Az Úr megmutatta nekem, hogy a testvérek rendkívül féltek a gyülekezeti rendtől és hogy nagyon elhanyagolták azt. Igaz, a külsőségeket kerüljük, de azért a rendet tartsuk fenn. A mennyben a legteljesebb rend uralkodik. Akkor is rend volt a gyülekezetben, midőn Krisztus a földön járt s távozása után is a legnagyobb szigorral ügyeltek tanítványai a rendre. És most, az utolsó napokban, midőn Isten, gyermekeit a hit egységére hozza, sokkal nagyobb szükség van a rendre, mint valaha; hisz miközben Isten egyesíti gyermekeit, Sátán és angyalai szorgosan munkálkodnak, hogy ezt az egységet meghiusítsák és megsemmisítsék. Így történt, hogy többen a munkába siettek, akiknek nem volt akkor elég bölcsességük és ítélőképességük, akik talán saját házukat sem tudták rendben tartani, akiknek ahhoz sem volt elég befolyásuk és tekintélyük, hogy azt a kis nyájat őrizzék, amit otthon bízott rájuk az Isten; mégis alkalmasnak tartották magukat a nyáj vezetésére. Ezek nagyon sok helytelenséget követnek el s azok, akik nem ismerik hitünket, minden követünket az ilyen önnön küldte pásztorok után fogják majd megítélni. Ily módon gyalázzák az Úr munkáját, sok hitetlen ember kerüli az igazságot, akik különben őszintén és komolyan kutatták volna, hogy hitünk alapelvei tényleg megfelelnek e az igazságnak.

Gyakran olyan emberek mennek ki a munkaterületre, anélkül, hogy a testvérek vagy a gyülekezetek felhatalmazták volna őket, akik nem élnek megszentelt életet s akik alkalmatlanok a jelenvaló igazság hirdetésére. Az ilyen eljárásnak zavar és egyenetlenség a következménye. Vannak, akik elméletben ismerik az igazságot, akik érvelni is tudnak, de nincs elég tapasztalatuk, nincs elég ítélőképességük és lelki erejük. Még nagyon, nagyon sokat kellene tanulniuk és megérteniük, míg alkalmasak lennének arra, hogy másokat tanítsanak. Mások nem tudnak érvelni, bizonyítani, de mivel egyes testvérek hallották őket szépen imádkozni, vagy néha-néha sikerült nekik bátorító felhívásokkal szolgálni, kiküldték őket a munkaterületekre, hogy oly munkát végezzenek, amelyre Isten nem képesítette őket s amelyhez nincs elég tapasztalatuk és ítélőképességük. Lelki gőgbe esnek, tiszteletben tartják őket, és abban a csalódásban vannak, hogy ők munkások. Nem ismerik önmagukat. Nincs egészséges ítélőképességük, fennhéjázva beszélnek önmagukról, sok olyan dolgot állítanak, miket a Bibliából bebizonyítani nem tudnak. Isten jól tudja mindezt; azért nem hív el ilyen lelkeket ebben a veszélyes időben munkába s a testvérek is legyenek óvatosak, hogy ne küldjenek olyanokat, akiket az Úr nem hívott el.

Általában azok vannak leginkább meggyőződve elhivatottságukról, akiket az Úr nem hívott el. Kimennek a munkaterületekre, és rendszerint nem a legjobb befolyást gyakorolják; egyes helyeken mindazonáltal elérhetnek bizonyos eredményt, ami úgy velük, mint másokkal elhiteti, hogy biztosan Isten hívta el őket. Ha vannak is ez embereknek eredményeik, ez még egyáltalán nem bizonyítja, hogy Isten küldte őket. Ne feledjük, hogy az Isten angyalai késztetik őszinte gyermekeinek a szívét, megvilágítják értelmüket, és fogékonnyá teszik a jelenkori igazság elfogadására, hogy éljenek általa. És ha önküldött emberek olyan hivatalokat töltenek is be, ahova Isten nem állította őket, és ha azt vallják is, hogy ők tanítók és tanításuk által lelkek elfogadják az igazságot, ez még nem bizonyítja, hogy Istentől elhívottak. Azok a lelkek, akik általuk fogadták el az igazságot, próbákba és nehézségekbe jutnak, midőn rájönnek, hogy ezek a férfiak távol állottak Isten tanácsától. Még ha istentelen emberek hirdetik is, lesznek, akik az igazságot elfogadják; ámde azokat, akik az igazságot hirdették, ez nem tette érdemesebbé Isten kegyére. Bűnös emberek csak bűnösök, és a csalás mértéke szerint, mellyel Isten szeretteit megtévesztették, és amily zavart okoztak a gyülekezetben, olyan lesz a büntetésük. Bűneik nem fedeztetnek be, hanem felfedetnek Isten haragjának sötét napján.

Az önküldött követek valóságban átkai a műnek. Őszinte lelkek a legteljesebb bizalommal viseltetnek irántuk, mert azt hiszik, hogy Isten tanácsa szerint járnak el, és a legteljesebb összhangban vannak a gyülekezettel; ezért eltűrik, hogy Úrvacsorát osszanak és hogy – miután kötelességeiket felismerték – alámerítsék őket. Azonban később, midőn több világosságot nyernek, ami előbb utóbb bekövetkezik, tapasztalják majd, hogy ezek az emberek nem Isten elhívott és kiválasztott követei, mint akiknek ők tartották. Nagy zavarba jutnak, az igazságot is kétségbe vonják, melyet elfogadtak. Úgy érzik, mintha mindent ismét meg kellene tanulniuk. Az ellenség kétséget támaszt szívükben aziránt, hogy tényleg Isten oktatta és vezérelte e őket idáig s nem nyughatnak mindaddig, amíg újból alá nem merítkeznek és újból nem kezdenek mindent. Isten hírnökeinek sokkal nehezebb olyan helyekre menni, ahol már mások voltak s helytelen befolyást gyakoroltak, mint új területekre. Isten szolgái legyenek egyszerűek, viselkedjenek őszintén, s ne leplezzék a rosszat. Ne feledkezzenek meg arról, hogy élők és holtak között állanak, s hogy majd számolniuk kell hűségükről, munkájukról s befolyásukról, melyet a nyájra gyakoroltak, amely fölé Isten őket vigyázókká tette.

Lelkek, akik elfogadták az igazságot és ily nehézségek közé jutottak, akkor is megismerték volna az igazságot, ha ezek az emberek soha sem keresték volna fel őket, hanem elfogadták volna a kirendelt egyszerűbb helyet, amit Isten számukra kiutalt. Isten szeme állandóan őrködik kiválasztottai felett, hivatott és válogatott követeket küldött volna hozzájuk, oly férfiakat, akik belátással haladtak volna előre. Az igazság világossága felfedte volna a lelkek előtt valódi állapotukat, az igazságot értelmes módon elfogadták s szépségével és egyszerűségével megelégedtek volna. Így érezték volna annak hatalmas befolyását, megerősödtek, s maguk is szentséges befolyást árasztottak volna környezetükre.

Ezután azoknak veszedelmes helyzetét mutatta meg nekem az Úr, akik utazgatnak, anélkül, hogy az Úr elhívta volna őket. Mihelyt egy kis eredményt érnek el, hiányzó képességeik észrevehetővé válnak. Meggondolatlan intézkedéseket tesznek, bölcs meggondolás hiányában úgy elriasztják a lelkeket, hogy soha többé el nem érhetők. Láttam annak végtelen fontosságát, hogy a gyülekezet lelkiismeretes és beható vizsgálatnak vesse alá azoknak életét, képességeit és tulajdonságait, akik tanítóknak vallják magukat. Ha a gyülekezet nem látja világos bizonyítékát, hogy Isten hívta el az illetőket s „jaj nekik”, ha ezen hívásnak vonakodnak eleget tenni, akkor a gyülekezet kötelessége cselekedni s a tagokkal tudatni, hogy a gyülekezet az illetőket tanítókul nem ismeri el. Ez az egyedüli eljárás, amelyet a gyülekezet az ily esetekben követhet, mert a felelősség a gyülekezetet terheli.

Láttam, hogy igenis lehetséges bezárni azt az ajtót, amelyen keresztül az ellenség behatolni szeretne, hogy a nyájat zavarja és nyugtalanítsa. Megkérdeztem az angyalt, hogy ez miképpen lehetséges? Így felelt: „A gyülekezetnek Isten igéjéhez kell menekülnie, s a gyülekezeti rend tekintetében – amit idáig elhanyagolt – megalapozódni. Ez feltétlenül szükséges, hogy a gyülekezet hitben egységessé legyen.” Láttam, hogy a gyülekezet az apostolok napjaiban is annak a veszélynek volt kitéve, hogy hamis tanítók félrevezetik. Ezért választottak a testvérek olyan férfiakat, akikről mindenki a legjobb véleményről volt, akik jól kormányozták saját házukat, s akik családjuk kebelében a legszebb rendet tartották fenn, s alkalmasak voltak a sötétségben veszteglők felvilágosítására. Istent kérdezték meg felőlük, majd összhangban a gyülekezettel és a Szentlélekkel kezeik rátevésével avatták fel őket a szent szolgálatra. Miután ily módon Istentől vették megbízatásukat és a gyülekezet beleegyezését, széjjeljártak, és alámerítették a megtért lelkeket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében; kiszolgáltatták az Úr házának rendeléseit – szolgáltak a szenteknek azzal, hogy gyakran nyújtották nekik a Megváltó megtört testének és kiontott vérének jelképeit, hogy Isten gyermekeinek élénk emlékezetében tartsák meg az Üdvözítő szenvedését és halálát.

Láttam, hogy a hamis tanítók ellen mi sem vagyunk nagyobb biztonságban, mint voltak a gyülekezetek az apostolok napjaiban; és ha már többet nem, de legalább óvintézkedéseket kell tenniük, hogy a gyülekezet békéjét, összhangját és egységét megőrizhessük. Példájuk előttünk van, kövessük azt. Tapasztalt és józan testvérek gyülekezzenek össze, hogy Isten szavának értelmében és összhangban a Szentlélekkel, buzgó ima közben helyezzék kezeiket azokra, akiket minden bizonyság szerint Isten bízott meg és különítsék el őket kizárólag Isten szolgálatára. Ezzel az eljárással a gyülekezet szentesíti küldetésüket, hogy elmenjenek szerte a világba és hirdessék az üzenetet, amelynél fenségesebb, emberekre még nem bízatott.

Isten nem akarja drága nyáját olyan emberekre bízni, akiknek értelmét és ítélőképességét régebben ápolt tévtanok elhomályosították, mint például a spiritizmus s egyebek, s akik eljárásukkal még akkor, midőn e tévelygésekben éltek, önmagukra és az igazság ügyére gyalázatot hoztak. Lehet, hogy úgy érzik, hogy már szabadok tévedéseiktől és alkalmasak az utolsó üzenet hirdetésére, de Isten mégsem fogadja el őket. Isten nem bíz drága lelkeket ilyen emberek gondozására, mert ítélőképességük már akkor megromlott, mikor még tévedéseknek a rabjai voltak, és azóta meggyengült. A Nagy és Szent, féltékeny és buzgó Isten, aki szentéletű férfiakra akarja igazsága terjesztését bízni. Az a szent törvény, melyet Isten a Sinai hegyen nyilatkoztatott ki, lényének egy része, és csak szent emberek dicsőíthetik meg Istent azáltal, hogy másokat arra tanítanak, amit maguk szigorúan megtartanak.

Kívánatos, hogy akik Isten igazságát hirdetik, azoknak jó ítélőképességük legyen. Olyan férfiak legyenek, akik elviselik az ellenállást anélkül, hogy ingerülten indulatoskodnának; mert akik az igazságnak ellenállnak, támadják azokat az embereket is, kik azt tanítják és minden felhozható kifogást a legkirívóbb színben tüntetnek fel, hogy az igazság ellen felsorakoztathassák. Isten üzenetét hordozó szolgák legyenek elkészülve arra, hogy ezeket a kifogásokat nyugodtan és szelíden elhárítsák, az igazság világosságának segítségével. Az ellenzék gyakran a legkihívóbb módon támadja Isten szolgáit, csak azért, hogy bennük is hasonló indulatot ébresszen, hogy azt azután kellőképpen kiteregethessék, másoknak elbeszélhessék, hogy Isten parancsolatainak hirdetői mérges, indulatos emberek. Láttam, hogy fel kell készülnünk az ellenvetésekre s türelemmel, nyájasan és értelmesen kell azokkal szembenéznünk. Ellenfeleink támadását ne viszonozzuk elkeseredett hangon. Mérlegeljük méltányosan az ellenvetéseket, ne akarjuk azokat bizonyos állításokkal visszaverni; nyilatkoztassuk ki előttük az igazság erejét és világosságát, és ezeknek segítségével igazítsuk helyre a tévedéseket. Ez az eljárásunk nagyon jó benyomást gyakorol majd; ellenfeleink rájönnek arra, hogy csalódtak és hogy a törvény megtartói, az igazság hírnökei mégsem olyanok, mint amilyeneknek beállítják őket.

Azok a férfiak, akik azt állítják, hogy az élő Istennek szolgái, legyenek mindenki szolgái, ne akarjanak a testvérek fölé emelkedni, hanem legyen lelkületük jóságos és barátságos. Ha tévednének, legyenek hajlandók tévedéseiket haladéktalanul és nyíltan beismerni. A becsületes szándék nem mentség arra, hogy tévedésünket ne ismerjük be. A beismerés nem rendíti meg a gyülekezet bizalmát a hírnökök iránt és ezzel csak jó példát nyújtanak; ha a beismerés lelkülete uralná a gyülekezetet, ennek eredménye édes egyetértés lenne. Akik tanítóknak tartják magukat, legyenek a jámborság, szelídség, alázatosság példaképei, legyenek barátságosak mindenki irányában, hogy lelkeket vezethessenek Jézushoz és a Biblia igazságaihoz. Krisztus szolgája legyen szavaiban, cselekedeteiben tiszta. Mindegyik arra gondoljon, hogy a szentséges Isten által sugallt igéket hirdeti. Továbbá arra is kell gondolnia, hogy Jézus reá bízta nyájának gondozását, és hogy hivatásához tartozik, hogy az egyes lelkek ügyét Isten elé tárja, hogy érettük imádkozzék, miként Jézus is imádkozik érettünk az Atya előtt. Figyelmemet felhívták a hajdani Izraelre, hogy a szentély szolgáinak mily tisztáknak és szenteknek kellett lenniük, mert szolgálatuk által szoros összeköttetésbe jutottak Istennel. A prédikátoroknak szenteknek, tisztáknak és fedhetetleneknek kell lenniük, mert különben megsemmisíti őket Isten. Isten nem változott, Isten ma is éppen olyan tiszta, szent és pontos, mint mindig volt. Akik Jézus prédikátorainak vallják magukat, legyenek tapasztalt és mélyen megszentelt életű emberek, mert csak így áraszthatnak mindenütt, mindenkor szentséges befolyást.

Láttam, hogy itt az ideje annak, hogy a hírnökök kimenjenek mindenfelé, amerre csak utak előttük megnyílnak, mert hisz Isten előttük halad és az emberek szívét megnyitja Szavának befogadására. Újabb helyeken is meg kellene kezdeni a tevékenységet és ilyen esetekben nagyon jól tennék, ha kettesével mennének a munkások, hogy egymást kölcsönösen támogassák. A következő tervet mutatták nekem: Nagyon helyes volna, ha a nehezebb területekre, ahol igen nagy az ellenállás, s ahol a legnagyobb a sötétség, és ahol fokozott tevékenységre van szükség, kettesével mennének a munkások, hogy egyesült erővel és erős hittel tárják fel az igazságot a sötétségben levőknek. Ha később több helység látogatása által többet tehetnek, menjenek külön-külön, de ekkor is igyekezzenek gyakrabban találkozni, hogy egymás segítségére lehessenek, és hogy egymás kezét erősíthessék a munkában. Így azután gyakran tanácskozhatnak egymással munkaterületeik felett, megbeszélhetik egymással azoknak szükségleteit és azt is, hogy mily módon érhetik el a legszebb eredményeket, és hogyan nyerhetik meg az igazságnak az emberek szívét. Ha azután újból szétválnak, újult bátorsággal és tetterővel látnak munkához, hogy az ellenállást és sötétséget elviselhessék, és örvendő szívvel buzgólkodhatnak, hogy elveszett lelkeket megmentsenek.

Láttam, hogy Isten szolgái ne állandóan ugyanazon a helyen dolgozzanak, hanem újabb és újabb területeket kutassanak fel, hogy a lelkeket megkeressék. Azok, akik már szilárdan meg vannak alapozva az igazságban, ne igényeljék annyira munkájukat; hisz már képeseknek kell lenniük egyedül is megállni, és másokat erősíteni, mialatt Isten követei a sötét és magányos helyeket kereshetik fel, hogy azoknak is hirdethessék az igazságot, akik még nem gyönyörködhettek a jelenkor igazságának dicsőséges fénysugaraiban.