Zakariás a következő kinyilatkoztatást kapta Zorobábel munkájáról mindjárt azután, hogy látomásban látta Jósuát és az Angyalt. „A velem beszélő angyal újra fölébresztett engem – mondja Zakariás –, ahogyan álmából szokták fölébreszteni az embert, és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem: Egy színarany lámpatartót látok, tetején egy tál; hét mécses van rajta, és a tetején levő mécseseknek hét-hét csücske van. Két olajfa áll mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra.

Megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mit jelentenek ezek, uram?... Erre ő így szólt hozzám: Az Úr igéje ezt mondja Zerubbábelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.”

„Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem tőle: Mit jelent ez a két olajfa a lámpatartó jobb, és bal oldalán? Másodszor is megszólaltam, és megkérdeztem: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két aranycsövön át folyik le az aranyszínű olaj?... Ekkor így felelt: Ezek ketten a felkentek, akik az egész föld Urának a szolgálatára állnak” (Zak 4:1–6, 11–12, 14).

Ebben a látomásban az Úr előtt álló két olajfa arany csöveken át üríti magából az arany olajat a gyertyatartó olajtartójába. Innen kaptak olajat a templom lámpái, hogy fényük tiszta legyen és állandóan világítsanak. Az Isten közelében álló felkentektől éppen így árad Isten népére a menny világosságának, szeretetének és erejének teljessége, ha másoknak is továbbítják a fényt, örömet és a megújító erőt. Aki így meggazdagodik, annak gazdagítania kell másokat Isten szeretetének kincseiből.

Zorobábel sokféle nehézséggel küzdve építette az Úr házát. Kezdettől fogva az ellenség „elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette őket az építéstől.” „...és karhatalommal megakadályozták munkájukat” (Ezsd 4:4, 23). De az Úr közbelépett az építők érdekében és prófétája, Zorobábel által ezt kérdezte: „Ki vagy te, te nagy hegy? Síksággá válsz Zerubbábel előtt! Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: Áldás, áldás szálljon rá!” (Zak 4:7)

Isten népe történelmében mindig a nehézségek leküzdhetetlennek látszó nagy hegyei meredtek azok elé, akik igyekeztek véghezvinni a menny szándékát. Ezeket az akadályokat az Úr hitük próbájaként engedte meg. Amikor minden oldalról körül vagyunk zárva, legfőbb ideje, hogy bízzunk Istenben és Lelkének erejében. Az élő hit gyakorlása közben lelkileg erősödünk és bizodalmunk rendíthetetlenné válik. Így lesz a lélek győzelmes hatalommá. A hit parancsoló szava előtt eltűnnek az akadályok, amelyeket Sátán helyez a keresztény ember útjába, mert a menny hatalmasságai sietnek segítségére. „...semmi sem volna nektek lehetetlen” (Mt 17:20).

Ha a világ valamit kezdeményez, azt látványosan és dicsekvéssel teszi. Isten pedig a kicsiny dolgokat az igazság és jogosság dicső győzelmének kezdetéül szánja. Néha csalódásokkal és látszólagos kudarccal neveli munkásait. Azt akarja, hogy megtanuljanak a nehézségeken diadalmaskodni.

Az ember könnyen elbizonytalanodik a zűrzavar és az akadályok láttán. Pedig ha mindvégig kitartóan bízik, Isten egyengeti útját. Sikert arat a nehézségekkel vívott küzdelmében. Zorobábel bátor lelkülete és rendíthetetlen hite előtt a nehézségek nagy hegyei síksággá váltak; és aki lerakta az alapot, „...az ő keze fogja bevégezni.” „Ő teszi föl a zárókövet, miközben ezt kiáltják: Áldás, áldás szálljon rá!” (Zak 4:9, 7)

Isten egyházát nem emberi hatalom és képesség alapította, ezért elpusztítani sem tudja. Nem az ember erejéhez mért sziklára épült az egyház, hanem Krisztus Jézusra, a Korszakok Sziklájára, „...és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Ha Isten jelen van, ügye állandó és szilárd lesz. „Ne bízzatok az előkelőkben; egy emberben sem” (Zsolt 146:3) – szól hozzánk az üzenet. „A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek” (Ézsa 30:15). Isten dicsőséges műve, amely az igazság örök elveire épült, soha nem semmisül meg, hanem egyre jobban megacélosodik, „nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4:6).

Szó szerint teljesedett az az ígéret, hogy „Zerubbábel keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő keze fogja bevégezni” (Zak 4:9). „Így a júdai vének sikeresen folytatták az építkezést Aggeus prófétának és Zakariásnak, Iddó fiának a prófétálása szerint. Be is fejezték az építkezést, ahogyan Izráel Istene megparancsolta és Círus, Dárius meg Artahsasztá perzsa királyok elrendelték. Elkészítették a templomot Dárius király uralkodásának a hatodik évében, az Adár hónap harmadik napjára” (Ezsd 6:14–15).

Nem sokkal ezután felszentelték a helyreállított templomot. „Akkor örömmel ünnepelték meg Izráel fiai, a papok, a léviták meg a többiek, akik a fogságból hazatértek, az Isten háza fölszentelését. ...azután megtartották a páskát az első hónap tizennegyedik napján” (Ezsd 6:16, 19).

A második templom nem volt oly fenséges, mint az első; Isten jelenlétének látható jelei sem szentelték meg. Felszentelésénél nem mutatkozott meg természetfölötti erő. A dicsőség felhője sem jelent meg, hogy betöltse az újonnan felépült templomot. Nem szállt alá tűz az égből, hogy az oltárra tett áldozatot megeméssze. A dicsőség nem jelent meg többé a kérubok között a szentek szentjében. Nem lehetett ott látni a frigyládát, a kegyelem királyi székét, sem a bizonyság tábláit. Nem adott választ mennyei jel Isten akaratáról a pap kérdésére.

Mégis ez volt az az épület, amelyről az Úr elmondatta Aggeus prófétával: „Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, mondja a Seregek Ura...” „Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – mondja a Seregek Ura” (Hag 2:9, 7). Tudós emberek századokon át igyekeztek kimutatni, hogy milyen vonatkozásban teljesült ez. De az Aggeusnak adott ígéretben, a Názáreti Jézus, a népek vágya adventjében – aki személyes jelenlétével megszentelte a templomot – sokan nem akartak semmiféle különleges fontosságot látni. Elméjüket elhomályosította a gőg és a hitetlenség, hogy ne értsék meg, valójában mit is jelentenek a próféta szavai.

A második templomot nem Jahve dicsőségének felhője tisztelte meg, hanem annak jelenléte, akiben „lakik az istenség egész teljessége”, – Isten maga, aki „megjelent testben” (Kol 2:9; 1Tim 3:16). A második templom azzal szárnyalta túl dicsőségben az elsőt, és csakis azzal, hogy Krisztus földi szolgálata során személyes jelenlétével tisztelte meg. „A népek vágya” valóban megjelent a templomban, amikor megszentelt pitvaraiban a Názáreti tanított és gyógyított.