Amikor a héber ifjak, Dániel és három társa Babilon királyának udvarában nevelkedett, egyikük sem feltételezte, hogy az Úr áldása pótolhatná mindazt a kemény igyekezetet, amelyet elvártak tőlük. Szorgalmasan tanultak, és ráeszméltek arra, hogy Isten kegyelme által a saját akaratuktól és cselekvésüktől függ a sorsuk. Minden képességüket latba vetették, s így a tanulásra és munkálkodásra nyújtott alkalmat a lehető legjobban használták ki tehetségük szorgos, komoly igénybevételével.

Mialatt ezek az ifjak üdvösségüket munkálták, Isten munkálta bennük az akarást és a véghezvitelt. Példájukon szemlélhetjük az eredményesség minden feltételét. Nekünk is el kell végeznünk a munka ránk eső részét, hogy Isten kegyelmében részesülhessünk. Az Úr nem szándékozik elvégezni helyettünk sem az akarást, sem a munkálást. Az Ő kegyelmét azért nyerjük, hogy munkálja bennünk a cselekvést, de sohasem azért, hogy helyettesítse törekvéseinket. Lelkünknek fel kell serkenni a Vele való együttműködésre. Az Ő Szentlelke működik bennünk, hogy üdvösségünket munkálhassuk. Ez az a lecke, amelyre a Szentlélek meg akar tanítani bennünket. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást, jókedvéből.” (Filippi 2:13)

Isten együtt kíván működni azokkal, akik komolyan törekednek az Ő szolgálatára – amint együttműködött Dániellel és három társával. Semmi esetre sem a véletlen eredményei a nemes lelki tulajdonságok és az elvhű, szilárd jellem. Az alkalmakat Isten adja, a siker azok kihasználásától függ. A Gondviselés nyújtotta lehetőségeket nyomban fel kell ismernünk és ki kell használnunk. Sokan válhatnának kiváló emberré, ha – mint Dániel – Isten kegyelmében bízva győzelmet aratnának, és Istentől kérnének erőt és alkalmasságot munkájuk végzéséhez.

Ifjú barátaim, felszólítalak benneteket, hogy legyetek hűségesek! Minden munkátokat végezzétek teljes szívetekből! Sohase utánozzátok a hanyagokat, akik csak félszívvel szolgálnak. Az ismétlődő cselekedetek szokássá válnak, a szokás pedig alakítja a jellemet. Teljesítsétek türelmesen az élet apróbb kötelességeit. Mindaddig, a kisebb kötelességek teljesítésénél alábecsülitek a hűség fontosságát, addig jellemetek alakulása nem megfelelő. A Mindenható előtt valamennyi kötelesség fontos. Az Úr így szól erről: „Aki hű a kevésen, a sokon is hű az.” (Lukács 16:10) Az igaz keresztény életében nincs lényegtelen dolog.

Sokan kereszténynek vallják magukat, de munkájukkal akadályozzák a Mindenható terveit. Mások azt várják, hogy valami nagy tettet vihessenek végbe. Ezek az emberek szinte napról napra mulasztják el az alkalmat, hogy bemutassák Isten iránti hűségüket, napról napra elmulasztják az élet apróbb kötelességeinek hűséges teljesítését, mert ezek érdektelennek látszanak a szemükben. Mialatt arra a nagy munkára várnak, amellyel állítólagos nagy tehetségüket kimutathatják és amely megfelel becsvágyó törekvéseiknek – életük lepereg.

Kedves fiatal barátaim, végezzétek azt a munkát, amelyre éppen szükség van! Ragadjátok meg az elérhető legközelebbi, legkisebb vagy legalacsonyabb rendű munkaalkalmakat, s ezeket végezzétek szívvel-lélekkel! Gondolataitokat irányítsátok mindannak a munkának az elvégzésére, amelyek otthonotokban várhak rátok. Így tehetitek magatokat alkalmassá más feladatokra is. Emlékezzetek az Írás szavaira, amelyeket Ezékiás királyról olvashattok: „Minden munkában, amelyet elkezdett… teljes szívvel járt el, s ezért szerencsés volt…” (II. Krónika 31:21)

Nagy áldás az a képesség, ha gondolatainkat teljesen a munkánkra tudjuk összpontosítani. Az Istent félő ifjúság mindenkor törekedjen arra, hogy kötelességeinek a legnagyobb gonddal és figyelemmel tegyen eleget, gondolatait mindig a helyes irányba terelje, és minden tőle telhetőt a legjobban végezzen el. Ismerje fel mindig a jelen kötelességeit, s ne engedje gondolatait elkalandozni azok teljesítése közben. A gondolatvilág ilyen irányú fegyelmezése az egész életen át áldást von maga után. Aki megtanulja, hogy miképpen vigye szívét-lelkét minden elvállalt kötelességének teljesítésébe, a legcsekélyebbnek látszó munkába is, az a világ hasznára válik.

Kedves fiatalok! Legyetek komolyak és állhatatosak, övezzétek fel elmétek derekát (I. Péter 1:13). Bátrak legyetek, mint Dániel, a hithű ifjú, aki elhatározta, hogy hű marad Istenhez. Ne engedjétek, hogy szüleitek és igaz barátaitok csalódjanak bennetek! És emlékezzetek még valakire. Ne engedjétek, hogy csalódjon bennetek az, aki feláldozta életét irántatok érzett szeretetében, azért, hogy ti Isten munkatársaivá lehessetek.

A vágy, hogy Istent dicsőítsük, legyen minden cselekedetünk legfőbb indítéka! Minden igyekezetünkkel törekedjünk kiváltságainkat és a kínálkozó alkalmakat kihasználni, hogy az Úr javaival bölcsen sáfárkodhassunk. Ez vezessen bennünket, s tartsuk elménket és testünket tökéletes egészségben, hogy testi erőnk és szellemi tisztaságunk folytán alkalmassá válhassunk a hűséges sáfárkodásra. Ha önző érdekeknek adunk helyet bensőnkben, ezek csökkentik értelmi képességeinket, megkeményítik a szívet, s erkölcsromboló hatással vannak. S ezután csak csalódás következhet.

Valódi sikert csak Isten által érhetünk el, aki Dánielt is sikerre vezette. Ő, aki olvasott Dániel szívében, igaz gyönyörűségét lelte szolgája tisztaságában, tiszta indokaiban, elhatározásaiban, amelyekkel Istent kívánta dicsőíteni. Akik Isten akaratát kívánják teljesíteni, azoknak fáradhatatlanul arra kell törekedniük, hogy minden képességüket kizárólag és komolyan mindannak végzésére fordítsák, amit Ő bízott rájuk.

Akik a bölcsesség útján haladnak, azoknak még a viszontagságok között is örömteli az életük, mert Isten, akit lelkük szeret, ott halad mellettük láthatatlanul. A fölfelé vezető minden egyes lépésnél tündöklőbb lesz az a ragyogás, amely a láthatatlan Mindenhatót övező dicsfényből árad útjukra, dicsőítő énekük hangja mind magasabbra és magasabbra szárnyal, és egyesül az Úr trónusa mellett álló angyalok énekével.