A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, amely kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya, Krisztus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, midőn szenvedését és kereszthalálát látják majd, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Isten nem angyalokat küldött, hanem azokat, akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit.

Illés Istennel járt. Munkája kínos és veszedelmes volt, mert általa kárhoztatta és fenyítette Isten Izraelnek bűneit. Illés, Istennek prófétája volt s mégis kénytelen volt egyik helyről a másikra menekülni, hogy életét megmentse. Saját népe üldözte, űzött vadként, hogy elpusztítsa. Ámde Isten magához vette Illést. Mennyei angyalok diadalmenetben vitték Isten királyiszéke elé.

Mózes sokkal kiválóbb volt, mint előtte bárki más. Isten annyira kitüntette, hogy szemtől szembe beszélt vele, mint ahogy az ember beszél barátjával. Azon kiváltságban részesült, hogy láthatta azt a leírhatatlan fényt és sugárözönt, amely az Atyát körülveszi. Mózes által szabadította ki Isten Izrael fiait az egyiptomi rabszolgaságból. Mózes közbenjárója volt népének és gyakran állott a nép és Isten haragja közé. Mózesnek Izrael iránti végtelen szeretetét akkor tette próbára az Úr, midőn haragja fellobbant a vétkes, hitetlen és zúgolódó nép ellen. Isten azt indítványozta, hogy Izrael népét eltörli a föld színéről, s helyette Mózesből hatalmas nemzetet alkot. Azonban Mózes megmutatta szeretetét Izrael iránt, mert komolyan esedezett érette Végtelen fájdalmában arra kérte Istent, hogy szűnjön meg emésztő haragjától és bocsásson meg Izraelnek, vagy törölje ki az ő nevét az élet könyvéből.

Midőn Izrael fiai egy ízben, víz hiányában Isten és Mózes ellen zúgolódtak, azzal vádolták meg őt, hogy őket és gyermekeiket akarja megölni, azért vezette ki Egyiptomból. Isten hallotta zúgolódásukat és megparancsolta Mózesnek, hogy szóljon a sziklához, hogy a népnek vizet adjon. Mózes haragjában ráütött a sziklára s magának tulajdonította a dicsőséget. A nép elégedetlensége és zúgolódása fájdalmas haragra lobbantotta Mózest, úgy, hogy egy pillanatra elfeledte, mily türelmesen vezette őket az Úr, s hogy a nép zúgolódása nem ellene, hanem Isten ellen irányult. Mózes csupán önmagára gondolt, arra, hogy mily igazságtalan történt vele, és hogy mily kevés hálát tapasztalt annál a népnél, amelyet oly végtelenül szeretett.

Isten szándéka az volt, hogy a népet gyakran nehéz helyzetbe hozza, s azután, ha a bajból és nyomorúságból kimentette, a nép tapasztalhassa szeretetét és hűségét, hogy annál nagyobb örömmel és szeretettel szolgálja őt. Ámde Mózes elmulasztotta Isten nevét a nép előtt megszentelni és megdicsőíteni, hogy az egyedül Őt magasztalja. Ezáltal magára vonta Isten rosszallását.

Midőn Mózes a kőtáblával karján alájött a hegyről és látta, hogy Izrael fiai az aranyborjút imádják, haragja annyira felgerjedt az állhatatlan és hűtlen nép ellen, hogy a két kőtáblát a földhöz vágta és darabokra törte. Láttam, hogy Mózes ezzel nem vétkezett. Isten iránti buzgalmában gerjedt oly nagy haragra. Akkor vétkezett, amikor szívének természetes érzelmeit követte és nem Istennek, hanem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ezért a bűnért Isten nem bocsátotta be őt Kánaán földjére.

Sátán keresett valamit, amivel Mózest az angyalok előtt megvádolhatja. Ujjongott eredménye felett, hogy Mózest sikerült rávennie, hogy Isten haragját kihívja s azzal dicsekedett az angyalok előtt, hogy a világ Megváltóját is legyőzi, ha eljön, hogy a világot megváltsa. Mózes, bűne következtében Sátán hatalma alá került – a halál uralma alá. Ha Mózes állhatatos marad, Isten bebocsátotta volna az ígéret földjére, ahonnan egyenesen magához vette volna a mennybe, anélkül, hogy a halált megízlelte volna.

Mózes meghalt, azonban Mihály alájött az égből és újra életre szólította, még mielőtt teste rothadást látott volna. Sátán megkísérelte ugyan, hogy Mózes testét megtartsa s igényt emelt rá; de Mihály fejedelem feltámasztotta Mózest, és magával vitte a mennybe. Sátán rettenetesen káromolta Istent s igazságtalansággal vádolta meg, amiért megengedte, hogy zsákmányát elrabolják tőle; de Krisztus mégsem dorgálta meg Sátánt, pedig Isten szolgája annak cselszövése következtében esett el. Szelíden Atyjára mutatott s csak ennyit mondott: „Az Úr büntessen meg!”

Jézus kijelentette tanítványainak, hogy közülük néhányan nem ízlelik meg a halált mindaddig, amíg meg nem látják eljönni Isten országát hatalommal és dicsőséggel. Ez az ígéret a megdicsőüléskor teljesült. Jézus arca elváltozott és a naphoz hasonlóan ragyogott. Ruhája fehér és fényes volt. Mózes jelen volt, hogy azokat képviselje, akik Jézus második eljövetelkor a halálból támadnak fel. Illés, aki elváltozott anélkül, hogy meghalt volna, azokat képviselte, akik az Úr második eljövetelkor elváltoznak halhatatlanságba, és élve elragadtatnak a mennybe. A tanítványok tiszteletteljes félelemmel szemlélték Jézus nagyszerű fenségét, látták az Őt magába záró felhőt és hallották a mennyi hangot: „Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok.”