A szív Jézus tulajdona. Megváltónk végtelen nagy árat fizetett a lélekért, és mint Szószólónk, közbenjár az Atyánál. „Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez.” A legértékesebb ajándék, amit Istennek adhatunk, egy ifjú szív. Mindaz, ami vagy, minden képességed, amivel bírsz, Istentől árad rád mint szent megbízatás, kincs, hogy Neki azt készséges, szentséges áldozatként visszaadd. Nem adhatsz semmit Istennek, amit nem Ő adott volna előbb neked. Ezért, ha szívünket Istennek adjuk, akkor olyan ajándékot adunk neki, amit Ő megvásárolt, a saját tulajdona.
Sátán magának igényli az ifjúság idejét, ragaszkodását és erejét, és nagy a száma azoknak, akik minden képességükkel és tehetségükkel neki szolgálnak. A világ a szívet kívánja, de ez a szív azé, aki azt megváltotta. Ha a világnak adjuk szívünket, gonddal, szomorúsággal és csalódottsággal fog megtelni, tisztátalan és romlott lesz. A legcsúnyább rablás lenne a világnak adni szíved ragaszkodását és szolgálatát, hiszen Isten tulajdona. Nem származhat hasznod abból, ha szívedet élvhajhászásra adod.
Az életszentség, igazság ellensége mindenféle gyönyört készített a fiatalok számára az élet minden helyzetében. Nemcsak a túlzsúfolt városokban állnak ezek rendelkezésre, hanem mindenütt, ahol az ember él. Sátán az ifjúságot saját serege számára akarja megszerezni. Az ősellenség jól ismeri az ember gondolkodásmódját, és ördögi bölcsességét arra használja fel, hogy a fiatalok számára élvezeteket és szokásokat eszeljen ki, amelyek elvonják szeretetüket Jézustól.
A tékozló fiú példázata a fiatalok tanítására szolgál. Ebben a bűnös kívánságokkal teli életben örökségét zajos tivornyákon fecsérli el. Barátai nincsenek és idegen az országban. Rongyokba öltözve, éhesen áhítozik a disznók mosléka után. Utolsó reménysége: bűnbocsánatért esedezve és alázatosan visszatérni atyja házába. Ott szívesen látják, megbocsátanak neki, és visszafogadják. Sok ifjú tesz úgy, ahogyan ő élte gondtalan, világi örömöket kedvelő, tékozló életét. Elhagyják az élő vizek forrását, az igazi gyönyörűségek kútját, s repedezett kutakat ásnak maguknak, amelyek nem tartják meg a vizet.
Isten hívása minden fiatalhoz elérkezik: „Adjad, fiam, a te szívedet nékem! Én tisztán tartom azt, igaz boldogsággal töltöm be.” Isten boldogítani szeretné az ifjúságot, ezért kívánja, hogy szívüket Őrá bízzák, hogy őrizete alatt minden tehetségük életerős, egészséges maradjon. Ők Isten ajándékának letéteményesei. Isten ad erőt minden képességüknek. A tiszta örömök nem aljasítják le Isten egyetlen ajándékát sem. Saját testünk és Isten ellen vétkezünk, ha olyan élvezeteket keresünk, amelyek elvonják ragaszkodásunkat Istentől. A fiatalok legyenek tisztában azzal, hogy e világban próbaidőre bocsáttattak, hogy megláttassék, jellemük képessé teszi-e őket, hogy együtt élhessenek az angyalokkal.
Ha barátaitok unszolnak, hogy lépjetek a bűn és a balgaság útjára, s azok, akik körülöttetek vannak, megkísértenek, hogy felejtsétek el Istent, rontsátok meg Isten által rátok bízott képességeiteket, és alacsonyítsátok le mindazt, ami bennetek nemes – álljatok ellent nekik! Emlékezzetek, hogy ti az Úr tulajdona vagytok, és Isten Fiának szenvedése és halása árán váltattatok meg.
Az Úr Jézus igényt tart szolgálatotokra. Szeret benneteket. Ha kételkedtek szeretetében, nézzetek a Golgota keresztjére. A fény, amely a keresztről sugárzik, mutatja kimondhatatlan szeretetét. „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem.” Gondos tanulmányozás útján ismerkedjünk meg Isten parancsolataival, és aztán mutassuk meg, hogy engedelmes gyermekei vagyunk.
Minden pillanatban körülvesz benneteket Isten kegyelme. Hasznos volna, ha meggondolnátok, hogyan és honnan részesültök áldásban mindennap. Hadd ébresszenek Isten értékes áldásai hálát bennetek! Nem tudjátok megszámlálni Isten áldásait és az Ő szeretetteljes jótéteményeit, mert oly számosak azok, mint az eső frissítő cseppjei. A kegyelem felhői lebegnek felettetek, készen arra, hogy bármikor rátok áradjon a felüdítő zápor. Ha az üdvösség értékes ajándékát megbecsülitek, mindennapos felfrissülésben lesz részetek, és Jézus védelme és szeretete sugárzik rátok. A béke útján biztonságban lesztek.
Tekintsetek Isten dicsőséges műveire a természetben, és áradjon hála szívetekből az Adományozó felé! Hasznos tanulmányokat folytathattok a természetben. Ne legyetek hálátlanok és könnyelműek, lássátok meg a természetben Isten törvényeinek gyönyörű összhangját, és érezzetek tiszteletet és áhítatot Teremtőtök, a menny és a föld legfőbb Uralkodója iránt. Lássátok meg a hit szemével, miként hajlik fölétek Ő szeretettel, részvéttel, s így szól: „Adjad, fiam, a te szívedet nékem!” Térjetek meg Jézushoz, és akkor hálás szívvel mondhatjátok: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él.” Jézusba vetett hiteteknek, terveiteknek, szándékaitoknak erőt fog adni, jellemeteknek pedig szilárdságot.
Ebben az életben minden boldogságotok, békétek, örömötök és sikeretek Istenben bízó, őszinte hitetektől függ. Ez a hit Isten parancsai iránti engedelmességre ösztönöz. Isten-ismeretetek és Istenbe vetett hitetek a legerősebb fék, amely minden gonosz cselekedettől távol tart titeket, és minden jónak elindítója bennetek.
Higgyetek Jézusban, aki megbocsátja bűneiteket, és azt kívánja, hogy boldogok legyetek azokban a hajlékokban, amelyeket Ő előkészít számotokra. Kívánja, hogy az Ő színe előtt éljetek, örök életetek legyen és elnyerjétek a dicsőség koronáját.