Az 1850. Év szeptemberében Suttonban tartott tanácstestületi ülés alkalmával Isten megmutatta nekem, hogy a hét utolsó csapás akkor zúdul a földre, miután Jézus a szentek szentjét elhagyja. Az angyal így szólt: „Istennek és a Báránynak haragja okozza az istentelenek pusztulását vagy halálát. Isten szava oly hatalmasság és rettenhetetlenné teszi a szenteket, mint egy zászlós tábor; de Isten ítéletét még nem hajtják végre. Az ítélet végrehajtása csak az ezer esztendő elteltével következik be.”

Miután a szentek elváltoztak halhatatlanságba, és Jézussal együtt felvitettek, miután átvették hárfáikat, ruháikat és koronáikat és bementek a szent városba, Jézussal együtt ítéletre ülnek össze. A könyvek felnyittatnak – az Élet könyve és a Halál könyve. Az Élet könyve a szentek jócselekedeteit tartalmazza; a Halál könyve a gonoszok rossz cselekedeteit. E könyveket egybevetik a törvénykönyvvel, a Bibliával és ennek értelmében ítéltetnek meg az emberek. A szentek mondják ki Jézussal egyetemben a halott gonoszok felett az ítéletet. „Lásd – szólt az angyal – a szentek Jézussal együtt ítéletet ülnek a gonoszok felett s megítélik azokat cselekedeteik szerint s az a büntetés, amely a gonoszokra az ítélet végrehajtásakor vár, nevük mögé vezettetik be a könyvbe.” Láttam, hogy ezt a munkát a szentek Jézussal együtt az ezer év folyamán a szent városban végezték, még mielőtt az a földre szállott. Az ezer év végeztével, Jézus angyalaival és szentjeivel együtt elhagyja a szent várost, s mialatt alájön velük a földre, az istentelen halottak feltámadnak; azok is, akik Őt általszegezték s jajgatnak, jajveszékelnek cselekedeteik felett, midőn meglátják az Emberfiát dicsőségének teljességében az angyalok és a szentek seregétől kísérve. Látni fogják a szögek helyét kezein és lábain és oldalán a sebhelyet. A szögek és a dárda hegyének nyomai, lesz legnagyobb dicsősége. Az ezer év végeztével Jézus az Olajfák hegyén áll, amely kettéhasad és nagy síksággá lesz. Az istentelenek, akik épp ekkor támadnak fel, ijedten menekülnek. Majd a szent város alászáll erre a síkságra. Sátán ekkor betölti lelkével a feltámadt istenteleneket, elhiteti velük, hogy a városban tartózkodó sereg csekély, ellenben az ő serege hatalmas, hogy a szenteket legyőzhetik, és a várost bevehetik.

Miközben Sátán seregeit sorakoztatta és szervezte, a szentek a városban tartózkodtak és gyönyörködtek Isten paradicsomának dicsőségében és szépségében. Élükön Jézus haladt, Ő vezette őket. Hirtelen elhagyott minket az Úr, de csakhamar ismét hallottuk kedves, nyájas szavát: „Jöjjetek Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világnak kezdetétől fogva.” Mi mindnyájan Jézus köré gyülekeztünk és épp akkor, midőn a város kapuit bezárta, mondatott ki az átok a gonoszok felett. A kapuk lezárattak. A szentek most szárnyaikat használták és felszálltak a város falaira. Jézus is közöttük tartózkodott; dicsőséges és ragyogó koronája hétszeres volt. A szentek koronája tiszta aranyból s csillagoktól díszített volt. Arcuk sugárzott a dicsőségtől, mert teljesen átalakultak Jézus képmására. Midőn mindnyájan felemelkedtek és felszálltak a város falaira, egészen el voltam ragadtatva a fenséges látványtól.

Csak most látták az istentelenek, hogy mit is veszítettek; Istentől tűz hullott alá reájuk, amely megemésztette őket. Ez volt az ítélet végrehajtása. Az istentelenek most vették el azt az ítéletet, amelyet a szentek az ezer év folyamán Jézussal együtt reájuk mértek. Ugyanaz a tűz, amely a gonoszokat elpusztítja, tisztítja meg a földet. A szétszaggatott és meredek hegyek megolvadnak a nagy forróságban, az elemek szintén és minden polyva megsemmisül. És ekkor feltárult előttünk fenséges örökségünk, csodálatos szépségében és pompájában. Most már a miénk volt az egész új föld. Mindnyájan fennhangon kiáltottuk: „Dicsőség, hallelujah!”