Visszahelyeztettem abba a korba, midőn Jézus emberi természetet vett fel és megalázta magát és elviselte Sátán kísértéseit.

Születését nem övezte földi megtiszteltetés és dicsőség. Istállóban született és jászol volt bölcsője; ámde mégis sokkal nagyobb megtiszteltetésben részesült, mint bárki más emberfia. Mennyei angyalok értesítették a pásztorokat Jézus jöveteléről; bizonyságtételüket mennyei fény és dicsőség kísérte. A mennyei seregek hárfájukat vették, és Istent magasztalták. Örömujjongással hirdették Fia eljövetelét az elesett világra, hogy a megváltás munkáját elvégezze, hogy áldozati halála által békével, boldogsággal és örök élettel ajándékozza meg az embert. Isten is tiszteletben részesítette Fiának eljövetelét, mennyei angyalok imádták Őt.

Alámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miközben a nép csodálkozva figyelte Őt, a mennyei Atya hangja hallatszott: „Te vagy az én szerelmes Fiam; benned kedvem lelik.”

János nem volt biztos benne, hogy az Üdvözítő volt e, aki hozzá a Jordánban való alámerítkezés miatt eljött. De Isten oly jelet ígért neki, melyből felismerheti Isten Bárányát. Ez a jel pedig az volt, midőn a mennyei galamb megnyugodott Jézuson és a menny dicsősége beragyogta Őt. János kinyújtotta kezét, Jézusra mutatott s fennhangon kiáltotta: „Íme Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”

János kijelentette tanítványainak, hogy Jézus a megígért Messiás, a világ Üdvözítője. Midőn János munkája bevégződött, kioktatta tanítványait, hogy Jézusra tekintsenek, s mint az isteni nagy Mestert, úgy kövessék. János élete a gond és önmegtagadás élete volt. Ő hirdette Krisztus első eljövetelét, de nem adatott meg neki, hogy csodáinak szemtanúja legyen, s hogy az általa megnyilvánult hatalomnak örvendhessen. János tudta, hogy neki meg kell halni, midőn Jézus, mint tanító fellép. Szavát ritkán hallották másutt, mint a pusztában. Visszavonult életet élt. Nem csüngött apja családján, hogy társaságuknak örvendjen, hanem elhagyta őket, hogy annál teljesebben élhessen hivatásának. Az emberek csapatosan vonultak a népes városokból és falvakból a pusztába, hogy a csodálatos próféta szavait hallgassák. János a baltát a fa gyökerére vetette. Kárhoztatta a bűnt, nem félt a következményektől s egyengette Isten Bárányának útját.

Heródes is mély megindulással hallgatta János erőteljes bizonyságtételét, s mély érdeklődéssel kérdezte tőle, hogy mit kell cselekednie, hogy tanítványa lehessen. János jól tudta, hogy Heródes nőül akarja venni fivérének feleségét, még annak életében s őszintén megmondta neki, hogy ez törvényellenes. Heródes azonban nem volt kész semmilyen áldozathozatalra. Nőül vette fivére feleségét, kinek befolyására börtönbe vettette Jánost, azzal a szándékkal, hogy később szabadon bocsátja. Miközben János a börtönben volt, tanítványai által hallott Jézus hatalmas cselekedeteiről. Ő ugyan nem hallgathatta drága szavait, de tanítványai mindenről értesítették és vigasztalták azzal, amit hallottak. Heródes hitvesének fondorkodásai folytán nemsokára lefejezték Jánost. Láttam, hogy a legalázatosabb tanítvány is, aki Jézust követte, és vigasztaló tanítását hallgatta, nagyobb volt Keresztelő Jánosnál. Tudniillik nagyobb kiváltságban részesült nálánál, s több öröme volt életében.

János Illés próféta erejével és lelkületével hirdette Krisztus eljövetelét. Figyelmemet az utolsó napokra irányították s láttam, hogy János azokat jelképezi, akik Illés lelkületével és erejével hirdetik Istennek elközelgő haragját s Krisztus második eljövetelét.

A Jordánban való alámerítkezése után, a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög ott megkísértse. A Szentlélek már előkészítette őt erre a rendkívüli jelentere, a súlyos kísértésekre. Negyven napon át kísértette Őt meg Sátán, és ezen idő alatt Jézus nem evett. Körülötte minden olyan kietlen volt, hogy attól az emberi természet önkénytelenül is visszariadt. A puszta kietlen helyén együtt volt Sátánnal és a puszták vadjaival. A folytonos böjt és szenvedések következtében Isten Fia sápadt és lesoványodott volt. Ámde útja előre ki volt jelölve számára s el kellett végeznie azt a munkát, amelyért eljött.

Sátán kihasználta Isten Fiának szenvedéseit és a legkülönfélébb kísértésekkel közeledett hozzá. Azt remélte, hogy most sikerül Őt legyőznie, mert emberi sorba alázta le magát. A következő kísértéssel jött Jézushoz: „Ha Istennek Fia vagy, akkor szólja köveknek, hogy változzanak át kenyérré.” Azzal kísértette meg Jézust, hogy annyira leereszkedjen, hogy előtte messiási mivoltát bebizonyítsa, azaz isteni hatalmát gyakorolja. Jézus nyugodtan felelt. „Meg vagyon írva: Nem csupán kenyérrel él az ember, hanem mindazon igékkel, melyek Isten szájából származnak.”

Sátán, afelett is vitatkozni akart Jézussal, hogy vajon ő Isten Fia e. Rámutatott Jézus gyenge, szenvedő állapotára s hivalkodva mondta, hogy ő erősebb nála. Ámde a mennyből elhangzott ige: „Te vagy az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm” – elégséges volt arra, hogy Jézust átsegítse minden szenvedésen. Láttam, hogy Krisztusnak mit sem kellett tennie, hogy Sátánt meggyőzze isteni hatalmáról, és arról, hogy Ő a világ üdvözítője. Sátánnak volt elég bizonysága Isten Fia végtelen hatalmáról és mennyei dicsőségéről. Hisz éppen azért taszíttatott ki a mennyből, mert vonakodott Krisztus hatalmát elismerni.

Sátán, hogy erejét megmutassa, felvitte Jézust a jeruzsálemi szentély legmagasabb fokára s megkísértette, felszólítván arra, hogy vesse alá magát a szédítő mélységbe, s ezzel bizonyítsa be istenfiúságát. Az ihletett Írás szavait idézte: „Mert meg van írva, íme ő megparancsolja felőled angyalainak, hogy őrizzenek, és karjaikon hordozzanak téged, nehogy lábadat a kőbe üssed.” Jézus így felelt: „Meg van írva: ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!” Sátán arra akarta bírni Jézust, hogy az Atya kegyelmében elbizakodva, életét kockáztassa, még mielőtt küldetését befejezte. Sátán azt remélte, hogy ezzel meghiusíthatja a megváltás tervét; ámde a terv sokkal mélyebben volt megalapozva, semhogy azt Sátán cselszövése megdönthette, vagy akadályozhatta volna.

Krisztus örök példaképe minden kereszténynek. Ha megkísértetnek, vagy jogaikat vitatják, viseljék azt türelemmel. Ne gondolják, hogy joguk van az Urat felszólítani, hogy hatalmát azért nyilvánítsa ki, hogy ők legyőzhessék ellenségeiket; kivéve, ha ezáltal Isten dicsőíttetik. Ha Jézus alávetette volna magát a templom ormáról, ezáltal nem dicsőítette volna Atyját, mert ezt a jelenetet csupán Sátán és Isten angyalai látták volna. Megkísértette volna az Urat, hogy legelkeseredettebb ellensége előtt nyilatkoztassa ki hatalmát. Ez leereszkedést jelentett volna ahhoz, akinek legyőzése végett jött Jézus a földre.

„Majd elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és onnan megmutatta neki a föld minden birodalmát egy szempillantás alatt és így szólt hozzá: Néked adom mindezt a hatalmat és gazdagságot, mert nekem adatott az s én annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem leborulva imádsz, mindez a tied lesz.” Jézus így felelt neki: „Távozz el Sátán, mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.”

Sátán a legvonzóbb megvilágításban tárta Jézus elé a világ minden birodalmát; felajánlotta, hogyha Jézus hajlandó őt imádni, akkor lemond a föld birtoklására emelt igényéről. Sátán jól tudta, hogyha Jézus végrehajtja a megváltás tervét s meghal az emberiség megmentése érdekében, akkor az ő hatalma korlátozódik s végül teljesen el is veszíti azt, sőt még életét is. Ezért jól megfontolt tervét az képezte, hogy meghiusítsa – ha lehetséges – Isten Fiának nagy művét, amit éppen megkezdett. Ha az emberiség megváltásának terve elbukik, akkor Sátán megtartaná uralmát, melyet igényelt. Azzal áltatta magát, hogyha terve sikerül, akkor a menny Istenének akarata ellenére is uralkodni fog a világ felett.

Sátán ujjongott, midőn Jézus letette hatalmát és dicsőségét és elhagyta a mennyet. Azt hitte, hogy ezzel hatalmába kerül Istennek Fia. Mivel Édenben a szent pár elcsábítása oly könnyen ment, azt hitte, sátáni hatalma és cselszövései által Isten Fiát is legyőzheti, s ezzel megtarthatja saját életét és országát. Ha Jézust ráveheti, hogy eltérjen mennyei Atyja akaratától, akkor nyert ügye van. Ámde Jézus így feddi meg a kísértőt: „Távozz tőlem Sátán!” Ő csak mennyei Atyja előtt borul le. Sátán tulajdonának igényelte a föld minden királyságát s megértette Jézussal, hogy megkímélheti magát a sok szenvedéstől; nem szükséges meghalnia azért, hogy a földnek birtokába jusson. Ha hajlandó őt imádni, elnyeri a föld minden birodalmát, és dicsőségesen uralkodhat felettük. De Jézus állhatatos maradt. Jól tudta, hogy eljön azaz idő, midőn élete árán váltja meg az országot Sátántól és egy kevés idő után neki hódol mindenki, mennyben és földön egyaránt. Inkább választotta a szenvedés teljes életet és a rettenetes halált, az Atyától számára kijelölt utat, csakhogy jogos örököse lehessen a föld országainak, és örökös birtokában tarthassa azt meg. Majd akkor Sátán is kezeibe adatik, hogy halál által végleg megsemmisüljön, s többé sohase nyugtalanítsa Jézust, avagy a dicsőségben lakozó szenteket.