Jeremiás azok közé tartozott, akik remélték, hogy a Jósiás uralkodása alatt végbement reformáció maradandó lelki megújulást hoz. Még fiatal volt, amikor – Jósiás uralkodásának tizenharmadik évében – Isten elhívta prófétának. A lévitai papsághoz tartozó Jeremiást gyermekségétől a szent szolgálatra nevelték. A felkészülés boldog éveiben aligha tudhatta, hogy születésétől fogva Isten „népek prófétájává” tette. Amikor meghallotta a mennyei hívást, erőt vett rajta méltatlanságának érzete. „Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok!” (Jer 1:5–6)

Az ifjú Jeremiásban Isten oly embert látott, aki hű lesz megbízatásához, és aki a nagy ellenállással szemben is az igazság mellé áll. Gyermekkorában megbízhatónak bizonyult, és most a kereszt jó vitézeként nehézségeket kell elviselnie: „Ne mondd, hogy fiatal vagy – mondta az Úr választott követének –, hanem menj ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” „Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben. Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szól az Úr” (Jer 1:7–8, 17–19).

Jeremiás negyven esztendeig állt a nép előtt az igazság és jogosság tanúbizonyságaként, a példátlan hitehagyás éveiben saját életével és jellemével szemléltetve az egyedül igaz Isten tiszteletét. Jeruzsálem rettenetes ostromai idején Jahve szócsöve volt. Meg kellett jövendölnie Dávid házának bukását és a Salamon által épített gyönyörű templom elpusztulását. Amikor bátor beszédéért börtönbe vetették, akkor is világosan szólt az előkelő körök bűnei ellen. Megvetették, gyűlölték, elutasították, de végül látta a katasztrófát meghirdető prófécia szó szerinti teljesedését, és osztozott a megítélt város pusztulását követő bánatban és szomorúságban.

Miközben gyors léptekkel közeledett az egész nemzetet sújtó katasztrófa, Jeremiás a jelen lesújtó képein túl többször megpillanthatta a jövő dicső távlatait, amikor Isten kiváltja népét az ellenség földjéről és visszatelepíti Sionba. Elé tárult az az idő, amikor Isten megújítja velük kötött szövetségét. „...olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé” (Jer 31:12).

Prófétai küldetéséről Jeremiás ezt írta: „...kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!” (Jer 1:9–10)

Istennek hála e szavakért: „építs és plántálj!” Jeremiás ezekből bizonyosodott meg arról, hogy Isten helyreállítani és gyógyítani akar. Az elkövetkezendő években kemény üzeneteket kellett tolmácsolnia. Bátran kell mondania a közeledő gyors büntetést. Sineár síkságai felől „veszedelem” tör „az ország egész lakosságára”. „Ítéletet mondok fölöttük minden gonoszságuk miatt – nyilatkoztatta ki az Úr –, mert elhagytak engem...” (Jer 1:14, 16). A prófétának e kijelentéseken kívül azt is el kellett mondania, hogy Isten bocsánatot hirdet azoknak, akik megtérnek gonoszságukból.

Jeremiás – mint bölcs építőmester – már szolgálata elején arra buzdította Júda népét, hogy lelki életét bűnbánat által széles és mély alapokra helyezze. Már hosszú ideje építettek oly anyagból, amelyet Pál apostol fához, szénához és pozdorjához; Jeremiás pedig salakhoz hasonlított. „Eldobnivaló ezüstnek hívják őket – mondta a bűnében megátalkodott nemzetről –, mert az Úr elveti őket!” (Jer 6:30.) Most arra buzdította Izráelt, kezdjen bölcsen az örökkévalóságra építeni. Dobja el a hitehagyás és hitetlenség limlomját, és használjon alapanyagul tiszta aranyat, megtisztított ezüstöt, drágaköveket – hitet, engedelmességet és jócselekedeteket. A szent Isten csak ezeket fogadhatja el.

Az Úr ezt üzente népének Jeremiás által: „Térj meg, elpártolt Izráel... akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok – így szól az Úr, – nem tart örökké haragom. Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat. ... Térjetek meg, elpártolt fiaim! – így szól az Úr – mert én vagyok Uratok.” „Térjetek meg, elpártolt fiaim! Meggyógyítlak benneteket, bár elpártoltatok” (Jer 3:12–14, 22).

E csodálatos kérlelésekkel együtt az Úr megmondta tévelygő népének a szavakat is, amellyel visszatérhetnek hozzá. Szóljanak így: „...Itt vagyunk, eljöttünk hozzád, mert te vagy, Uram, a mi Istenünk! Bizony, csak csalás folyt a halmokon, zajongás a hegyeken. Bizony, csak Istenünk, az Úr szabadítja meg Izráelt... Fetrengünk a gyalázatban, szégyenpír a takarónk, mert vétkeztünk Istenünk, az Úr ellen, mi is, őseink is. Ifjúkorunktól mind a mai napig nem hallgattunk Istenüknek, az Úrnak szavára” (Jer 3:22–25).

Jósiás uralkodása alatti reformáció megtisztította az országot a bálvány-szentélyektől, de a tömegek szíve nem változott meg. Az igazság magvait, melyek kikelve gazdag aratást ígértek, elfojtották a tövisek. Újabb elpártolás végzetes lenne. Az Úr a népet a veszély tudatára akarta ébreszteni. Csak akkor remélhetik, hogy Jahve kedvez nekik és jólétet ad, ha hűségesek hozzá.

Jeremiás újra meg újra felhívta figyelmüket Mózes 5. könyvében adott tanácsokra. Minden prófétánál jobban hangsúlyozta a mózesi törvény tanításait, és eléjük tárta, hogy e tanítások miként jelentik a legnagyobb lelki áldást a népnek és az egyéneknek. „Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után – kérlelte őket –, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek!” (Jer 6:16).

Egy alkalommal az Úr parancsára a próféta odaállt a város egyik főkapujához, és hangoztatta a szombat megszentelésének fontosságát. Félő volt, hogy Jeruzsálem lakói szem elől tévesztik a szombat szentségét. Jeremiás komolyan intette őket, hogy ne folytassák hétköznapi tevékenységüket ezen a napon. Isten áldást ígért és teljesíti is, ha engedelmeskednek. „De ha ti figyelmesen hallgattok rám – így szól az Úr –, és nem visztek be terhet a város kapuin szombaton, és úgy szentelitek meg a szombati napot, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, akkor olyan királyok és vezérek fognak bejönni a város kapuin, akik Dávid trónján ülnek, harci kocsin és lovon járnak mind maguk, mind vezéreik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói, és örökké ebben a városban fognak lakni” (Jer 17:24–25).

Ezzel az ígérettel együtt, amely szerint Isten az engedelmességet jóléttel jutalmazza, Jeremiás megjövendölte, hogy rettenetes büntetés sújtja a várost, ha lakói hűtlenek Istenhez és törvényéhez. Ha atyáik Ura és Istene iránti engedelmességre és szombatja megszentelésére szólító intéseket nem fogadják meg, tűz pusztítja el a várost és palotáit.

A próféta szilárdan képviselte az igaz élet elveit, amelyeket a törvény könyve olyan világosan ismertetett. A Júda földjén uralkodó állapotok miatt csak a legerélyesebb intézkedések hozhattak javulást. Ezért Jeremiás nagyon buzgón fáradozott a megtérni nem akarókért. „Szántsatok fel új szántóföldet – kérlelte őket –, ne vessetek a tövisek közé!” „Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, ó, Jeruzsálem, hogy megszabadulhass!” (Jer 4:3, 14).

A nép nagy többsége azonban nem vette komolyan a bűnbánatra és reformációra hívást. Jósiás, a kegyes király halála óta mindazok, akik a nemzeten uralkodtak, hűtlenek voltak megbízatásukhoz, és sokakat tévútra vittek. Joakház után, akit Egyiptom királya távolított el a trónról, Jósiás idősebb fia, Joákim lett a király. Joákim uralkodása kezdetétől fogva Jeremiásnak nem sok reménye volt arra, hogy megmentheti szeretett országát a megsemmisüléstől, és a népet a fogságtól. Mégsem volt szabad hallgatnia, mialatt pusztulás fenyegette az országot. Akik hűségesek maradtak Istenhez, azokat bátorítania kellett a jó cselekvésére, a bűnösöket pedig serkentenie – ha lehetséges – a gonoszságtól való elfordulásra.

A válság sokrétű közös erőfeszítést követelt. Az Úr megparancsolta Jeremiásnak, hogy álljon a templom udvarába, és szóljon Júda minden lakosához, azokhoz, akik ott ki- és bejárnak. A kapott üzenetekből egy szót sem volt szabad elhallgatnia, hogy Sion bűnösei minden lehetőséget megkapjanak azok megszívlelésére, és a gonoszságból való megtérésre.

A próféta engedelmeskedett. Odaállt az Úr házának kapujába – intett és kérlelt. A Mindenható ezekre a szavakra ihlette:

„Halljátok az Úr igéjét, júdaiak mind, akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké” (Jer 7:2–7).

Ebből világosan megmutatkozik, hogy az Úr nem akar fenyítéket alkalmazni. Feltartóztatja az ítéletet, hogy meggyőzze a megátalkodottat. Aki „szeretetet, jogot és igazságot” gyakorol a földön, bánkódik gyermekei tévelygése miatt. Mindenképpen meg akarja őket az örökkévalóság útjára tanítani (Jer 9:23). Kihozta Izráelt a szolgaságból, hogy Őt, az egyedül igaz és élő Istent szolgálják. Bár hosszú ideig tévelyegtek a bálványimádás útján és semmibe vették intéseit; most mégis kijelentette: kész felfüggeszteni a büntetést, és újabb alkalmat adni a megtérésre. Világossá tette, hogy csak szívük őszinte megújulása tudja elhárítani a közelgő végzetet. Hiábavaló a templomban és szolgálataiban bízniuk. Ceremóniákkal és szertartásokkal nem tehetik jóvá a bűnt. Ha Isten népének vallják is magukat, csak szívük és szokásaik megújulása mentheti meg őket állandó vétkezésük elkerülhetetlen következményétől.

Ezért kiáltotta Jeremiás „Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin”: „Halljátok meg és teljesítsétek ennek a szövetségnek az igéit!” – Jahve világos parancsait, ahogy a szent iratokban szerepel (Jer 11:6). Ezt hirdette, amikor a templom udvarán állt Joakim uralkodása kezdetén.

Röviden elmondta, mi történt Izráellel azóta, hogy kivonult Egyiptomból. Isten ezt a szövetséget kötötte velük: „Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!” A választott nép „...megátalkodott gonosz szívük tanácsát követték, hátukat fordították felém, és nem arcukat” (Jer 7:23–24).

„Miért tért tévútra ez a nép, miért tévelyeg állandóan Jeruzsálem” (Jer 8:5) – kérdezte az Úr. A próféta szavai szerint azért történt így, mert nem engedelmeskedtek az Úrnak, az ő Istenüknek, és a dorgálást nem fogadták el. Lásd: Jer 5:3! „Odavan az igazság – kesergett a próféta –, kiveszett szájukból.” „Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét.” „Ne toroljam meg ezeket – így szól az Úr – és ne álljak bosszút az ilyen népen?” (Jer 7:28; 8:7; 9:8).

Elérkezett a mély önvizsgálat ideje. Amíg Jósiás uralkodott, a nép reménykedésének volt némi alapja. De többé már nem járhatott közbe értük, mert elesett az ütközetben. A nép bűnei olyanok voltak, hogy a közbenjárás ideje már majdnem elmúlt. „Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem esne meg a szívem ezen a népen – mondta az Úr. ...Ha pedig megkérdezik tőled, hogy hová menjenek, ezt válaszold nekik: Így szól az Úr: Aki halálra méltó, a halálba, aki fegyverre méltó, a fegyver elé, aki éhínségre méltó, az éhínségbe, és aki fogságra méltó, a fogságba!” (Jer 15:1–2).

Ha Júda most semmibe veszi Isten felkínált kegyelmét, a megátalkodott népet ugyanolyan büntetés sújtja, mint ami több mint egy évszázaddal előbb az északi birodalmat. Isten most ezt az üzenetet küldte nékik: „Ha nem hallgattok rám, és nem éltek törvényem szerint, amit elétek tártam, és nem hallgattok szolgáimnak, a prófétáknak beszédére, akiket hozzátok küldtem – méghozzá idejében küldtem, de ti nem hallgattatok rájuk –, akkor úgy bánok ezzel a házzal, mint Silóval; ezt a várost pedig gyalázni fogja a föld minden népe!” (Jer 26:4–6).

Azok, akik a templom udvarán álltak és hallgatták Jeremiás beszédét, jól értették, miért hivatkozik Silóra és Éli korára, amikor a filiszteusok legyőzték Izráelt, és a szövetség ládáját elvitték.

Éli bűne abban állt, hogy könnyelműen elnézte fiainak szent tisztükben elkövetett gonoszságát, és az országszerte elharapódzott bűnözést. Mivel nem feddte meg ezeket a gonoszságokat, Izráelt félelmes csapás érte. Éli fiai elestek a csatában, ő maga is elvesztette életét. Isten ládáját elvitték Izráelből, és elpusztult harmincezer ember – mindez csak azért, mert a bűn dorgálás és gátlás nélkül burjánozhatott. Hiába gondolta Izráel, hogy bűnös élete ellenére a frigyláda jelenléte biztosítja a filiszteusok feletti győzelmüket. Jeremiás korában Júda lakosai ugyancsak hajlamosak voltak azt képzelni, hogy az Isten által elrendelt templomi szolgálatok szigorú megtartásáért megmenekülnek gonosz útjuk jogos büntetésétől.

Micsoda tanulság ez azoknak, akik ma felelős helyet töltenek be Isten egyházában! Mily komoly figyelmeztetés arra, hogy becsületesen intézzék el a visszásságokat, amelyek szégyent hoznak az igazság ügyére! Az Isten törvénye őrzésére vállalkozók közül senki se áltassa magát azzal, hogy a parancsolatok külsőséges tiszteletben tartása megvédi az isteni igazságszolgáltatástól. Senki se utasítsa vissza a bűnei miatt kapott feddést, és senki se vádolja túlbuzgósággal Isten szolgáit, amikor meg akarják tisztítani a tábort a gonoszságtól. A bűngyűlölő Isten felszólítja azokat, akik a törvény megtartóinak vallják magukat, hogy forduljanak el minden bűntől. A bűnbánat és készséges engedelmesség elmulasztása ma is éppen olyan súlyos következményekkel jár, mint amilyeneket az ősi Izráelnek kellett elszenvednie. Van egy határ, amelyen túl Jahve büntetése nem késik. Jeremiás korában a Jeruzsálemet sújtó pusztítás komolyan figyelmezteti a mai Izráelt arra, hogy a kiválasztott eszközök által küldött tanácsokat és feddéseket nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni!

A papokhoz és a néphez intézett jeremiási kinyilatkoztatás sok emberben ellenséges indulatot keltett. Hangoskodva kárhoztatták: „Miért prófétáltál az Úr nevében, hogy úgy jár ez a templom, mint Siló, ez a város pedig rommá és lakhatatlanná lesz? És összesereglett az egész nép Jeremiás körül az Úr házánál” (Jer 26:9). A papok, a hamis próféták és a nép haraggal fordultak az ellen, aki nem volt hajlandó nekik hízelgő dolgokat mondani, vagy csalárdságot prófétálni. Így vetették meg Isten üzenetét, szolgáját pedig halállal fenyegették.

Jeremiás beszédének híre eljutott Júda fejedelmeihez, akik erre a király palotájából a templomba siettek, hogy maguk győződjenek meg, mi az igazság. „A papok és a próféták ezt mondták a vezetőknek és az egész népnek: Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok” (Jer 26:11). Jeremiás azonban bátran állt a fejedelmek és a nép előtt. Kijelentette: „Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, és hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára! Akkor majd megbánja az Úr, hogy veszedelemmel fenyegetett benneteket. Ami pedig engem illet: a kezetekben vagyok. Bánjatok velem, ahogyan jónak és helyesnek látjátok! De tudjátok meg, hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket, ezt a várost és lakóit, mert valóban az Úr küldött hozzátok, hogy hirdessem nektek mindezt” (Jer 26:12–15).

Ha a prófétát megfélemlítették volna a tekintélyesek fenyegetései, üzenete hatástalan marad, életét pedig elveszti. De az a bátorság, amellyel elmondta ünnepélyes figyelmeztetését, tiszteletet keltett a népben, Izráel fejedelmeit pedig maga mellé állította. Vitatkoztak a papokkal és a hamis prófétákkal. Azt bizonygatták nekik, hogy milyen esztelen dolog volna szélsőséges javaslatuk szerint eljárni. A fejedelmek szavai jobb belátásra bírták a népet. Isten így állított védőket szolgája mellé.

A vének is közösen tiltakoztak az ellen, amit a papok döntöttek Jeremiás sorsáról. Mikeás esetére hivatkoztak, aki így jövendölt Jeruzsálem megbüntetéséről: „A Siont fölszántják, mint a mezőt, Jeruzsálem romhalmaz lesz, a templomhegy pedig erdős.” Aztán azt mondták: „Mégsem ölte meg Ezékiás, Júda királya, és az egész Júda, mert félték az Urat, és mert esedeztek az Úrhoz. Az Úr pedig megbánta, hogy veszedelemmel fenyegette őket. Mi pedig ilyen nagy bajt zúdítanánk magunkra?” (Jer 26:18–19).

E befolyásos emberek közbenjárására Jeremiás megmenekült a haláltól, jóllehet a papok és hamis próféták közül sokan – akik nem tudták elviselni az általa kimondott elmarasztaló igazságokat – örültek volna, ha lázadás ürügyén megölik.

Elhívása napjától kezdve szolgálata végéig „megvizsgáló”-ként és „kutató”-ként állt Júda előtt. Ember haragja nem diadalmaskodhatott rajta. „Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben – figyelmeztette előre az Úr –, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, megsegítlek és megmentelek...” (Jer 6:27; 15:20).

Jeremiás félénk és tartózkodó természetéből adódóan vágyott a visszavonult élet békéjére és nyugalmára, ahol nem tapasztalja szeretett népe megátalkodottságát. Összeszorult szívvel gyötrődött a bűnokozta rontás miatt. „Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék! – kesergett. Éjjel-nappal siratnám népem megöltjeit. Bárcsak lenne a pusztában egy kunyhóm az út mentén! Elhagynám népemet, elmennék tőle...” (Jer 8:23; 9:1).

Kegyetlen csúfolódásokat kellett elviselnie. Érzékeny lelkét át- meg átjárták a gúny nyilai. Azok szórták rá, akik semmibe vették tanításait és azt, hogy felelősséget érez megtérésükért. „Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap.” „...Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki.” „...Akik jóakaróim voltak, mind a bukásomra várnak: Talán rá lehet szedni! Hatalmunkba ejtjük, és bosszút állunk rajta!” (JSir 3:14; Jer 20:7, 10).

A lelkiismeretes próféta azonban naponként erőt kapott mindezek elviselésére. „De az Úr velem van, mint erős vitéz – jelentette ki hittel. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe!” „Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert kiragadja a szegény ember életét a gonoszok hatalmából!” (Jer 20:11, 13)

Jeremiás ifjúkori és későbbi szolgálatának tapasztalataiból azt a tanulságot vonta le: „az ember nem ura élete útjának, és a rajta járó nem maga irányítja lépteit!” Megtanult így imádkozni: „Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy!” (Jer 10:23–24)

Amikor ki kellett innia a szenvedés, a fájdalom poharát, amikor gyötrelme ezeket a szavakat adta ajkára: „Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban”, emlékezetébe idézte mindazt, amit Isten érte tett, és ujjongva kiáltotta: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására” (JSir 3:18, 22–26).