Akik hűtlenséget tanúsítanak a legkisebb földi dolgokban, azok hűtlenek lesznek a felelősségteljesebb feladatokban is. Megrabolják Istent, és nem tesznek eleget törvényének. Nem lesznek tudatában, hogy tehetségükkel Istennek tartoznak, és hogy szolgálatára kellene felhasználniuk adottságaikat. Akik munkaadójukért csak azt teszik, amire parancsot kapnak – habár tudják, hogy a munka léte, fejlődése a ráfordított igyekezettől függ –, azok kudarcot vallanak, s nem lelkiismeretes szolgák. Sok olyan teendő van, amely nem részletezhető, de arra vár, hogy aki észreveszi, elvégezze.
Sok hibát, veszteséget meg lehetne előzni, ha fáradhatatlan szorgalmat és önzetlen törekvést tanúsítanánk, ha a szeretet elveit, amelyeket Jézus hagyott ránk, megvalósítanánk életünkben – mi, akik az Ő nevét valljuk. De sokan vannak, akik csak akkor dolgoznak Isten művében, ha szemmel tartják őket, s ezek az emberek a „szemnek” szolgálnak.
A hűtlenség az önzés legvisszataszítóbb formája, amely a munkást arra készteti, hogy elmulassza a munkaidő igazi kihasználását, úgyszintén a vagyontárgyak gondozását, csak azért, mert nincs közvetlenül munkaadója szeme előtt. Az ilyen munkások vajon azt képzelik, hogy hanyagságukat senki sem tartja számon, hogy hűtlenségükről senkinek sincs tudomása? Ha szemük megnyílna, akkor meglátnák, hogy a Vigyázó rájuk tekint, és minden gondatlanságukat bevezeti a mennyei könyvekbe.
Akik hűtlenek Isten munkájában, alapelveikben is fogyatékosak, indítékaik nem olyanok, amelyek alapján minden körülmények között az igazságot választanák. Isten szolgáinak szüntelenül érezniük kell, hogy Munkaadójuk tekintete előtt dolgoznak. Aki ott őrködött Belsazár szentségtörő lakomáján, az jelen van minden intézményünkben, a kereskedő irodájában éppúgy, mint a magán-dolgozószobában. És éppúgy felrója a te hanyagságodat, ahogyan felírta az istenkáromló király szörnyű ítéletét. Belsazár ítélete lángbetűkkel jelent meg: „Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál.” (Dániel 5:27) És ha Istentől kapott kötelességeitek teljesítésekor hűtlenek lesztek, ugyanez lesz a ti ítéletetek is.
Sokan vallják magukat kereszténynek, de nem egyesültek Krisztussal. Mindennapi életük, lelkületük azt bizonyítja, hogy nem formálódott ki bennük Krisztus, a dicsőség reménysége. Nem lehet megbízni bennük, nem hihetünk nekik. Csak arra törekednek, hogy szolgálataikat a legcsekélyebbre mérsékeljék, ugyanakkor a legmagasabb bért követelik maguknak. A „szolga” elnevezés minden emberre alkalmazható, mert valamennyien szolgák vagyunk. Jó volna, ha észrevennénk, milyenné alakulunk? A hűtlenség vagy a hűség alakul-e ki bennünk?
Vajon általános hajlandóság-e a szolgák között, hogy mindazt elvégezzék, ami csak telik tőlük? Vajon nem általánosabb-e az a szokás, hogy a lehető leggyorsabban és olyan könnyen átessenek a munkán, amennyire csak lehetséges? A munka bérét minél kevesebb fáradsággal akarják megszolgálni. A cél nem a munka hűséges, alapos teljesítése, hanem a bér felvétele. Akik Krisztus szolgáinak vallják magukat, ne feledkezzenek meg Pál apostol intelméről: „Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveitek egyenességében, félvén az Istent. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak, és nem embereknek, tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kolossé 3:22–24)
Akik mint „szemnek szolgálók” kezdenek dolgozni, azt fogják tapasztalni, hogy munkájuk nem bírja el sem az emberek, sem az angyalok felülvizsgálatát. A sikeres munka leglényegesebb feltétele Krisztus ismerete. Ez az ismeret egészséges irányelveket ad, nemes, önzetlen lelkületet, amilyen a Megváltóé, akinek szolgálunk. Hűség, takarékosság, alaposság, gondosság jellemezze minden munkánkat, bárhol végezzük is: a konyhában, műhelyben, szanatóriumban, kollégiumban, vagy bárhol az Úr szőlőskertjében. „Aki hű a kevésen, a sokon is hű az, aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lukács 16:10)