Éjfél volt, midőn Istennek tetszett népét megszabadítani. Mialatt az istentelenek csúfolódtak körülöttük, a nap hirtelen látható lett, és teljes erejével fénylett s a hold megállott. A gonoszok csodálattal szemlélték ezt a jelenetet, míg az igazak ünnepélyes örömmel ismerték fel megváltásuk jeleit. Jelek és csodák gyorsan következtek. Mintha minden kijött volna természetes sorrendjéből. A folyók nem folytak tovább medrükben. Sűrű, sötét felhők tornyosultak s egymáshoz ütődtek. Csupán egyetlen világos hely volt, melyen dicsfény nyugodott, ahonnan Istennek szava sok vizek zúgásához és morajlásához hasonlóan hallatszott s megremegtette az eget és földet. Ezt hatalmas földrengés követte. A sírok megnyíltak s azok, akik hitben haltak el a harmadik angyali üzenet alatt, akik megőrizték a szent szombatot, megdicsőülve jöttek elő porágyukból, hogy meghallják a békének ama szövetségét, melyet Isten köt meg azokkal, akik parancsolatait megőrizték.

Az ég megnyílt majd bezárult s mozgásban volt. A hegyek szélfújta nádszálakhoz hasonlóan ingadoztak, és hatalmas szakadozó sziklákat zúdítottak ki mindenfelé. A tenger forrt, mint a tüzes fazék és hatalmas köveket vetett ki a partokra. S midőn Isten kihirdette Jézus eljövetelének napját és óráját, és népével megkötötte az örök frigyet, minden mondata után szünetelt, megállott, miközben szavai végigdörögtek a földön. Istennek Izraele a menny felé emelt szemekkel figyelt e szavakra, melyek Jehova ajkairól származtak, s mennydörgésszerűen áthatották a földet; megrendítően ünnepélyes volt. Minden egyes mondat végén így kiáltottak fel a szentek: „Dicsőség! Hallelujah!” Arcukat éppúgy beragyogta Istennek dicsősége, mint Mózes arcát, midőn Sinai hegyéről alájött. A gonoszok nem tudtak rájuk nézni a dicsfény miatt. S midőn Isten kimondta az örökké tartó áldást azok felett, akik Őt megdicsőítették azzal, hogy megtartották a szent szombat napot, hangos diadalkiáltás hangzott fel a fenevad képe felett.

Majd a jubileumi év vette kezdetét, midőn a föld megpihent. Láttam amidőn a jámbor rabszolga felkelt, és győztesen tépte szét béklyóját, mialatt istentelen gazdája kétségbeesetten nézte, és nem tudta mit tegyen, mert istentelenek nem értették meg Isten szavát.

Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő, amelyen az embernek Fia ült. Az angyal azt mondta, hogy ez a felhő az ember Fiának jele. Mikor közelebb ért a földhöz, láthattuk Jézus dicsőségét és fenségét, amint kivonult győzve, hogy győzzön. A szent angyalok csapatai fejükön ragyogó koronákkal, kísérték el útjára. Nincs nyelv, amely a jelenet dicsőségét leírhatná. A felülmúlhatatlan dicsőségnek ez az élő felhője mind közelebb érkezett és végül világosan láthattuk Jézus nyájas alakját. Nem hordott töviskoronát, hanem a dicsőség koronája övezte szent fejét. Ruhájára és tomporára e szent név volt felírva: „királyok Királya és uraknak Ura.” Arca ragyogott, mint a déli nap, szemei tűzlángokhoz hasonlítottak, a lábai pedig ragyogó érchez. Szava úgy hangzott, mintha hangszerek szóltak volna. A föld remegett előtte, az egek eltakarodtak, mint az összegöngyölt könyvtekercs s minden hegy és minden sziget elmozdult helyéről. „És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasok és minden szolga és minden szabad, elrejtik magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláikba. És mondának a hegyeknek és kőszikláknak; essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elöl, aki a királyiszékben ül és a Bárány haragjától; Mert eljött az ő haragjának ama napja; és ki állhat meg?” Azok, akik nemrég még Isten gyermekeit a földről ki akarták irtani, most szemtanúi voltak annak, hogy Isten dicsősége megnyugodott rajtuk. S halálos ijedtségükben hallhatták a szentek hangját, akik örömujjongva kiáltották: „Íme, a mi Istenünk, akire mi vártunk, s aki megsegít minket!”

A föld hevesen megremegett, midőn Isten Fiának szava előszólította sírjaikból a halott szenteket. A halottak követték a hívást s előjöttek sírjaikból dicső halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: „Győzelem a halál és sír felett! Óh halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad?” Ezután az élő szentek és a feltámadottak egyaránt hangos, hosszantartó győzelmi kiáltást hallattak. Halhatatlan egészségben és erőben támadtak fel azok, akiknek teste a betegség és halál jeleivel megterhelve hullott egykoron a sírba. Az élő szentek egyetlen szempillantás alatt elváltoztak és elragadtattak feltámadt szentekkel együtt az Úr elé. Óh, mily dicsőséges találkozás! A szerető barátok, kiket a halál elválasztott egymástól, most újra egyesültek, hogy soha többé el ne váljanak.

A felhőszekér mindkét oldalán szárnyak, alatta pedig élő kerekek voltak, és midőn a kocsi felfelé szállott, így kiáltottak a kerekek: „Szent!” S a szárnyak is, minden rebbenéskor így kiáltottak: „Szent! Szent!” S az angyaloknak egész serege, amely az egész felhőt körülvette, így kiáltott: „Szent, szent, szent a seregek Istene!” A felhőn lévő szentek kiáltották: „Dicsőség! Hallelujah!” S a szekér felfelé száguldott a mennyei város felé. Mielőtt beléptek volna a városba, négyszögbe állottak fel a szentek s Jézus a középen. Fejével és vállával kiemelkedett az összes szentek és a szent angyalok közül. Mindenki megláthatta fenséges alakját és megnyerően kedves arcát.