Láttam, hogy egyeseknek fogalmuk sincs az igazság végtelen fontosságáról, mélységes kihatásairól és következményeiről. Láttam, hogy a pillanat, az indulat hatása alatt cselekszenek, nagyon sokszor csak saját érzelmeiket követik, a gyülekezeti rendet pedig mellőzik. Azt hiszik, hogy a vallás főként lármázásból áll. Vannak, akik csak az imént fogadták el a harmadik angyali üzenet igazságát, és mégis elég bátrak ahhoz, hogy azokat oktassák és bírálják, dorgálják, akik már régóta alapozva vannak az igazságban, és akik az igazságért szenvedtek és érezték megszentelő erejét. Akiket az ellenség ilyen elbizakodottá tett, azoknak meg kellene ismerniük az igazság erejét; akkor ezen erő hatása alatt megteremnék az igazság gyümölcseit is, akkor belátnák az illetők, hogy midőn az igazságot megismerték „nyavalyásak, szegények, vakok és mezítelenek” voltak. Ha majd az igazság megtisztítja őket minden erkölcsi salaktól – ami bizonyosan bekövetkezik, ha az igazságot szeretetből fogadták el – úgy azok, akikben ez a nagy munka végbement, nem gondolják, hogy immár gazdagok, és semmire sincs többé szükségük.

Akik az igazságot vallják, és azt gondolják, hogy már mindent tudnak, mielőtt még alapelveit megtanulták volna, és elég merészek ahhoz, hogy a tanítók helyét elfoglalják, dorgálják azokat, kik évekig helytálltak az igazságért, ezzel kimutatják, hogy nem értik az igazságot és nem érezték átalakító erejét; mert ha megszentelő befolyásának engedtek volna, megteremnék az életszentség gyümölcseit és megalázkodnának ereje előtt. Magukba szállnának, és gyümölcsöt teremnének Isten dicsőségére. Belátnák, hogy mit tett érettük az igazság és másokat többre becsülnének önmaguknál.

Láttam, hogy a „maradék” nincs előkészülve arra, ami a földre elkövetkezik. A közömbösség álomkorhoz hasonlóan nehezedik azoknak a lelkére, akik azt állítják, hogy az utolsó üzenet korában élünk. Félelmetes ünnepélyességgel kiáltotta kísérő angyalom: „Legyetek készen, legyetek készen, legyetek készen! Mert az Úr rettenetes haragja csakhamar eljön. Kegyelemmel nem elegyített haragja csakhamar kiöntetik a földre, s ti nem lesztek készen. Szíveteket szaggassátok meg és ne ruháitokat. Igen nagy munkát kell végezni a „maradék” népért.” Közülük nagyon sokan kicsi akadályokkal és bajokkal vannak elfoglalva. Az angyal folytatta: „A rossz angyaloknak légiói vesznek körül titeket, akik sötétségbe akarnak borítani, hogy eltántorítsanak az igazságtól. Engeditek, hogy figyelmeteket az előkészület és utolsó idők legfontosabb igazságáról gyorsan eltereljék. Sokat vesződtök a kicsi, jelentéktelen bajokkal és élénk megbeszélés tárgyává teszitek azoknak legcsekélyebb részleteit is.” Ha Istennek kegyelme nem hatja át a szívet, akkor az illető csoportok, kik között nézeteltérések merültek fel, órákon át képesek egymással elvitatkozni s nemcsak saját idejüket fecsérlik el, hanem Isten szolgáit is arra kényszerítik, hogy végighallgassák vitáikat. Ha a büszkeséget és önzést félrevetnék, akkor öt perc alatt a legnehezebb ügyet is el lehetne intézni. Az ilyen időpocsékolással elszomorítjuk az angyalokat és megbántjuk Istent. Isten nem hajlandó az ily hosszadalmas kimagyarázkodásokra figyelni s szolgáitól sem kívánja, hogy drága idejüket ezzel töltsék, hanem inkább azt, hogy a tévelygőknek megmutassák az igazság útját, s hogy lelkeket mentsenek meg a kárhozattól.

Láttam, hogy Istennek népe elvarázsolt területen áll s nagyon sokan megfeledkeztek arról, hogy mily rövid a rendelkezésükre álló idő s mily végtelen értéke van minden egyes megmentésre szoruló léleknek. A büszkeség a szombatosok soraiba is behatol. Testvéreink mindig több és több gondot fordítanak a ruházatra és a külső megjelenésre. Az angyal így szólt: „A szombat megőrzői haljanak meg az „én”-nek, a büszkeségnek és a világ hiábavalóságainak.”

Óh, vigyük az igazságot a megmentő igazságot a sötétben sínylődő embereknek. Láttam, hogy sokan kérték Istent, hogy alázza meg őket, azonban ha Isten meghallgatná imájukat, ez igazságban a legrettenetesebb dolgok által történne meg. Minden embernek kötelesség, hogy megalázkodjon. Láttam, hogy az önfelmagasztalás, beképzeltség és önteltség az embereket tévútra viszi, s ha nem szállnak magukba az illetők, bizonyosan elbuknak. Ha valaki önhitségében túl sokra becsüli önmagát, és azt hiszi, hogy nagy dolgot képes véghezvinni, akkor Istennek Szentlelke visszavonul tőle és saját erejében addig halad, míg végül tönkremegy. Láttam, hogy egyetlen szentéletű ember a Mindenható karját megmozgathatja, ellenben a nagy tömeg, ha helytelenül él, gyenge és mit sem ér el.

Sokak szíve makacs és büszke; többet törődnek saját kis fájdalmaikkal és bajaikkal, mint bűnös lelkek megmentésével. Ha Isten dicsősége lebegne szemeik előtt, akkor gondot viselnének a körülöttük lévő és segítségükre szoruló lelkekre. Ha látnák, hogy mily veszedelemnek vannak a tudatlan lelkek kitéve, akkor a hit erejével erősítenék Isten szolgáinak kezeit, hogy azok bátran, de szeretettel hirdessék az igazságot és szólítsák fel a lelkeket annak elfogadására, mielőtt a kegyelem üzenete végleg elhangzik s örökre késő lesz. Az angyal mondta: „Azok, kik az Ő nevét vallják, még nincsenek készen.” Láttam, hogy a hét utolsó csapás az istentelenek védtelen fejére zúdul. Akkor azok, akik körülöttük éltek, a legkeserűbb számráhányásukat lesznek kénytelenek hallani, úgy, hogy szívük megremeg a fájdalomtól és a lelkiismeret furdalástól.

Az angyal így szólt: „Ti jelentéktelen dolgokkal bajlódtatok, s hiábavalósággal töltöttétek drága időtöket, minek következtében bűnösök vesztek el.” Isten szívesen munkálkodna érettünk gyülekezeteinkben. Ez képezi Istennek legnagyobb örömét. Ám de Sátán ezt mondja: „Én megakadályozom ezt a munkát.” Hívei és alattvalói így felelnek rá: „Ámen!” Az igazság hitvallói az apró bajokkal vannak elfoglalva, amelyeket Sátán igyekszik nagy fontosságúaknak feltüntetni. Ezáltal veszendőbe megy a sok drága idő, mely többé vissza nem hozható. Az igazság ellenségei látták gyengeségünket, Istenünk elszomorodott, Krisztus megsebesíttetett. Sátán elérte célját, törekvései sikerrel jártak és diadalt ül.