Legutóbbi látomásomban, melyet a battle creeki összejövetelen nyertem, az Úr elém tárta a népünket fenyegető veszélyt, hogy a Krisztus képére elváltozás helyett a világhoz válunk hasonlóvá. Közvetlenül az örökkévaló világ mezsgyéjén állunk, s az üdvösség ellenségének az a célja, hogy távolra halasszuk el az idők lezárását. Az ellenfél minden elképzelhető módon támadja azokat, akik vallják, hogy Isten parancsolattartó népe lennének, s hogy arra várnak, hogy az Üdvözítő jelenjék meg az ég felhőiben hatalommal és nagy dicsőséggel. Ahányat tud, rávesz, hogy halogassa el e végzetes napot, s lélekben a világhoz váljék hasonlóvá, a világ szokásait követve. Megriadtam, mikor láttam, hogy akik bár magasztos hitvallást tesznek az igazságról, sokak szívén és gondolkodásán mégis a világ szelleme uralkodik. Önzést s bűnös kielégüléseket melengetnek, viszont a valódi istenfélelmet, a megvesztegethetetlen becsületességet nem ápolják.

Isten angyala az igazságot vallókra mutatott, és komolyan elismételte a szavakat: „Vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegségben és az evilági gondok között, hogy ne váratlanul lepjen meg titeket az a nap. Mint csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik a föld színén laknak. Virrasszatok tehát, szüntelenül, és imádkozzatok; így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami következik, s hogy megálljatok az Emberfia előtt.”

Mivel ilyen rövid idő áll már csak rendelkezésre, népünk imádkozzék, őrködjék, és semmi esetre sem hagyja elterelni magát az előttünk álló hallatlanul fontos eseményre való előkészülettől. Mivel látszólag megnyúlt az idő, sokan hanyaggá és közönyössé váltak, ami szavaikat és cselekedeteiket illeti. Nem veszik eszükbe veszedelmüket, nem látják, nem is értik meg, hogy Istenük kegyelme rejlik a próbaidő meghosszabbításában, hogy idejük legyen megfelelő jellemet alakítani az eljövendő halhatatlan életre. Minden perc a lehető legértékesebb. Nem azért kapnak időhalasztást, hogy kényelmüket párnázzák, nem, hogy a világ polgáraivá zülljenek, hanem hogy legyőzzenek jellemükben minden hibát, s másoknak is segítsenek, hogy példamutatásukkal, és velük való személyes foglalkozással föltárják előttük a szentség szép¬ségeit. Istennek népe van a földön, akik hittel és szent reménységgel, figyelmesen nyomon követik a jövendölések gyors beteljesedését, s akik az igazság iránti engedelmességgel törekednek megtisztítani lelküket, nehogy amikor Krisztus megjelenik, menyegzős ruha nélkül találja őket.

Sok, magukat adventistának nevező egyre újabb időpontokat tűz ki. Egyik időpontot a másik után jelölték meg Krisztus eljövetelére, de csupán ismétlődő csalódás lett a vége. Isten a halandók tudását meghaladónak jelentette ki Urunk eljövetelének pontos időpontját. Még az üdvösség örököseit szolgáló angyalok sem ismerik a napot és az órát. Mivel újra meg újra elmúlt a kijelölt óra, a világ még inkább a kételkedés állapotában rögződött meg, mint azelőtt, a Krisztus közeli eljövetelét illetően. A világiak undorodva nézik az időpontok kijelölőinek tévedéseit; s mivel félrevezették őket, hátat fordítanak az Isten szava által alátámasztott igazságnak, hogy minden dolgok vége elközelített.

Akik így önhitten hirdetnek határozott időpontot, ezzel csak az üdvösség ellenségének okoznak örömet, hiszen nem a kereszténységet, hanem a kételkedést növelik. Bibliaszöveget vesznek elő, és hamis értelmezéssel érvek láncolatát állítják föl, mely látszólag alátámasztja álláspontjukat. Tévedéseik mégis azt bizonyítják, hogy helytelenül értelmezik az ihletés nyelvét. Isten igéje igazság és bizonyosság, de az emberek megrontják a jelentését. Ezek a tévedések rossz hírbe hozták Istennek utolsó időkre szóló igazságát. Az összes felekezet lelkésze a vasárnapünneplő adventistákon (később Jehova tanúi) mulat. Isten szolgái mégsem maradhatnak csöndben. A jövendölésben előre meghatározott jelek gyors ütemben beteljesednek körülöttünk. A beteljesedéseknek buzgó tevékenységre kellene serkentenie a Krisztus igaz követőit.

Akik azt képzelik, hogy határozott időpontot kell hirdetni, hogy mély benyomást tudjanak tenni az emberekre, nem a helyes álláspontból indulnak ki. Lehet, hogy fölkorbácsolják az érzéseket, lehet, hogy félelmet is keltenek, mégsem elvből cselekszenek. Izgalmat keltenek ugyan, de amire az időpont elmúlik, amint ismételten el is múlt, az időpont miatt cselekvők visszaesnek a hidegségbe, sötétségben bűnbe, s fölkorbácsolt izgalom nélkül csaknem lehetetlen újra fölrázni lelkiismeretüket.

Noé napjaiban a régi világ lakosai gúnyosan kacagták, amit az igazságosság hirdetője babonás félelmének és előérzeteinek mondtak. Képzelgőnek, vakbuzgónak, rémüldözőnek bélyegezték meg. „Amint a Noé napjaiban történt, ugyanúgy lesz az Ember fiának napjaiban is.” Az emberek napjainkban is el fogják vetni a komoly figyelmeztetést, mint Noé napjaiban. Azokra a hamis tanítókra fognak hivatkozni, akik határozott időpontot tűztek ki, s azokat hozzák föl kifogásul, amiért a mi figyelmeztetésünkben sem bíznak jobban, mint amazokéban. Ilyen manapság a világ hozzáállása. Elharapózott a kételkedés, ezért gúnyolják a Krisztus eljövetelének hirdetését. Ezért csak még fontosabb, hogy akik hisznek a jelen igazságban, viselkedésükkel bizonyítsák be hitüket. Szentelődjenek meg az igazság által, melyet hirdetnek, hiszen ők életre éltető illat vagy pedig halált jelentő halotti szag.

Noé azt hirdette, hogy Isten százhúsz évet szabott ki, hogy megtérjenek bűneikből, és bemeneküljenek a bárkába, de ők visszautasították a kegyelmes hívást. Holott sok időt kaptak a bűneiktől elfordulásra, rossz szokásaik legyőzésére, és igaz jellem fejlesztésére. De a bűnre való hajlam, bár kezdetben sokakban gyönge volt, ismételt bemerülés által megerősödött bennük, és siettette őket a visszavonhatatlan romlásba. Gúnyolódva utasították el Isten kegyelmes figyelmeztetését, s az Úr magukra hagyta őket, hogy kövessék a bűnös szívük választotta ösvényt. S kételkedésük nem késleltette a megjövendölt eseményt. Bekövetkezett, s nagy volt Isten haragja, mely az általános pusztulásból meglátszott.

Krisztus következő szavai vésődjenek a jelen igazságban hívők szívébe: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegségben és az evilági gondok között, hogy ne váratlanul lepjen meg titeket az a nap.” Maga Krisztus tárja itt elénk veszedelmünket. Ismerte a kockázatokat melyekkel szembe kell majd néznünk a mai utolsó időkben, azért föl akar készíteni minket. ,Amint Noé napjaiban történt, ugyanúgy lesz az Emberfiának napjaiban is.” Ettek és ittak, ültettek és építettek, házasodtak és félhez mentek, és nem ébredtek föl, amíg Noé a bárkába nem ment, míg az özönvíz meg nem jött s el nem söpörte valamennyit. Isten napja így mindennapi dolgaikba és élvezeteikbe merülve találja majd az embereket. Lakmározásban, ínyenckedésben s a megromlott ízlés bűnös kielégítésében, mikor szeszes italokat és bódító dohányt élveznek. Már mostan ez a világ állapota, s e bűnös kielégüléseket ott találjuk Isten hitvalló népe közt is, hisz némelyek a világi szokásokat követik, részt vesznek a világ bűneiben, ügyvédek, gépészek, gazdák, üzletemberek, sőt a szószékről az igehirdetők is ezt hirdetik: „Béke és biztonság”, miközben a pusztulás gyors léptekkel közeledik feléjük.

Az Emberfia közeli eljövetelébe vetett hit nem készteti a keresztényt hanyagságra mindennapi dolgaiban. A Krisztus közeli eljövetelére várakozók nem lesznek tétlenek, hanem szorgalmasak a dolgaikban. Nem végzik felületesen és becstelenül munkájukat hanem megbízhatóan, gyorsan és alaposan. Azt képzelik, hogy az evilági dolgokban való hanyag figyelmetlenségük lelkiségüket, s azt bizonyítja, hogy elkülönültek a világtól, azok súlyos csalódás áldozatai. Szavahihetőségük, megbízhatóságuk és becsületességek a mindennapi dolgokban kerül próbára, ott vizsgázik. Ha hűségesek itt a kicsinyben, megbízhatók lesznek majdan a nagyban is.

Az Úr elém tárta, hogy sokan ezen a ponton fognak megbukni a vizsgán. Az emberek ideiglenes ügyeik intézése közben mutatják ki igaz jellemüket. Embertársaikkal való bánásmódjukban megbízhatatlanok, ügyeskedők, áskálódók, becstelenek. Nem veszik eszükbe, hogy a jövő, halhatatlan életnek a megtartása függ attól, hogy most hogyan viselkednek az élet dolgaiban, és a legszigorúbb becsületesség elengedhetetlen a szent jellem kialakításához. Becstelenséget gyakorolnak sorainkban, ez az oka a langymelegségnek sokaknál, akik állítják, hogy hisznek az igazságban. Nincsenek kapcsolatban Krisztussal, s tulajdon lelküket csalják meg. Fáj, de ki kell jelentenem, hogy a szombattartók közt is riasztó a hiánya becsületesség terén.

Krisztus hegyi beszédére hívták föl a figyelmemet. Itt találjuk az Isten tanító utasítását: „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek; ez a törvény és a próféták.” Krisztusnak e parancsa igen fontos, tehát szigorúan engedelmeskedjünk neki. Olyan ez a parancs; mint aranyalma, ezüst tányéron. Hányan viszik át életükbe e Krisztustól lelkükre kötött elvet, hányan bánnak úgy embertársaikkal, ahogy ők szeretnék, hogy velük bánjanak hasonló körülmények között? Olvasó, felelj e kérdésre!

Krisztus mértéke szerint az a becsületes ember, aki hajlíthatatlan becsületességet tanúsít. A csaló mértékek és hamis mérlegek, mellyel érdekeiket előremozdítják a világban – utálatosságok az Isten szemében. Mégis sokan, akik állítólag megtartják az Isten parancsait, csaló mértéket és hamis mérleget használnak. Mikor valaki valóban összeköttetésben áll Istennel, mikor igazán megtartja Isten parancsait, élete fölfedi ezt; hiszen minden cselekedete egyezik Krisztus tanításaival. Az ilyen nem fogja eladni nyereségért a becsületét. Elvei a biztos alapra épülnek, így világi üzletkötései és dolgai is elveinek gyakorlati megnyilvánulásai lesznek. A szigorúan vett becsületesség úgy tündöklik elő a világ salakja és szemetje között, mint az arany. Csalás, félrevezetés, megbízhatatlanság elrejthető ugyan az emberek elől, de soha Isten szeme elől. Isten angyalai, akik figyelemmel követik a jellem alakulását, akik lemérik az erkölcsi értéket, följegyzik a menny könyveibe a kicsiny ügyleteket, melyek kimutatják a jellem minőségét. Ha a munkás mindennapi hivatása folyamán megbízhatatlan, s megveti munkáját, a világ nem téved, ha a vallásos mértékét is munkájához való viszonya szerint ítéli meg.

„Aki a kicsinyben hű, hű lesz a nagyban is.” Nem az ügy nagysága tesz igazzá vagy becsületessé. Amint az ember embertársaival bánik, úgy bánik majd Istennel is. Aki becstelen a földi dolgokban, arra nem fogjak rábízni, ami igazi érték. Isten gyermekei ne feledjék, hogy minden anyagi ügyükben folyvást vizsgát tesznek, egyre mérlegelik őket a szenthely mérlegén.

Krisztus mondja: „A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Ezért gyümölcseikről ismeritek föl őket.” Az ember cselekedetei a gyümölcsei, melyet terem. Ha valaki megbízhatatlan és becstelen a mindennapi dolgokban, úgy bogáncsot, tövist terem; akkor megbízhatatlan a vallásos életben; akkor Istent is meg fogja lopni a tizeddel és az áldozatokkal.

A Biblia a legerősebb szavakkal ítél el minden hazugságot, csaló tettet hamisságot. Félreérthetetlenül megmondja, mi helyes, mi helytelen. Nekem mégis azt mutatták meg, hogy Isten népe az ellenség területére lépett, engedett kísértéseinek, követte az ellenség csalásait, míg félelmetesen el nem tompult az érzékenységük. Az igazságtól való enyhe eltérést, Isten követelményeitől való csekély eltántorodást nem tartják oly igen vétkesnek, mikor pénzügyi .nyereségről vagy veszteségről van szó. Pedig bűn, a bűn, akár milliomos, akár utcai koldus követi is el. Akik hamissággal szereznek pénzt, azok kárhoztatást hoznak lelkükre. Amit félrevezetéssel vagy csalással szerzünk, átok lesz csupán számunkra.

Ádám és Éva borzalmas következményeket viselt el, amiért engedetlenek lettek Isten parancsa iránt. Talán így érveltek: Igen jelentéktelen bűn ez, Isten nem fogja számításba venni. Isten mégis úgy vette a dolgot, mint félelmetes rosszat, s bűnük nyomorúságos következménye minden időkben érződni fog. Manapság gyakran követnek el sokkal súlyosabb bűnt, akik Isten gyermekeinek vallják magukat. Isten hitvalló népe anyagiakban olyan hamisságot cselekszik, ami Isten helytelenítését hozza rájuk, s gyalázatot az Úr ügyére is. Az igazmondástól és az igaz tettektől való legparányibb eltérés Isten törvényének megrontása. A bűnben való folyamatos részvétel hozzászoktat a helytelen tettekhez, mégsem csökkenti a vétek súlyosságát. Isten megmásíthatatlan elveket fektetett le, amin nem változtathat, csak ha ő is teljesen megváltozik. Ha akik vallják, hogy hisznek az igazságban, következetesen kutatnák Isten szavát, nem lennének csenevészek a lelkiekben. Akik itt semmibe veszik Isten kívánalmait, akkor sem tisztelnék Isten tekintélyét, ha üdvözülnének.

Isten szava az erkölcstelenség összes válfaját elénk tárja, s a következményeit is. Az alantas szenvedélyeknek hódolást a legvisszataszítóbbként tárja elénk. Senkinek sem kell tévednie ebben, ha mégannyira homályos lenne is a szellemi képessége. Ennek ellenére az ég azt tárta elém, hogy sokan melengetik ezt a bűnt, noha állítják, hogy Isten parancsai szerint élnek, Isten minden embert igéje szerint ítél meg.

Krisztus mondta: „Kutassátok az írásokat, hiszen azt hiszitek, hogy azokban van örök életetek; ezek tanúskodnak rólam.” A Biblia tévedhetetlen vezető. Teljes, tökéletes tisztaságot követel meg szóban, gondolatban, cselekedetben. Csakis erényes és folt nélküli jellemeket engednek majd a tiszta és szent Isten jelenlétébe. Ha kutatnánk az Igét, és engedelmeskednénk is neki, akkor az úgy vezetné az embereket, amint az izraelitákat vezette éjjel a tűz, nappal a felhőoszlop. A Biblia Isten akaratának kifejezése az ember számára. Ez az egyetlen tökéletes jellem-mérték; pontosan megjelöli az ember kötelességét az élet bármely helyzetében. Sokféle felelősség nyugszik rajtunk az életben, melyek elhanyagolása nemcsak nekünk okoz szenvedést, hanem mások számára is veszteség a következménye.

Férfiak és nők, akik bár vallják, hogy tisztelik a Bibliát és követik a tanításait, mégis sok szempontból nem tesznek eleget a Szentírás nézeteinek. Gyermekeik nevelésében is Isten kijelentett akarata helyett romlott természetüket követik. A kötelességnek elhanyagolása a lelkek ezreinek elvesztését jelenti. A Biblia szabályokat állit föl a gyermek helyes fegyelmezésére. Ha a szülők hallgatnának Istennek e követelményeire, ma egészen más ifjúságot látnánk a tettek mezejére lépni. De olyan szülők, akik bár hitvalló bibliaolvasók, bibliakövetők, mégis a Biblia tanításaival ellenkező irányban haladnak. A gyötrelem kiáltásait halljuk apáktól és anyáktól, akik panaszkodnak gyermekeik viselkedése miatt. Nem értik meg, hogy ők zúdítják magukra a gyötrelmet és gyászt; hogy ők teszik tönkre gyermekeiket helytelen szeretetükkel. Nem értik meg az Istentől rájuk hárított kötelességüket, hogy babakoruktól helyes szokásokra neveljék gyermekeiket.

Szülők, jórészt ti vagytok felelősek gyermekeitek üdvösségéért. Sokan elhanyagolják kötelességüket gyermekeik első pár évében, azt gondolva, hogy, majd ha kicsinyeik nagyobbacskák lesznek, akkor nagyon gondosak lesznek, hogy elnyomják gyermekeikben a helytelent; akkor majd a helyesre nevelik őket. Holott pontosan akkor kell eleget tenniük e kötelességüknek, mikor gyermekeik még karonülő babák. Nem helyes, ha a szülők kényeztetik gyermekeiket és elnézők irántuk; az sem helyes, ha nem hagyják élni őket. Határozott, szilárd, egyenes viselkedés termi meg a legkitűnőbb eredményeket.