1856. augusztus 24-én láttam, hogy ama titokzatos kopogtatás Sátán hatalma volt; egyes dolgok közvetlenül tőle, mások közvetve, eszközei által, de végeredményben valamennyi Sátántól származott. Sátán műve volt ez, melyet különféle módon végzett el. Ám az egyházakban és a világban nagyon sokan olyan sötétségben voltak, hogy erősen hitték, hogy Isten erejének megnyilatkozása. Az angyal így szólt: „Hát nem Istenétől tudakozódik e a nép? Az élőkért a holtaktól kell-é tudakozni?” Hát a halottakhoz menjenek az élők, hogy azoktól kérjenek felvilágosítást? A halottak semmit sem tudnak. Az élő Isten helyett a halottakhoz mentek? Elhagyták az élő Istent, hogy a halottakkal érintkezzenek, akik pedig semmit sem tudnak. (Lásd: Ésaiás 8,19–20)
Láttam, hogy lassanként istenkáromlásnak tekintik a kopogtatás kárhoztatását; és hogy ez mindjobban elterjed, és általa Sátán hatalma növekszik. Hűséges követői közül soknak hatalma lesz, hogy csodákat műveljenek, sőt még tüzet is hoznak alá az égből az emberek szeme láttára. Láttam, hogy ezek a modern varázslók a kopogás és a mesmerizmus (mágnesesség, delejesség) által igyekeztek az Úr Jézus minden csoda tettét megmagyarázni, és hogy sokan elhiszik, hogy Isten Fia összes csoda tettét a földön ezzel a hatalommal végezte. Utalást kaptam Mózes napjaira s láttam azokat a jeleket és csodákat, melyeket Isten művelt általa Fáraó előtt, melyek legtöbbjét az egyiptomi varázslók is utánozták; s éppen a szentek végső szabadulása előtt Isten hatalmasan munkálkodik népéért s a modern kuruzslóknak is megengedi, hogy utánozzák Isten csodáit.
Ez az idő csakhamar eljön s meg kell ragadnunk mindannyiunknak Jehova hatalmas karját; mert Sátánnak mindeme csodái és jelei népének félrevezetését és megsemmisítését célozzák. Irányítsuk gondolatainkat Istenre, és ne féljük a gonoszok félelmét: azaz ne féljünk attól, amitől ők félnek és ne tiszteljük azt, amit ők tisztelnek, hanem bátran szálljunk mindenkor síkra az igazságért. Ha szemeink megnyílnának, a rossz angyaloknak egész seregét láthatnók körülöttünk settenkedni, hogy mindig újabb és újabb módot keressenek megsemmisítésünkre. De ugyanekkor Isten angyalait is láthatnók, amint azon fáradoznak, hogy minket tőlük megoltalmazzanak; mert Isten szeme éberen őrködik Izrael javát s megóvja s megmenti az Úr népét, a bizodalmát beleveti. Ha az ellenség hatalmas vízáradathoz hasonlóan tör is ránk, a mindenható Isten Szentlelke ellenáll.
Az angyal így szólt: „Gondold meg, hogy megbűvölt területen vagy.” Láttam, hogy vigyáznunk kell, és fel kell vennünk a teljes fegyverzetet és a hitnek pajzsát akkor majd szilárdan állunk és a gonosz tüzes nyilai nem árthatnak nekünk.