. Igyekezz megnyerni gyermekeid bizalmát, hogy hozzád forduljanak tanácsért. Bátorítsd bennük a szerénységet, és önzetlenséget, nyújts nekik jó példát.

Ébredjetek rá, kedves fivérem, nővérem, a család igényeire. Ne legyetek elvakultak, hanem egyesült erővel, nyugodtan, imádkozó szívvel és hittel fogjatok kötelességetek végzéséhez. Akkor majd Isten megáldja igyekezeteteket.