Istennek az volt a szándéka, hogy fáradságos munka által enyhítse azt a romlást, amelyet az ember engedetlensége zúdított Földünkre. A kemény munka, a fáradozás hatástalanná tenné Sátán kísértéseit, és megállítaná, gátat vetne a gonoszság áradatának. És habár szorongás, fáradtság és kínok kísérik is, mégis a munka a boldogság és a fejlődés forrása, védőpajzs a kísértések ellen. A munka fegyelme fékezi az öndédelgetést, fejleszti a szorgalmat, a tiszta jellemet és az állhatatosságot. Így lesz a munka Isten nagyszerű tervének része, hogy felsegítse a bűnbe esett emberiséget.

A közvélemény általában lealacsonyítónak tartja a kétkezi, fizikai munkát. Sokan készülnek minden erejüket megfeszítve a különböző sportágakban való részvételre, ezt nem tekintik lealacsonyító feladatnak. Sátán ujjong, ha az emberek fizikai és szellemi erejüket olyan dolgokra pazarolják, amelyeknek semmi nevelő hatásuk nincsen, semmi hasznuk, és nem segítik az embert, hogy áldására legyen azoknak, akiknek segítségre van szükségük. S mialatt az ifjúság kiváló jártasságra tesz szert a játékokban, amelyeknek semmi gyakorlati értékük nincs sem számukra, sem másokra nézve, addig Sátán is játssza velük a lelkükért folytatott játszmát. Eljátssza Istentől nyert tehetségüket, és helyette a saját rossz tulajdonságait plántálja elméjükbe. Arra törekszik, hogy az emberek mellőzzék Istent. Gondolataikat teljesen lefoglalja, úgy, hogy semmit se tudjanak Teremtőjükről, és a legnagyobb elégedettséggel tölti el, ha játékokkal és színházi előadásokkal lekötheti a fiatalok figyelmét, érzékeit, s megtévesztheti őket, annyira, hogy a szórakozások miatt Istenről és a mennyországról teljesen megfeledkezzenek.

A gonosztól a hasznos foglalkozás véd meg a legbiztosabban. Viszont a henyélés a legnagyobb átkok egyike, amelynek romlottság, ínség és bűnözés a következménye. Akik szorgalmasan dolgoznak és vidáman tesznek eleget mindennapi kötelességeiknek, azok a társadalom hasznos tagjai. Különböző kötelességeik hűséges teljesítésével életük nemcsak önmaguk, hanem mások számára is áldás. A szorgalmas munka megóvja őket Sátán csapdáitól, amelyeket a lusta, kártevő emberek elé állít.

A poshadó mocsár hamar ártalmassá lesz, de a csörgedező patak egészséget és derűt áraszt szét a földön. Az előbbi a restek, a semmittevők jelképe, az utóbbi a szorgalmasoké.

A Föld lakói számára kijelölt út lehet rögös és fárasztó, de a Megváltó lábnyomai tették értékessé. Csak az az ember él biztonságban, aki ezt a megszentelt utat követi. Krisztus a saját példájával és útmutatásával méltóságra emelte a hasznos munkát. Zsenge ifjúságától kezdve Ő is nehéz küzdelmek között élt. Földi életének legnagyobb részét türelmes munkával töltötte a názáreti ácsműhelyben. Az élet Ura közönséges munkásruhájában haladt a kisváros utcáin át csendes munkahelyére, s alázatos türelemmel végezte a fárasztó munkát. Szolgálattevő angyalok kísérték Őt, amikor földművelők és kétkezi munkások között járt, fel nem ismerve, meg nem tisztelten.

Az értelmes munka egészséget ad és megerősít. A gyengét erőssé, a szegényt gazdaggá, a nyomorultat boldoggá teszi. De Sátán ott leselkedik búvóhelyén, hogy megrontsa azokat, akiknek üres semmittevése alkalmat ad neki, hogy ügyesen leplezve megközelítse őket. Akkor a legeredményesebb, amikor az embereket semmittevés közben támadja meg.

A gazdagság egyik legrombolóbb tévelygése többek között az a divatos felfogás, hogy a munka lealacsonyít. Ezékiel próféta kinyilatkoztatja: „Íme, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és a szegénynek kezét nem fogta meg.” (Ezékiel 16:49) Megmutatkoznak előttünk a semmittevés szörnyű következményei, amelyek erőtlenné teszik az elmét, lealacsonyítják a lelket, megzavarják az értelmet, és átokká változtatják azt, aminek áldássá kellene lennie. Csak a dolgozó ember látja az életet jónak és nagyszerűnek, s kész annak minden terhét hittel és reménységgel elhordozni.

Az élet szükségszerű kötelességei terén végzett szorgalmas munka lényeges tanulságait Krisztus sok követőjének meg kell még szívlelnie. Több fegyelmet igényel, hogy az ipari, kereskedelmi, jogi vagy mezőgazdasági pályán a kereszténység szabályai, elvei szerint dolgozzunk, mint az, ha kinevezett misszionáriusként tevékenykedünk egy meghatározott területen. Nagy lelkierőt igényel, hogy a vallást bevigyük az irodába, műhelybe, hogy megszenteltté tegye a mindennapi élet legkisebb mozzanatát is, és minden tevékenységünket összhangba hozzuk Isten kívánalmaival. Ez az, amit Isten elvár tőlünk.

Pál apostol bűnnek tekintette a restséget. Ő maga sátorkészítő mester volt, s igehirdetés közben sokszor ezzel a munkával tartotta el önmagát és másokat. Az így eltöltött időt nem tekintette elveszettnek. Munkája közben is végezte apostoli tevékenységét azok között, akikhez így, munka közben tudott közel kerülni. Bebizonyította társai előtt, hogy a mesterségbeli ügyesség is Isten adománya. Azt tanította, hogy mindennapi küzdelmes munkánk által is Istent kell dicsőítenünk. Kemény munkában megkérgesedett kezei semmit sem vontak le tanításának erejéből, amikor mint Krisztus szolgája beszélt az emberekhez.

Isten azt kívánja, hogy mindenki dolgozzon. A teherhordó állat inkább eleget tesz léte céljának, mint a lusta ember. Isten is állandóan munkálkodik. Az angyalok is munkások, Isten szolgái az emberek javára. Akik olyan mennyet várnak, ahol tétlenségben élhetnek, csalódni fognak, mert a mennyei gazdaságban a lustaságnak nincs helye. De a fáradtaknak és megterhelteknek Isten nyugalmat ígért. A hűséges szolgát a menny üdvözli, amikor belép Ura örömébe. Akkor örömmel leteheti fegyverzetét, és elfelejti a csatazajt abban a fenséges nyugalomban, amely azok számára készíttetett, akik győztek Krisztus keresztje által.