1848. December 16-án látomást adott nekem az Úr, amelyben megmutatta az ég erősségeinek megrázódását. Látomásomban meggyőződést szereztem róla, hogy midőn az Úr a végidők jeleinek megadásánál Máté, Márk és Lukács evangéliumában „eget” említ, akkor tényleg az eget is érti, és viszont ha „földet” említ, akkor ezalatt a földet érti. A menny erősségei: a nap, hold és a csillagok. Ezek uralják az eget. A föld erősségei azok, amelyek a földet uralják. Az ég erősségeit Isten szava rázza meg. Akkor a nap, a hold és a csillagok kimozdulnak helyükről. Nem semmisülnek meg, csak megrendülnek Isten szavára.

Sűrű sötét felhők tornyosultak és egymásba ütköztek. A légkör kettévált és visszagördült; a kinyílt űrön át az Orionba tekinthettünk, ahonnan Isten szava hangzott felénk. E nyitott űrön át száll alá Isten szent városa is. Láttam, hogy a föld erősségei most rendülnek meg, s az események egymást követik. Háború, háborús hírek, fegyver, éhségé és ragályok rendítik meg a föld hatalmasságait, majd Isten szava megrázza a napot, holdat, csillagokat, sőt magát a földet is. Azt is láttam, hogy az európai hatalmak megrendülése nem jelenti az ég erősségeinek megrázását – mint néhányan tanítják – hanem ez a haragvó nemzetek lázongása.