Ézsaiás korában az emberiség lelki látása homályos volt, mert nem értették meg Istent. Sátán hosszú idő óta igyekezett elhitetni az emberekkel, hogy Teremtője a bűn, a szenvedés és a halál szerzője. Az így félrevezetett emberek könyörtelennek és szigorúnak képzelték Istent. Azt gondolták, figyeli, mikor büntethet, kárhoztathat, és mindaddig távoltartja magától a bűnöst, amíg egyetlen törvényes ürüggyel megtagadhatja tőle segítségét. A mennyben uralkodó törvényt – a szeretet törvényét – az őscsaló hamis színben tüntette fel; terhes igának, hogy ez a törvény korlátozza az ember boldogságát. Boldog lehet, ha megszabadulhat tőle. Azt állította, hogy a törvény előírásainak nem lehet engedelmeskedni, a törvényszegésre kiszabott büntetések pedig önkényesek.

Izráelnek nem volt mentsége arra, hogy szem elől tévesztette Jahve valódi jellemét. Isten sokszor kinyilatkoztatta magát „...irgalmas és kegyelmes Isten”-ként, akinek „hosszú” a türelme, „nagy” a szeretete és hűsége (Zsolt 86:15). „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem – jelentette ki Isten –, Egyiptomból hívtam ki fiamat” (Hós 11:1).

Az Úr szeretettel bánt Izráellel, amikor megszabadította az egyiptomi szolgaságból, és az ígéret földje felé vezette. „Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva” (Ézsa 63:8–9).

„Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33:14) – ígérte a pusztai vándorlás alatt. Ezt a biztosítékot Jahve jellemének csodálatos megmutatkozása kísérte, amely képessé tette Mózest, hogy az egész Izráelnek hirdesse Isten jóságát, és hiteles képet adjon láthatatlan Királyuk tulajdonságairól. „Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül...” (2Móz 34:6–7).

Isten hosszútűrésének, végtelen szeretetének és irgalmának ismerete tette Mózest képessé arra, hogy oly csodálatosan könyörögjön Izráel életéért, amikor az ígéret földje határán nem akartak Isten parancsának engedelmeskedve tovább lépni. Amikor lázadásuk tetőfokra hágott, az Úr kijelentette: „Megverem dögvésszel és elűzöm őket...” Felkínálta Mózesnek, hogy leszármazottait „nagyobb és erősebb nemzetté” teszi (4Móz 14:12). De a próféta Isten csodálatos intézkedéseire és ígéreteire hivatkozott a választott nép érdekében. Majd minden érv közül a legerősebbet emelte ki: Isten szeretetét a bukott ember iránt. Lásd: 4Móz 14:17–19!

Az Úr könyörülettel válaszolt: „Megbocsátok a te beszéded szerint.” Majd szándékáról, Izráel végső győzelméről prófécia formájában beszélt Mózesnek. „De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet” – nyilatkoztatta ki (4Móz 14:20–21). Isten dicsőségét, jellemét, könyörületes jóságát, gondoskodó szeretetét – amelyre Mózes Izráel érdekében hivatkozott – az egész emberiségnek meg kell ismernie. Jahve kétszeresen biztosította Mózest, hogy ígérete teljesedik; esküvel erősítette meg. Amilyen biztos az, hogy Isten él és uralkodik, olyan biztos az is, hogy kinyilatkoztatja „...dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!” (Zsolt 96:3).

Ennek a próféciának majdani teljesedéséről énekeltek Ézsaiás hallatára a fénylő angyalok a trón előtt: „...dicsősége betölti az egész földet!” (Ézsa 6:3). A próféta, aki meg volt győződve e prófécia bizonyosságáról, később bátran kijelentette azokról, akik meghajoltak a fa- és kőbálványok előtt: „Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát” (Ézsa 35:2).

E jövendölés ma gyorsan teljesedik. Isten földi egyházának missziótevékenysége gazdagon gyümölcsözik, és nemsokára minden néphez eljut az evangéliumi üzenet, „hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét...” minden nemzetség, nyelv és nép közül, mert „megajándékozott minket szeretett Fiában”, „hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban” (Ef 1:6; 2:7). „Áldott az Úristen, Izráelnek Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet!” (Zsolt 72:18–19).

Ézsaiás a templom udvarán látott látomásában tiszta képet kapott Izráel Istenének jelleméről. „...a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve...” különös fenségében jelent meg előtte. A próféta mégis megértette, hogy az Úr könyörületes. Akit „Magasságban és szentségben” látott, „a megtörttel és alázatos lelkűvel is” lakik, hogy megelevenítse „az alázatosak lelkét... a megtörtek szívét” (Ézsa 57:15). Az angyal, aki megérintette Ézsaiás ajkát, ezt az üzenetet hozta: „bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva” (Ézsa 6:7).

Amikor a próféta meglátta Istenét – mint a tarsusi Saul Damaszkusz kapujában –, nemcsak saját méltatlan voltáról kapott képet. Alázatos szívében az a bizonyosság ébredt, hogy Isten megbocsátott neki teljesen és ingyen. Megváltozott emberként kelt fel. Látta Urát. Megpillantott egy fénysugarat Isten jellemének szépségéből. Bizonyosságot szerzett arról az átalakulásról, amely a végtelen Szeretet szemlélése nyomán megy végbe. Ettől kezdve sóvárogva vágyta, hogy a tévelygő Izráelt a bűn terhétől és büntetésétől megszabadultan lássa. „Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek” – jelentette ki. „Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr! Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” „Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!” (Ézsa 1:5, 18, 16–17).

Isten, akinek állításuk szerint szolgáltak, de akinek a jellemét félreismerték, a lélek betegségeinek nagy Orvosaként mutatkozott meg előttük. Mit számít, ha minden fej beteg, és minden szív erőtlen volt! Mit számít, hogy tetőtől talpig nem volt bennük semmi épség, csak sebek, zúzódások, üszkösödő sérülések! Lásd: Ézsa 1:6! Aki makacsul a maga választotta úton járt, meggyógyulhat, ha az Úrhoz fordul. „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt – mondta az Úr. Vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak... Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!” (Ézsa 57:18–19)

A próféta a mindenség Teremtőjeként dicsőítette Istent. Ez volt üzenete Júda városaihoz: „Itt van Istenetek!” (Ézsa 40:9) „Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet”; „Én, az Úr, alkottam mindent”; „én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget”; „én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő” (Ézsa 42:5; 44:24; 45:7, 12). „Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent. Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni” (Ézsa 40:25–26).

A próféta ezt mondta azoknak, akik Isten elutasításától féltek, ha visszatérnek hozzá:

„Miért mondod ezt, Jákób: miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézsa 40:27–31).

A végtelen Szeretet sóvárog azok után, akik úgy érzik, hogy képtelenek Sátán csapdáiból kiszabadulni; és irgalmasan felkínálja erejét, hogy érte élhessenek. „Ne félj – mondja nekik –, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” „Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezdet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek, – így szól az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje!” (Ézsa 41:10, 13–14).

Júda lakosai mind méltatlanok voltak erre, de Isten nem mondott le róluk. Nekik kellett nevét megdicsőíteniük a pogányok között. Sok olyan embernek kellett még meglátnia Isten jellemének dicsőségét, akik addig egyáltalán nem ismerték tulajdonságait. Isten világossá akarta tenni, hogy irgalma folytán milyen tervet készített. Ezért küldte minduntalan szolgáit, a prófétákat ezzel az üzenettel: „Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből!” (Jer 25:5). „Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig – mondta Ézsaiás által – dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak el.” „Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!” (Ézsa 48:9, 11).

Félreérhetetlenül hangzott a bűnbánatra hívás. Isten mindenkit megtérésre szólított. „Keressétek az Urat, amíg megtalálható – kérlelte őket a próféta. Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani” (Ézsa 55:6–7).

Vajon te, kedves Olvasó, a magad választotta úton jársz-e? Messzire tévedtél Istentől? A törvényszegés gyümölcseit akarod-e élvezni, amely – amikor belekóstolsz – füstté és hamuvá lesz? És most, amikor meghiúsultak terveid és elsorvadtak reményeid, magadba roskadtan és vigasztalanul ülsz-e? Az a hang, amely régóta szól szívedhez, de amelyre eddig nem akartál figyelni, tisztán és világosan mondja: „Keljetek föl , menjetek innen, mert nincs itt nektek hely! Elpusztultok a tisztátalanság miatt, a megsemmisítő pusztulás miatt!” (Mik 2:10). „Térj hozzám, mert megváltottalak!” „Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz” (Ézsa 44:22; 55:3).

Ne hallgass az ellenség szavára, aki azt sugallja, hogy maradj távol Krisztustól, amíg meg nem javulsz; amíg elég jó nem vagy ahhoz, hogy Istenhez mehess! Ha addig vársz, akkor soha nem fogsz elindulni! Amikor Sátán szennyes ruhádra mutat, ismételd el a Megváltó ígéretét: „...aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” (Jn 6:37). Mondd az ellenségnek, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől! Dáviddal együtt te is imádkozd: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó” (Zsolt 51:9).

A próféta nem hiába buzdította Júdát, hogy tekintsen fel az élő Istenhez, és fogadja el, amit irgalmasan felkínál. Akik komolyan megfogadták az intést, elfordultak bálványaiktól és Jahvét imádják. Meglátták Alkotójuk szeretetét, kegyelmét és gondoskodó könyörületességét. A Júda történelmében bekövetkező sötét napokban, amikor csak egy maradék maradt meg az országban, a próféta beszéde még mindig gyümölcsöt termett; és igazi reformációt hozott. „Azon a napon – nyilatkoztatta ki Ézsaiás – Alkotójára tekint majd az ember, és meglátja szemével Izráel Szentjét. Nem tekint az oltárokra, keze alkotásaira, meg sem látja, amit ujjaival csinált, a szent fákat és a tömjénező oltárokat” (Ézsa 17:7–8).

Sokan látták meg azt, aki mindenestől fogva kedves, és tízezer közül is kitetszik. „Saját szemeddel nézheted a király szépségét” (Ézsa 33:17) – szólt nekik az irgalmas ígéret. Bűneiket Isten megbocsátja, és Ő lesz egyedüli dicsekvésük. Azon a boldog napon, amikor megszabadulnak a bálványimádástól, így kiáltanak: „Mert dicsőséges lesz ott az Úr, folyók lesznek azon a helyen... az Úr a mi bíránk, az Úr a törvényadónk, az Úr a királyunk, ő segít meg bennünket” (Ézsa 33:21–22).

Az Ézsaiás által hozott üzenet tele volt vigasztalással és bátorítással. Azoknak szólt, akik visszafordultak bűnös utaikról. Halljuk meg az Úr beszédét, amelyet prófétájával üzent:

„Gondold meg, Jákób, mindezeket, mert te, Izráel, az én szolgám vagy! Én formáltalak, az én szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad! Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!”

(Ézsa 44:21–22).

„Azon a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál.

Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos!

Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!”

(Ézsa 12).