Kedves keresztény Barátaim!

Miután az 1851-ben nyert tapasztalataimnak és látomásaimnak rövid vázlatát közzétettem, kötelességemnek tartom, hogy e kicsiny munkám néhány pontját megmagyarázzam, tovább, hogy újabb látomásaimat ismertessem.

1. A 22. Oldalon a következőket olvashatjuk: „Láttam, hogy a szent szombatnap a válaszfal az igaz Izrael és a hitetlenek között és az is marad; és hogy a szombat az a nagy kérdés, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egyesíti. Láttam, hogy Istennek vannak gyermekei, akik még nem ismerték fel és nem tartják a szombatot; de nem vetették el a szombatra vonatkozó világosságot. És a szomorúság idejének kezdetén betöltött minket Isten Szentlelke úgy, hogy szertejártunk és tökéletesebben hirdettük a szombatot.”

Ezt a látomást az 1847. Évben nyertem, amikor még nagyon kevesen tartották meg a szombatot az advent testvérek közül. Ezek közül is csak nagyon kevesen feltételezték, hogy megtartásának oly nagy a fontossága, hogy választófalat húz Isten népe és a hitetlenek közé. De íme, most már kezdjük látni e látomás beteljesülését. „A szomorúság idejének kezdete”, amiről itt szó van, nem arra az időre vonatkozik, midőn a csapások kiöntetnek, hanem arra a rövid időre, ami kitöltésüket megelőzi, mialatt Krisztus még a szentélyben tartózkodik. Abban az időben, mialatt az üdvösség műve lezárul, eljön a szomorúság ideje a földre, amikor a nemzetek igen haragszanak, de még féken vannak tartva, hogy ne akadályozhassák a harmadik angyal munkáját. Ebben az időben árad ki a késői eső, illetve jő el a felüdülés az Úr színe elől, hogy erőt adjon a harmadik angyal hangos szavának, s hogy előkészítse a szenteket, hogy megállhassanak a hét utolsó csapás idején.

2. A „nyitott és zárt ajtóról” szóló látomást (lásd 30. o.???) 1849-ben kaptam. A Jelenések könyve 3. R. 7. És 8. versének a mennyei szentélyre és Krisztus szolgálatára való vonatkoztatása teljesen új dolog volt előttem. Ezt a gondolatot soha senkitől nem hallottam. Azonban most, hogy a szentélyről szóló tanítás világosan érthető, a nevezett bibliai versek alkalmazása a maga erejében és szépségében látható.

3. A 32. oldalon említett álreformációkat mindig jobban és jobban felismerik. Ez a látomás különösen azokra vonatkozik, akik az advent tanításának világosságát már láthatták, de elvetették. Ezek súlyos tévedéseknek esetek áldozatul s többé nem éreznek felelősséget a bűnösök megmentéséért úgy, mint azelőtt. Mivel elvetették az üzenetet, és Sátán kísértéseinek vannak kiszolgáltatva, „elmulasztották az üdvösség idejét”. Tehát nincs szó azokról, akik az Úr második eljövetelének tanát még nem hallották és így el sem vethették.

4. Az a látomás (61. oldal), hogy az Úr másodszor is kinyújtja karját, hogy népe maradékát megvegye, csakis arra az erőre és egységre vonatkozik, amely egykor azok között uralkodott, akik az Úrra vártak és arra a tényre, hogy az Úr megkezdte népének egyesítését és felemelését. 5. A spiritiszta megnyilvánulásokról a 46. oldalon ez áll:

„Láttam, hogy a New Yorkban és egyebütt hallatszó titokzatos kopogtatások Sátán hatalmától erednek s hogy az ilyesmi mind általánosabbá lesz. Vallásos köntöst ölt fel, hogy nagyobb biztonságba ringassa a megtévesztetteket, s hogy Isten népének figyelmét ezekre a dolgokra irányítsa és kétséget támasszon szívükben a Szentlélek ereje és tanításai iránt.” Ezt a látomást 1849-ben, tehát majdnem öt évvel később kaptam. Annak idején a spiritiszta jelenségek csupán Rochester városra korlátozódtak, s úgy ismerték azokat, mint a „rochesteri kopogtatás”. Ettől kezdve ez az eretnekség mind nagyobb arányokban terjedt el minden várakozáson felül.

„Titokzatos kopogtatás” c. alatti látomásom 1850. Augusztusában volt. Azóta legnagyobb részben teljesedett és még mindig teljesedik. Íme egyik része: „Láttam, hogy nemsokára istenkáromlásnak tartják a kopogtatás ellen felszólalni; s hogy az mindjobban elterjed, és Sátán hatalma növekszik. Néhány odaadó hívének hatalma lesz arra is, hogy tüzet hullasson alá az égből. Isten megmutatta nekem, hogy ezek a modern varázslók, a kopogtató szellemek és a mesmerizmus által magyarázzák az Úr Jézus csodáit; és hogy sokan elhiszik, hogy Isten Fia is földi léte alatt ezzel az erővel művelte összes nagy csodáit.” Azóta láttam, hogy ez a csalás mennyire elterjedt, s ha lehetne, a kiválasztottakat is megtévesztené. Sátánnak hatalma lesz ahhoz, hogy Jézusban elszunnyadt rokonaink vagy barátaink alakjában jelenjék meg előttünk. Úgy tünteti fel, mintha ezek a barátaink megjelennének közöttünk, mert az általunk jól ismert szavaikat mondják, amelyeket életükben is használtak s fülünket ugyanazok a hangok ütik meg, mint amelyekből az életben megismertük őket. Mindennek egyedüli célja, hogy csapdásba esve, hitelt adjunk ennek a csalásnak.

Láttam, hogy a szenteknek teljesen tisztában kell lenniük az igazsággal, ezt pedig csak a Szentírás segítségével érhetik el. Tisztában kell lenniük a holtak állapotával, mert ördögi lelkek gyakran fognak megjelenni nekik szeretett barátaiknak és rokonaiknak alakjában, s szeretnék elhitetni velük, hogy a szombat parancsolata megváltozott és több olyan tant közölnek, amelynek a Szentírás ellentmond. Mindent megtesznek, hogy rokonszenvet ébresszenek és szavaik bizonyítására csodákat is művelnek. Isten népének fel kell készülnie, hogy ezen szellemeknek a Biblia igazságával ellenállhasson: hogy a halottak semmit sem tudnak s azok, akik megjelennek nekik, az ördög szellemei. Lelkünket ne a körülöttünk levő dolgok, hanem a korszerű igazság töltse be és legyünk elkészülve arra, hogy szelídséggel és félelemmel adjunk számot a bennünk levő reménységről. Töltsön be minket mennyei bölcsesség, hogy a tévedéseknek és a csalásnak e napjaiban megállhassunk.

Vizsgáljuk meg jól reménységünk alapját, mert azt a Szentírásból kell igazolnunk. Ez a csalás mindig nagyobb és nagyobb arányokat fog ölteni, mindig jobban és jobban elterjed s nekünk szemtől-szembe kell vele állnunk; ha nem leszünk rá kellőképpen felkészülve, akkor minket is legyőz és a tévedések rabjai leszünk. De ha részünkről mindent megteszünk, hogy kellőképpen felkészüljünk az előttünk álló küzdelemre, Isten is megteszi azt, ami tőle függ s az Ő mindenható karja megvédelmez minket. Isten inkább elküldené a dicsőség minden angyalát, hogy a hűségeseket megvédelmezzék, mintsem megengedje, hogy Sátán hazug csodáival félrevezesse őket.

Láttam, hogy mily csodás gyorsasággal terjed ez a csalás. Látomásomban egy vonatot láttam, amely villámgyorsan száguldott tova. Az angyal felszólított, hogy jól figyeljek. Én rá is irányítottam tekintetemet. Úgy látszott, mintha az egész világ ezen a vonaton lett volna s mintha senki sem hiányzott volna arról. Az angyal így szólott: „Kötegekbe vannak kötve, hogy elégettessenek.” Azután megmutatta nekem a vonatvezetőt, aki nagyon szép és megnyerő férfi volt, s akire az összes utasok feltekintettek s iránta nagy tiszteletet tanúsítottak. Nagy zavaromban megkérdeztem kísérő angyalomat, hogy ki ez? Így felelt: „Sátán; ő a vezető a világosság angyalának képében. Foglyul ejtette az egész világot. Nagy tévedésbe estek valamennyien. Hisznek a hazugságnak, hogy elkárhozzanak. Ez itt, az utána következő, a mozdonyvezető, a többi alkalmazottai egyéb helyeken vannak, ahogy éppen szüksége van rájuk. Mindnyájan villámgyorsan rohannak a kárhozatba.”

Megkérdeztem az angyalt, vajon kimaradt e valaki? Erre felszólított, hogy nézzek az ellenkező irányba, s láttam egy kis csapatot, amely egy keskeny ösvényen haladt. Az igazság mindnyájukat szoros, zárt csapatba tömörítette. Az angyal így szólt: „A harmadik angyal kötegekbe köti, vagy elpecsételi őket a mennyei csűrök számára.” Ez a kis csapat gondterheltnek látszott, mintha nagy próbákon, küzdelmeken mentek volna keresztül. Úgy láttam, mintha épp akkor bújt volna elő a nap a felhők mögül s rájuk világított, miközben diadalittasan közeledtek végső győzelmük felé.

Láttam, hogy az Úr alkalmat adott a világnak arra, hogy felismerhesse a csapdát. Ez az egyetlen dolog már magában is bizonyítékot szolgáltatna a keresztény számára, ha egyéb bizonyítékok nem lennének is; tudniillik, hogy a spiritizmus nem tesz különbséget a jó és rossz között. Thomas Paine-t – akinek teste már porrá lett, és aki a második feltámadáskor, az ezer év végén feltámad, hogy elvegye megérdemelt jutalmát és elszenvedje a második halált – úgy állítja be Sátán, mint aki igen nagy tiszteletben áll a mennyben. Sátán itt a földön ameddig tehette, felhasználta ezt az embert, s most ugyanazt a munkát folytatja, azt állítva, hogy Thomas Paine igen nagy tiszteletben áll a mennyben; szeretné elhitetni, hogy amiként itt a földön tanított, úgy a mennyben is tanít. Vannak, akik félelemmel és iszonyattal tekintettek életére, halálára és elvetendő tanaira, melyeket életében hirdetett s most mégis elfogadják a legromlottabb emberek egyikének tanítását, aki megvetette Istent és szent törvényét.

Sátán a hazugság atyja, aki elvakítja és félrevezeti a világot. Szétküldi angyalait, akik az apostolok alakját öltik magukra, és helyettük beszélve elhitetik az emberekkel, hogy az apostolok ellentmondanak azoknak az igazságoknak, melyeket földi életükben a Szentlélek sugallatára írtak le. Ezek a hazug angyalok úgy tüntetik fel az apostolokat, mint akik elvetik saját tanításaikat, és azt állítják írásaikról, hogy azok hamisítványok. Sátán, e csalása következtében, a hitvalló keresztényeket, de még az egész világot is, bizonytalanságba dönti Isten szavát illetőleg. Ez a szent Könyv közvetlenül keresztezi terveit és útjait; ezért ráveszi az embereket, hogy kételkedjenek Isteni eredetében. Thomas Paine-t, a hitetlent mutatja be az embereknek, akiről azt állítja, hogy halála után felvétetett a mennybe, és most a szent apostolok társaságában – akiket pedig életében gyűlölt – oktatja a világot.

Sátán minden egyes angyalának megfelelő munkát ad. Mindet kioktatja arra, hogy ravaszok, ügyesek és fürgék legyenek. Egyeseket arra utasít, hogy az apostolok szerepét vigyék s nevükben beszéljenek, mások hitetlen és bűnös emberek alakját veszik magukra, akik Istent káromolva haltak meg, de akik most nagyon jámborok. Sátán nem tesz különbséget a legszentebb apostol és a legalávalóbb istentagadó között. Mindkettőjüket úgy tünteti fel, mint akik ugyanazt hirdetik. Sátánnak teljesen mindegy, hogy kit beszéltet, a fő, hogy szándékát megvalósíthassa. Sátán bensőséges összeköttetésben állott Paine-vel a földön és munkájában segítőtársa volt úgy, hogy könnyen utánozhatja szavait, tanítási módját, sőt keze írását is, hiszen oly hűségesen szolgálta és terveit oly jól megvalósította. Írásainak legnagyobb részét Sátán diktálta és most Sátán számára nem nehéz feladat oly gondolatokat közölni angyalaival, és úgy tüntetni fel azokat, mintha Thomas Paine-től erednének, aki világéletében odaadó szolgája volt a gonosznak. Ez Sátán mesterműve. Mindezek a tanok, amelyek állítólag az apostoloktól, a szentektől és elhalt istentelen emberektől származnak, egyenesen sátáni eredetűek.

Az a tény, hogy Sátán állítja, hogy aki őt szerette és Istent gyűlölte, most az apostolok és a szent angyalok társaságában, a dicsőségben él – magában véve is elégséges lehetne arra, hogy fellebbentse a fátylat, amit a Csaló minden ember szemére borít – hogy felfedje előttük titokzatos és homályos munkáját. Hangosan kiáltja a világnak: „Egészen mindegy, hogy mily istentelenek vagytok, egészen mindegy, hogy hisztek e a Bibliában, vagy sem. Éljetek, ahogy akartok, így is, úgy is a menny lesz a ti hazátok.” Mert az emberek azt gondolják, hogyha Thomas Paine oly kiváló helyet ért el a mennyben, akkor ők is mindnyájan odajuthatnak. Ez a tévedés oly világosan felismerhető, hogy aki akarja, láthatja. Sátán oly egyénekkel dolgozik, mint Thomas Paine; hiszen bukása óta állandóan ez az ő módszere. Erejével és hazug csodáival elrabolja a keresztények reménységének alapját s elveszi tőlük azt a világosságot, amely a mennybe vezető keskeny ösvényt bevilágítja. Elhiteti a világgal, hogy a Biblia nem Isten szava és hogy csak közönséges történelem. Helyette sokkal tökéletesebb dolgot ajánl: a spiritiszta megnyilvánulásokat, a médiumok kijelentéseit.

Ebben a dologban teljesen szabad keze van. Azt tehet, amit akar. Elhiteti a világgal, amit akar. Azt a Könyvet, amely őt és követőit megítéli, háttérbe szorítja, ahová végleg tenni szeretné. A világ Megváltóját közönséges emberré fokozza le. Valamint a római őrség Krisztus sírjánál azt a hazugságot terjesztette, amit a papok és a hatalmasok a szájukba adtak, ugyanúgy az állítólagos lelki megnyilatkozások szegény, megcsalt követői is ismételni fogják és megkísérlik elhitetni, hogy a Megváltó életében, halálában és feltámadásában semmi csodálatos nincsen. Miután Jézust már háttérbe szorították, magukra vonják a világ figyelmét; jeleikre és hazug csodáikra, melyekről kijelentik, hogy Krisztus műveit felülmúlják. Így esik bele a világ a csapdába, így ringatódzik álomba és biztonságba, hogy ezt a veszedelmes csalást ne ismerhesse fel, amíg a hét utolsó csapás ki nem öntetik a földre. Sátán nevet, midőn látja, hogy terve oly kitűnően sikerült s az egész világot csapdájába rántotta.

6. A 42. oldalon elmondtam, hogy az Atyát ragyogó fényességű felhő vette körül, úgy, hogy személyét nem lehetett látni. Továbbá azt is mondtam, hogy láttam az Atyát felemelkedni királyiszékéből. Az Atyát annyira körülvette a dicsőség ragyogása, hogy személye ugyan nem volt látható, de azért jól tudtam, hogy ő az Atya, s hogy személyéből árad ki az Őt körülvevő fényesség. Midőn láttam, hogy ez a fényesség elvonul a királyiszéktől, tudtam, hogy ezt az Atya felemelkedése okozta. Ezért mondottam, hogy láttam az Atyát felemelkedni. Alakjának nagyságát és fenséges voltát sohasem láttam; senki sem láthatja meg Őt, hogy életben maradhatna. De láthattam az Őt körülvevő dicsőséget és fényárt.

Azt is mondtam, hogy „Sátán mintha megjelent volna a királyiszéknél és megkísérelte Isten munkáját vezetni.” Még egy kijelentésemet akarom itt idézni: „Azután arra a csapatra tekintettem, amely még mindig leborulva a királyiszék előtt feküdt.” Nos hát, ez a fohászkodó csapat halandó állapotban még a földön volt, de nekem úgy mutatták be, mintha a királyiszék előtt lettek volna. Soha, egyetlen pillanatra sem gondoltam azt, hogy ezek az emberek valóban az új Jeruzsálemben volnának. Sőt, az sem jutott soha eszembe, hogy olyan emberek is akadhatnak, akik feltételezik rólam, miszerint én azt hiszem, hogy Sátán az új Jeruzsálemben volt. De vajon János apostol nem szemlélte e a nagy vörös sárkányt a mennyben? Minden bizonnyal. „Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy vörös sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva.” (Jelenések 12,3) Egy ily szörnyeteg a mennyben! Itt is épp oly alkalom kínálkozna a csúfolkodásra, mint az én kijelentéseim magyarázásánál.

A 44. oldalon olyan látomásról számolok be, amelyet 1850. januárjában kaptam. A látomásnak az a része, amely arról szól, hogy a hírnököktől elvonják a szükséges eszközöket, inkább az akkori állapotokra vonatkozik. Azóta számos olyan barátot nyert a korszerű igazság, akik csak az alkalmat várják, hogy anyagi javaikkal cselekedhessenek. Sokan nagyon bőkezűen adtak, ami erkölcsileg kárára volt azoknak, akik kapták. Mintegy két év óta megmutatta Isten, hogy az Úr pénzével inkább gondtalanul pazarolnak, semhogy pénzhiány volna.

A következő sorokat egy látomásból közlöm, amelyet 1853. június 03-án Jackson-ban kaptam. A látomás különösen azokra a testvérekre vonatkozott, akik odatartoztak. „Láttam, hogy a testvérek kezdték vagyonukat feláldozni s anélkül, hogy tekintettel lettek volna a helyes célra – a szükséget szenvedő műre könnyelműen osztogattak; nagyon bőven és nagyon gyakran adakoztak. Láttam, hogy a tanító kötelessége lett volna ezt a tévedést helyesbíteni, s jó befolyást gyakorolni a gyülekezetre. A pénznek igen csekély vagy semmi fontosságot nem tulajdonítottak; úgy vélték, annál jobb, minél előbb elfogy. Egyesek nagyon rossz példát adtak, nagy segélyösszegeket fogadtak el és nem voltak tekintettel azokra, akiknek nem voltak anyagi eszközeik, hogy ily bőségesen és gondtalanul osztogassák. Az ily nagy összegek elfogadása által, anélkül, hogy érdeklődtek volna, hogy Isten a testvérek kötelességévé tette e az ilyen adakozást, szentesítették a túlzott pénzpazarlást.

Azok, akik adományoztak, szintén tévedtek, mert nem érdeklődtek aziránt, hogy a kérelmezőnek tényleg szüksége van e akkora összegre? Azok, akiknek anyagi javaik voltak, nagy nehézségek közé jutottak. Az egyik testvér rossz útra lépett azért, mert sok pénz került a kezébe. Nem tanulta meg a takarékosságot, pazarló életet folytatott s különösen utazásai alkalmával sokszor adott ki feleslegesen pénzt. Mialatt könnyelműen költekezett az Úr pénzéből, rossz befolyást árasztott, mert önmagában és másoknak is mondogatta, hogy „J...-ben elég pénz van, több, mint amennyire az Úr eljöveteléig szükség lehet”. Sokan emiatt nagy károkat szenvedtek; helytelen nézeteik voltak, mikor az igazságot elfogadták, nem vették tudomásul, hogy az Úr pénzét költik és nem ismerték fel annak értékét. Azoknak a szegény lelkeknek, akik épp akkor ismerték meg a hármas angyali üzenet igazságát és ily példát láttak maguk előtt, nagyon sokat kell tanulni, hogy önmagukat megtagadják, és Krisztusért szenvedjenek. Le kell mondaniuk kényelmükről, nem szabad többé szórakozásaikra gondolniuk, hanem meg kell tanulniuk a lelkek értékét becsülni. Akik ismerik és érzik Lukács evangéliuma 6,24. versének jajszavát, nem igyekeznek jól és kényelmesen utazgatni. Olyanokat is buzdítottak a munkára lépésre, akik egyáltalán nem voltak arra hivatottak. Sokakat fertőzött meg a rossz példa; nem érezték a takarékosság szükségét, önmagukat nem tagadták meg, hogy az Úr kincsesházát megtöltsék. Ezek így szólnak: „Vannak elegen, akiknek elég pénzük van. Ezek hozzanak áldozatot a lap érdekében. Igazán szükségtelen, hogy én is tegyek valamit; a lap majd az én segítségem nélkül is fennmarad.”

Nem volt csekély megpróbáltatás részemre, látni, hogy egyesek teljesen félremagyarázták látomásaimnak azt a részét, mely az anyagi javak feláldozására vonatkozott, hogy ezzel Isten munkáját elősegítsék; pazarolják az anyagi javakat s közben elmulasztják egyéb alapelveink megvalósítását. A 38. oldalon a következőket olvashatjuk: „Láttam, hogy azok az emberek, akik ide-oda utazgattak, Isten munkáját akadályozták és megbecstelenítették anélkül, hogy Isten üzenetet bízott volna rájuk. Ezeknek majdan minden egyes fillérről számadást kell adniuk, amelyet olyan utazásokra költöttek el, amelyekre nem kötelezte őket senki sem; hisz ezzel a pénzzel elősegíthették volna Isten munkáját.” „Azt is láttam, hogy akiknek Isten erőt és egészséget adott, hogy kezük munkájával támogathassák Isten országának építését, erejükért és egészségükért éppúgy felelni tartoznak majd, mint mások az anyagi javakért.”

Még arra a látomásra szeretném felhívni a figyelmet, amely a 45. oldalon van feljegyezve s ezzel a tárggyal foglalkozik. Itt van rövid kivonata: Láttam, hogy ezt az üzenetet: „Adjátok el, amitek van és adjatok alamizsnát” – sokan nem helyesen értelmezik és a Megváltó szavainak igazi célját félremagyarázzák. Az eladásnak nem az a célja, hogy olyanok között osszuk szét, akik munkaképesek és magukat fenntarthatják, hanem hogy az igazságot terjesszék. Valóságos vétek azoknak a lustaságát támogatni és elősegíteni, akik dolgozni tudnának. Sokan látogatták szorgalmasan gyülekezeteinket, de nem azért, hogy Isten nevét megdicsőítsék, hanem a „kenyerekért és halakért”. Ezek jobban tették volna, ha inkább odahaza maradnak, „kezük munkájával családjuk szükségletét kielégítik és munkájukkal támogatták volna a fenséges igazságnak az egész világon való terjesztését.” Láttam, hogy az utolsó idők jeleit világosan kell bemutatnunk, mert Sátán megnyilatkozásai állandóan szaporodnak. Sátánnak és munkatársainak kiadványai folyton szaporodnak, és hatalmuk állandóan növekszik. Amit tenni akarunk, hogy az igazságot másokkal is megismertessük, gyorsan kell megtennünk. A múltban is az volt Sátán terve, hogy sok lelket elhamarkodottá tett. A pénzt eltékozolták, az atyafiakat rábeszélték, hogy meggondolatlanul rendelkezzenek vagyonuk felett; a pénzbőség folytán azután könnyelműen, szükségtelenül költekeztek úgy, hogy midőn az Úr munkája terjedt, hiányzott a munka folytatásához szükséges összeg. Sátán ezzel akart lelkeknek ártani, hogy elvesszenek; terve bizonyos mértékig sikerült is.

Az Úr megmutatta nekem, hogy a testvérek, akik csak a jómódúak segítségét igénylik, folyóiratok és traktátusok kiadásakor, hibáznak. Mindenki vegye ki részét ebből a munkából. Akiknek testi erejük van, kezeikkel munkálkodhatnak, pénzt kereshetnek és segíthetik a művet. Ezek éppúgy felelősek Istennek, mint mások a saját javaikért. Isten minden egyes gyermeke, aki vallja és hiszi a korszerű igazságot, minden igyekezetével legyen azon, hogy kivegye részét ebből a munkából.

1853. júliusában láttam, hogy nincsen rendben, miszerint folyóirataink, melyek Istenéi és melyeket helyesel, oly ritkán jelennek meg. Művünk korunkban, amelyben élünk, hetenként megjelenő lapokat igényel, továbbá minél több traktátot, hogy korunk folyton szaporodó tévedéseit leleplezzék; de anyagiak hiánya akadályozza ezt a munkát. Láttam, hogy az igazságnak terjednie kell és nékünk nem szabad félnünk; inkább kerüljön három lappéldány olyan helyre, ahol nincs rá szükség, sem hogy egyetlen lélek is nélkülözze, aki azt becsülné és akinek az hasznára és áldására válna.

Láttam, hogy az igazság, amelyet most hirdetünk, megállja helyét, mert az utolsó napok igazsága él, megmarad és a jövőben még kevésbé szorul igazolásra. Annak jogosultságáról nem kell sokat írnunk, mert önmagáért beszél, és tisztán kiviláglik. Az igazság egyenes, tiszta és világos, bátran kiáll; védi önmagát. De nem így áll a tévedéssel. A tévtan oly kusza, oly érthetetlen, hogy igen sok beszédre van szükség, hogy ferdeségét elhitessék. Láttam, hogy több helyen a lelkek minden világosságot a mi lapunkból nyertek, s hogy az emberek ily módon fogadták el az igazságot és hirdették másoknak is. E csendes követek munkája nyomán számosan felébredtek. A folyóirat volt egyedüli prédikátoruk. Az igazság ügyét ne gátolja előhaladásában az anyagiak hiánya.