Mennyei Atyánk sem többet, sem kevesebbet nem vár el tőlünk, mint amit a nekünk adott képességek által elvégezhetünk. Szolgáira nem rak elhordozhatatlan terhet, „mert Ő tudja a mi formáltatásunkat, megemlékszik arról, hogy por vagyunk” (Zsoltárok 103:14). Mindazt megtehetjük kegyelméből, amit kíván tőlünk.

„És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle.” (Lukács 12:48) Ha bárki közülünk csak kevéssel tesz kevesebbet, mint amennyit végezhetne, személyes felelősség terheli. Az Úr figyeli, hogy felhasználjuk-e a szolgálatra kínálkozó alkalmakat. A kihasználatlanul hagyott képességeket az elszámolás alkalmával éppúgy mérlegeli, mint a felhasználtakat. Mindazért, amivé lehettünk volna, amit tehetségeink helyes felhasználása által elérhettünk volna, felelősségre von. Mindaz, amit megtehettünk volna, de nem tettünk meg, mert erőnket nem Isten dicsőségére használtuk fel, ellenünk szól majd az ítéletkor. Ha végül az üdvösséget nem is veszítjük el, az örök életben mégis látni fogjuk tehetségeink kihasználatlanságának következményeit. Mindaz a tudás és képesség, amelyet elnyerhettünk volna, örök veszteségünk lesz.

Ha azonban teljesen átadjuk magunkat Istennek, és munkánkban utasításait követjük – Isten a felelősséget magára veszi. Ő nem akarja őszinte törekvéseink eredményét kétségbe vonni, sőt ne is gondoljunk sikertelenségre. Legyünk annak munkatársai, aki még nem veszített csatát.

Nem szabad saját gyengeségeinkről és tehetetlenségünkről sokat beszélni, mert ez nyílt bizalmatlanság volna Isten ellen, és igéjének megtagadása. Ha a ránk bízott terhek miatt zúgolódunk és vonakodunk felelősséget vállalni, ezzel kijelentjük, hogy Isten keményen bánik velünk, s olyasmit követel tőlünk, amihez nem ad erőt.

A pénzt nem azért adta Isten, hogy önmagunk magasztalására költsük. Mint hűséges sáfároknak, Isten tiszteletére és dicsőségére kell fordítanunk. Sokan azt hiszik, hogy vagyonuknak csak egy része Isten tulajdona. Ha áldoztak valamit vallási és emberbaráti célokra, a megmaradó részt sajátjuknak tekintik, amelyet kedvük szerint használhatnak fel. Ez helytelen felfogás. Minden tulajdonunk az Úré, s felelősséggel tartozunk hasznosításáért. Pénzünk felhasználása megmutatja, hogy Istent és embertársainkat, vagy magunkat szeretjük-e mindenekfelett.

A pénznek nagy az értéke, mert sok jót tehetünk vele. Isten gyermekének kezében kenyér az éhezőnek, ital a szomjúhozónak és ruházat a szegénynek. Eszköz az elnyomottak védelme és a betegek gyógyítása érdekében. Azonban a pénz is csupán értéktelen por, értékké csak akkor válik, ha a szükségletek ellátására, mások áldására és Isten ügyének előrevitelére fordítjuk.