„Jobb a hosszútűrő az erősnél, és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz meg” – az ilyen ember legyőzte legnagyobb ellenfelét: önmagát.

A keresztényi lelkület legfőbb bizonyítéka az önuralom. Aki szilárdan megállja helyét a bántalmak áradatában, az valóságos hős Isten táborában.

Lelkületünket uralni csak feltétlen önfegyelmezéssel lehet, ha szavainkat és minden cselekedetünket Isten igazságának mértékegységéhez szabjuk – s a gonosznak is csak így lehetséges ellenállni. Aki megtanulta, hogy uralkodjon az indulatain, az felül fog emelkedni a kicsinyességeken, a visszautasításokon és bosszantásokon – amelyeknek szüntelenül ki vagyunk téve –, s ezek nem vetnek többé árnyékot a lélekre.

Isten akarata az, hogy az emberek életét a megszentelt, józan ész királyi hatalma uralja, amelyet isteni kegyelem irányít. Aki uralkodni tud a saját lelkületén, az rendelkezik ezzel az erővel.

A jellem a gyermek- és fiatalkorban a leginkább fogékony a különféle benyomásokra. Ilyenkor kell megszerezni az önuralmat. A családból, az otthonból olyan befolyások áradnak, amelyek kihatnak az egész életre. Nem annyira a veleszületett természet, mint inkább az ifjú évek alatt felvett szokások határozzák meg, hogy ki fog győzni és ki bukik el az élet küzdelmeiben.

Fiatalok és öregek egyaránt hajlamosak arra, hogy elnézzék önmaguknak a türelmetlen, heveskedő szavakat. Azt hiszik, hogy elegendő felhozni mentségül, hogy „nem vigyáztam eléggé magamra, és nem gondoltam komolyan, amit mondtam”. De Isten igéje nem veszi ilyen könnyedén ezt a dolgot: „Láttál-e a beszédeiben hirtelenkedő embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől.” „Mint a megromlott és kerítés nélküli város, olyan az ember, akinek nincs birodalma a saját lelkén.” (Példabeszédek 29:20; 25:28)

Az életünket megkeserítő bosszúságoknak, szívfájdalmaknak és aggodalmaknak legnagyobb részét a szabadjára engedett indulatok okozzák. A heves, szenvedélyes, meggondolatlan szavak egyetlen pillanat alatt olyan bajt okozhatnak, amelyet egy egész élet bűnbánata sem tud többé meg nem történtté tenni. Megtört szívek, elidegenített barátok, hajótörést szenvedett életek a következményei a hirtelen, meggondolatlanul kiejtett, bántó szavaknak. Sokszor éppen azokat illetjük ilyen indulatos beszéddel, akik segítséget és gyógyulást várnak tőlünk.

A túlfeszített munka is gyakran lehet okozója annak, hogy elveszítjük önuralmunkat. De az Úr sohasem kényszerít senkit sietős, bonyolult munkára. Sokan olyan súlyos terheket vesznek magukra, amelyeket a könyörületes mennyei Atya nem nekik szánt. Az Úr senkit sem kötelez eszeveszett hajszára. Isten azt kívánja, hogy tudatára ébredjünk: nem dicsőítjük Őt, ha túlterheljük magunkat, ha szívünk és agyunk kifárad, s ingerült, borzalmas szidalmakat szórunk másokra. Csak azokat a felelősségeket vegyük magunkra, amelyeket Isten szabott ránk, és Őbenne bízva legyen szívünk tiszta, nyugodt, beszédünk kedves.

A hallgatásban csodálatos erő rejlik. Ha türelmetlen szavakat intéznek hozzád, ne viszonozd azokat. A feleselés úgy hat a haragvóra, mint az ostor, s a dühöngésig felkorbácsolja az indulatokat. A hallgatás azonban lefegyverzi a haragot. A keresztény zabolázza meg nyelvét, és határozza el szilárdan, hogy tartózkodni fog a haragos és türelmetlen szavaktól. A féken tartott nyelv a türelem legdiadalmasabb győzelme a próbatételben.

Saját erejével senki sem uralkodhat indulatain. Az önuralmat csak Krisztus által szerezhetjük meg. Az Ő erejével vagyunk képesek gondolatainkat és szavainkat Isten akarata alá rendelni. Krisztus vallása alárendeli az indulatokat a józan észnek, és fegyelmezi a nyelvet. A heves indulat lecsillapodik, és a szív megtelik türelemmel és jósággal.

Ragaszkodj szilárdan Őhozzá, akié minden hatalom mennyen és földön! És ha el is hagy néha türelmed és higgadtságod, ne add fel a küzdelmet! Határozd el ismételten erősen, hogy megőrzöd nyugodtságodat minden támadással szemben, és állandóan isteni Mesteredre nézel.

A kísértő szerepét nem hozhatjuk fel mentségül egyetlen rossz cselekedetünkre sem. Sátán mindannyiszor ujjong, ha hallja, hogy Krisztus követői mentegetőznek jellemhibáik, fogyatékosságaik miatt. Az ilyen mentegetőzések bűnre vezetnek. A bűnök elkövetésére nincs mentség. Isten minden bűnbánó, hívő gyermeke eljuthat az életszentségre, és Krisztuséhoz hasonló életet élhet.