Isten teremtett bennünket, hogy e világon élhessünk, s kiváltságunk, hogy étkezhessünk, dolgozhassunk és házasodjunk. De mindezeket biztonsággal csak Isten félelmében tehetjük. Úgy éljünk ezen a világon, hogy mindig gondoljunk az örök életre! A Noé idejében kötött házasságok nagy bűne az volt, hogy „Isten fiai” egyesültek „az emberek leányaival”: azok, akik vallották, hogy tisztelik és ismerik Istent, összekötötték életüket azokkal, akik szívükben romlottak voltak. Sokan vannak ma is, akiknek nincsenek mélységes vallási tapasztalataik, s akik pontosan ugyanazt akarják tenni, mint ami Noé napjaiban történt. Megfontolás és imádságos önvizsgálat nélkül akarnak házasságra lépni. Sokan oly könnyedén veszik magukra a házasság szent fogadalmát, mintha csupán üzleti ügyletről lenne szó. Egybekelésük indítéka nem az igazi, őszinte szeretet.

Úgy látszik, hogy a házasság gondolata megbabonázza a fiatalokat. Megismerkednek, egymásba bolondulnak, és kapcsolatuk teljes figyelmüket leköti. Elveszítik józan eszüket és ítélőképességüket. Tanácsot vagy ellenőrzést nem tűrnek, ellenben a következményekre való tekintet nélkül akarják követni saját útjukat.

Olyan bűvölet uralkodik rajtuk, amely alól nem akarják kivonni magukat. Mintha fertőző betegség támadta volna meg őket, amelynek nem lehet változtatni a lefolyásán, vagy járvány, amelynek folyamatát nem lehet feltartóztatni. Környezetük tudatában van annak, hogy ha házasságra lépnek, az csak életfogytig tartó boldogtalanságot eredményezhet. De hiába minden intés és kérés. Lehet, hogy azt az embert, akit Isten az Ő szolgálatában megáldott volna, e házasság megbénítja, ám a józan érvelés és meggyőzés mégsem hat rá.

Mindaz, amit tapasztalt férfiak és nők mondhatnak, hatástalan marad, ezek a fiatalok képtelenek megváltoztatni elhatározásukat, amelyre vágyaik vezették őket. Nem érdekli már őket a gyülekezet, és semmi, ami a valláshoz tartozik. Egymást teljesen megbűvölik, elhanyagolják kötelességeiket, mintha azok kevésbé fontos dolgok lennének. Sok a mondanivalójuk, de vajon komoly és magasrendű beszélgetést folytatnak? Nem, hanem inkább lényegtelen, könnyelmű dolgokról csevegnek.

Sátán angyalai figyelik azokat, akik az éjszaka nagy részét udvarlással töltik. Ha szemük megnyílhatna, látnák, hogy angyal van mellettük, aki feljegyzi tetteiket és szavaikat. Megsértik az egészség és szemérmesség törvényeit. Helyesebb volna, ha a házasság előtti udvarlás némely óráját a házasságban élnék át. De a házasság általában véget vet az udvarlás napjaiban tanúsított magatartásnak!

Az éjszakai szórakozás ezen órái, ebben az erkölcstelen korban, gyakran mindkét fél romlására vezetnek. Sátán ujjong, miközben Istenre szégyent hoz, amikor férfiak és nők meggyalázzák és megbecstelenítik önmagukat. Feláldozzák becsületüket és jó hírnevüket a bűvölet varázsának. Az ilyen emberek házasságát nem lehet Isten jóváhagyásával ünnepelni. Megházasodtak, mert fűtötte őket a szenvedély, és ha az újszerűség varázsa elmúlt, kezdenek ráébredni arra, hogy mit tettek. Már néhány hónappal a fogadalomtétel után megváltoztak érzelmeik. A házasélet folyamán sok mindent megtudtak egymás jelleméről. Olyan hibákat fedeznek fel, amelyeket vak és bolond találkozásaik idején nem vettek észre. Nem kötik egymáshoz őket az oltár előtt tett ígéretek. Az elsietett házasságok következményeképpen még Isten hitvalló népe között is különválások fordulnak elő, amelyek sok zavart okoznak a gyülekezetben.

A házasodás ilyen módja Sátán módszereinek egyike, és tervei majdnem mindig sikerülnek. A tehetetlenség legkínzóbb érzése gyötör, ha házasulandók jönnek hozzám, hogy ebben a kérdésben tanácsot kérjenek. S bár elmondom nekik mindazt, amit az Úr nekem parancsolt, ők igen gyakran minden egyes ponttal szemben kétségeskednek. Végül mégis saját céljaik megvalósítását tartják helyesnek, és keresztül is viszik azokat.

Úgy látszik, nincs erejük, hogy kívánságaikat és hajlamaikat legyőzzék, és minden kockázatot vállalva összeházasodnak. Nem foglalkoznak alaposan az üggyel, és nem adják át magukat Istennek, hogy az Ő Lelke őrizze és irányítsa őket. Úgy látszik, nem félik Istent. Azt hiszik, hogy tökéletesen értik a dolgukat, Istentől jövő bölcsesség és emberi tanács nélkül is.

Aztán amikor már késő, rájönnek, hogy hibát követtek el, és veszélyeztették boldogságukat a földi életben, ugyanakkor lelkük üdvösségét is. Senkinek nem engednek bepillantást életükbe. Ha hallgattak volna a tanácsra, hosszú évek bánatát és nyomorúságát kerülhették volna el. De nem használ a tanács azoknak, akik elhatározták, hogy úgyis a saját útjukon haladnak. A szenvedély megfosztja az embert a józan ítélőképességtől.

A szeretet a mennyből származik. Nem oktalan és nem vak. Tiszta és szent. De az érzéki szív szenvedélye egészen más. Míg a tiszta szeretet bevonja Istent minden elgondolásába és teljes összhangban van az Ő terveivel, a szenvedély önfejű, hebehurgya, oktalan, elvakult, és visszautasít minden korlátozást, csak kiválasztottját bálványozza.

Akiben őszinte szeretet él, annak viselkedése Isten kegyelméről tanúskodik. A házasság kérdésében minden lépését szerénység, erkölcsösség, őszinteség, egyszerűség és vallásosság jellemzi. Azok, akik így vezetik életüket, nem fognak teljesen elmerülni egymás társaságában, s nem csökken érdeklődésük az imaórák és a vallásos szolgálat iránt.

Ha férfiak és nők naponta kétszer imádkoztak, mielőtt házasságra gondoltak, akkor házasságkötés előtt állva naponta négyszer imádkozzanak! A házasság mindenben befolyásolja életeteket. Őszinte keresztény nem tervezget házasságot anélkül, hogy tudná: Isten helyesli cselekedeteit. Nem saját maga akar választani magának, hanem érzi, hogy Istennek kell választania számára. Nem azért vagyunk, hogy önmagunknak kedvezzünk, hiszen Krisztus sem saját jóvoltát kereste. Ez nem azt jelenti, hogy olyan házastársat kell keresni, akit nem szeretünk. Ez bűn lenne. De nem szabad, hogy az ábrándozás és ösztönös természetünk romlásba vezessen minket. Isten egész szívünket és legmagasztosabb ragaszkodásunkat igényli.

Korunk házasságainak többsége, és az a mód, ahogyan végbemennek, valóban az utolsó napokat jelzi. A fiatalok annyira makacsok és önfejűek, hogy Istent egyáltalán meg sem kérdezik. Félreteszik a vallást, mintha az egyáltalán nem játszana szerepet ebben a lényeges és ünnepélyes dologban. De ha az igazság meg nem szenteli annak hitvallóit, és nem nemesbíti jellemüket, akkor Isten előtt helyzetük még rosszabb, mint annak a bűnösnek, akinek sohasem volt alkalma megismerni Isten kívánalmait.