Kedves Testvérek! Mivel a tévtanok gyorsan terjednek tova, törekedjünk arra, hogy éberek legyünk Isten munkájában s felismerjük azt az időt, amelyben élünk.

„Sötétség borítja a földet és homály a népeket.” Mivel körülöttünk majdnem mindenki a tévedések és csalások ködös homályában sínylődik, kötelességünk a tudatlanságot tovaűzve, Isten közelében élni, honnan a világosságnak és dicsőségnek Isteni sugarait nyerhetjük el Jézus színe elől. Mivel a sötétség állandóan növekszik és a tévelygések folyton szaporodnak, igyekezzünk mind alaposabban megismerni az igazságot, hogy módunkban álljon álláspontunka a Szentírás kijelentéseivel alátámasztani.

Szenteljen meg minket az igazság. Ajánljuk fel magunkat teljesen Istennek s éljük ki szent hitvallásunkat, hogy Isten minél több világosságot áraszthasson ránk, hogy az Ő világosságában láthassuk a világosságot és az Ő ereje erősítsen meg minket is. Minden pillanatban, melyben nem vigyázunk és nem őrködünk, ki vagyunk téve az ellenség támadásának és annak a veszélynek, hogy a sötétség hatalmasságai legyőznek minket. Sátán meghagyta angyalainak, hogy éberek legyenek, törjenek le mindenkit, akit csak lehet; igyekezzenek kiismerni azoknak a kedvenc bűneit és fogyatkozásait, akik az igazságot vallják; sötétséget árasszanak körülöttük, hogy ne őrködjenek éberen, és hogy oly utakra térjenek, amellyel szégyent hoznak arra az igazságra, melyet állítólag szeretnek és bánatot a gyülekezetre. Ilyen megtévesztett, vigyázatlan lelkeket mindig nagyobb és nagyobb sötétség veszi körül, mialatt a menny világossága elhamvad. Többé nem képesek felismerni kedvenc bűneiket, és Sátán hálót sző körülöttük, míg végül csapdájába esnek.

Isten a mi erősségünk. Hozzá kell bölcsességért és vezetésért feltekintenünk, s miközben az Ő dicsőségét, a gyülekezet javát és saját lelkünk megmentését tartjuk szemeink előtt, igyekeznünk kell kedvenc bűneinket legyőznünk. Igyekezzünk minden egyes napon személyesen újabb győzelmeket kivívni; tanuljunk meg teljesen egyedül is megállni és tökéletesen az Úrban bízni. Minél előbb megtanuljuk ezt, annál jobb. Ismerje be mindenki elkövetett hibáit és őrködjön, nehogy bűnei legyőzzék őt, hanem győzzön felettük. Így teljes lesz Istenbe vetett bizalmunk, és a gyülekezetet számos nehézségtől kíméljük meg.

Hírnökök, akik elhagyták otthonukat lelkek megmentése végett, igen sokat fáradoznak azoknak a megerősítésén, akik már ismerik és elfogadták ugyan az igazságot, de még mindig gyengék, mert túl korán elengedték a gyeplőt. Nem őrködtek kellőképpen önmaguk felett, s azt hiszem, maguk hívták ki az ellenséget, hogy őket megkísértse. Jelentéktelen nehézségek közé keverednek, és Isten szolgáinak azzal kell drága idejüket tölteni, hogy őket felkeressék. A munkásoknak néha órákon, néha napokon át kell velük vesződni; lelküket megszomorítják és megsebzik ezek az apró kellemetlenségek. Közben mindegyik igyekszik a saját gondját és baját a lehető legkomolyabbnak lefesteni, már csak azért is, mert attól fél, hogy Isten szolgái nem tartanák érdemesnek holmi csekélységekkel foglalkozni. Az illetőknek azonban, ahelyett, hogy mindennel Isten szolgáihoz fordulnak, egyenes az Úr elé kellene jönniük, imában és böjtben kellene az Úr lábai elé borulni, amíg a nehézségek elmúlnak.

Egyesek azt hiszik, hogy Isten azért küldött hírnököket az egyes munkaterületekre, hogy azok az ő kívánságaikat teljesítsék, s őket karjaikon hordozzák; azt hiszik, hogy a munkások legfontosabb feladata, hogy apró-cseprő bajaikkal vesződjenek, amely bajokat saját könnyelműségükkel önmaguk idézték fel; ajtót nyitottak a gonosznak, másokkal szemben tanúsított szigorú és gáncsoskodó viselkedésükkel. De vajon mi történjék ezalatt az éhes nyájjal? Hiányt szenved az élet kenyerében. Azok, akik az igazságot ismerik, de annak nem engedelmeskednek – hiszen ha engedelmeskedtek volna, akkor elkerülték volna az ilyen bajokat és kellemetlenségeket – feltartják Isten hírnökeit, akik ily módon azután nem teljesíthetik magasztos feladatokat, amelyre Isten őket elhívta. Az ilyen dolgok elkedvetlenítik Isten szolgáit s elcsüggednek miatta a gyülekezetben. Minden egyes hívő vigyázzon arra lelkiismeretesen, hogy Isten szolgáinak úgyis nehéz terhét ne növelje szükségtelenül, hanem szeretetteljes magatartásával, szolgálatkészségével és imáival igyekezzék könnyíteni terheit. Mennyivel szabadabbak lennének, ha mindazok, akik ismerik már az igazságot, ezt belátnák és másoknak segédkeznének, ahelyett, hogy oly sok segítséget vesznek a saját részükre igénybe. Ha a prédikátorok újabb helyekre mennek, ahol az igazságot még nem hirdették, lelkül máris sebzett attól a sok bajtól és gondtól, melyeket a testvérek szükségtelenül okoztak nekik. Mindezeken felül el kell viselniük az ellenzék hitetlenkedését, előítéletét s elnyomását.

Mennyivel könnyebben lehetne szívekre hatni, mennyivel inkább dicsőíteni Istent, ha szolgái megkíméltetnének csüggesztő megpróbáltatásoktól és szabad, nyugodt lélekkel hirdethetnék az igazságot a maga szépségében. Akik felesleges módon vették igénybe Isten szolgáit, és akik hiábavalóságaikkal elvonták őket magasabb kötelezettségeik teljesítésétől – ami Sátánnak rendkívül tetszik – majd minden egyes percről és felhasznált összegről számadást tartoznak adni. Legyenek a testvérek maguk is abban a helyzetben, hogy egymásnak segítségére lehessenek. A testvérek ne terheljék az egész gyülekezetet személyes bajaikkal és nehézségeikkel, ne várjanak a prédikátorra, aki rendet és békét teremtsen közöttük, hanem járjanak becsületesen és feddhetetlenül Isten előtt, az akadályokat és bajokat távolítsák el útjukból, s ha a prédikátor megérkezik, legyenek felkészülve, hogy kezeit erősítsék, ahelyett, hogy gyengítenék.