Az 1849. Év január 05-én, a szent szombat kezdetén imára gyűltünk össze Belden testvér családjánál. Rocky Hillben (Con. állam), midőn Isten Szentlelke kiáradt reánk. Látomásban elragadtattam a szentek szentjébe, ahol Jézust még mint Izrael közbenjáróját láthattam. Ruhájának szegélyén csengők és gránátalmák váltakoztak egymással. Láttam, hogy Jézus mindaddig nem hagyja el a szentek szentjét, amíg minden egyes lélek esete végleg el nem dőlt, akár örök életre, akár kárhozatra. Isten haragja mindaddig nem zúdul a földre, amíg Jézus be nem fejezi munkáját a szentek szentjében, amíg a papi ruhát le nem veti, és fel nem veszi a bosszúállás köntösét. Akkor Jézus megszűnik közbenjárni Isten és emberek között s Isten sem habozik többé, hogy kiöntse elegyítetlen haragját mindazokra, akik igazságát elvetették. Azt is láttam, hogy a népek haragja, Isten haragja és a halottak megítélésének ideje egymástól különálló események, amelyek egymásra következnek. Mihály fejedelem sem kelt még fel s hogy a nyomorúság ideje, amelyhez fogható még sohasem volt, még nem kezdődött meg. A pogányok már haragszanak egymásra, de ha Főpapunk befejezi munkáját a szentélyben, akkor felkél, magára ölti a bosszúállás palástját és kiönti a hét utolsó csapást.

Láttam, hogy a négy angyal a négy szelet visszatartja, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben. A hét csapás rendkívül felbőszíti a gonoszokat az igazak ellen, mert azt hiszik, hogy mi okoztuk Isten ítéleteit, és ha a földet tőlünk megtisztíthatják, akkor a csapások is megszűnnek. Rendelet jelent meg, amely megparancsolja a szentek kiirtását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögtek az Úrhoz. Ez Jákob félelmének éjszakája. A szentek lelki gyötrelmükben az Úrhoz kiáltanak és az Úr szava megmenti őket. A száznegyvennégyezer győzedelmeskedett s arcukat beragyogta Isten dicsőségének fénye. Majd egy csoportot láttam, mely nagy fájdalmában zokogott. Ruhájukra nagy betűkkel volt felírva: „Megmérettél a mérlegen, és könnyűnek találtattál.” Megkérdeztem, hogy kik ezek s az angyal így felelt: Ezek azok, akik egykor megtartották a szombatot, de újra feladták azt. Hallottam, amint ezek fennhangon kiáltották: „Mi hittük eljöveteledet és buzgón tanítottuk azt.” Azonban miközben így szólottak, feltekintettek, meglátták a ruháikra írt szavakat, és hangosan sírni kezdtek. Láttam, hogy ittak a tiszta vízből, a többit azonban beszennyezték. Ugyanis lábbal taposták a szombat parancsolatát. Ezért megmérettek a mérlegen és könnyűnek találtattak.

Kísérő angyalom erre ismét visszavezetett a városba, ahol négy angyalt láttam, akik a város kapuja felé repültek. Amint éppen arany kártyájukat a kapuban álló angyalnak fel akarták mutatni, onnan, ahol a legdicsőbb fény volt, egy angyal repült gyorsan ezek felé, fennhangon kiáltott feléjük és kezében fel s alá lobogtatott valamit. Kértem kísérő angyalomat, magyarázza meg nekem azt, amit láttam. Ő azonban kijelentette nekem, hogy többet már nem láthatok, de majd csakhamar megmagyarázza az imént látott dolgok jelentőségét.

Szombat délután körünk egyik tagja megbetegedett s arra kért minket, hogy könyörögjünk Istenhez meggyógyulásáért. Valamennyien imában fordultunk a nagy Orvoshoz, aki egyetlen betegéről sem feledkezik meg s miközben gyógyító erő szállt alá az Úrtól s a beteg meggyógyult, reám is kiáradt az Úr Lelke s elragadtattam lélekben.

Láttam négy angyalt, akikre a földön feladat várt és éppen most kezdték meg annak végrehajtását. Jézus papi ruhába volt öltözve. Részvéttel tekintett a maradék gyülekezetre, majd felemelte kezét s részvétteljes hangon ezt kiáltotta: A vérem, Atyám, a vérem, a vérem, a vérem! Ezután láttam, hogy Istentől, aki a nagy fehér királyi széken ült, ragyogó fénysugár árad ki, amely Jézuson ömlött el. Erre Jézustól gyors üzenettel egy angyal repült ahhoz a négy angyalhoz, akiknek a földön rájuk bízott feladatot kellett elvégezniük, kezében valamit lobogtatott s így kiáltott: „Tartsd, tartsd, tartsd, tartsd”, amíg Isten szolgái elpecsételtetnek homlokukon.

Megkérdeztem kísérő angyalomat, hogy mit jelentsen az, amit hallottam és mit akart az a négy angyal tenni. Azt felelte, hogy Isten tartja féken a földi hatalmakat, és hogy az angyaloknak földi dolgok felett hatalmat adott, hogy a világ négy szelét tartsák, melyet már éppen el akart ereszteni. De éppen emiatt kezüket visszavonták s a szél fújni kezdett, Jézus kegyelmes és jóságos szeme alátekintett a maradékra, amely még nem volt elpecsételve. Kezeit felemelte Atyjához és emlékeztette, hogy vérét ontotta érettük. Egy másik angyal azonnal megbízást kapott, hogy a négy angyalhoz repüljön, azzal a paranccsal, hogy továbbra is tartsák vissza a négy szelet mindaddig, amíg Isten szolgái el nem pecsételtetnek homlokukon, az élő Isten pecsétjével.