Isten népe számára – és különösen az ifjúság számára – kísértés és csapda: az izgalmas és gyönyörteli szórakozások utáni vágy. Sátán állandóan új ingerekkel csábítja őket, hogy elvonja figyelmüket az ünnepélyes előkészülettől. A világias emberek közreműködésével újabb és újabb „érdekességeket” állít a fiatalok elé, amelyek a vigyázatlanokat arra késztetik, hogy részt vegyenek ezekben az élvezetekben. A szórakozások vég nélküli sokfélesége várja a hívőket, hogy a világ szeretetéhez vezesse őket – és ez az egyesülés a világgal gyengíti a hitet.

Sátán kitartó, hatalmas erejű, halálos ellenség. Ha bármikor elhangzik egy vigyázatlan szó, hízelgés, vagy az ifjúság rábeszélése, hogy valamely bűnre kevesebb utálattal tekintsen, ő táplálja a rossz magvát, hogy gyökeret eresszen és bőséges termést adjon. A csalás atyjának sok finoman szőtt hálója van, amely ártatlannak tűnik, de ügyesen megfogja a fiatalokat és vigyázatlanokat. Az érzéki természet hajlik a gyönyörök nyújtotta kielégülés felé. Sátán módszere az, hogy az elmét a szórakozások iránti kívánságokkal telíti, hogy az embernek ne legyen ideje megkérdezni: vajon mi is történik a lelkemmel?

Az ifjúság számára szerencsétlen korban élünk. A társadalmat olyan befolyások uralják, amelyek arra biztatnak, hogy engedjük a fiatalokat szabadjára, hadd éljék ki vágyaikat, éljenek szabadon, saját természetüknek megfelelően. Nagyon vad természetű gyermekek szülei azzal vigasztalják magukat, hogy ha gyermekeik idősebbek lesznek, elhagyják rossz szokásaikat, és hasznos emberekké válnak. Micsoda tévedés! Hosszú éveken át megengedik az ellenségnek, hogy elvesse magvát a szív kertjében, s tűrik, hogy a rossz elvek erősödjenek és nagyra nőjenek, nem látják a veszélyeket és az út borzasztó végét, mert látszólag a boldogság útján haladnak. Sok esetben semmit nem ér az a munka, amit később az ilyen gyermekekre fordítanak.

Kevés az alázat a hitvalló keresztényeknél is, és az ifjúság nehezen tud ellenállni a világias befolyásnak, amelyet sok gyülekezeti tag támogat. A névleges keresztények többsége, bár azt állítja, hogy Krisztusért él, valójában a világnak él. Nem tudják a mennyei dolgok magasztos voltát felfogni, ezért nem is szerethetik azokat igazán. Sokan azért vallják magukat keresztényeknek, mert a kereszténységet általában tekintélyes, tiszteletreméltó dolognak tartják. Nem jönnek rá, hogy a valódi kereszténység kereszthordozást jelent. Világosságuk csak kevéssé korlátozza őket a világi gyönyörökben való részvételben.

Vannak olyanok is, akik képesek belépni egy bálterembe és ott minden mulatságban részt venni. Mások, bár nem akarják a dolgokat enynyire a végletekig vinni, de részt vesznek világi mulatságokon, összejöveteleken és egyéb szórakozásokban, s a leggondosabb vizsgáló szem sem talál különbséget az ő viselkedésük, megjelenésük és a hitetleneké között.

A társadalom mai helyzetében nem könnyű a szülők számára, hogy gyermekeiket korlátozzák és a helyes útra tereljék a Biblia tanításai szerint. A gyermekek gyakran türelmetlenek a megszorításokkal szemben, és a saját útjukon akarnak járni. Különösen tíz és tizennyolc éves koruk között hajlamosak arra, hogy azt higgyék, veszélyek nélkül látogathatják fiatal barátaik világias összejöveteleit. De a tapasztalt keresztény szülő felismeri az igazi veszélyt. Ők ismerik gyermekeik vérmérsékletét és ezen dolgok hatását lelkületükre, ezért – üdvösségüket óhajtva – távol tartják őket az ilyen szórakozásoktól.

Milyen kő esik le a hűséges és gondos szülők szívéről, ha a gyermekek maguk elhatározzák, hogy elhagyják a világ gyönyöreit és Krisztus tanítványai lesznek! De ekkor sem szabad szünetelni a szülők munkájának. Ezek a fiatalok éppen csak megkezdték a komoly hadviselést a bűn és szívük érzéki, gonosz vágyai ellen, ezért nagy szükségük van szüleik tanácsára és éber őrködésére.

A fiatal hívőkre, akik engedtek a világ befolyásának, próbák, vizsgák várnak. Ezekben az utolsó napokban sok olyan megpróbáltatást kell kiállniuk, amelyet el sem képzeltek. Kétségbeejtő helyzetekbe kerülnek, és hitük őszintesége megpróbáltatik. Azt vallják, hogy az ember Fiát várják, de sokan közülük nyomorúságos példát nyújtottak a hitetleneknek. Nem voltak készek szakítani a világgal, sőt egyesültek azzal, utazgatásokon való részvétel és egyéb élvezeteknek szentelt összejövetelek látogatása által, azzal nyugtatván meg magukat, hogy ártatlan szórakozásnak hódolnak. Éppen ezek az önmaguk iránti engedékenységek választják el Istentől és teszik a világ gyermekeivé őket.

Sokan a világra támaszkodnak. Gondolkodásmódjuk és érzésviláguk inkább összhangban van a világ szellemével, mint Krisztus önmegtagadó követőinek lelkületével. Teljesen természetes, hogy azok társaságát keresik, akiknek a lelkülete jobban hasonlít az övékéhez. És az ilyen embereknek túlságosan nagy befolyásuk van Isten népe között. A megpróbáltatás e napjaiban az ilyen hitvallók vagy teljesen megtérnek és az igazságnak engedelmeskedve megszentelődnek, vagy a világban hagyatnak, hogy jutalmukat a világ fiaival együtt nyerjék el.

Isten nem vallja magáénak, nem tartja követőjének az élvhajhász embereket. Csak az önfeláldozók, a józan, alázatos, szent életet élők az őszinte követői Jézusnak. Számukra nem jelent élvezetet a világot szeretők könnyelmű, üres beszédének hallgatása.

Krisztus igaz követőinek áldozatokat kell hozniuk. Elkerülik a világi örömöket kínáló helyeket, mert ott nem találkozhatnak Jézussal, és nem áradhat rájuk olyan befolyás, amely istenfélővé, józan gondolkodásúvá tenné és a kegyelemben erősítené őket. Az Isten szava iránti engedelmesség arra indítja a hívőt, hogy a szórakozásoktól távol tartsa magát, így elkülönülve a világtól.

„Gyümölcseikről ismeritek meg őket!” – jelentette ki a Megváltó. Krisztus minden igaz követője az Ő dicsőségére terem gyümölcsöket. Életük: tanúbizonyság, hogy Isten Lelke jó munkát vitt véghez bennük, és gyümölcsük: a szentség. Életük minden tekintetben emelkedett és tiszta. Az igazi istenfélő élet félre nem érthető gyümölcse: a helyes cselekedet. Azok, akik nem hoznak ilyen gyümölcsöt, elárulják, hogy nincs tapasztalatuk Isten dolgaiban. Ők nincsenek a szőlőtőkén. Jézus így szólt: „Maradjatok énbennem és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkén marad, akképpen ti sem, hanem ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők, aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János 15:4–5)

Akik az igaz Isten imádói akarnak lenni, azoknak minden bálványtól meg kell szabadulniuk. Jézus így szólt a törvénytudóhoz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.” (Máté 22:37–38) A Tízparancsolat első parancsolata nem engedi meg, hogy érzelmeink Istentől elkülönüljenek. Semmi sem osztozhat az Őbenne megtalált legmagasztosabb gyönyörűségünkben. Nem haladhatunk előre a keresztény tapasztalatokban, míg el nem vetünk mindent, ami elválaszt bennünket Istentől.

Az egyház vezetője, aki kiválasztotta népét a világból, azt kívánja, hogy különüljenek el attól. Úgy rendeli, hogy parancsolatainak szelleme, amely követőit Őhozzá vonta, elválassza őket a világias dolgoktól. Távol áll egymástól: Istent szeretni és parancsolatait megtartani, vagy a világ gyönyöreit szeretni és barátságát keresni. Krisztusnak semmi közössége nincs Béliállal.

A Krisztust követő fiatalok nagy küzdelmek előtt állnak. Mindennap keresztet kell viselniük, mert ki kell jönniük a világból és Krisztus életét kell élniük. De sok becses ígéret szól azoknak, akik kora ifjúságukban keresik az Üdvözítőt. Így szól a Bölcsesség az emberek fiaihoz: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.” (Példabeszédek 8:17)

„Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek tegyetek teljes életetekben!” „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon, várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetre igyekezőt.” (Titus 2:11–14)