Kedves Testvéreim!

Az Úr 1856. január 26-án látomást adott nekem, amit elmondok nektek. Láttam, hogy Isten népe közül többen balgák, szunnyadozók és csak félig vannak ébren. Nincsenek tudatában az időknek, amelyben élünk, hogy a „seprűs ember” már eljött s hogy többen abban a veszélyben vannak, hogy elsöpri őket. Én kértem Jézust, hogy mentse meg őket, hogy várjon velük egy kicsit, had ismerjék meg veszélyes helyzetüket, hogy elkészüljenek, még mielőtt végleg késő lenne. Az angyal így szólt: „A pusztulás úgy jön, mint hatalmas szélvihar”. Kértem az angyalt, hogy könyörüljön rajtuk és mentse meg azokat, akik a világot szeretik, akik vagyonukhoz ragaszkodnak, hogy nem tudnak lemondani, hogy áldozataik segítségével gyorsan követek volnának küldhetők szerte a világban, akik táplálnák az éhező nyájat, amely lelki táplálék hiányában szétszéled.

Midőn láttam szegény lelkeket elhalni anélkül, hogy a korszerű igazságot hallhatták volna, és hogy sokan, akik vallották, hogy hiszik az igazságot, veszni engedték őket azáltal, hogy visszatartották a szükséges anyagi eszközöket, amelyekkel Isten művét előmozdíthatták volna, végtelen fájdalom fogott el és arra kértem az angyalt, hogy távoztassa tőlem el ezt a látványt. Láttam, hogy mihelyt Isten munkája anyagi javaikat igényelte, a Máté evangéliumában (19,16–22) szereplő ifjúhoz hasonlóan, elszomorodva távoztak; pedig a mindeneket magával ragadó bűntető ítélet csakhamar bekövetkezik és elsöpri minden vagyonukat. Akkor azután végleg késő lesz földi javakat áldozni, és kincseket gyűjteni a mennyben.

Majd láttam a dicsőséges megváltót, telve fenséggel és szentséggel; elhagyta a dicsőség országát és alájött erre a sötét, elhagyott világra, hogy drága életét érettünk feláldozza, és hogy az Igaz meghaljon a bűnösökért. Elszenvedte a kegyetlen gúnyt és ostorozást, megadással hordozta töviskoronáját s nagy vércseppeket hullatott a kertben, mert az egész világ bűne Ránehezedett. Az angyal kérdezte: Miért? Óh, én láttam és tudtam, hogy miérettünk. A mi bűneinkért szenvedte el mindezt, hogy drága vére által megváltson minket Istennek.

Majd elém tárták azokat is, akik nem hajlandók e világ anyagi javait lelkek megmentése érdekében feláldozni, hogy a veszendő lelkekhez az igazságot eljuttassák, mialatt Jézus az Atya előtt áll s érettük vérére, szenvedéseire és halálára hivatkozik; s mialatt Isten hírnökei várnak, hogy hozzájuk a megmentő igazság üzenetét vigyék, hogy elpecsételtessenek az élő Isten pecsétjével. Vannak, akik vallják és hiszik a korszerű igazságot, de nehezükre esik még azt is megtenni, hogy átadják Isten hírnökeinek Isten tulajdonát, amit csak kölcsönzött nekik, azaz sáfárként annak kezelésével bízta meg őket.

Majd ismét Jézust szemlélhettem, láttam azt a végtelen szenvedést, melyet érettünk eltűrt, láttam végtelen szeretetét, amely arra késztette, hogy életét feláldozza az emberiségért; de láttam azok életét is, akik azt állították, hogy Jézus követői, s akik bőségesen rendelkeztek anyagi javakkal, de nehéz dolognak tekintették az üdvösség ügyének támogatását. Az angyal kérdezte: „Bejuthatnak-e ezek a mennybe?” Egy másik angyal felelt: „Nem! Soha, soha, soha! Azok, akiket itt alant nem érdekelte Isten műve, sohasem énekelhetik odafenn a Megváltó szeretett dalát.” Láttam, hogy az a gyors mű, melyet Isten e földön végez, csakhamar igazságban megrövidíttetik, s hogy a hírnököknek gyorsan ki kell menniük útjaikra, hogy felkutassák Isten szétszórt nyáját. Egy angyal kérdezte: „Ezek mindnyájan hírnökök?” Egy másik felelt: „Nem, nem! Isten hírnökeinek üzenetük van.”

Láttam, hogy egyesek ide-oda utazgattak, de Isten művét csak hátráltatták, és szégyenbe hozták, mert nem volt üzenetük Istentől. Ezeknek majdan számot kell adni Isten előtt minden egyes pengőért, amelyet oly utazásokra adtak ki, amely nem tartozott rájuk, s amely összeget Isten munkájának előmozdítására lehetett volna fordítani; végül a hiányzó lelki táplálékért is, amelyet Isten elhívott és kiválasztott hírnökei nyújthattak volna, a szükséges eszközök birtokában, az éhező, haldokló lelkeknek. Azt is láttam, hogy azok, akiknek testi erejük van, mellyel elősegíthetik Isten országának építését, ezért az erőért éppoly felelősséggel tartoznak Istennek, mint mások anyagi javakért.

A nagy rostálás máris megkezdődött s folyik tovább s azok, akik nem hajlandók határozottak és következetesen az igazság mellé állni, s akik nem hajlandók Istenért és országának építéséért áldozatokat hozni, kirostáltatnak. Az angyal így szólt: „Azt hiszed, hogy valakit is kényszerítenek arra, hogy áldozatot hozzon? Nem, nem; az áldozatnak önkéntesnek kell lennie. Mindent fel kell áldoznunk, hogy megvásároljuk a szántóföldet.” Erre Istenhez kiáltottam, hogy könyörüljön népén, amely között olyan sok a gyenge és haldokló. Majd láttam, hogy a Mindenható ítéletei gyorsan jönnek s kértem az angyalt, hogy ő maga szóljon a néphez. De így felelt: „Sinai hegyének minden mennydörgése és villámlása sem késztethetné azokat, kik nem akarják, hogy Isten szavának egyszerű és világos kijelentései meggyőzzék őket, sőt egy mennyei angyal üzenete sem ébreszthetné fel őket.”

Majd láttam Jézus szépségét és szeretetreméltóságát. Ruhája fehérebb volt a legfehérebb gyolcsnál. Nincs az a nyelv, amely dicsőségét és szeretetreméltóságát leírhatná. Azok, akik megtartják Isten parancsolatait, bemennek a kapukon át a városba és joguk lesz az élet fájához, örökké Jézus színe előtt lesznek, kinek arca fényesebben ragyog a déli verőfénynél.

Most Ádámra és Évára tettek figyelmessé. Miután a tiltott fa gyümölcséből ettek, kiűzettek a kertből s azután a lángoló, villogó kar helyeztetett az Élet fája köré, nehogy annak gyümölcséből egyenek és így örökkön élő bűnösök legyenek. Az Élet fájának gyümölcse halhatatlanná tesz. Hallottam egy angyal kérdését: „Ádám családjából ki hatolt át a lángoló kardon és ki részesedett az Élet fájából?” Egy másik angyal így felelt: „Ádám családjából senki sem hatolt át a lángoló kardon és senki sem evett az Élet fájának gyümölcséből. Ezért nincsen egyetlen egy halhatatlan bűnös sem. Az a lélek, aki vétkezik, örök halállal hal meg, halállal, amely örökké tart, amelyből nincs remény a feltámadásra. Így engeszteltetik ki Isten haragja.”

A szentek a szent városban maradnak, és ezer évig uralkodnak, mint papok és királyok. Majd Jézus a szentekkel egyetemben alászáll az Olajfák hegyére, amely kettéhasad és helye nagy síkság lesz, amelyen Isten paradicsoma foglal helyet. A föld többi része nem tisztíttatik meg az ezer év végéig, amikor a bűnös halottak feltámadtnak és a város köré gyülekeznek. Az istentelenek lábai sohasem szentségtelenítik meg az új földet. Tűz száll alá Istentől, amely úgy megemészti őket, hogy nem hagy belőlük sem ágat, sem gyökeret. Sátán a gyökér, gyermekei pedig az ágak. Ugyanaz a tűz, amely a bűnösöket megsemmisíti, tisztítja meg a földet.