Nehemiás 2; Nehemiás 3; és Nehemiás 4.

Nehémiás épségben eljutott Jeruzsálembe. Az útjába eső tartományok kormányzóihoz intézett királyi levelek nyomán megtisztelő fogadtatást és azonnali segítséget biztosítottak számára. Az ellenség nem merte háborgatni azt a tisztviselőt, akit a perzsa király hatalma védett, és akit a tartományi vezetők megkülönböztetett figyelemmel kezeltek. Mivel katonai kísérettel érkezett Jeruzsálembe, ez jelezte, hogy valamilyen fontos küldetésben jött. Felkeltette a város közelében élő pogány törzsek féltékenységét, akik szabadjára engedték a zsidókkal szembeni ellenségeskedésüket, sértegetéseket és szitkokat szórva rájuk. A gonoszságban elől járó törzsek főemberei közül: a Horonból való Szanballat, az ammonita Tóbiás és az arab Gesem kezdettől fogva kritikus szemmel nézték Nehémiás lépéseit, és megpróbálták tervét minden lehető eszközzel meghiúsítani és munkáját akadályozni.

Nehémiás továbbra is éppolyan óvatosan és megfontoltan járt el, mint ahogy eddig tette. Tudva, hogy elkeseredett és ádáz ellenség áll támadásra készen ellene, titokban tartotta előttük missziója jellegét, hogy a helyzetet megismerve ki tudja alakítani terveit. Remélte, hogy megszerzi a nép együttműködését, és munkába állíthatja őket, még mielőtt ellenségei támadásba kezdenének.

Kiválasztott néhány embert, akikben megbízott. Elmondta nekik, milyen körülmények késztetésére jött Jeruzsálembe, mi a célja és milyen tervek szerint akarja megvalósítani azokat. Nyomban felkeltette érdeklődésüket és megszerezte támogatásukat.

Megérkezése utáni harmadik éjszakán Nehémiás éjfélkor felkelt, és néhány megbízható társával kiment, hogy személyesen tekintse meg Jeruzsálem romjait. Felült öszvérére, és a város egyik részétől a másikig megvizsgálta atyái városának lerombolt falait és megrongált kapuit. Fájó gondolatok töltötték el a zsidó hazafit, amikor megtört szívvel nézte szeretett városának romokban heverő erődítéseit. Izráel letűnt nagyságának emlékei éles ellentétben álltak megalázottsága bizonyítékaival szemben.

Nehémiás titokban és csendben tette meg a falak körüli útját. „Az elöljárók nem tudták, hova mentem és mit tettem – mondta –. Sem a júdaiaknak, sem a papoknak, sem az előkelőknek, sem az elöljáróknak, sem a többi munkásnak nem mondtam még meg.” Az éjszaka hátralevő részét imában töltötte, mert tudta, hogy a reggel komoly erőfeszítésre szólítja. Fel kell ráznia és egyesítenie kell elcsüggedt, megosztott honfitársait.

Nehémiásnál királyi megbízólevél volt, amely arra szólította a lakosságot, hogy működjék együtt vele a város falainak újjáépítésében. Nehémiás nem kívánt hatalmi szóval élni, inkább meg akarta nyerni a nép bizalmát és megértését, mert tudta, hogy az előtte álló nagy munkában szívük egységére éppolyan szüksége van, mint kezük összefogására. Amikor másnap összehívta a népet, olyan érveket hozott fel, amelyeket alkalmasnak gondolt szunnyadó tetterejük felébresztésére és a széthúzók egyesítésére.

Nehémiás hallgatói nem tudtak az előző éjszaka sötétjében tett körútjáról, ő pedig nem beszélt róla. E körútja sokban hozzájárult eredményességéhez, mert oly pontosan és részletesen tudott beszélni a város állapotáról, hogy hallgatóit bámulatba ejtette. Az a hatás, amit Jeruzsálem gyengesége és megalázottsága tett rá, súlyt és erőt adott szavainak.

Nehémiás elmondta a népnek, hogy állapotuk milyen szégyenteljes a pogányok között. Vallásukat becsmérelik, Istenüket káromolják. Elmondta, hogy egy távoli országban hallott szenvedésükről. Imádkozott értük a menny Istenéhez és könyörgése közben elhatározta, megkéri a királyt, engedje el, hogy segítségükre lehessen. Azért imádkozott, hogy a király ne csak engedélyt adjon, hanem felhatalmazást is, és olyan segítséget, amire szüksége van a munkához. Az imájára kapott válasz módjából tudta, hogy a terv az Úrtól van.

Miután mindezt elmondta, és bebizonyította, hogy mind Izráel Istene, mind a perzsa király támogatja hatalmával, megkérdezte a népet, él-e ezzel az alkalommal, és kész-e a falat felépíteni.

A felhívás szíven találta őket. A menny jóindulatának megmutatása félelmüket szégyenné változtatta, és felbátorodva egyhangúlag mondták: „Kezdjük el az építést! És bátran hozzáfogtak a jó munkához.”

Nehémiás egész lelkével benne volt a vállalkozásban. Reménysége, tettereje, lelkesedése, eltökéltsége ugyanezzel a szent bátorsággal és fennkölt szándékkal hatotta át a többieket is. Minden ember egy-egy Nehémiássá vált a maga helyén, szomszédja szívét és kezét erősítve.

Amikor Izráel ellenségei meghallották, hogy mit akarnak a zsidók csinálni, kinevették őket, és ezt mondták: „Mit akartok csinálni? Talán a király ellen akartok föllázadni?” Nehémiás így válaszolt: „Maga a menny Istene ad nekünk sikert, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést. Nektek azonban semmi részetek és jogotok nincs, emléketek sem marad Jeruzsálemben.”

Elsők között a papokat ragadta magával Nehémiás lelkesedése. Befolyásos tisztségüknél fogva sokat tehettek a munka előbbrevitelére vagy hátráltatására. Készséges együttműködésük már az induláskor sokban hozzájárult a sikerhez. Izráel fejedelmeinek és vezetőinek többsége jelesen állt hozzá kötelességéhez, és ezeket a hittel teljes embereket Isten könyve megdicséri. A tekóai előkelők azonban „nem hajtották a nyakukat uruk szolgálatába”. E rest szolgák gyalázattal megbélyegzett emlékét megörökítették a későbbi nemzedékek figyelmeztetésére.

Minden vallásos mozgalomban vannak olyanok, akik – bár nem tagadják, hogy az ügy az Istené – elzárkóznak, és nem hajlandók segíteni. Jó volna, ha a mennyei feljegyzésekre gondolnának – arra a könyvre, amelyből nem marad ki semmi, nincs benne tévedés, – amelyek alapján meg lesznek ítélve. Isten szolgálatára visszautasított minden alkalmat feljegyeznek abban; ugyancsak a hitből és a szeretetből fakadó tettek is örök emlékezetre vannak fenntartva.

Nehémiás jelenlétének ösztönző befolyása mellett a tekóai előkelők példájának nem nagy súlya volt. A népet általában a hazaszeretet és a buzgóság fűtötte. Jó képességű és befolyásos emberek csoportokba szervezték a polgárság különböző osztályait. Minden vezető felelősséget vállalt a fal egy bizonyos részének felépítéséért. Egyesekről azt olvassuk, hogy „éppen a maga házával szemben” javítgatott.

Nehémiás tettereje akkor sem csökkent, amikor a munka ténylegesen megkezdődött. Felkészülve minden eshetőségre, fáradhatatlan éberséggel ellenőrizte az építkezést, irányította a munkásokat, meglátta az akadályokat. A három mérföld hosszúságú fal mentén állandóan érezhető volt befolyása. Kellő időben mondott szavakkal bátorította a félénkeket, felrázta a lustákat, megdicsérte a szorgalmasakat. Közben állandóan figyelte ellenségeik mozdulatait, akik időről időre bizonyos távolságban összegyűltek és tárgyaltak, mintha valami gonoszságot terveznének. Majd közelebb húzódva a munkásokhoz, megkísérelték figyelmüket másfelé terelni.

Nehémiás sok tevékenysége közepette sem feledkezett el ereje Forrásáról. Szívét állandóan Istenhez, mindenek nagy Felvigyázójához emelte. „Maga a menny Istene ad nekünk sikert” – kiáltotta. Szavai harsogtak és visszhangzottak, lelkesítve a falakon dolgozó munkásokat.

Jeruzsálem erődítéseinek helyreállítása nem haladt akadálytalanul. Sátán az ellenségeskedés szításán és az elcsüggesztésen dolgozott. Szanballat, Tóbiás és Gesem – fő eszközei ebben a mozgalomban – gátolták az újjáépítés munkáját. Megpróbáltak széthúzást támasztani a munkások között. Csúfot űztek az építők erőfeszítéseiből azt hangoztatva, hogy vállalkozásuk képtelenség és kudarcba fullad.

„Mit csinálnak ezek a nyomorult júdaiak? – kiáltotta gúnyosan Szanballat. Hát megengedik ezt nekik? ...Életre kelthetik-e ezt a halom követ, amely porrá égett?” Tóbiás még lenézőbben tette hozzá: „Bármit építsenek is ha ráugrik egy róka, az is ledönti a kőfalakat!”

Az építők nemsokára hevesebb támadások pergőtüzébe kerültek. Kénytelenek voltak állandóan védekezni ellenségeik fondorlatai ellen, akik barátságot színlelve különböző utakon igyekeztek zavart okozni, bonyodalmat kelteni és bizalmatlanságot ébreszteni. Megkísérelték elcsüggeszteni a zsidókat. Összeesküdtek, hogy Nehémiást kelepcébe csalják; és a kétszínű zsidók készek voltak ezt az álnok vállalkozást támogatni. Az a hír járta, hogy Nehémiás összeesküvést sző a perzsa uralkodó ellen, magát akarja királlyá tenni Izráelben, és hogy azok, akik neki segítenek, mind árulók.

Nehémiás továbbra is Istentől várt eligazítást és segítséget. A nép pedig „nagy kedvvel dolgozott”. A munka haladt, a réseket mind betömték, és az egész fal felépült a tervezett magasságra.

Izráel ellenségei megteltek haraggal, amikor látták, hogy milyen hasztalan erőlködnek. Eddig nem mertek erőszakos eszközöket alkalmazni, mert tudták, hogy Nehémiás és társai a király utasítását hajtják végre. Attól féltek, hogy ha ténylegesen szembeszállnak vele, magukra vonják az uralkodó haragját. Most dühükben ők követték el azt a bűnt, amivel Nehémiást vádolták. Egybegyűltek tanácskozni, „és mindnyájan egy akarattal összeesküdtek, hogy harcot indítanak Jeruzsálem ellen...”

Ugyanakkor, amikor a samaritánusok összeesküvést szőttek Nehémiás és munkája ellen, egyes zsidó vezetők, kedvüket veszítve, a vállalkozással járó nehézségek felnagyításával próbálták Nehémiást elcsüggeszteni. „Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi már nem tudjuk építeni a várfalat!”

Máshonnan is igyekeztek csüggeszteni. „A szomszédságban lakó júdaiak”, akik nem vettek részt a munkában, összegyűjtötték ellenségeik állításait és bátortalanításra, csüggesztésre, elkedvetlenítésre használták fel azokat.

A gúny és csúfolódás, a támadások és fenyegetések még eltökéltebbé és óvatosabbá tették Nehémiást. Felismerte a veszélyeket, amelyekkel szembe kellett néznie a harcban, de rettenthetetlen volt. „De mi imádkoztunk Istenünkhöz – mondta –, és őrséget állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal.” „Azért odaállítottam a népet a hely legalsó részére, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként fegyveresen, dárdákkal és íjakkal. Majd szemlét tartottam és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes Úrra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért!

Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve... A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek.”

Nehémiás mellett a kürtös állt, és a fal különböző részein papok helyezkedtek el kezükben a szent kürtökkel. A nép szétszóródva végezte munkáját, de ha bármely ponton veszély közeledett, a kürtszó jelezte, hogy késedelem nélkül vonuljanak oda. „Így végeztük a munkát, – mondta Nehémiás –, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig.”

A Jeruzsálemen kívül – más városokban és falvakban – lakók most felszólítást kaptak, hogy a falakon belül aludjanak azért, hogy őrizzék a munkát és reggel készen álljanak a szolgálatra. Így nem késlekednek szükségtelenül, és nem adnak alkalmat az ellenségnek – amit kihasználna – az otthonról jövő vagy haza igyekvő munkások megtámadására. Nehémiás és társai nem riadtak vissza sem a nehézségtől, sem a megerőltető munkától. Sem éjjel, sem nappal – még a rövid alvásidő alatt sem – vették le ruhájukat, és nem tették le fegyverüket.

Olyan támadásokkal és csüggesztésekkel, amelyek Nehémiás korában érték az építőket a nyílt ellenség és a barátságot színlelők részéről, találkoznak majd azok is, akik ma Istennek szolgálnak. Nemcsak az ellenség haragja, megvetése és kegyetlensége próbálja meg a hívőket, hanem az állítólagos barátok és jóakarók nemtörődömsége, állhatatlansága, közömbössége és hűtlensége is. Gúnyt és szemrehányást szórnak rájuk. Az az ellenség, amely megvetést szít, kegyetlenebbül és erőszakosabban lép fel, ha erre alkalma van.

Sátán minden szentségtelen tényezőt felhasznál szándékai véghezvitelére. Azok között, akik vallják, hogy Isten ügyét támogatják, vannak olyanok, akik Isten ellenségeivel egyesülve, ügyét a legelkeseredettebb ellenség támadásának teszik ki. Még olyanok is, akik szeretnék, ha Isten műve virágzana, gyengítik Isten szolgái kezét az ellenség rágalmazásainak, dicsekvéseinek és fenyegetéseinek meghallgatásával, híresztelésével és azzal, hogy félig el is hiszik ezeket. Sátán bámulatos sikerrel dolgozik eszközei által. A befolyásuknak engedők a megrontó hatalom célpontjai, amely elveszi a bölcs bölcsességét és az okos értelmét. Nehémiáshoz hasonlóan, Isten népe ne féljen, de ne is becsülje alá az ellenséget. Istenbe vetett bizalommal menjen kitartóan előre, szolgálja önzetlenül, és bízza gondviselésére azt az ügyet, amelyet képvisel.

A csüggesztő körülmények között Nehémiás Istenbe – biztos védelmezőjébe – vetette bizalmát. És Ő, aki szolgáját segítette, támasza marad népének minden időben. Isten népe minden válságban bizalommal mondhatja: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8:31). Sátán és eszközei bármilyen ravaszul fektetik le terveiket, Isten le tudja leplezni őket, és semmivé teheti minden tanácsukat. A hitből fakadó válasz ugyanaz, mint amit Nehémiás adott: „Istenünk harcol érettünk!”, mert Isten van a munkával, és senki nem gátolhatja meg. Végül sikert arat!