Sátán egykor a menny dicső angyala volt; Krisztus után következett. Arckifejezése szelíd, mint a többi angyalé és sugárzott a boldogságtól. Homloka magas és széles; hatalmas szellemi képességeket mutatott. Alakja tökéletes, magatartása nemes és fenséges. Azonban mikor Isten így szólt Fiához: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” – Sátán féltékeny lett Jézusra. Kívánta volna, hogy Isten az ember teremtésénél őt is bevonja tanácsába, s mivel ez nem történt meg, irigységgel, gyűlölettel és féltékenységgel telt meg. Ő szerette volna Isten után a legfényesebb helyet elfoglalni a mennyben.

A mennyben mindeddig a legnagyobb rend és összhang uralkodott; a mennyei lények feltétlen engedelmességet tanúsítottak Isten iránt. A legnagyobb bűn volt: lázadni Isten rendelkezése, akarata ellen. Az egész menny izgalomban volt. Az angyalok csoportokba tömörültek s minden szakasz élén egy magasabb rangú parancsnok állt. Sátán önmagát akarta felmagasztalni; nem volt hajlandó Jézus felsőbbségét elismerni, fondorkodni kezdett Isten uralma ellen. Néhány angyal Sátánnal szövetkezett ebben a lázadásban; mások síkraszálltak Isten bölcsessége és uralma mellett, hogy Fiának hatalmat, tekintélyt adott. Vita támadt az angyalok között. Sátán és angyalai Isten kormányzatát akarták megreformálni. Kifürkészhetetlen bölcsességébe kívántak behatolni, szándékát megérteni, mivel Fiát ily korlátlan hatalommal és uralommal ruházta fel. Lázadtak a Fiú tekintélye és uralma ellen. Isten felszólította az angyali sereget, hogy királyiszéke körül gyülekezzenek, hogy minden egyes esetet eldöntsenek. Itt kelt a határozat, hogy Sátán kizárassék a mennyből, az összes angyalokkal együtt, kik csatlakoztak lázadásához. „S lőn a mennyben viaskodás.” Az összes angyal részt vett a küzdelemben. Sátán Isten Fiát akarta legyőzni és mindazokat, akik akaratának engedelmeskedtek. Ámde a jó, hűséges angyalok győztek és Sátán angyalaival együtt száműzetett a mennyből.

Midőn Sátánt és angyalait kitaszították a mennyből és Sátán tudatára ébredt, hogy annak tisztaságát és dicsőségét örökre elveszítette, megbánás vett rajta erőt s újra vissza szeretett volna jutni a mennybe. Most már szívesen elfoglalta volna régi helyét vagy bármely helyet, amelyet számára kijelölnek. De nem; a mennyet nem volt szabad többé veszélyeztetni. Az egész menny romlásnak lett volna kitéve, ha Sátánt visszabocsátják; hisz benne volt a bűnnek eredete, magában hordta a lázadás magvát. Mind ő, mind követői keservesen sírtak s kérték Istent, hogy vegye vissza őket ismét kegyébe. Ámde bűnük – a gyűlölet, irigység és féltékenység bűne oly nagy volt, hogy többé Isten sem törölhette el. Meg kellett maradnia, hogy végül elvegye büntetését.

Midőn Sátán teljesen meggyőződött arról, hogy többé nem nyerheti vissza Isten kegyét, gonoszsága és gyűlölete nyilvánvalóvá lett. Tanácskozott angyalaival s tervet koholtak Isten uralma elleni küzdelemre. Midőn Isten Ádámot és Évát a gyönyörű paradicsomkertbe helyezte, Sátán tervet kovácsolt kiirtásukra. Az örvendő emberpárt boldogságától sohasem lehetett volna megfosztani, ha Isten parancsának engedelmeskednek. Sátán csak akkor keríthette volna hatalmába őket, ha először engedetlenek Isten iránt s így elveszítik Isten kegyét. Ezért tervet kellett kovácsolni arra, hogy az első emberpárt Isten iránti engedetlenségre csábítsák, hogy az ember ily módon Isten haragját kihívja. Így az tán bizonyosan Sátánnak és angyalainak közvetlenebb befolyása alá kerülnek. Elhatározták tehát, hogy Sátán más alakot öltsön, s tanúsítson érdeklődést az ember iránt. Behízelgően kell támadnia Isten igazságosságát, kételyt kell ébresztenie, vajon Isten éppen azt gondolja e, amit mond. Ezután az emberek tudásvágyát kell felébreszteni, s rábeszélni, hogy kutassák Isten kifürkészhetetlen terveit – ami Sátán vétke volt – kutassák annak okát, amiért Isten a tudás fájának gyümölcsétől eltiltotta őket.