Dávid és Salamon uralkodása idején Izráel erős nemzetté vált, és sok alkalma volt arra, hogy nagy befolyását az igazság és jogosság érdekében érvényesítse. Jahve nevét dicsőítették és tisztelték. Minden remény megvolt annak a célnak elérésére, amelyért Isten Izráelt az ígéret földjére telepítette. Akadályok tűntek el az útból. Pogány országok lakói, akik azért jöttek, hogy megtalálják az igazságot, elégedetten távoztak. Emberek tértek meg; Isten földi egyháza terebélyesedett és virágzott.

Dávid életének utolsó éveiben már Salamon ült Izráel trónján. Atyja lemondott javára; őt kenték fel és tették meg királynak. Sokat ígérő ifjúként kezdte pályafutását. Isten azt akarta, hogy erőről erőre, dicsőségről dicsőségre jusson, és egyre inkább megközelítse Isten jellemét, hogy népét a mennyei igazság őrzőjeként kapott szent megbízatása teljesítésére késztesse.

Dávid tudta, hogy Isten magasztos célja Izráellel csak akkor valósul meg, ha uralkodói a néppel együtt meg nem szűnő éberséggel igyekeznek az eléjük tárt norma elérésére. Tudta, hogy az ifjú uralkodó csak akkor tud megfelelni megbízatásának, amivel Isten megtisztelte, ha nem csupán katona, államférfi és uralkodó, hanem erős, jó, az igazság tanítója és a hűség mintaképe.

Dávid szeretettel, de nyomatékosan kérlelte Salamont, hogy legyen határozott és nemes lelkű; tanúsítson irgalmat és szeretetet alattvalói iránt; dicsőítse meg Isten nevét a föld népeivel való minden eljárásában, és mutassa meg, hogy milyen szép a szent élet. A sok próba és a figyelemre méltó tapasztalat, amelyet Dávid átélt, megtanította a nemesebb erények értékelésére, és kimondatta vele Salamonhoz intézett utolsó felhívásában: „...Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel, melynek sugarától eső után fű zöldül a földön” (2Sám 23:3–4).

Ó, micsoda lehetőségeket kapott Salamon! Ha követi atyja Istentől ihletett tanítását, akkor uralkodását a 72. zsoltár szerint igazságosság jellemzi:

„Isten! Add törvényeidet a királynak, és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet, és törvényesen a nyomorultakat... Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja meg a földet:

Úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold. Uralkodjék tengertől tengerig, és a folyamtól a föld széléig... Tarsísnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot. Sába és Szeba királyai fizessenek adót! Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja! Mert megmenti a segítséget kérő szegényt, és a nyomorultak, akinek nincs segítője... imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden nap!... Maradjon meg neve örökké, terjedjen híre, amíg a nap ragyog! Nevével mondjanak egymásra áldást, mondja őt boldognak minden nép!

Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet! Ámen, Ámen. ”

Salamon ifjú korában magáévá tette Dávid akaratát, és hosszú éveken át becsületesen élt. Életét az Isten parancsolatai iránti szigorú engedelmesség jellemezte. Uralkodása elején állami tanácsadóival elment Gibeonba, ahol megvolt még a pusztában épített szent sátor. Kiválasztott tanácsadóival, az „ezredesek”-kel és „századosok”-kal, a „bírák”-kal és „egész Izráel minden főemberé”-vel, valamint a „családfők”-kel (2Krón 1:2) áldozatot mutatott be Istennek. Velük együtt az Úr szolgálatára szentelte magát. Salamonnak némi fogalma volt a királyi méltósággal járó nagy feladatokról, és tudta, hogy a nehéz terhet viselőknek a bölcsesség Forrásához kell fordulniuk vezetésért, ha meg akarnak felelni kötelezettségeiknek. Ezért buzdította arra tanácsosait, igyekezzenek vele együtt őszinte szívvel megbizonyosodni arról, hogy Isten elfogadja-e őket.

A király bölcsességet és értelmet kívánt – inkább, mint bármilyen földi előnyt – annak a munkának elvégzéséhez, amellyel Isten bízta meg. Éles felfogóképességre, szívjóságra, szeretni tudó lelkületre sóvárgott. Azon az éjszakán az Úr megjelent Salamonnak álomban, és azt mondta: „Kérj valamit, én megadom neked.” A fiatal és tapasztalatlan uralkodó válaszában elmondta, mily gyámoltalannak érzi magát, és segítségre vágyik. „Te nagy szeretettel bántál szolgáddal, Dáviddal, az én apámmal – mondta –, ahogyan ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel élt előtted. Ezt a nagy szeretetet megtartottad iránta, és fiút adtál neki, aki a trónján ül ma is.

És most Uram, Istenem, te királlyá tetted szolgádat az én apám, Dávid után. De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz. És a te szolgád választott néped között van, amely olyan nagy nép, hogy nem lehet számba venni; nem számlálható meg a sokasága miatt. Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?!

Tetszett az Úrnak, hogy ezt kérte Salamon.”

„Mivel ezt kérted, és nem kértél magadnak hosszú életet, nem kértél gazdagságot, és nem kérted ellenségeid életét, hanem értelmet kértél, hogy nekem engedelmeskedve tudj kormányozni, ezért teljesítem kérésedet: olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád fogható nem volt előtted, és nem támad utánad sem. Sőt azt is megadom neked, amit nem kértél: olyan gazdagságot és dicsőséget is adok egész életedben, hogy nem lesz hozzád fogható senki a királyok között.

Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, ahogyan apád, Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked” (1Kir 3:5–14; 2Krón 1:7–12).

Isten megígérte, amint Dáviddal volt, úgy lesz Salamonnal is. Ha a király becsületesen jár az Úr előtt, ha Isten parancsolata szerint cselekszik, akkor trónja erősen áll, és uralma eszközül szolgál arra, hogy Izráelt „bölcs és értelmes nép”-ként, a környező népek világosságaként dicsőítsék (5Móz 4:6).

Salamon szavai, amikor Istenhez imádkozott az ősi gibeoni oltár előtt, alázatosságról tanúskodtak. Azt is kifejezték, nagyon vágyik Isten megdicsőítésére. Ráeszmélt arra, hogy mennyei segítség nélkül épp olyan képtelen az őt terhelő kötelezettségeknek eleget tenni, akárcsak egy kisgyermek. Tudta, hogy nincs jó ítélőképessége. Nagy hiányérzete késztette arra, hogy bölcsességet kérjen Istentől. Nem önző célból vágyott olyan tudásra, amely mások fölé emeli. Szeretett volna hűségesen eleget tenni a reá háruló feladatoknak, és azt a lehetőséget választotta, melynek segítségével uralkodása megdicsőítheti Istent. Salamon soha nem volt olyan gazdag, bölcs és igazán nagy, mint amikor megvallotta: „De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz.”

Azok, akik ma bizalmi állást töltenek be, igyekezzenek megtanulni azt a leckét, amire Salamon imája tanít. Minél magasabb a betöltött munkakör, minél nagyobb felelősséget kell hordozniuk, annál messzebbre hat befolyásuk, és annál jobban kell Istenre támaszkodniuk. Sohasem szabad elfelejteniük, hogy a munkába szólítással együtt kapják azt a felhívást is, hogy meggondoltan, vigyázva járjanak embertársaik előtt. Tanulóként kell Isten előtt állniuk. A tisztség nem teszi szentté a jellemet. Isten megdicsőítése és parancsolatainak megtartása teszi igazán naggyá az embert.

Nem személyválogató az az Isten, akit szolgálunk. Aki Salamonnak bölcs ítélőképességet adott, ma is kész ugyanezt az áldást adni gyermekeinek. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége – jelenti ki Igéje –, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja” (Jak 1:5). Ha valaki – aki terhet hordoz – jobban vágyik bölcsességre, mint gazdagságra, hatalomra és hírnévre, nem fog csalódni. Nemcsak azt tanulja meg a nagy Tanítótól, hogy mit tegyen, hanem azt is, hogyan tegye azt Isten tetszésére.

Amíg Istennek szenteli életét az Isten által jó ítélőképességgel, tisztánlátással, tehetséggel megáldott ember, addig nem áhítozik magas pozíció után, és nem akar uralkodni. Bár szükséges, hogy emberek felelősséget hordozzanak, de az igazi vezető, ahelyett hogy elsőbbségért küzdene, inkább értelmes szívért imádkozik, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között.

Nem könnyű a vezetéssel megbízott ember útja. Tekintsen minden nehézséget imára szólításnak! Sohase mulasszon el tanácsot kérni a bölcsesség csodálatos Forrásától! A Mestertől kapott erővel és értelemmel képes lesz ellenállni a szentségtelen befolyásnak. Külön tudja választani a jót a rossztól. Helyesli azt, amit Isten helyesel, és komolyan küzd, nehogy helytelen elvek honosodjanak meg Isten művében.

A bölcsességet, amire Salamon jobban vágyott, mint gazdagságra, dicsőségre és hosszú életre, Isten megadta neki. Tiszta értelmet, megértő szívet, szerető lelkületet kért, és megkapta. „Isten adott Salamonnak igen nagy bölcsességet és értelmet. Olyan sok bölcs gondolata volt, mint a tenger partján a homok. Nagyobb volt Salamon bölcsessége a keleten lakó emberek bölcsességénél és az egyiptomiak minden bölcsességénél. Bölcsebb volt Salamon minden embernél... úgyhogy híres lett valamennyi nép körében” (1Kir 5:9–11).

„...félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot” (1Kir 3:28). Az emberek őszintén ragaszkodtak Salamonhoz – mint annak idején Dávidhoz –, és mindenben engedelmeskedtek neki. „Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az Úr, vele volt, és egyre nagyobbá tette” (2Krón 1:1).

Salamon hosszú évekig Istennek szentelte életét. Becsületesség, elvhűség és az Isten parancsolatai iránti szigorú engedelmesség jellemezte. Ő maga irányított minden fontos vállalkozást, és bölcsen intézte a birodalom hivatalos ügyeit. Gazdagsága és bölcsessége, az uralkodás első éveiben épített paloták és középületek, szóban és tettben megmutatkozó határozottsága, kegyessége, méltányossága és nagylelkűsége kiváltotta alattvalói hűségét, valamint sok ország uralkodóinak csodálatát és tiszteletét.

Salamon uralkodása elején Jahve nevét nagy tisztelet övezte. A király bölcsessége és igazságossága minden nemzet előtt tanúskodott annak az Istennek nagyszerű tulajdonságairól, akinek szolgált. Egy ideig Izráel a világ világossága volt; bemutatta Jahve nagyságát. Salamon kezdeti uralmának igazi dicsősége nem rendkívüli bölcsességében, mesébe illő gazdagságában, messze terjedő befolyásában és hírnevében rejlett, hanem abban a megbecsülésben és tiszteletben, amelyet a menny ajándékainak bölcs felhasználásával Izráel Istene nevének szerzett.

Amint az évek múltak és Salamon hírneve nőtt, igyekezett megdicsőíteni Istent értelmi és lelki képességei növelésével és azzal, hogy továbbította másoknak a kapott áldásokat. Nála jobban senki sem tudta, hogy azért kapott hatalmat, bölcsességet és értelmet, mert Jahve kedvezett neki; és Isten azért ajándékozta meg ezekkel a képességekkel, hogy megismertesse a világgal a királyok Királyát.

Salamont különösen érdekelte a természetrajz, de kutatásai nem korlátozódtak egyetlen tudományágra. Minden teremtett dolog – élő és élettelen – szorgalmas tanulmányozásával világos fogalmat kapott a Teremtőről. A természeti erőkben, az ásvány- és állatvilágban, minden fában, bokorban és virágban Isten bölcsessége tárulkozott fel előtte. Miközben mindig többet igyekezett tudni, egyre jobban megismerte és megszerette Istent.

Salamon Istentől ihletett bölcsessége dicsénekekben és példabeszédek sokaságában fogalmazódott meg. „Háromezer példabeszédet mondott és ezeröt éneket szerzett. Beszélt a fákról, a libánoni cédrustól kezdve a falból kinövő izsópig, és beszélt az állatokról, a madarakról, a csúszómászókról és a halakról” (1 Kir 4:32, 33)

Salamon a szent élet és a nemes erőfeszítések elveit körvonalazta példabeszédeiben; elveket, amelyek a mennyben születtek és istenfélelemhez vezetnek; melyek az élet minden tettét szabályozzák. Salamon uralkodásának kezdete azért volt az erkölcsi felemelkedés és anyagi jólét időszaka, mert széthintette ez elveket, és elismerte, hogy egyedül Istent illeti dicséret és tisztelet.

„Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet – írta –, és az az ember, aki értelmet kap. Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled. Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség. Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok” (Péld 3:13–18).

„A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet” (Péld 4:7). „A bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Zsolt 111:10). „Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat meg az álnok beszédet gyűlölöm” (Péld 8:13).

Ó, bár későbbi éveiben is megfogadta volna Salamon e csodálatosan bölcs szavakat! Ő, aki kijelentette: „A bölcsek ajka hinti a tudást” (Péld 15:7), aki maga tanította a föld királyait arra, hogy a királyok Királyának adják azt a dicsőséget, amit neki, a földi uralkodónak kívántak adni, bár soha ne jutott volna oda, hogy „álnok száj”-jal, „kevélység”-gel és „felfuvalkodás”-sal elfogadja az egyedül Istent megillető dicséretet!