Akik igyekeznek embertársaiknak jót tenni – amennyire csak lehetséges –, s éreztetik velük, hogy valóban érdeklődnek irántuk, azok nemcsak az emberi élet gondjait enyhítik, hanem egyidejűleg saját lelki és testi egészségüket is előmozdítják. A jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt. Ha mások iránt érdeklődve megfeledkezel önmagadról, ezzel máris legyőzted gyengeségeidet. A megelégedettségnek az az érzése, amely a jó cselekedeteket kíséri, a legnagyobb mértékben elősegíti egészséges kedélyállapotod visszaszerzését.

A jó cselekedet boldogító érzése élénkíti az elmét és átjárja az egész testet. A jóakaratú, jótékony emberek arcáról derű sugárzik, és vonásaik elárulják emelkedett lelkiségüket, míg az önző, fukar emberek mindig lehangoltak, levertek és komorak. Arcukról lerí erkölcsi fogyatékosságuk. Az önzés és önszeretet rásüti bélyegét az ember külsejére, kiül arcára.

Az az ember, akit önérdek nélküli jótékonyság késztet, részese az isteni természetnek, mert elkerülte a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Ellenben a kapzsik csak saját önző érdekeiket ápolták, míg elsorvasztott bennük minden részvétet, s arcvonásuk is inkább a bukott ellenfél sötét lelkét tükrözi, semmint tisztaságot és szentséget.