Isten rámutatott arra az időpontra, midőn a harmadik angyal üzenete lezárul. Istennek ereje pihent meg népén. Befejezték munkájukat s felkészülten vártak a megkísértés órájára. Elnyerték a késői esőt, illetve az Úr színe elöl jövő felüdülést és az élő bizonyság újból felelevenedett. Az utolsó figyelmeztető üzenet mindenütt elhangzott és a földnek lakóit, akik nem voltak hajlandók azt elfogadni, nagy haragra ingerelte.

Láttam, hogy a mennyben az angyalok ide és tovasiettek. Egy angyal, kinek oldalán tintatartó volt, visszatért a földről és jelentette Jézusnak, hogy munkáját befejezte és a szenteket megszámlálta és elpecsételte. Ugyanekkor megpillantottam Jézust, amint a Tízparancsolatot tartalmazó frigyszekrény előtt szolgált, és ledobta a tömjénezőt. Felemelte kezeit és fennhangon mondja: „Elvégeztetett.” Az egész szent angyali sereg levetette koronáját, midőn Jézus ünnepélyesen kijelentette: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is: és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.”

Minden egyes esetet eldöntöttek vagy életre, vagy halára. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, végrehajtatott az ítélet az igaz holtakon és azután az élő igazakon. Krisztus átvette országát, meghozta népéért az engesztelő áldozatot s eltörölte népének bűnét. Teljes volt a menny alattvalóinak száma. A Bárány mennyegzője megtörtént s az egész ég alatt minden hatalom, erő és uralom Jézusnak adatott át, és az üdvösség örököseinek. Jézus uralkodik, mint királyok Királya és uraknak Ura.

Midőn Jézus kilépett a szentek szentjéből, hallom ruhája szegélyén lévő csengők szavát; s miután elhagyta azt, sötétség borult a föld lakóira. Most már nem volt többé Közbenjáró a bűnös emberek és a megbántott Isten között. Mialatt Jézus közbenjáróként szolgált az Atya és az emberek között, ez fékezte a népeket; de mikor kilépett Isten és az emberek közül, a fék is megszűnt és most már Sátán irányította a megátalkodott bűnösöket. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, a csapások nem áradhattak ki a földre. De ha szolgálatát ott befejezi, és közbenjárói tiszte megszűnik, akkor többé semmi sem tarthatja vissza Isten haragját, amely teljes hevességében ömlik a gonoszoknak védtelen fejére, akik megvetették az üdvösséget és gyűlölték az intelmet. Ama rettenetes időbe, midőn Jézus felhagy esedezésével, a szentek közbenjáró nélkül élnek a szentséges Isten színe előtt. Minden egyes eset végleg eldöntetett, minden egyes drágakövet egybegyűjtöttek. Jézus egy pillanatig a mennyei szentély külső részében tartózkodott s ott azokat a bűnöket, miket azon idő alatt, míg a szentek szentjében volt, vallottak meg, Sátánra, mint a bűn végokára helyezi, akinek azokért a büntetést el kell szenvednie.

Ezután láttam, miként vetette le Jézus főpapi ruháját, s királyi palástját öltötte fel. Fején számos korona díszlett, egyik a másikban. A mennyei angyaloktól környezve hagyta el az eget. A csapások hullottak a föld lakóira. Egyesek Istent vádolták és káromolták. Mások Isten népéhez siettek és tőlük kértek tanítást arra nézve, hogy mi módon kerülhetik ki Isten ítéleteit. De a szentek már nem tudtak rajtuk segíteni. Már utolsó könnyüket is elsírták a bűnösökért az utolsó figyelmeztetés szava is elhangzott már. A kegyelem édes szava többé nem hívta őket, hogy jöjjenek. Mikor a szentek és az egész menny lelki üdvösségükön munkálkodott, ők maguk nem érdeklődtek iránta. Isten eléjük tárta az életet és a halált. Egyesek vágyakoztak az élet után, de nem törekedtek elérésére. Ők nem választották az életet s most már nem volt többé engesztelő vér, hogy bűneiket eltörölje, sem a részvétteljes Üdvözítő, aki így kiáltott volna: „Óh, kíméld, kíméld még egy kissé a bűnöst!” Az egész menny egyesült Jézussal, midőn a félelmetes szavakat kimondta: „Megtörtént, elvégeztetett! Az üdvösség tervét befejezte, de csak kevesen fogadták azt el. Midőn a kegyelem édes szava elhalt, félelem és rettegés vett erőt a gonoszokon. Rettenetes határozottsággal hallották ezt a kijelentést: „Késő, késő!”

Azok, aki idáig semmire sem becsülték Isten szavát, most egyik tengertől a másikig szaladtak, napnyugattól napkeltéig mindent bejártak, hogy keressék Isten szavát. Az angyal így szólott: „Nem találják meg azt. Éhség van a földkerekségen. Nem kenyér utáni éhség, sem víz utáni szomjúság, hanem: hogy Isten szavát hallhassák. Óh, mit nem adnának most Istennek egyetlen elismerő szaváért! Óh, de nem! Tovább kell hogy éhezzenek és szomjazzanak. Nap-nap után megvetették az üdvösséget s többre becsülték földi gazdagságukat és világi élvezeteiket, mint a mennyei kincseket és a menny ismeretét. Megvetették Jézust és lenézték szentjeit. Aki tisztátalan, az örökké tisztátalan marad.”

A gonoszt tévők közül sokan rendkívül bosszankodtak, mikor a csapásokat el kellett szenvedniük. Rettenetes jelent volt ez. A szülők keserű szemrehányásokkal illették gyermekeiket és a gyermekek szüleiket, a testvérek hasonlóképpen egymást vádolták a nyakukba szakadó szerencsétlenségért. Hangos jajkiáltás szava visszhangzott mindenfelé: „Te voltál az oka annak, hogy nem fogadtam el az igazságot, mely megoltalmazott volna ettől a rettenetes órától.” Az emberek elkeseredett gyűlölettel fordultak lelkészeik ellen, ilyen szemrehányásokkal: „Ti nem óvtatok bennünket. Ti azt prédikáltátok, hogy a világ mindaddig fennáll, amíg végül mindenki megtér. Ti azt hirdettétek, hogy: béke, béke és elnyomtatok minden félelemérzetet bennünk. De erről az óráról mit sem szóltatok nekünk; azokat pedig, akik bennünket figyelmeztetettek, fanatikusnak és rossz embereknek neveztétek, akik kárhozatba visznek bennünket.” Láttam, hogy a lelkészek sem menekülhettek meg Isten felgerjedt haragjától. Szenvedésük tízszerte nagyobb volt, mint a gondjaikra bízott népé.