Láttam, hogy az egyházak, mióta a második angyal bukásukat hirdette, mindig romlottabbak lettek. Oly nevet viselnek ugyan, mintha Krisztus követői lennének, de lehetetlenség őket a világtól megkülönböztetni. A lelkészek Isten igéjéből merítik ugyan a szöveget, azonban csak tetszelgő dolgokat prédikálnak, amit a megtéretlen szív nem kifogásolhat. A testies, érzéki szívnek csupán csak az igazság szelleme, ereje és a Krisztusban való üdvösség annyira ellenszenves. A népszerű prédikációk egyáltalán semmit sem tartalmaznak, ami Sátán haragját kihívni vagy a bűnöst megfélemlítené. Nincs, ami tudatára ébreszthetné az emberi szívet és lelkiismeretet, hogy a rettenetes ítélet közeleg. A bűnös emberek rendesen megelégszenek a kegyesség látszatával, igaz istenfélelem nélkül, s az ilyen vallást segítik és ápolják.

Az angyal így szólt: „Csak az igazság teljes fegyverzete képesíti az embert, hogy legyőzze a sötétség hatalmasságait. Sátán teljesen hatalmába kerítette az egyházakat, mint testületeket. Az egyházak emberek cselekedeteivel és kijelentéseivel foglalkoznak ahelyett, hogy a Szentírás igazságainak kétélű kardjával hadakoznánk. A világ szelleme és szeretete ellenséges viszonyban van Istennel. Ha a Jézusban való igazság a maga egyszerűségében és tisztaságában szembekerül a világ lelkületével, azonnal felébreszti az üldözés szellemét. Igen sokan, akik keresztényeknek tartják magukat, még egyáltalában nem ismerték Istent. Az érzéki, természetes szív nem változott meg, és a testies érzület ellenségeskedésben áll Istennel. Mindnyájan hűséges szolgái Sátánnak, ámbár más nevet viselnek.”

Láttam, hogy mióta Jézus elhagyta a mennyei templom szentélyét és átlépett a második kárpiton, az egyházak mindig több és több tisztátalan, gyűlöletes madárral teltek meg. Nagy gonoszságot és aljasságot láttam az egyházakban; de tagjaik mindennek ellenére is keresztényeknek vallották magukat. Hitvallomásuk, imáik és intelmeik utálatosak Isten előtt. Az angyal így szólt: „Isten nem gyönyörködik gyülekezeteikben. Lelkiismeret-furdalás nélkül, nyugodtan viszik véghez önző csalásaikat. S mindezen gonosz cselekedeteiket a vallásosság köpenyével takarták le.” Láthattam a névleges egyházak büszkeségét is. Istennel mit sem törődtek. Testies érzülettel csak önmagukra gondolnak, felékesítik szegény, romlandó testüket s megelégedetten és öntelten tekintenek magukra. De Jézus és angyalai fájdalommal tekintenek alá reájuk. Az angyal mondotta: „Bűneik és gőgjük egészen az égig ér. Végzetük már elhatároztatott. Az igazság és ítélet sokáig szunnyadt, de immár ébredez. Enyém a bosszú, én megfizetek – így szól az Úr.” A harmadik angyal rettenetes fenyegetései megvalósulnak, s az összes istentelenek kiisszák Isten haragjának poharát. A gonosz angyalok megszámlálhatatlan serege száll szerte az egész földön és megtölti az egyházakat. Sátánnak eme alkalmazottai örömujjongva tekintenek a vallásos közösségekre, mert a vallás köpenye a legnagyobb bűnt és gonoszságot takarja.

Az egész menny fájdalommal tekint le emberekre, Istennek teremtményeire, kiket embertársaik állati sorba süllyesztenek. Hitvalló követői a drága Üdvözítőnek – Ki mindig részvéttel tekintett emberi fájdalmakra – teljes szívvel részt vesznek a rettenetes bűnben: rabszolgákkal és emberi lelkekkel kereskednek. Egyik helyről a másikra hurcolják az emberi nyomort. Eladják és megvásárolják azt. Az angyalok figyelmét ez nem kerülte el, mindez fel van írva a Megemlékezés Könyvében. A rabszolgák könnyei, atyák, anyák, testvérek fájdalma mind fel van írva az égben. Isten még csak rövid ideig tartja vissza haragját. Rettenetesen felgerjed e nép ellen s különösen vallási közösségei ellen, amelyek szentesítették e rettenetes üzletágat, sőt maguk is részt vesznek abban. A szelíd, alázatos Jézusnak állítólagos követői közömbösen nézik ezt az igazságtalanságot, ezt az elnyomást és ezeket a szerencsétlen áldozatokat s emellett még elég vakmerőek ahhoz, hogy Istenhez közeledjenek imáikban. Ez mind csak képmutatás. Sátán ujjon e fölött s Jézusnak és angyalainak diadalittasan mutatja ezt az ellentmondást, miközben így szól hozzájuk: Ím, ezek Krisztus követői!

Ezek az állítólagos keresztények könnyes szemekkel olvassák a mártírok történetét. Csodálkoznak azon, hogy valaha is voltak oly kegyetlen emberek, akik felebarátaik ellen ily szörnyűségeket műveltek. Csakhogy emberek, akik így gondolkodnak és így beszélnek, egyidejűleg emberi lényeket tartanak rabszolgaságban. De ez még nem minden. Széttépik a természetes kötelékeket is, és a legkegyetlenebbül elnyomják embertársaikat. Éppoly kegyetlenséggel gyötrik embertársaikat, miként a pogányok, vagy a középkori egyház tette Krisztus követőivel. Az angyal mondta: „Még a pogányoknak is tűrhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint ezen embereknek.” Az elnyomottak kiáltása felhatott az égig s az angyalok elcsodálkozva nézik azokat a kimondhatatlan szenvedéseket, miket az Isten képmására teremtett emberek embertársaiknak okoznak. Az angyal így szól: „A kínzók nevei vérrel vannak felírva, korbáccsal vannak keresztezve, s a szenvedések könnyeivel vannak áztatva. Isten haragja mindaddig nem szűnik meg, amíg a felvilágosodott országoknak meg nem fizet, s amíg kétszeresen meg nem torolja Babilon bűneit. Megfizet neki, miképpen ő is fizetett s kétszeresen viszonozza néki cselekedeteit. Kettős mértékkel mér neki abba a kehelybe, amelybe ő is mért.”

Láttam, hogy a rabszolga kereskedő felelős azoknak a rabszolgáknak a lelkéért is, akiket tudatlanságban tart és a rabszolgák bűneit urától kéri számon Isten. Isten nem veheti be a mennybe azt a rabszolgát, aki tudatlanságban élt, s aki mit sem tud Istenről és a Szentírásról, aki urának vesszején kívül semmitől sem félt, és aki még az állatnál is mélyebbre süllyedt. De azért a legjobb és legkegyesebb módon bánik vele, miként ezt a kegyelmes és irgalmas Isten teheti, Isten úgy tekinti, mintha sohasem létezett volna. Ellenben gazdája kénytelen lesz a hét utolsó csapást elszenvedni és a második feltámadás alkalmával életre kel, hogy elszenvedje a második halál gyötrelmeit. Ilyen módon kielégül Isten igazságérzete.