Láttam, amint Sátán angyalaival tanácskozott s átgondolta eredményeit. Igaz, hogy sokan voltak félénk lelkek, kiket a haláltól való félelem visszatartott attól, hogy elfogadják az igazságot; azonban másrészt sokan, még a legfélénkebb lelkek is elfogadták az igazságot, mire félelmük és félénkségük teljesen megszűnt. Tanúi voltak testvéreik mártírhalálának, látták kitartásukat, állhatatosságukat és türelmüket. Meggyőződtek arról, hogy Isten és szent angyalai támogatták és erősítették őket a végtelen fájdalmak elszenvedésében. Ezáltal ők is megerősödtek és felbátorodtak. Ha azonban hitükért életüket kellett áldozniuk, oly elszántan és oly kitartással védelmezték hitüket, hogy még gyilkosaik is megremegtek. Sátán és angyalai végül úgy döntöttek, hogy a lelkek megrontásának van egy ennél sokkal biztosabb módja is. Noha a keresztény hívőknek sokat kellett szenvedniük, de állhatatosságuk s az őket éltető és bátorító reménység a gyengéket is bátrakká tette, úgy, hogy azok félelmet nem ismerve közeledtek a máglyák tüzéhez. Példát vettek Krisztusról, aki oly nemes türelemmel állott gyilkosai előtt, s állhatatosságuk, Istennek rajtuk megnyugvó dicsősége másokat is megnyert az igazságnak.

Ezért Sátán elhatározta, hogy sokkal enyhébb eszközöket fog alkalmazni. Sátán már előzőleg meghamisította a Biblia tanait és oly hagyományok, melyek milliók romlását okozhatták, mélyen begyökereztek. Gyűlöletét visszafojtotta s úgy döntött, hogy nem üldözi oly keservesen áldozatait; ellenben ráveszi az egyházat, hogy a hit helyett „mely egykor a szenteknek adatott”, inkább különböző hagyományokért harcoljon. Sátán oly irányban hatott az egyházra, hogy az a világ kegyéért és tetszéséért küzdött, abban a hitben, hogy ez előnyére válik; ezalatt pedig Isten tetszését játszotta el. Mivel kerülte az egyenes, éles igazságok hirdetését, mely az élvhajhászókat és a világ barátait kizárja, lassanként elveszítette erejét.

Az egyház ma már nem, azaz elkülönült, kiváltságos nép, amely akkor volt, midőn az üldözések lángja fellobbant ellene. Jaj, de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany! Láttam, hogyha az egyház mindvégig megőrizte volna kiváltságos, szent jellemét, még mindig bírna a Szentlélek erejével, melyben a tanítványok részesültek. Akkor ma is meggyógyíthatnák a betegeket, ma is megdorgálhatnák és kiűzhetnék az ördögöt. Az egyház oly hatalmas lenne, hogy ellenségei rettegnének.

Láttam egy igen nagy sereget, amely Jézus nevét vallotta ugyan, de amelyet Isten nem ismert el sajátjának. Nem örült nekik. Sátán, vallásos jelleget öltött magára s örült annak, hogy az emberek keresztényeknek tartják magukat. Azt is pártolta, hogy az emberek higgyenek Jézusban, kereszthalálában és feltámadásában. Ezt Sátán és angyalai is hiszik és remegnek. Ha azonban ez a hit nem indít jócselekedetekre s nem készteti a hitvallókat arra, hogy Jézus életéről példát vegyenek, akkor Sátán teljesen nyugton marad. Hisz ezek az emberek csupán a nevét fogadták el Jézusnak, de szívük érzéki és így jobban felhasználhatja őket saját szolgálatára, mintha nem vallanák magukat keresztényeknek. Krisztus neve alá rejtik romlottságukat s a világ szentségtelen tulajdonságaik, bűnös szokásaik és szenvedélyeik ellenére is keresztényeknek tartja őket. Ez a hitetleneknek alkalmat ad, hogy tökéletlenségüket Krisztusnak szemrehányják s arra indítja a világot, hogy azokat is elítélje, akiknek hite makulátlanul tiszta.

A lelkészek nyájasan prédikálnak, ami az érzékies hívőknek nagyon jólesik. Nem merik Jézust s a Biblia metsző igazságait hirdetni, mert tudják, hogyha ezt tennék, a testi, érzéki hívők nem maradnának meg az egyházban. Mivel azonban közülük sokan vagyonosak, az egyházban kell tartani őket, még ha éppoly kevéssé is illenek oda, mint Sátán és angyalai. Éppen ezt akarja Sátán. Jézus Krisztus vallását a világ népszerűnek és tiszteletreméltónak tartja. Mondják, hogy azokat, akik magukat vallásosaknak tartják, a világ jobban becsüli. Ámde ezek a tanok igen különböznek Jézus tanaitól. Jézus tanai és a világ nem élhetnek békében. Akik Jézust követték, mindig meg kellett tagadniuk a világot. Ezek a szép, sima dolgok Sátántól és angyalaitól származnak. Ők dolgozták ki a tervet, és a névleges keresztények megvalósították azt. Kellemes meséket adnak elő és a nép szívesen hallgatja. Képmutatók és bűnösök egyesülnek az egyházzal, amely ha a maga tisztaságában az igazságot hirdetné, kizárná az embereknek ezt az osztályát. De semmi különbség sem volt Krisztus hitvallói, követői és a világ között. Láttam, hogyha ezt a leplet eltávolítanák az egyház tagjairól, oly fokú gonoszság, rosszaság és romlottság nyilvánulna meg, hogy Istennek legkisebb hitű gyermeke sem gondolkodna egyetlen pillanatig sem, hanem azonnal nevükön nevezné ezeket az állítólagos keresztényeket. Atyjuk az ördög; ők gyermekei, mert hisz annak cselekedeteit cselekszik.

Jézus és a mennyei seregek megvetéssel tekintettek erre a jelenetre; Istennek azonban mégis volt egy szent és jelentőségteljes üzenete az egyház részére. Ha ezt az üzenetet elfogadnák, ez alapos reformációt idézne elő az egyházban, felelevenítené az élő tanúbizonyságokat, megtisztítaná az egyházat a bűnösöktől és képmutatóktól. Az egyház újra visszanyerné Isten kegyét.