Azt álmodtam, hogy Isten, láthatatlan kéz által ékszerdobozt küldött nekem, mely rendkívül művésziesen volt kidolgozva. Hossza huszonöt, szélessége tizenöt cm lehetett; ébenfából készítve, gazdagon díszítve gyöngyökkel. A dobozon kulcs függött. Vettem a kulcsot és kinyitottam a doboz fedelét, meglepetten láttam, hogy az színig telve volt ékszerekkel, gyémántokkal, drágakövekkel, mindenféle alakú és nagyságú arany és ezüst pénzekkel. Mindegyiknek meg volt a maga helye a dobozban s oly fényesen ragyogtak, mint a nap.

Úgy gondoltam, nem szabad egyedül élveznem ezt a csodálatos látványt, ámbár szívemet rendkívül megörvendeztette a doboz tartalmának fénye, szépsége és óriási értéke. Ezért a dobozt kitettem asztalomra, majd közhírré tettem, hogy mindenki, aki kívánja, megtekintheti a világ legszebb, legtündöklőbb látványosságát.

Az emberek jöttek is. Eleinte csak néhányan, azonban számuk mindinkább növekedett, míglen tömeggé verődött. Az elsők, akik a dobozba pillantottak, csodálkoztak és örömükben felkiáltottak. Mikor azonban elszaporodtak a nézők, össze-vissza rakosgatták a drágaköveket, kiszedték őket a dobozból és szétrakták az asztalon.

Eszembe jutott, hogy a tulajdonos tőlem valószínűleg visszakéri a dobozt és a drágaköveket, és ha megengedem, hogy szétszórják őket, akkor talán sohasem tudom többé ugyanolyan rendben visszarakni, mint ahogy voltak. Éreztem, hogy ily nagy felelősséget nem tudnék magamra vállalni. Ekkor elkezdtem kérlelni az embereket, hogy ne bántsák a drágaköveket, ne szedjék ki a dobozból, azonban minél inkább kérleltem őket, annál inkább dobálták a drágaköveket mindenfelé úgy, hogy végül az egész szobában, a padlón, s a szoba összes bútorain szét voltak szórva.

Majd arra is figyelmessé lettem, hogy az igazi drágakövek és arany pénzek közé kifejezhetetlen mennyiségben hamisakat is kevertek. Nagyon felháborodtam az emberek rossz magaviseletén, és hálátlanságán, és korholni, és szidni kezdtem őket. Azonban minél jobban korholtam és dorgáltam őket, annál több hamis követ és hamis pénzt szórtak a valódiak közé.

Erre nagyon bosszús lettem és erőszakkal akartam őket a szobából eltávolítani; azonban mialatt egyet eltávolítottam, azalatt három másik jött be és piszkot, sarat, szemetet hoztak magukkal a szobába, ami a drágakövekre is rárakódott, úgy, hogy ki sem látszottak a piszokból. Dobozomat is darabokra törték és a szemétbe dobták. Azt hittem, hogy senki sem látja bánatomat, teljesen elcsüggedtem és sírva rogytam le egy székre.

Miközben sírtam és nagy veszteségemet és felelősségemet panaszoltam, Istenre gondoltam s buzgón kértem, hogy küldjön számomra segítséget.

Azonnal megnyílt az ajtó és egy férfi lépett be. Erre mindenki elhagyta a szobát. Seprő volt kezében, kinyitotta az ablakot és a port meg szemetet kiseperte a szobából.

Rákiáltottam, hogy hagyja abba a seprést, mert drágakövek vannak a szemét alatt elszórva.

Azt felelte, ne féljek, majd vigyáz azokra.

Mialatt a szemetet és port kiseperte, az összes hamis kövek és pénzek felhőként kirepültek az ablakon és a szél tovasodorta őket. A nagy zűrzavarban egy pillanatra behunytam a szememet és mikor újra kinyitottam, minden szemét ki volt takarítva. A drágakövek, a gyémántok, az arany- és ezüstérmek óriási mennyiségben feküdtek mindenfelé a szobában.

Azután újabb dobozt helyezett az asztalra, amely nagyobb és szebb volt az elsőnél, összegyűjtötte az összes drágaköveket, melyek a szobában voltak, és belerakta a dobozba. Egyetlen egy sem hiányzott, ámbár egyes gyémántok nem voltak nagyobbak a gombostűfejnél.

Ekkor felszólított, hogy: „Jer és lásd.”

Beletekintettem a dobozba, de szemeim kápráztak a látványtól. A drágakövek tízszeresen felülmúlták előző fényüket. Úgy látszott, mintha az istentelen emberek lábai alatt a portól, amelybe taposták őket, jobban megtisztultak volna. A legszebben és legcsodálatosabban voltak elrendezve a dobozban, mindegyik a maga helyén, anélkül, hogy a berakó férfinak az sok fáradságába került volna. Örömömben felkiáltottam s ez a kiáltás felébresztett.