Midőn Jézus szolgálata a mennyei szentélyben lezárult, belépett a szentek szentjébe, megállott a frigyszekrény előtt, amely a Tízparancsolatot tartalmazza és elküldött egy hatalmas angyalt a földre, akire harmadik üzenetét bízta. Az angyal kezében pergamentekercs volt s midőn méltósággal és hatalommal alászállott a földre, félelmetes intelmet, rettenetes fenyegetést intézett az emberiséghez, aminőt a föld lakói még sohasem hallottak. Ezen üzenetnek az volt a célja, hogy Isten gyermekeit a kísértés és szenvedés órájára figyelmeztesse, amely előttük áll. Az angyal mondotta: „A leghevesebb küzdelmet kell megvívniuk az állattal és annak képével. Egyetlen reményük az örök életre, ha kitartanak. Habár életük veszélyeztetve van, mégis szilárdan ki kell tartaniuk az igazság mellett.” A harmadik angyal a következő szavakkal fejezte be szavait: „Itt van a szentek tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét.” Midőn ezen, szavakat megismételte, a mennyei szentélyre mutatott. Azok gondolatvilága, akik ezt az üzenetet elfogadják, a szentek-szentjére irányul, ahol Jézus a frigyláda előtt áll és utoljára jár közbe, hogy engesztelést szerezzen azoknak, akik még kegyelemben részesülhetnek, s akik tudatlanul áthágták Isten szent törvényét. Az élő és a halott igazak érdekében egyaránt bemutatja engesztelő áldozatát. Kegyelmébe mindazokat befoglalja, akik Krisztusba vetett reménységgel haltak el, de mivel Isten törvényét nem volt alkalmuk világosan megismerni, tudatlanságukban áthágták parancsolatait.

Miután Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, a szombat fénye láthatóvá lett, Isten népe megpróbáltatott, mint hajdan Izrael fiai, hogy vajon megőrzik e parancsolatait. Láttam, amint a harmadik angyal felfelé mutatott és a csalódott lelkeknek megmutatta a mennyei szentek szentjébe vezető utat. Ha hitük által lélekben belépnek a mennyei szentek szentjébe, ott találják Jézust és újra éled reménységük, örömük. Láttam, amint újra áttekintették a múltat, mióta elkezdték Jézus eljövetelét hirdetni egészen 1844. év végéig. Most már teljesen értik csalódásuk okát s újra remény és biztonság uralja lelküket. A harmadik angyal megvilágította múltat, a jelent és a jövőt és most már tudják, hogy Isten a legcsodálatosabb előrelátással vezette őket.

Láttam azt is, hogy a „maradék” követte Jézust a mennyei szentek szentjébe is, láthatta a frigyszekrényt és a kegyelem trónját s el voltak ragadtatva azok dicsőségétől. Jézus felemelte a frigyszekrény fedelét, és íme látható lett a két kőtábla, rajta a Tízparancsolattal. Áttekinthették ezen élő, isteni kijelentéseket s szent borzalom és megdöbbenés vesz rajtuk erőt, midőn látják, hogy a negyedik parancsolatot a dicsőség fénykoszorúja veszi körül s a többi parancsolatnál világosabban, ragyog. Egyáltalán nyomát sem látják annak, hogy a szombat valaha eltöröltetett, vagy hogy a hét első napjára helyeztetett volna át. A parancsolat ma is éppen úgy hangzik, mint amikor Isten szava félelmetes fenséggel hirdette ki a hegyen mennydörgés és villámlások között. Ma is ugyanaz, mint mikor Isten saját ujjával véste a kőtáblára: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap, az Úrnak a te Istenednek szombatja.” Csodálkozva látták a Tízparancsolatra fordított gondot. Jehova közelében vannak elhelyezve, és az Ő szentsége árnyékolja be és oltalmazza azokat. Látták, hogy lábbal taposták a negyedik parancsolatot és a Jehova szent napja helyett egy, a pogányságból átvett napot szenteltek meg. Megalázkodtak Isten előtt és beismerték bűneiket.

Láttam, hogy a tömjénezőből jó illat szállt fel, midőn Jézus felajánlotta az Atyának bűnvallomásaikat és imáikat. S mialatt felszállott, ragyogó fény áradt szét Jézuson és a kegyelem trónján. Ama komoly, imádkozó lelkek, akik oly végtelenül elszomorodtak, mert rájöttek, hogy megszegték Istennek parancsolatait, végül elnyerték Istennek áldását s arcuk ragyogott az örömtől és boldogságtól. Csatlakoztak a harmadik angyal üzenetéhez, s fennhangon hirdették az ünnepélyes intelmet. Eleintén csak nagyon kevesen fogadták el azt, de a nagy munka azért tovább folyt. Majd ismét láttam, hogy sokan fogadták el a harmadik angyal üzenetét, s ők is egyesítették hangjukat azokéval, akik már kezdettől fogva hirdették azt. Dicsőítették Istent azáltal, hogy megszentelték szent nyugalom napját.

Azok között, akik a harmadik angyal üzenetét elfogadták, sokan voltak, akiknek az első és második angyal üzenetében nem volt tapasztalatuk. Sátán ezt jól tudta s gonosz tekintetét rájuk irányította, hogy legyőzze őket; ámde a harmadik angyal a szentek szentje felél irányította őket s azok is, akiknek már volt tapasztalatuk az előző angyali üzenetekben, szintén segítségükre siettek és megmutatták nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. Sokan látták meg az angyali üzenetek közötti kapcsolatot, azokat szép sorrendben elfogadták, s hittel követték Jézust a mennyei szentélybe. Ezen üzeneteket úgy mutatták be nekem, mint Isten gyermekeinek megannyi reményhorgonyát. Azok, akik megértik és elfogadják őket, sohasem lesznek Sátán csábításainak martalékai.

Az 1844. évi csalódás után Sátán és angyali serényen láttak hozzá a csapdák felállításához, hogy segítségükkel megingathassák a gyülekezet hitét. Befolyásolták azon embereknek kedélyét, akiknek nagy tapasztalatuk volt az üzenetekben, és akik az alázatosságnak látszatával bírtak. Egyesek azt állították, hogy az első két üzenet csak a távol jövőben fog bekövetkezni, mások viszont azt állították, hogy már a múltban elhangzott. Ezek mind jobban befolyásolták a tapasztalatlanok lelkületét s megingatták hitüket. Sokan oly célból kutatták át a Szentírást, hogy a gyülekezettől függetlenül, új hitet alapítsanak maguknak. Sátán ujjongott az ily dolgok felett, mert tudta, hogy azok, kik elengedik a horgonyt, a tévedések rabjai lesznek, s a tévtanoknak legkülönbözőbb szele befolyásolhatja őket. Többen, akik az első és második üzenet alkalmával vezető helyet foglaltak el, most megtagadták azokat s általános zavar és meghasonlás lett úrrá az egész közösség felett.

Figyelmemet ekkor Miller Vilmosra irányították. Zavartnak, döbbentnek látszott, s a legkínosabb gondok emésztették népéért. A fájdalmak egészen megtörték. Az a csapat, amely 1844-ben szerető és egységes volt, elhidegült, és az aléltsághoz hasonló állapotba jutott. Midőn ezt látta, bánat emésztette fel erejét. Láttam, hogy vezető emberek, állandóan figyelték, mert attól tartottak, hogy a harmadik angyali üzenetet és Isten parancsolatait elfogadja. S mikor már a mennyei világosság felé hajolt, ezek az emberek a legkülönfélébb tervek segítségével szándékától eltérítették. Minden emberi befolyásukat latba vetették, hogy homályban tartsák, s hogy azoknak az erejét növeljék, akik az igazság ellen küzdöttek. Miller Vilmos végül felemelte szavát a mennyei világosság ellen. Abban tévedett, hogy nem fogadta el azt az üzenetet, amely tévedését teljesen megmagyarázta volna, s amely világosságot és dicsőséget árasztott volna a múltra. Kimerült erejét ez újra felvillanyozta, reményeit beragyogta, s arra indította volna, hogy Istent megdicsőítse. Inkább támaszkodott emberi bölcsességre, sem mint istenire, de ő, akit az Üdvözítőjéért folytatott buzgó munka és az aggság teljesen megtört, nem oly felelős ezen hibáért, mint azok, akik tudatosan, minden befolyásukat érvényesítették, és őt az igazságtól visszatartották. Ezekre hárul a felelősség; ezeket terheli a bűn.

Ha Miller Vilmos elfogadta volna a harmadik angyal üzenetét, akkor sok olyan dolgot értett volna meg teljesen, amelyek előtte titokzatosak és homályosak maradtak. Csakhogy hittestvérei oly végtelen szeretettel és ragaszkodással vették körül, hogy azt hitte, lehetetlen tőlük elszakadnia. Szíve az igazság felé hajolt, de azután testvéreire tekintett, akik ellene voltak annak. Vajon elszakadhat e azoktól, akik vele Krisztus eljövetelének hirdetése közben vállvetve küzdöttek és fáradoztak? Azt hitte, hogy ezek az emberek semmi esetre sem vezethetik tévútra.

Isten elnézte, hogy Sátán hatalmába, hogy a halál fogságába kerüljön s a csendes sírban elrejtette azok elöl, akik őt az igazságtól mindig távol tartani igyekeztek. Mózes is hibát követett el midőn már ott állott az ígéret földjének kapujánál. Láttam, hogy Miller Vilmos ugyanilyen hibát követett el, midőn a mennyei Kánaánba való költözése előtt befolyását az igazság ellen érvényesítette. Mások csábították őt erre; mások fognak számot adni érte. De angyalok őrzik Isten e szolgájának porait, s az utolsó trombitaszóra újra életre támad.