Nehémiás 6.

Szanballat és szövetségesei nem mertek nyílt háborút indítani a zsidók ellen, de fokozódó rosszindulattal továbbra is igyekeztek lopva elcsüggeszteni, megzavarni és megkárosítani őket. Nem sok hiányzott már a Jeruzsálem körüli falakból. Ha a falakat befejezik és a kapukat megcsinálják, Izráelnek ezek az ellenségei nem remélhetik többé, hogy erőszakkal behatolhatnak a városba. Ezért még jobban buzgólkodtak azon, hogy a munkát késedelem nélkül megállítsák. Végül olyan tervet gondoltak ki, amivel remélték, hogy Nehémiást el tudják helyéről mozdítani. Ha pedig már hatalmukban van, megölik vagy börtönbe vetik.

Azt színlelve, hogy szeretnének megegyezésre jutni a szembenállókkal, tanácskozást próbáltak szervezni Nehémiással; ezért találkozóra hívták egy Ónó-völgyi faluba. Mivel azonban a Szentlélek rávilágított valódi céljukra, Nehémiás nem fogadta el meghívásukat. „Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: – írja Nehémiás. Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni. Félbemaradna a munka, ha abbahagynám, és hozzátok mennék.” A kísértők azonban szívósak voltak. Négyszer küldtek hasonló tartalmú üzenetet, de minden egyes alkalommal ugyanezt a választ kapták.

Látva, hogy mesterkedésük nem jár sikerrel, vakmerőbb haditervhez folyamodtak. Szanballat követet küldött Nehémiáshoz nyitott levéllel, amelyben ez állt: „A pogány népek között az a hír járja, és Gasmu is mondja, hogy te és a júdaiak föl akartok lázadni, ezért építed a várfalat. A szóbeszéd szerint te akarsz a királyuk lenni. Sőt prófétákat bíztál meg, hogy hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdeában! Meg a királynak is hírül vihetik ezt a szóbeszédet. Ezért jöjj, és tanácskozzunk egymással.”

Az említett hír elterjedése esetén lett volna ok nyugtalanságra, mert az gyorsan eljut a királyhoz, akit a legkisebb gyanú is szigorú intézkedésekre sarkall. Nehémiás azonban meg volt győződve arról, hogy egy szó sem igaz abból, ami a levélben áll. Csak azért írták, hogy megfélemlítsék és tőrbe csalják. Következtetését alátámasztotta az a tény, hogy a levelet nyitva küldték, kétségtelenül azért, hogy az emberek elolvashassák, és tartalmát ismerve, megijedjenek.

Nehémiás azonnal visszaüzent: „Nem történt semmi olyasmi, amit te állítasz, csak magadtól találtad ezt ki.” Nehémiás előtt nem voltak ismeretlenek Sátán cselfogásai. Tudta, hogy azért történnek ezek a próbálkozások, hogy az építők munkaképességét csökkentsék és törekvésüket meghiúsítsák.

Sátán újra meg újra vereséget szenvedett, és most nagyobb gyűlölettel és ravaszsággal, még körmönfontabb és veszedelmesebb csapdát állított Isten szolgájának. Szanballat és társai felfogadtak embereket, hogy Nehémiás barátainak mondva magukat, gonosz tanácsot adjanak neki, mintha tanácsuk az Úrtól származna. E gonoszságban Semája járt elől, akiről Nehémiásnak előzőleg jó véleménye volt. Semája bezárkózott egy helyiségbe a szentély közelében, mintha attól félne, hogy élete veszélyben van. A templomot akkor már falak és kapuk védték, de a város kapui még nem készültek el. Semája – színlelve, hogy gondosan ügyel Nehémiás biztonságára – azt tanácsolta, keressen menedéket a templomban. „Találkozzunk az Isten házában, a templom belsejében, és zárjuk be a templom ajtóit, mert el fognak jönni, hogy meggyilkoljanak téged, mégpedig éjjel jönnek el, hogy meggyilkoljanak.”

Nehémiás, ha követi ezt az álnok tanácsot, feláldozza Istenbe vetett hitét, a nép pedig gyáva és alávaló embert lát benne. A vállalt fontos munka és Isten hatalma iránt tanúsított bizalma miatt a legnagyobb következetlenség lenne részéről, ha elrejtőzne, mintha félne. A vészhír elterjedne a nép között, és mindenki igyekezne biztonságba jutni, a város pedig védtelenül maradna az ellenség szabad prédájául. Ezzel az oktalan lépéssel Nehémiás feláldozná mindazt, amit addig elért.

Nehémiás hamar átlátta tanácsadója valódi jellemét és célját. „Felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak.”

Semája becstelen tanácsával pár jó nevű ember is egyetértett, akik – mialatt Nehémiás barátainak mondták magukat – lopva ellenségeivel szövetkeztek. De hiába állították fel csapdájukat. Ez volt Nehémiás bátor válasza: „A magamfajta embernek illik-e menekülni? Az olyan ember, mint én, nem mehet be a templomba, hogy életben maradjon! Nem megyek!”

Az ellenség nyílt és titkos cselvetései ellenére az építkezés szünet nélkül haladt, és Nehémiás Jeruzsálembe érkezése után nem egészen két hónappal a várost körülvették erődítései, az építők járhattak a falakon és lenézhettek kudarcot vallott, elképedt ellenségeikre. „Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nagyot estek saját szemükben – írta Nehémiás –, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát.”

Az Úr vezetésének e bizonyítéka sem volt elég a zsidók közötti elégedetlenség, lázadás és árulás megfékezésére. „Azokban a napokban a júdai előkelők is sokat leveleztek Tóbijjával; Tóbijjá meg velük. Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele. Ő Sekanjának, Árah fiának volt a veje; a fia, Jehóhánán pedig Mesullámnak, Berekja fiának a leányát vette el.” Itt látható a pogányokkal kötött házasságok végzetes következményei. Júdából egy család kapcsolatba került Isten ellenségeivel, és ez tőrnek bizonyult. Rajtuk kívül még sokan cselekedtek ugyanígy. Ők állandóan bajforrást jelentettek, akárcsak az a vegyes tömeg, amely a zsidókkal együtt kivonult Egyiptomból. Nem vitték egész szívüket a szolgálatba, és amikor Isten munkája áldozatot követelt, hamar megszegték az együttműködést és támogatást ígérő ünnepélyes fogadalmukat.

Akik elsőként forraltak rosszat a zsidók ellen, most azt színlelték, hogy barátságot szeretnének velük kötni. A bálványimádókkal családi kapcsolatba bonyolódó Tóbiással áruló levelezést folytató és neki szolgálatot fogadó júdabeli előkelők, tehetséges és körültekintő embernek tüntették fel őt, akivel nagyon előnyös volna a zsidóknak szövetségre lépni. Közben pedig elárulták neki Nehémiás terveit és tetteit. Így Isten népe munkáját az ellenség támadásainak tették ki; alkalmat adtak Nehémiás szavai félremagyarázására és munkája akadályozására.

Amikor a szegények és elnyomottak Nehémiáshoz fordultak sérelmeik orvoslásáért, Nehémiás bátran pártjukra kelt, és rábírta a jogsértőket, hogy szabadítsák meg e nyomorgókat a szégyentől. Hatalmát azonban, amelyet elnyomott honfitársaiért gyakorolt, nem vette igénybe saját érdekében. Egyesek hálátlansággal és árulással válaszoltak fáradozásaira, de nem használta fel hatalmát az árulók megbüntetésére. Higgadtan és önzetlenül szolgált tovább a nép érdekében. Soha nem hagyott alább erőfeszítése, és nem csökkent érdeklődése.

Sátán mindig támadja azokat, akik Isten művét és ügyét igyekeznek előrevinni. Jóllehet sokszor kudarcot vall, de mindig új erővel támad, még ki nem próbált eszközöket használva. Leginkább azonban titokban végzett munkájától kell félni, amelyet a magukat Isten műve barátainak vallókkal hajtat végre. A nyílt támadás – ha heves és kegyetlen is – sokkal kevésbé veszélyes Isten ügye számára, mint azok titkos ellenségeskedése, akik csak mondják, hogy szolgálnak Istennek, de szívük mélyén Sátán szolgái. Ezek az emberek minden előnyt azok kezére tudnak játszani, akik tudásukat Isten műve akadályozására és szolgái támadására használják.

A sötétség fejedelmének minden cselfogásával megkísérlik rábírni Isten szolgáit, hogy szövetségre lépjenek Sátán eszközeivel. El akarják vonni őket feladatuktól, de nehémiási következetességgel válaszoljanak: „Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni.” Isten munkásai nyugodtan dolgozzanak tovább, buzgóságukkal cáfolva meg a hazugságokat, amiket a rosszindulat talál ki bántásukra. Jeruzsálem falainak építőihez hasonlóan ők se engedjék magukat fenyegetésekkel, gúnyolódással és hazugsággal eltéríteni munkájuktól. Egyetlen pillanatra se csökkenjen éberségük és óvatosságuk, mert az ellenség állandóan nyomukban jár. Szüntelen imádkozzanak Istenhez, az ellenség ellen pedig állítsanak „őrséget... éjjel-nappal” (Neh 4:3).

A vég közeledtével az ördög nagy erővel támadja Isten munkását. Sátán emberi eszközök útján gúnyolja és szidalmazza azokat, akik „a falat építik”. Késleltetné a munkát, ha az építők lejönnének, hogy kivédjék ellenségeik támadásait. Igyekezzenek meghiúsítani ellenségeik szándékait, de ne hagyják, hogy bármi is eltérítse őket munkájuktól! Az igazság erősebb, mint a tévelygés, a jó győzni fog a rossz felett.

Ne fogadják barátságukba ellenségeiket, és ne tápláljanak rokonszenvet irántuk, nehogy kimozdítsák őket a kötelesség helyéről! Aki bármilyen meggondolatlan tettével gyalázatnak teszi ki Isten ügyét, vagy csökkenti munkatársai munkaképességét, az nehezen eltávolítható foltot ejt saját jellemén, és komolyan veszélyezteti későbbi hasznosságát.

„Akik elhanyagolják a tanítást, dicsérik a bűnösöket” (Péld 28:4). Féljünk azoktól, akik bár nagy szentséget színlelnek, egyesülnek a világgal és keresik az igazság ellenségével való kapcsolatot. Tartsuk távol őket magunktól olyan határozottan, mint ahogy Nehémiás tette. Tanácsuk mögött a minden jónak ellensége áll. Ez a megalkuvók hangja, amelyet ma is olyan eltökélten kell elutasítanunk, mint ahogy akkor tették. Isten népének rendületlenül ellene kell állnia minden olyan hatásnak, amely megingathatja Isten irányító hatalmába vetett hitét.

Azért nem sikerült Nehémiást ellenségeinek hatalmukba keríteniük, mert szilárd hűséggel szolgálta Isten ügyét, és szilárdan Őrá támaszkodott. A tétlen, tunya ember könnyen enged a kísértésnek. A gonosz kevésbé tudja megvetni lábát annak életében, akinek nemes céljai, mélyen átérzett szándékai vannak. Aki kitartóan törekszik a cél felé, annak hite nem gyengül, mert tudja, hogy odafent, idelent és mindenütt a Végtelen Szeretet véghezviszi áldott szándékát. Isten hűséges szolgái eltökélten munkálkodva nem vallhatnak kudarcot, mert töretlen bizalommal fordulnak a kegyelem trónjához.

Isten mennyei segítséget nyújt minden válságban, amellyel emberi erővel nem lehet megbirkózni. Szentlelke által segít minden nehézségünkben, erősíti reménységünket és bizalmunkat, megvilágosítja értelmünket és megtisztítja szívünket. Alkalmat és utat kínál a szolgálatra. Ha népe figyel a gondviselés bizonyítékaira és kész együttműködni Istennel, nagyszerű eredményeket érhet el.