Megtérése után Pál Jeruzsálembe ment, ahol Jézusról s kegyelmében csodálatos megnyilatkozásáról prédikált. Elbeszélte csodálatos megtérését, ami úgy felbőszítette a papokat és írástudókat, hogy élete ellen törtek. Ámde Jézus ismét megjelent neki látomásban, mialatt imádkozott s így szólott hozzá: „Siess és távozz azonnal Jeruzsálemből; mert itt nem fogadják be rólam tett bizonyságodat.” Pál így felelt az Úrnak: „Uram, ők jól tudják, hogy én azelőtt elfogtam és megostoroztam azokat, akik Tebenned hittek; s mikor a Te tanúbizonyságodnak, Istvánnak vérét ontották, én is ott álltam, s szavazatommal hozzájárultam halálához és azoknak a ruháját őriztem, akik őt megölték.” Pál ugyanis azt hitte, hogy Jeruzsálem lakói, akik egész múltját ismerik, nem állhatnak majd ellene bizonyságának; mert kénytelenek lesznek belátni, hogy ily óriási változás csak Isten Lelkének ereje által mehetett végbe benne. Jézus válasza azonban most még határozottabb volt, mint eddig: „Eredj, mert én messzire küldelek téged a pogányok közé.”

Pál Jeruzsálemből való távolléte alatt számos levelet írt és küldött szét mindenfelé, melyekben elbeszélte tapasztalatait s hatalmas bizonyságot tett. Azonban sokan arra törekedtek, hogy megsemmisítsék e levelek hatását. Azt kénytelenek voltak ugyan beismerni, hogy ezek a levelek súlyosak és erőteljesek voltak, azonban azzal vádolták, hogy személyes jelenléte gyenge, befolyás nélküli és beszédei értéktelenek.

Az igazság ellenben az volt, hogy Pál igen nagy műveltségű ember volt, aki végtelen tudásával, bölcsességével és egész magatartásával lebilincselte a hallgatókat. Tanult emberek örültek tudásának és általa hittek az Úr Jézusban. Midőn királyok és nagy néptömegek előtt állott, oly szónoki készségről tett tanúságot, hogy a hallgatókat valósággal elbűvölte. Ez nagyon felbőszítette a papokat és elöljárókat. Pálnak volt képessége, hogy érveit kifejtse, hogy a legmagasztosabb gondolatokat is megértesse a néppel, hogy feltárja előttük Isten kegyelmének végtelen gazdagságát és Krisztus üdvözítő szerelmét. Továbbá le tudott ereszkedni a legegyszerűbb nép értelmi színvonalára, és tapasztalatait oly módon tudta eléjük tárni, hogy bennük is felébredt a vágy, hogy Krisztus tanítványai legyenek.

Ismét megjelent az Úr Pálnak és közölte vele, hogy újra fel kell mennie Jeruzsálembe; ott megkövezik, és az Ő nevéért szenvednie kell. Igaz, hogy hosszú ideig fogoly volt, de az Úr így dolgozott általa. Bilincsei voltak az eszközök Jézus nevének dicsőítésében s Krisztus ismeretének terjesztésében. Midőn kihallgatása végett egyik városból a másikba vitték, bizonyságai mindenütt elhangzottak és megtérésének csodás történetét még királyok előtt is elbeszélte, hogy mentségük ne legyen, ha nem hajlandók elfogadni az igazságot. Ezren és ezren hittek Benne és örvendtek nevének. Láttam, hogy Pál tengeri útja alkalmával teljesedésbe ment Istennek különös terve. Istennek szándéka azt volt, hogy a hajó utasai és matrózai megismerjék Pál apostol által hatalmát és igazságát, hogy általuk messze földre jusson el az igazság híre a pogányok között, hogy Pál tanítása által megismerjék Jézus nevét s az általa művelt csodák folytán higgyenek az igazságban. Királyok és kormányzók hallgatták elragadtatva előadásait és midőn Isten Szentlelkének erejében nagy lelkesedéssel hirdette nekik Jézust és mialatt legfontosabb tapasztalatainak részleteit beszélte el, arra a meggyőződésre jutottak, hogy Jézus; Istennek Fia. Mialatt sokan csodálkozva hallgatták Pált, valaki így kiáltott fel: „Nem sok híja s engem is rábeszélsz, hogy kereszténnyé legyek.” Csakhogy a legtöbben azok közül, akik szavait hallgatták, úgy vélekedtek, hogy majd később meghányják-vetik azt, amit tőle hallottak. Sátán kihasználta az emberek halogatását s mivel elmulasztották azt az alkalmat, mikor szívük meglágyult, örökre megfeledkeztek róla. Szívük később újra megkeményedett.

Láttam, hogy Sátán munkája elsősorban abból állott, hogy az akkor zsidók szemeit elvakította, hogy ne fogadják el Jézust Üdvözítőjüknek, továbbá hatalmas csodáit irigyelve, annyira felingerelte őket, hogy Isten Fiának élete ellen törtek. Sátán Krisztusnak egyik tanítványát rábírta, hogy elárulja Őt ellenségei kezeibe, hogy megfeszítsék a dicsőség és élet Fejedelmét.

Jézus feltámadása utána a nép egyik bűnt a másik után követte el azzal, hogy a feltámadás tényét leplezni kívánta, a római őrséget megvesztegette, hogy hamisan tanúskodjon. De Krisztus feltámadását letagadni nem lehetett, hisz a tanúbizonyságoknak egész tömege támadt fel vele együtt a halálból. Jézus, feltámadása után megjelent tanítványainak, majd később több, mint ötszáz testvérnek és eközben azok, akik vele együtt támadtak fel, sokaknak megjelentek és megerősítették Jézus feltámadását.

Sátán, Isten elleni lázadásra bírta a zsidókat azáltal, hogy egyrészt vonakodtak Jézus Istenfiúságát elismerni, másrészt pedig, hogy kezeiket drága vérével szennyezték be. Nem törődtek azzal, hogy mily hatalmas érvek szólnak amellett, hogy Jézus a világ Megváltója és Istennek Fia, megölték őt és egyetlen oly bizonyítékos sem voltak hajlandók elfogadni, amely mellette szólt. Ellenkezőleg, Sátán bukásához hasonlóan, hatalmukba akarták keríteni Isten Fiát. Ezért folytatták lázadásukat, üldözve Krisztus tanítványait, kiket halálra adtak. Semmi sem sértette úgy fülüket, mint a megfeszített Jézus neve. S egyetlen bizonyítékot sem akartak meghallgatni ennek érdekében. Midőn Isten Szentlelke István által hatalmasan hirdette nekik, hogy Jézus Istennek Fia, betömték fülüket, nehogy meggyőzessenek. Sátán teljesen karmai közé vette Jézus gyilkosait. Rossz cselekedeteik következtében önkéntesen szegődtek alattvalóivá és Sátán általuk igyekezett a Krisztusban hívőket nyugtalanítani és gyötörni. A papok és írástudók még a pogányokat is gyűlöletre izgatták Jézus és tanítványai ellen. Ámde Isten elküldte angyalait, hogy a tanítványokat megerősítsék a nagy munkára, hogy bátran tegyenek bizonyságot arról, amit láttak és hallottak, s hogy végül önvérükkel pecsételhessék meg az Úr iránt állhatatos szeretetüket.

Sátán örült annak, hogy a zsidó népet csapdájába kerítette. A zsidók tovább folytatták szertartásaikat, a most már haszontalan áldozásokat és egyéb ceremóniákat. Midőn Jézus a kereszten csüggött és felkiáltott: „Elvégeztetett”, a templom kárpitja kettészakadt annak jeléül, hogy Isten többé nem fogadja el a templomi papi szolgálatot, az áldozatokat és rendeléseket, és hogy a zsidókat és pogányokat elkülönítő válaszfalak ledöntettek. Jézus a zsidókért és pogányokért egyaránt hozta áldozatát. Az Ő áldozata teljesen elégséges engesztelő áldozat volt minden ember bűnéért, bármely fajhoz tartozzék is az; Ő a világ Üdvözítője s benne kell hinni annak, aki üdvözülni akar.

Midőn a római katona Jézus oldalát átszúrta, miközben Ő a kereszten függött, két különböző folyam; egy vízár és egy vérár folyt ki belőle. A vérnek árja mossa le azoknak bűneit, akik Krisztus nevében hisznek, a víznek árja pedig az élő vizet jelképezi, amely Jézustól nyerhető, és amely életet ad a hívőnek.