Hetven évvel azután, hogy a foglyok első csoportja Zorobábel és Jósua vezetésével hazatért, Artaxerxes Longimanus lépett Médó-Perzsia trónjára. A király nevét Isten különös intézkedése kapcsolja össze a szent történelemmel. Uralkodása alatt élt és munkálkodott Ezsdrás és Nehémiás. Ő adta ki Kr.e. 457–ben a harmadik és egyben utolsó rendeletet Jeruzsálem helyreállítására. Uralkodása alatt tért haza a zsidók egy csoportja Ezsdrás vezetésével; Nehémiás és társai fejezték be Jeruzsálem falainak építését; szervezték ujjá a templomi szolgálatot. Ezsdrás és Nehémiás nagy vallási reformációt indított. Artaxerxes hosszú uralkodása alatt sokszor tanúsított jóindulatot Isten népe iránt. Bizalmas és szeretett zsidó barátaiban – Ezsdrásban és Nehémiásban – Isten által különleges munkával megbízott embereket ismert meg.

Ezsdrás rendkívüli életet élt a Babilonban maradt zsidók között, ezáltal felkeltette Artaxerxes király érdeklődését és jóindulatát. Ezsdrás nyíltan beszélt vele a menny Istenének hatalmáról, aki vissza akarja vinni a zsidókat Jeruzsálembe.

Az Áron fiaitól származó Ezsdrás papi kiképzésben részesült; ezenkívül a médó-perzsa birodalom mágusainak, csillagjósainak és bölcseinek írásaiban is jártasságra tett szert. De nem volt megelégedve saját lelkiállapotával. Istennel teljes összhangra, bölcsességre vágyott, hogy véghez tudja vinni Isten akaratát. Ezért „szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét” (Ezsd 7:10). Ez Isten népe történelmének, a próféták és királyok írásainak szorgalmas tanulmányozására késztette. A Biblia történelmi és költői könyveit kutatva akarta megtudni, miért engedte meg az Úr Jeruzsálem lerombolását és népe fogságba vitelét pogány földre.

Ezsdrás különös figyelmet szentelt annak, amit Izráel átélt az ábrahámi ígéret óta. Tanulmányozta a Sínai hegynél és a hosszú pusztai vándorlás idején kapott eligazításokat. Mélyen érintette, amikor egyre jobban megismerte, hogyan bánik Isten gyermekeivel, és megértette, mily szent a Sínai-hegynél kapott törvény. Szívét érintette, tökéletesen megtért, és elhatározta, megtanulja a szent történelmet. Ezt az ismeretet áldásul és világosságul akarta felhasználni népe számára.

Ezsdrás igyekezett szívében felkészülni arra a munkára, amely hite szerint előtte állt. Buzgón kereste Istent, hogy Izráelnek bölcs tanítója lehessen. Amint megtanulta értelmét és akaratát a mennyei irányítás alá helyezni, élete célja lett az igazi megszentelődés elve, amelynek a későbbi évek során nemcsak a tőle eligazítást váró fiatalokra volt átformáló befolyása, hanem mindazokra, akik kapcsolatba léptek vele.

Isten kiválasztotta Ezsdrást, hogy eszköze legyen Izráel javára. Általa akart megbecsülést szerezni a papságnak, amelynek hírnevére sötét árnyék borult a fogság alatt. Ezsdrás rendkívüli tudásra tett szert, és „a Mózes törvényében” jártas „írástudó”-vá vált (Ezsd 7:6). Ezek a képességei a médó-perzsa birodalom kiemelkedő személyiségévé tették.

Ezsdrás Isten szócsöve lett, aki környezetét a menny elveire oktatta. Hátralevő éveiben – akár a médó-perzsa királyi udvar közelében, akár Jeruzsálemben – legfőbb munkája a tanítás volt. Amint másoknak tolmácsolta a megismert igazságokat, munkaképessége nőtt. Kegyes és buzgó emberré vált. Az Úr tanúja volt, bizonyságot tett a világnak arról, hogy a Biblia igazságának ereje nemessé teszi a mindennapi életet.

Ezsdrás fel akarta éleszteni a Szentírás tanulmányozása iránti érdeklődést. Ez a törekvése együtt járt a Szent Iratok megőrzése és sokszorosítása érdekében kifejtett élethosszig tartó lelkiismeretes munkájával. Összegyűjtötte a Törvény minden példányát, amit csak fel tudott kutatni. Lemásoltatta és szétosztotta őket. Az így sokszorosított és sok ember kezébe helyezett tiszta Ige felbecsülhetetlen értékű ismeretet nyújtott.

Ezsdrás hitte, hogy Isten csodát tesz népéért. Ez a hite késztette, hogy elmondja Artaxerxesnek, szeretne hazamenni Jeruzsálembe, hogy érdeklődést ébresszen Isten szava tanulmányozása iránt és testvéreinek segítsen a szent város helyreállításában. Ezsdrás bizonyságot tett arról, hogy teljes szívéből hisz Izráel Istenében, aki minden körülmények között képes megvédeni népét és gondját viselni. A királyt mélyen érintették ezek a szavak. Megértette: a zsidók vissza akarnak térni Jeruzsálembe, hogy szolgálhassák Jahvét. Annyira bízott Ezsdrás becsületességében, hogy megkülönböztetett jóindulatot tanúsított iránta. Teljesítette kérését, és gazdag ajándékokat adott a templomszolgálatra. A médó-perzsa birodalom különleges képviselőjévé tette, és nagy hatalommal ruházta fel, hogy véghez tudja vinni szándékát és szíve vágyát.

Artexerxes Longimanus rendelete Jeruzsálem helyreállítására kiadott harmadik rendelet volt a hetvenéves fogság lejárta óta. Ez a rendelet nevezetes a menny Istenéről tett kijelentéséről; elismerte Ezsdrás képességeit, s a maradék nép számára bőséges ajándékokról gondoskodott. Artaxerxes Ezsdrást „írástudó pap”-nak nevezi, „...jártas az Úr parancsolatainak az igéiben és rendelkezéseiben... aki a menny Istene törvényében tökéletesen jártas írástudó”. Tanácsosaival együtt a király bőkezűen adakozott „Izráel Istenének, akinek hajléka Jeruzsálemben van”. Ezenfelül sok súlyos kiadást is fedezett „a király kincstárából” (Ezsd 7:11–12, 15, 20).

„Mivel te a királynak és hét tanácsosának a kiküldöttje vagy – mondta Artaxerxes Ezsdrásnak –, vizsgáld meg Júdát és Jeruzsálemet Istened törvénye szerint, amely a kezedben van.” És ezt is mondta: „Mindent pontosan teljesíteni kell a menny Istene parancsából a menny Istene házának a javára, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak az országára” (Ezsd 7:14, 23).

A zsidók visszatérésére adott engedélyében Artaxerxes intézkedett arról is, hogy a papság tagjai teljesítsék ősi kötelességeiket és visszakapják régi kiváltságaikat. „Tudatjuk még veletek – mondta –, hogy a papokra, lévitákra, énekesekre, kapuőrökre templomszolgákra és az Isten háza munkásaira senkinek se legyen szabad adót, beszolgáltatást vagy vámot kivetni.” Intézkedett a polgári tisztviselők megbízatásáról is, hogy a népet igazságosan irányítsák a zsidó törvények szerint. „Te pedig, Ezsdrás – parancsolta –, Istenednek benned levő bölcsessége szerint rendelj ítélőbírákat, hogy ítélkezzenek az egész Folyamon túli népen, mindazokon, akik ismerik Istened törvényeit. Aki pedig nem ismeri, azt tanítsátok meg rá! Mindazokra, akik nem teljesítik Istened törvényét és a király törvényét, pontosan szabják ki az ítéletet: vagy halált, vagy száműzetést, vagy pénzbüntetést vagy börtönt!” (Ezsd 7:24–26).

Így „vele volt Istenének a jóakarata”, s Ezsdrás rábírta a királyt, hogy megfelelő intézkedéseket tegyen a médó-perzsa birodalomban lakó Izráel egész népének, valamint a papoknak és lévitáknak hazatérésére, aki csak „el akar menni Jeruzsálembe” (Ezsd 7:9, 13). A szétszóratás fiainak tehát ismét lehetőségük volt visszatérni arra a földre, amelynek birtoklásához fűződtek az Izráel házának adott ígéretek. Ez a rendelkezés nagy örömet szerzett azoknak, akik Ezsdrással együtt tanulmányozták Isten szándékát népével. „Áldott az Úr, őseink Istene – kiáltotta Ezsdrás –, aki arra indította a király szívét, hogy fölékesítse az Úr házát Jeruzsálemben. Kiterjesztette rám a királynak, tanácsosainak és a király minden hős vezető emberének a szeretetét” (Ezsd 7:27–28).

Artexerxes rendeletének kiadásában Isten gondviselése mutatkozott meg. Egyesek felismerték ezt, és örömmel éltek azzal a kiváltsággal, hogy ilyen kedvező körülmények között térhetnek haza. Ezsdrás megnevezte a találkozás helyét, és a kitűzött napon összegyűltek a Jeruzsálembe vágyakozók, hogy elinduljanak a hosszú útra. „...összegyűjtöttem őket az Ahavába ömlő folyónál – mondta Ezsdrás –, és ott táboroztunk három napig” (Ezsd 8:15).

Ezsdrás arra számított, hogy sokan fognak visszatérni Jeruzsálembe. De elszomorítóan kevés száműzöttet érintett meg a hívás. Sokan, akik házakat és földeket szereztek, nem akarták feláldozni javaikat. Szerették a nyugalmat és kényelmet, szívesebben maradtak. Példájuk akadályozott másokat is, akik talán úgy döntöttek volna, hogy sorsukat összekötik a hitben előrehaladókkal.

Amikor Ezsdrás végignézett az összegyűlt csapaton, megdöbbenve látta, hogy a Lévi fiai közül senki sincs ott. Hol vannak a templom szent szolgálatára elkülönített törzs tagjai? A „ki van az Úr mellett” kérdésre a lévitáknak kellett volna először jelentkezniük. A fogság alatt, és utána is, sok kiváltságban volt részük. Teljesen szabadon szolgálhatták testvéreik lelki szükségleteit a fogságban. Zsinagógák épültek, amelyekben a papok irányították az istentiszteletet és tanították a népet. Korlátozás nélkül megtarthatták a szombatot és végezhették a zsidó hitre jellemző szertartásokat.

A fogság utáni évek múlásával azonban megváltoztak a körülmények. Sok új felelősség nehezedett Izráel vezetőire. A jeruzsálemi templomot újjáépítették és felszentelték. Több pap kellett a szolgálatok végzéséhez. Sürgetően szükség volt istenfélő emberekre, akik a népet tanítják. Ezenkívül a Babilonban maradt zsidókat vallásszabadságuk korlátozásának veszélye fenyegette. Zakariás próféta, valamint a nemrégiben – Eszter és Márdokeus korában – átélt nyugtalan idők is világosan intették a Médó-Perzsiában élő zsidókat, hogy térjenek vissza saját földjükre. Eljött az idő, amikor már veszélyes volt pogány hatások között élniük. E megváltozott körülmények láttán a Babilonban élő papoknak hamar fel kellett volna ismerniük a rendeletben Isten üzenetét, amely Jeruzsálembe szólítja őket.

A király és a fejedelmek kötelességükön felül cselekedtek annak érdekében, hogy nyitva legyen az út a hazatérésre. Bőségesen gondoskodtak anyagi eszközökről, de hol voltak az emberek? Lévi fiai hiányoztak akkor, amikor helyes döntésükkel testvéreiket példájuk követésére késztethették volna. Furcsa közömbösségük szomorú tanújele annak, milyen volt a babiloni zsidók állásfoglalása Isten szándékával, népével kapcsolatos tervével szemben.

Ezsdrás még egyszer próbált hatni a lévitákra. Kérlelte őket, tartsanak csapatával. Hogy kihangsúlyozza a gyors cselekvés fontosságát, írásos kérését több „családfő” és „tanító” (Ezsd 8:16) kíséretében küldte el.

Mialatt a hazatérők Ezsdrással várakoztak, a követek visszasiettek a kéréssel, hogy „hozzanak szolgálattevőket Istenünk háza számára” (Ezsd 8:17). A kérés meghallgatásra talált. Egyesek, akik tétováztak, most véglegesen eldöntötték: hazatérnek. A követek mintegy negyven papot és a léviták szolgálatára kétszázhúsz templomszolgát hoztak a táborba; olyan embereket, akikre Ezsdrás bölcs szolgákként, jó tanítókként és segítőkként számíthatott.

Most már mind készen voltak az indulásra. Hónapokig tartó út állt előttük. A férfiak magukkal vitték feleségüket és gyermekeiket, valamint vagyonukat, a templomra és szolgálataira való sok kincsen kívül. Ezsdrás tudatában volt annak, hogy az úton fosztogató és gyilkos szándékú ellenség leselkedik reá és csapatára. Mégsem kért fegyveres védelmet a királytól. „...szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton – magyarázta –, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják” (Ezsd 8:22).

E dologban Ezsdrás és társai alkalmat láttak arra, hogy Isten nevét megdicsőítsék a pogányok előtt. A zsidókban is erősíthetik az élő Isten hatalma iránti hitet, ha most megmutatják, fenntartás nélkül hisznek mennyei Vezérükben. Ezért elhatározták, teljesen Istenre hagyatkoznak. Nem adnak a pogányoknak alkalmat arra, hogy emberi erőnek tulajdonítsák az egyedül Istent megillető dicsőséget. Nem szolgáltatnak alapot arra, hogy pogány barátaik kételkedjenek Istenükbe vetett bizalmuk őszinteségében. Nem a vagyon ad nekik erőt, sem a bálványimádó emberek hatalma és befolyása, hanem Isten pártfogása. Oltalomban csak akkor részesülnek, ha szemük előtt tartják az Úr törvényét és igyekeznek annak engedelmeskedni.

Azoknak a feltételeknek ismerete, amelyek alapján továbbra is élvezhetik Isten pártfogását, a szokványosnál ünnepélyesebbé tette az odaszentelődési istentiszteletet, amelyet Ezsdrás és hűséges csapata közvetlenül az indulás előtt tartott. „...böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett – mondta Ezsdrás erről az eseményről –, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak.” „Böjtöltünk tehát és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket” (Ezsd 8:21, 23).

Isten áldása nem tette szükségtelenné az óvatosságot és előrelátást. A kincsek biztonságáról Ezsdrás külön gondoskodott. Kiválasztott „a papok vezetői közül tizenkettőt”, akiknek becsületessége és megbízhatósága kiállta a próbát. Átmérte nekik „az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, amelyeket a király, a tanácsosai, vezető emberei és az egész ott élő Izráel ajándékozott”. Ezsdrás ünnepélyesen megparancsolta ezeknek az embereknek, hogy éber sáfárokként vigyázzanak a rájuk bízott kincsre. „Ti az Úrnak vagytok szentelve – mondta –, ezek az edények is szentek, ez az ezüst és arany őseitek Istenének, az Úrnak adott önkéntes ajándék. Vigyázzatok rá, és őrizzétek meg, amíg meg nem méritek a papok és a léviták vezetői előtt, meg Izráel családjainak a vezetői előtt Jeruzsálemben, az Úr háza kamráiban!” (Ezsd 8:24–25, 28–29).

Ezsdrás óvatossága, amellyel az Úr kincsének szállításáról és biztonságáról gondoskodott, valamire tanít, amivel érdemes komolyan foglalkozni. Ezsdrás csak azokat választotta ki, akiknek megbízhatósága kiállta a próbát, és világos eligazítást adott nekik felelősségükről. Azzal, hogy megbízott becsületes tisztviselőket – kincstárosokat – az Úr javainak kezelésével, Ezsdrás elismerte az Isten munkájával kapcsolatos rend és szervezés szükségességét és fontosságát.

A néhány nap alatt, amíg a zsidók a folyónál időztek, minden szükséges intézkedés megtörtént a hosszú útra. „...elindultunk – írja Ezsdrás – az Ahavá folyó mellől az első hónap tizenkettedik napján, hogy Jeruzsálembe menjünk. Istenünk ereje velünk volt, és megmentett bennünket az úton ólálkodó ellenségtől” (Ezsd 8:31). Az út mintegy négy hónapig tartott. Az Ezsdrást kísérő több ezer főnyi tömeg – beleértve az asszonyokat és gyermekeket – csak lassan tudott haladni. De mindenki sértetlen maradt. Isten féken tartotta az ellenséget, hogy ne ártsanak nekik. Útjuk szerencsés volt. Artaxerxes uralkodásának hetedik évében, az ötödik hónap első napján megérkeztek Jeruzsálembe.