A társas összejövetelek a legnagyobb mértékben hasznosak és tanulságosak, ha a résztvevők szívében Isten szeretete izzik, ha Isten munkájára vonatkozó gondolataikat óhajtják kicserélni, vagy művének előmozdítását célzó módszerekkel akarnak foglalkozni, és azzal, hogyan tehetnek jót embertársaikkal. Ha ezeken a összejöveteleken a Szentlélek szívesen látott vendég, és ha semmi olyat nem tesznek vagy mondanak, ami Őt onnan elűzné, akkor ezzel Istent tisztelik, s az összegyűltek felfrissülnek és megerősödnek.

Vannak azonban más jellegű társas összejövetelek is, ahol gyakran tapasztalható a külső megjelenéssel való büszkélkedés és a haszontalan vidámság. Az ilyen szórakozások résztvevői abban a veszélyben forognak, hogy elfelejtik Istent, és olyan dolgok történnek velük, amelyek sírásra késztetik az angyalokat. De a mulatozóknak mégis nagyszerűnek tűnik az élvezetek színhelye. Mindnyájan átadják magukat a vigalomnak és derültségnek. Csillognak a szemek, az arc pírban ég – de a lelkiismeret alszik.

Az ilyen lelkesedés nem a mennyből ered, teljes egészében e világból való. A menny angyalai szomorúan figyelik azok feledékenységét, akikért Krisztus oly sokat tett. Ha azután a csupán önmaguknak tetszelgőket betegségek érik és halál vár rájuk, későn jönnek rá, hogy nincs olaj a lámpásukban, s teljességgel felkészületlenek a halálra.

Sok társas összejövetelen a beszélgetés hangja rávilágít, hogy mivel foglalkozik a szív. Haszontalan tréfálkozás, üres szellemeskedés, amely csak nevetést akar kelteni, nem képviselheti helyesen Krisztust. Nem szívesen hallanák a szavaikról elhangzó jelentést azok, akik kiejtették azokat. Szégyent hoznak Krisztusra és rossz benyomást tesznek a hallgatókra. Bárcsak a fiatalok jobban vigyáznának szavaikra! Mert általuk ítéltetnek el, vagy kapnak felmentést. Emlékezzetek arra, hogy bárhová mentek, Jézus mellettetek van, figyeli tetteiteket és hallja beszélgetéseiteket. Nem szégyellnétek-e magatokat, meghallva az Ő hangját?

Az a keresztény, aki világias szórakozásban vesz részt, veszélyes helyre lépett. Elhagyta a biztonságos területet, a menny éltető légkörét, s most a szenny és köd légköre veszi körül. A legtöbb esetben a mulatságok és szórakoztató összejövetelek Krisztus vallásának szégyenére válnak.

Aki fenntartja kapcsolatát Istennel, nem vehet részt ilyesmiben. Nem méltóak hozzá azok a szavak, amelyeket hall, mert nem az ígéret földjének nyelvén hangoznak és a beszélők nem tesznek tanúságot arról, hogy szívükben Istennek hódolnak.

Azok, akiknek a jelleme és vallásos élete mesterkélt és képmutató, túl könnyen nyúlnak a világi örömök és szórakozások után, s befolyásuk másokat is vonz. Fiatalok, akik a bibliai módon akarnak keresztények lenni, a rábeszélésnek engedve mégis részt vesznek valamilyen mulatságon. Nem akarják, hogy különcnek tekintsék őket, s természetüknél fogva hajlamosak mások példáját követni. Így aztán azok befolyása alá kerülnek, akiknek lelkét és szívét Isten talán sohasem érintette. Ha imádkozva kértek volna vezetést, hogy megértsék, mit mondott Krisztus a kereszténység fájának gyümölcseiről, rájöttek volna: e szórakozások tulajdonképpeni célja: visszatartani a lelket attól, hogy elfogadja a Bárány menyegzőjére szóló meghívást.

Előfordul, hogy szórakozóhelyek látogatása miatt olyan fiatalok maradnak el a gyülekezetből, akik az Úr útjait illetően gondos tanítást kaptak. Olyanokkal kerülnek kapcsolatba, akiknek a nevelése világias jellegű. Sajnos, élethossziglani szolgaságra kárhoztatják magukat, ha egyesülnek azokkal, akikből hiányzik a Krisztuséhoz hasonló lelkület. Akik igazán szeretik és szolgálják Istent, visszarettennek attól, hogy a világ színvonalára süllyedjenek, azoknak a társaságát választva, akik nem fogadták szívükbe Krisztust. Bátran ki fognak állni Krisztusért, akkor is, ha ez az út az önmegtagadás és önfeláldozás útja.

Krisztus munkás és áldozatos életet élt értünk, vajon mi nem tagadhatjuk meg magunkat Őérte? Vajon értünk hozott engesztelő áldozata és igazságossága, amellyel bennünket meg akar ajándékozni, nem érdemes témák-e elménk foglalkoztatására? Ha az ifjúság a Biblia tárházában felhalmozott kincsekből merít, s elmélkedik a bűnbocsánatról, a lelki békéről és az örök megigazulásról, életszentségről, amely az önmegtagadó életet koronázza, akkor nem kívánkozik kétes értékű izgalmak, szórakozások után.

Krisztus örvend, ha az ifjúság gondolatai az üdvösség nagyszerű és a lelket nemesítő tételeivel foglalkoznak. Belép szívükbe, s mint állandó vendég, örömet és békességet hoz. Krisztus szeretete a lélekben olyan, mint „örök életre buzgó víznek kútfeje”. Azok, akik rendelkeznek ezzel a szeretettel, szívesen beszélgetnek azokról a dolgokról, amelyeket Isten készített az Őt szeretők számára.

Az örökkévaló Isten húzta meg a határvonalat a szent és a bűnös, a megtért és a megtéretlen között. Ez a két csoport nem mutat érzékelhetetlen átmenetet, mint a szivárvány színei, hanem olyan határozottan van elválasztva egymástól, mint a dél és az éjfél. Isten népe nem kerülhet szoros, bensőséges kapcsolatba azokkal, akik ismerik az igazságot, de nem cselekszik. Jákób ősatya így kiáltott fel, amikor fiainak bizonyos tetteiről beszélt, amelyekre rémülettel gondolt: „Tanácsukban ne legyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem!” Ő megérezte, hogy saját becsületét kockáztatja, ha részestárs lesz a bűnösök cselekedeteiben. Megadja a vészjelet, és arra oktat, hogy kerüljük a rossz társaságot, mert különben a gonosz megfertőz minket. A Szentlélek hasonló óvást emel Pál apostol által: „Ne legyen közösségetek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat.”

Befolyásunk minden lehetőségét szentül kell ápolnunk és felhasználnunk arra, hogy lelkeket hozzunk Krisztushoz. A fiatalok ne higgyék, hogy esti összejöveteleiket, sportjukat, zenés szórakozásaikat, ahogyan azok általában lefolynak, Krisztus tetszéssel fogadja.

Újra és újra világosság adatott nekem arra nézve, hogy minden gyülekezetünket kifejezetten jellemezze a vallásos befolyás hatása. Ha fiataljaink összegyűlnének, hogy megértsék az Írásokat, és azt kérdeznék: „Mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?”, és aztán közösen állnának az igazság oldalára, az Úr Jézus áldását küldené szívükbe.

Bárcsak minden gyülekezeti tag és intézményeink minden munkatársa tisztában lenne azzal, hogy ez az élet csupán iskola, amelyben előkészül, hogy a menny Istene előtt tisztaság, önzetlen életmód és tiszta gondolatok tekintetében levizsgázzon. Minden szavunk, tettünk, sőt gondolatunk is számon tartatik a menny jegyzőkönyveiben.

Az igazság uralmának és hatalmának meg kell szentelnie minket, és fel kell emelnie, hogy olyan életet éljünk, amelyet Isten igéje tár elénk. Isten útját csak az Ő szava iránti leggondosabb engedelmesség által ismerhetjük meg. Tanulmányozzuk a Szentírást!