Miután Sátán befejezte kísértéseit, egy időre eltávozott Jézustól. Angyalok eledelt készítettek Isten Fiának a pusztában, amely megerősítette Őt s az Atya áldása nyugodott meg rajta. Sátán heves kísértései sikertelenek voltak, de azért mégis reményteljesen tekintett előre, Jézus tanítói hivatásának idejére, amidőn újból számos alkalma lesz ravaszságával megkísérteni Istennek Fiát. Abban is reménykedett, hogy oly módon győz felette, hogy azokat felbújta, akik Jézust el nem fogadják, hogy Őt gyűlöljék és életére tőrjenek. Sátán külön tanácsot ült angyalaival. Csalódásuk felett rendkívül bosszankodtak, hogy Isten Fia ellen semmit sem tehettek. Elhatározták, hogy ezentúl még ravaszabbak lesznek, s hogy még inkább megfeszítik minden erejüket, hogy saját népe között ébresszenek hitetlenséget világmegváltói mivolta iránt, hogy ezzel elcsüggesszék Jézust küldetésében. Nem fontos, hogy a zsidók mennyire lelkiismeretesek összes vallási szabályaikban és áldozataikban; ha sikerül őket vakságban tartani a próféciák tekintetében, s ha elhiteti velük, hogy a Messiásnak hatalmas földi királyként kell megjelennie, akkor ráveheti őket, hogy Jézust megvessék, és maguktól eltaszítsák.

Láttam, hogy Krisztus tanítói működése alatt Sátán és angyalai a legnagyobb buzgalommal fáradoztak azon, hogy az embereket hitetlenségre, gyűlölségre és haragra ingereljék. Gyakran, ha Jézus éles igazságot mondott, vagy bűnüket kárhoztatta, a nép nagy haragra lobbant iránta. Sátán és angyalai arra buzdították őket, hogy Isten Fiának életét kioltsák. Többször emeltek fel köveket, hogy megkövezzék, azonban Isten angyalai megóvták az Üdvözítőt s a háborgó tömegből kiragadva, biztos helyre vitték. Más alkalommal, midőn a legtisztább igazság hangzott el szentséges ajkairól, megragadta a nép s a dombtetőre űzte, hogy onnan a mélységbe vesse. Csakhogy összevesztek egymással azon, hogy mit is tegyenek Vele. Ekkor újra elrejtették Őt az angyalok a dühös tömeg szeme elől és Ő átment a morajló tömeg között, útját folytatva.

Sátán még mindig remélte, hogy a megváltás nagy terve nem sikerül. Minden erejét megfeszítette, hogy a nép szívét megkeményítse, és hogy bennük haragot támasszon Jézus ellen. Azt remélte, hogy csak nagyon kevesen fogadják el Őt Isten Fiának, úgy, hogy az Üdvözítő szenvedéseit és áldozatát túl nagynak fogja tartani egy ilyen kisded csapatért. Én azonban láttam, hogy az Üdvözítő már akkor is véghezvitte volna tervét, ha csupán két lélek lett volna is aki Jézust Isten Fiának elfogadja, és aki Benne, mint lelke Megváltójában hisz.

Jézus azzal kezdte meg munkáját, hogy Sátánnak a szenvedés feletti hatalmát megtörte. Meggyógyította a betegeket, a vakoknak visszaadta látását, a bénákat járókká tette, úgy, hogy azok örömujjongva ugrándoztak, és Istent magasztalták. Visszaadta egészségüket azoknak, akik Sátán rettenetes zsarnoksága következtében elgyengültek és már több év óta betegek voltak. Nyájas szavakkal vigasztalta a gyengéket, a rettegőket és a csüggedőket. A gyengéket és szenvedőket, kiket Sátán béklyóiban tartott és kiket végérvényesen zsákmányának tekintett, újra kiragadta a gonosz kezeiből és visszaadta nekik régebbi egészségüket, erejüket és boldogságukat. Újra életre keltette a holtakat, akik magasztalták Istent végtelen erejének megnyilatkozásáért. Hatalmasan cselekedett mindazokért, akik Benne hittek.

Krisztus élete a jóakarat, a részvét, és szeretet szavaival és cselekedeteivel volt teljes. Mindig szívesen meghallgatta és gyógyította azok bajait, akik hozzá jöttek. Tömegek hordták magukon isteni hatalmának bizonyítékait. Ámde, miután meggyógyultak, sokan szégyellték az alázatos, de hatalmas Tanítót. Mivel a vezetők nem hittek Jézusban, a nép sem fogadta el Üdvözítőjéül. Jézus a fájdalmaknak és szomorúságnak embere volt. Nem tudták elviselni, hogy komoly, önfeláldozó élete uralja őket. Inkább szerettek volna örvendeni annak a tiszteletnek, amit a világ nyújthat. De azért mégis sokan követték Isten Fiát, és figyelmesen hallgatták tanításait, élvezték drága szavait, melyek ajkairól áradtak. Beszéde rendkívül tartalmas volt, de azért mégis oly egyszerű, hogy a leggyengébb is felfoghatta.

Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek. Szolgákat küldtek Jézushoz azzal a megbízatással, hogy Őt elfogják, azonban mikor közelébe jutottak, rendkívül elcsodálkoztak. Látták, hogy végtelen irgalommal és részvéttel viseltetik minden emberi fájdalom iránt. Hallották, hogy mily szeretetteljesen és gyengéden szólott a gyengékhez és szenvedőkhöz. Viszont hallották őt, midőn hatalommal dorgálta meg Sátánt és foglyait felszabadította. Miközben bölcs szavait figyelemmel hallgatták, az üdvözítő befolyásának hatása alatt nem tudták kezüket reávetni. Jézus nélkül tértek vissza a papokhoz és fejedelmekhez. Mikor azok megkérdezték, hogy „miért nem hoztátok el Őt”, elbeszélték a szolgák a bölcs, szeretetteljes és okos szavakat, miket Tőle hallottak, elmondták csodatetteit, miknek szemtanúi voltak és így fejezték be beszédüket: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” A fejedelmek szidták őket, hogy félrehagyják magukat vezetni és a szolgák közül most már többen szégyenkeztek, hogy nem fogták el Őt. A farizeusok haragosan kérdezték, hogy van e egyetlen írástudó is, aki hisz Benne? Láttam, hogy a vének és írástudók közül sokan hittek Benne, de Sátán visszatartotta őket ennek beismerésétől; jobban féltek a nép bosszújától és csúfolódásától, mint Istentől.

Sátán gyűlölte és cselszövése mindeddig nem hiusíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett azaz idő, midőn teljesedésbe kellett menni annak, amiért Jézus a világba jött. Sátán és angyalai tanácskoztak; elhatározták, hogy Jézus saját népét ingerlik fel, hogy vérszomjasan élete ellen törjenek, Vele kegyetlenkedjenek és meggyalázzák. Azt remélték, hogy Jézus ezért az elbánásért megneheztel és alázatosságát, és nyájasságát nem őrzi meg mindvégig.

Miközben Sátán gondosan kidolgozta terveit, Jézus felfedte tanítványai előtt a rá várakozó szenvedéseket. Közölte velük, hogy keresztre feszítik, de harmadnapon feltámad a halálból. Ámde értelmük annyira tompult volt, hogy nem értették meg az Üdvözítő szavait.