Láttam azt a végtelenül gyengéd szeretet, mellyel Isten népe iránt viseltetett és ez a szeretet igen nagy. Láttam, amint angyalok terjesztették ki szárnyaikat a szentek felett. Minden egyes szentnek kísérő angyala van. Ha a szentek csüggedten sírtak, vagy veszélyben voltak, az ő angyalaik, kik állandóan kísérték és oltalmazták őket, azonnal felrepültek, hogy a hírt megvigyék oda is, és a mennyei város angyalai azonnal félbehagyták éneküket. Ilyenkor Jézus megbízott egy angyalt, hogy siessen az elcsüggedt lélekhez, vigasztalja azt és kísérelje meg visszatartani a keskeny ösvényen. Ám ha ezek a lelkek nem ügyelnek az őrködő angyalok gondviselésére, és nem figyelnek szavaikra, hanem továbbra is tévelyegnek, akkor az angyalok végtelenül szomorkodnak és sírnak. A szomorú hírt felviszik s a mennyei város angyalai is sírva fakadnak ennek hallatára s így szólnak fennhangon: Ámen! De ha a szentek szemeiket az előttük álló és reájuk váró jutalomra irányítják, s Istent dicsőítik, akkor ennek hírét is azonnal megviszik az angyalok a mennybe, és a mennyei város angyalai előveszik s megpengetik arany hárfáikat, és fennhangon énekelnek: Hallelujah! S a menny boltozata visszahangzik öröménekeiktől.

A szent városban a legteljesebb rend és összhang uralkodik. Angyalok, kik megbízatásuk szerint a földet látogatják, arany névjegyet kapnak, amit mindannyiszor felmutatnak a kapuknál álló angyaloknak, valahányszor ki és bejárnak a kapukon. Óh, a menny fenséges hely! Oda, csak odavágyom én, hogy állandóan az én jóságos és nyájas tekintetű Megváltómmal lehessek, Aki érettem életét áldozta fel, s hogy átalakulhassak az Ő képmására. Óh, bárcsak szavaim lennének az eljövendő világ végtelen dicsőségének leírására! Lelkem úgy szomjazik az élő vízforrások után, amelyek Istenünknek városát oly boldoggá teszik!

Az Úr megengedte nekem, hogy egyéb világok életébe is bepillantsak. Szárnyakat kaptam és egy angyal magas és fenséges helyre vezetett. Füve üde zölden díszlett és a madarak bájos dalokat csicseregtek. E hely lakói különböző termetűek voltak. Szépek, fenségesek, nyájasak és szeretetreméltóak voltak. Rendkívül hasonlítottak Krisztus tökéletes képéhez, arcuk szent örömtől sugárzott, ami megfelelt e hely szabad és kiváltságos voltának. Egyiküket megkérdeztem, hogy hogyan van az, hogy ők sokkal szeretetreméltóbbak, mint a föld lakosai? A felelet így hangzott: „Mi teljesen engedelmeskedtünk Isten törvényeinek, s nem buktunk el engedetlenségünk következtében, mint a föld lakói.” Majd két fát láttam. Az egyik egészen olyan volt, mint az Élet Fája a mennyei városban. Mindkét fa gyümölcse csodásan szép volt, de az egyik fa gyümölcséből nem ehettek. Módjukban állott volna mindkét fának gyümölcséből enni, azonban meg volt nekik tiltva az egyik fa gyümölcsének élvezete. Kísérő angyalom ekkor így szólt hozzám: „Itt senki sem evett a tiltott fa gyümölcséből, ám ha ennének belőle ők is elbuknának.” Innen egy új világhoz vitettem, amelynek hét holdja volt. Ott láttam a jó öreg Énokot, aki elragadtatott. Jobbjában nagyon szép pálmaágat tartott, melynek minden egyes levelére e szó volt írva: „győzelem”. Fejét vakítóan fehér koszorú ékesítette. A koszorúnak levelei is voltak és ezek mindegyikére e szó volt írva: „tisztaság”. A levelek különféle színű kövekkel voltak kirakva, és fényesebben ragyogtak, mint a csillagok; pompás fényt vetettek a betűkre s nagyszerűen világították meg őket. Fején hátul egy szalag volt, amely összefűzte a koszorút, s amelyre e szó volt írva: „szentség”. A koszorú felett gyönyörű korona volt, amely fényesebben ragyogott a napnál. Kérdeztem őt, hogy ez az a hely, ahová a földről vitetett? Azt felelte: „Nem, az én otthonom a város, ide csak ellátogattam”. Úgy viselkedett még ott is, mintha egészen odahaza lett volna. Engedélyt kértem kísérő angyalomtól, hogy én is e helyen maradhassak. Lehetetlennek tűnt fel előttem, ismét visszatérni a sötét világba. De ő így felelt: „Most vissza kell térned, de ha hűséges maradsz mindvégig, akkor a száznegyvennégyezerrel egyetemben mindezen világokat felkeresheted és megcsodálhatod Isten kezének műveit.”